Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-23 / 19. szám
Ü PEST MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 1993. JANUÁR 23., SZOMBAT 7 A magyarságot nem lehet eltüntetni Beszélgetés Sándor András íróval Sándor András író nevét hiába keressük a hétkötetes Új Magyar Lexikon szócikkei között. Ez persze egyáltalán nem véletlen, hiszen 1960-ban, amikor a lexikont kiadták, Sándor András a börtönben ült, pontosabban éppen abban az évben szabadult. ,.Ellenforradalmi” cselekedetei miatt csukták le. Pedig Sándor András élete közérdeklődésre tarthatott volna számot. A háború alatt üldözték a nácik, majd szervezte a népi kollégiumot, kizárták a Magyar Ifjúság Népi Szövetségéből (a vád: narodnyik, nacionalista, az ifjúság megrontó- ja...), alkotott sematikus és igaz műveket, 1951-ben József Attila-díjjal jutalmazták, de 1954-ben már kizárták a Magyar Dolgozók Pártjából. Ezután martinászként kereste a kenyerét, s közben eljárt a Petőfi Körbe is. Nem került be Sándor András az Új Magyar Lexikon 1980-ban megjelent kiegészítő kötetébe sem. Talán éppen az Aczél Györggyel való személyes nézeteltérése miatt. De az is lehet, hogy maguk a lexikonszerkesztők sem tartották fontosnak az író nevének bevételét: Sándor Andrást Aczél György 1964-től hallgatásra ítélte, még a neve sem jelenhetett meg, egyre kevesebbben ismerték. Kikerült a közéletből. A Szerzői Jogvédő Hivatalban kapott munkát, hamarosan azonban innen is kifele állt a szekere rúdja. Ezért — s hogy kikerüljön a kultúrdiktátor látóköréből — az építésügybe kérte át magát, majd 1972-ben Egerbe költözött. Az Egri Dohánygyár vezetőjének hívására azonnal igent mondott. Aczél befolyásának gyengülésével lassan ismét egyre több írása jelenhetett meg. 1988-ban pedig többedmagával úgy érezte, hogy meg kell alakítania a Magyar Szellemi Védegyletet. Sándor Andrással a szellemi környezetvédelemről, a magyarság lehetőségeiről, megmaradásának esélyeiről beszélgettem. Mindenekelőtt a Magyar Szellemi Védegylet megalakulásáról kérdeztem. hogy az osztrákok ázsiai hírün— 1988-ban, a tokaji írótáborban előadást tartottam „ Buldózerek évadján — Felkészülés a túlélésre” címmel. Ebben kifejtettem, hogy nemcsak Romániában folyik a falu- rombolás, hanem nálunk is. A szellemi buldózerek folyamatosan fejtik ki áldatlan tevékenységüket a magyar szellem megsemmisítése érdekében. Javasoltam, hogy mentsük meg a magyar kultúrát a holocausttól. Hasonló javaslattal állt elő Varga Mihály és Gergely Mihály is. Végül a Védegylet elnevezést vettük föl a Kossuth-i képzettársítás miatt. A társaság azóta is működik, mintegy százötven taggal. — Mi hói ál! a tevékenységük? — Elsősorban katalizátort feladatokat látunk el. Konferenciákat szervezünk, akciókat indítunk el, amelyeket más szervezetek is átvesznek, például a Közakarat Egyesület, a Széchenyi Társaság. Ezért persze bizonyos körökben fekete bárányok vagyunk. Egyedül vagyunk — Megítélése szerint milyen történelmi okokra vezethető vissza az, hogy saját hazánkban a szellem védelemre szorul? — A magyarság a Kárpátmedencében hiába vette át a la- tinitást, Európa sohasem fogadta be igazán. Azért, mert túlságosan mások vagyunk, mint az európai népek többsége. Jóllehet latinos műveltségünk kiemelkedő. A középkorban ez a be-nem-fogadás még gja# nem volt különösebben érdekes. A francia forradalom után azonban, amikor a vallás mellett és helyett a nemzet és a nemzetiség vált megkülönböztető jeggyé, elkezdődött a lázas rokonságkutatás. Mindenki meg is találta a maga germán, szláv vagy latin rokonait. A magyarok persze nem. Ezért ebből a szempontból idegen testté váltunk a földrészen. Ebben persze szerepet játszott az ügyetlenségünk is. Nem lett volna szabad hagyni, két terjesszek. De nem volt erő az ellenpropagandára, az országon belül is számtalan tennivaló akadt. — Az elmondottakból is kiviláglik, hogy a politikát sokkal inkább az érzelem, mint az értelem irányítja... — Minden politika mögött — alapjában véve — érzelmek és indulatok rejtőznek. Annak ellenére, hogy a politikát magát nem lehet érzelmekkel csinálni. Ez is a marxisták tévedései közé tartozik. Azt gondolták ugyanis, hogy az ember felfogja az érdekeit és aszerint cselekszik. Ez azonban nem igaz. Az embert ugyanis nemcsak az értelme, hanem az ösztönei is irányítják. Sőt, mondhatom elsősorban az ösztönei. S ez rengeteg tragédiát okoz. Hiszen mi a racionalitás például a délszláv háborúban? Szinte kizárólag az indulatok irányítják az eseményeket. Azért lehetett tehát nemegyszer mozgósítani a Nyugatot a magyarság ellen, mert soha semelyik európai nemzet nem érezte, hogy a magyarok hozzá tartoznak. — A történelem azt bizonyítja, hogy a rokon népek, például a németek és az angolok is, számtalanszor egymásnak estek. — Persze, hiszen mindez nem jelenti azt, hogy a rokon népek összetartoztak volna. Csupán azt, hogy a magyarokat igazából soha nem fogadták be Európába. A helyzetet bonyolítja, vagy mondhatnám inkább azt, hogy súlyosbítja az új nemzetek megjelenése. A szlovákok, a románok, a szerbek — különösebben ez utóbbi kettő, amelyek görögkeleti vallásúak — törekvéseit a magyarok gátolták. Legalábbis ők így érezték. Egy magyarok alkotta falba ütköztek a Kárpát-medencében. Ugyanakkor az országon belül is tapasztalható az, hogy a magyarok sokak útjában állnak. A magyarság mindenkinek útban van, hiszen a Kárpát-medence földrajzilag egységes. S ez félelmetes érzelmi töltéseket ad ezeknek a nemzeteknek. A románok egy részéből például •— akikkel egyébként mindenről a lehető legtermészetesebben el lehet beszélgetni — egy- szercsak kibukik a magyargyűlölet. A szlováknál ez úgyszintén tapasztalható. Ugyanakkor persze ennek a fordítottja is. A Felvidéken például szlovákokkal próbáltam beszélgetni lengyel nyelvtudásom segítségével. Egy idő után szinte meghatódtak az igyekezetemtől és maguktól váltottak át magyarra. Feloldódtak a görcsök. Ökológiai katasztrófa — Ezek után, azt hiszem, önkéntelenül is adódik a kérdés: Van-e esélye a magyarságnak a megmaradásra, vagy pedig elkerülhetetlen a herderi jóslat beteljesedése? — Erre csak annyit mondhatok, hogy a magyarság megmaradásáért mindent meg kell tenni, sajátos arculatunkat minden erővel védeni kell. Ugyanakkor a legnagyobb szeretettel és előzékenységgel kell viselkedni más, szomszéd népek kultúrájával kapcsolatban. Én egyébként nem a magyarság pusztulásától félek, sokkal inkább aggaszt az, hogy az egész civilizáció veszélyben van. Ökológiai katasztrófa felé rohanunk. Ahogy azt Madách Imre már jó száz évvel ezelőtt látta. S ez a katasztrófa nem kerüli el hazánkat sem. Amióta egyébként ismét megjelenési lehetőségem van, leginkább a környezetvédelemmel foglalkozom. A hetvenes években fedeztem fel, hogy miként irtják a Bükk erdeit. Sokat tettünk azért, hogy a hegységet nyilvánítsák nemzeti parknak. Ez megtörtént, de azóta is ugyanaz folyik, mint régebben. A Bükkön keresztül kerültem tehát kapcsolatba a környezetvédelemmel. Munka- bizottságunk szövetséggé alakult, ma már négyezer tagunk van. — Visszatérve a magyarság pusztulására: különösen akkor ítélhető veszélyesnek helyzetünk, ha számításba vesz- szük a népességfogyást, a devianciák terjedését. — Nem tudom elképzelni, hogy a magyarság eltűnjön a Kárpát-medencéből. Azt szoktam mondani, hogy ha nem lesz a világon egyetlen magyar sem, a székely akkor is létezni fog. Egy népet ugyanis ma már nem lehet egyszerűen csak eltüntetni. Erre az ókorban volt mód. Akkor is csak azért, mert még nem voltak nemzetek. A keltákat még be lehetett olvasztani, mert sem állami, sem nemzeti formában nem éltek. Róma latinná tehette őket. De mi tulajdonképpen a nemzet? Bizonyos tekintetben azonos a néppel, de egy magasabb szinten. Az a nép, amelyiknek öntudata van és önmagára reflektál, az már nemzet. A nemzet-tudatot negyven év alatt sem lehetett megölni. — Viszont mindenki tudta, hogy kik az ország megszállói, hogy ki árt nekünk, hogy nem vagyunk függetlenek. Miután az oroszok kimentek, az ország föggetlenné vált, legalábbis látszólag. A látszat függetlenség elaltathatja a nemzet egészséges védelmi ösztöneit. A sajtó jó része által közvetített mocsok, pesszimizmus, kilá- tástalanság bizonyos tekintetben veszélyesebb helyzetet teremthet, mint amilyen az utóbbi negyven évben volt. — Valóban szarvashibát követett el a kormány akkor, amikor az információk áramlását nem tette lehetővé azzal, hogy kezébe vette volna a sajtót. Mindenki tudja pedig, hogy aki hatalomra kerül, annak ez szokott az első dolga lenni. S nemcsak a diktatúrákban, a nyugati demokráciákban is. Ez nem az újságok betiltását jelenti, hanem azt kívánják minden erővel elérni, hogy a működésükről valós képet nyerhessenek a választók. Az MDF azonban ezt a lehetőséget a paktum megkötésével eljátszotta. Én akkor léptem ki a Magyar Demokrata Fórumból, amikor tudomást szereztem erről az egyezségről. Úgy vettem észre, hogy a kormány megijedt attól, hogy kivonják az országból a devizát. Pedig az ezzel járó hátrányokat elviselte volna a nép, ha tudja az okát. Amikor Egerben készültünk a választásokra, azzal a javaslattal álltam elő, hogy foglaljuk el a megyei újság, a Népújság szerkesztőségét. Nagy lett volna a fölzúdulás, de minden csoda csak három napig tart. S lett volna sajtónk. Azóta már eladták az újságot... Hortobágy Akadémia — S kivel szerkesztette volna a napilapot? Hiszen Aczél mindenütt a maga embereit helyeztette el. — Ez sajnos igaz, de megoldottuk volna valahogy. A mai, nemzeti gondolkodású értelmiség egyik nagy feladata éppen az, hogy kiképezze a nemzeti gondolkodású fiatalságot, azokat, akik képesek lesznek a cselekvésre. Ezért akarjuk létrehozni a Hortobágy Akadémiát. A népi kollégiumok mintájára tehetséges alföldi gyerekeket vennénk fel a népiskolába. Az intézetet később átalakítanánk valódi felsőoktatási intézménnyé. A Hortobágy Akadémia első évfolyama terveink szerint az ősszel indulna. Az oktatók elsősorban a debreceni egyetemről érkeznének. Ez tehát a mi feladatunk. Értelmiséget nevelni. Ez biztosíthatja a túlélést, a megmaradásunkat. Azt kell megtennünk, ami rajtunk múlik. A történelem ugyanis ezt kéri számon rajtunk. Hardi Péter Vimola Károly felvétele
