Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-21 / 17. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. JANUAR 21., CSÜTÖRTÖK A Tragédia műhelyében „Alsó- és Felsó'sztregova, tót falu Nógrád vármegyébenn, egy völgyben, 60 házzal, 314 evangélikus, 7 katolikus, 4 református, 3 zsidó lakos, régi nagyszerű (nagyméretű) evangélikus és újabb katolikus templommal. Határa 3007 hold: földje agyagos, néhol köves, néhol vadvizes, hegyes és vízmosásos. Legjobban termi a rozsot, zabot, burgonyát, veres lóherét, rétjei néhol hárqpiszor kaszálhatok: a juhtenyésztés virágzó. A határt és az egész völgyet a Sztregova patakja hasítja, mely itt 2 malmot forgat. Nevezetes itt egy régi erősség, mely a Madách nemzetség űsi laka. Bírja a falut a Madách család, kinek itt szép laka, alatta nagy kertje, gyümölcsöse és üvegháza van.'" (Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, Pest 1851) Alsósztregován (ma Dolná Strehová, Szlovákia nagykürtösi járás) született 1823. január 21-én Madách Imre, itt élt 1837-ig, majd 1840 és 1844, továbbá 1853 és 1864 között, itt halt meg 1864. október 5-én. Végül: itt írta Az ember tragédiáját 1859. február 17. és 1860. március 26. között. Egy nemesi karrier lehetőségei A Madách-család a 12. századig tudta visszavinni a családfát; volt rajta középkori vitéz, törökverő hős, kuruc főtiszt. De számon tartottak költőt is, Madách Gáspárt a 17. századból. A rokoni kapcsolatok Zrínyi Miklósig terjedtek, íróink közül Krúdy Gyula emlegette a Madáchokkal való (távoli) atyafiságot. A család modern újjáalapítója költőnk nagyapja volt, Madách Sándor ügyvéd, korának híres szabadkőművese, a Martinovics-perben tizenhat vádlott, köztük Batsányi János védője. Amikor 1834-ben idősebb Madách Imréné Majthényi Anna özvegyen maradt öt élő gyermekkel és négy vármegyében fekvő, kb. 6000 holdas birtokával, ambíciói érthetően az állapot fenntartására irányultak — a szónak mindenféle értelmében. Fiait előbb otthon, majd Pesten iskoláztatta, s hármójuk közül a legidősebbre, Imrére (családi becenevén: ,,Emil”-re) várt, hogy királyi hivatalnoki vagy vármegyei karriert fusson be, családja javára. Pest megyében, Vácott érettségizik. 1837-ben. az egyetemi tanulmányok kezdetén Pest nyüzsgő, izgatott kisváros volt, a politika és a kultúra tragikus vagy jeles napjainak egész sorával: hónapokkal voltak Kossuth Lajos letartóztatá•V" MA KEZDETE 6", ÓRAKOR. NEMZETI f||| SZÍN HÁZ. O. 11,1 Builupisi. pmí.-kin, Ivví. »/.«•pleinlx-i 21 ••n: 12». mm. Az ember tragédiája. ,t: V tJtWH HMMUI I r- HW.VM U Ulli i-.-l . sa, hetekkel a Pesti Magyar Színház megnyitása után. Madách itt meg-megújuló betegsége dacára teljes életet élt. Nemcsak tanult, olvasott, sportolt (mint anyja kívánta a nevelés keretében), de diáklapot is szerkesztett barátaival, részt vett az egyetemi ifjúság báljain, kirádnulásain, gyakran töltötte színházban vagy koncerten az estét. Előfizetője volt a legjelentősebb liberális folyóiratnak, az Athenaeumnak, amelyet a „romantikus triász” (Bajza József, Toldy Ferenc és Vörösmarty Mihály) szerkesztett — hatása egészen a Tragédiáig terjedt. De megismerkedett a radikális fiatalok csoportjának, az Ifjú Magyarországnak nézeteivel is. A szerelem sem késett: 1839/40-ben a diáktárs-barát húga, Lónyay Etelka volt Madách érzelmes verseinek múzsája. Kötetben ezek 1840-ben jelentek meg, Lant-virágok címen. Pesti egyetemi éveinek romló egészsége vetett véget: Madách 1840 őszén már nem tért vissza az egyetemre, záróvizsgáit Alsósztregováról felutazva tette le, ügyvédi oklevelét 1842 őszén kapta meg. A vármegyében Tiszteletbeli aljegyző (19 évesen), táblaíró (20 esztendős fejjel) — Madách Imre megkezdte Nógrád vármegyében a hivatali ranglétra megmászását. Ezenközben a fiatalember súlyos lelki válságot élt át, amikor Pesten szerzett, korszerű ismereteinek ütközniük kellett a feudális vármegye hétköznapi valóságával. A joggyakorlatát vezető liberális alispán váratlan halála (könyvtárát engedte át gyakornokának), rossz egészség (ezért mondott le az aljegyzőségről is), balvégű szerelem (a lányt tüdőbaj vitte sírba) — a válságot ezek együttesen váltották ki. Lírai versciklusok, drá- , mák jelzik a problémák „kiírási” kísérletét. Válságából Madách kedvező irányban lábalt ki: betegségén és kétségein felülemelkedve, megyei politikussá vált. Helyzete sajátos: egyre bensőségesebb barátjával, Szontagh Pállal meggyőződéssel vallották a centralistáknak, a reformellenzék egyik csoportjának nézeteit a modern polgári közigazgatásról. Szemben azonban a városlakó elvbarátokkal, Eötvös Józseffel, Szalay Lászlóval és a többiekkel, ők nem adták fel a vármegyei politizálás adta jobbítási lehetőségeket sem — legyen szó akár a magyar ipart gyámolító Védegyletről, az esküdtszék bevezetéséről, a halálbüntetés eltörléséről, a vegyes vallású házasságokról, hogy csak néhányat említsünk Nógrád vármegye közgyűlési témáiból, amelyeknek vitájában Madách is hallatta vagy hallatni készült szavát. Hogy ne szakadjon el az országos közélettől, minden alkalmat megragadott: 1843-ban még csak szórványosan, 1844 és 1846 között rendszeresebben tudósította a centralista Pesti Hírlapot, sajtóvitákban vett részt, s felkereste a pozsonyi országgyűlést is. 1844-ben a megyeszékhelyhez, Balassagyarmathoz közelebb eső kisebb családi birtokra, Csesztvére költözött át. Ide vitte 1845-ben feleségét, Fráter Erzsébetet is. (A kúria ma irodalmi emlékmúzeum, Magyarország egyetlen Ma- dách-emlékhelye.) „...írtam egy költeményt...”* Az idézet a Nagy Ivánhoz írt, 1861. november 2-ai levélből való, amelyben Madách maga mondja el főműve nehezen indult utóéletét. Az idézet így folytatódik: ......mosol yogtak rá, de olvasni nem akarta senki." A nógrádi baráti körben — mint említettük — a versfaragás, a toliforgatás bevett tevékenységnek számított; számukra a Tragédia sem volt más, mint az asztalfiókban rekedő különcségek egyike, amit a többitől csak nehezen olvasható kézírása és szokatlanul nagy terjedelme különböztetett meg. Pedig a tét Madách számára nem volt csekély. El volt szánva rá, hogy ha ez a munkája sem hozza meg számára az irodalmi elismerést, „melegedtem volna mellette, s Adám utolsó álmát a purgatórium lángjai közt álmodta volna végig.” Az írói módszeréhez tartozó, a kéziratot pihentető próbaév ezúttal mozgalmasan telt el: a Nógrádi Gazdasági Egyesület vezető tagjaként előbb közvetetten, majd a vármegyei élet újraindulásával 1860 őszén közvetlenül is visszatérhetett a köztevékenységhez. 1961 tavaszán Szontagh Pálnak olvasta fel művét, s mindketten tettek rajta kisebb változtatásokat. A jóbarát adta az ötletet is: a vízválasztónak szánt művet Arany János ítéletére kell bízni. így, amikor 1861 márciusának végén Madách Imre képviselő úr, Balassagyarmat 1848-as programmal megválasztott követe Pestre érkezett az országgyűlésre, amelyet először hívtak össze a szabadságharc leverése óta, útipoggyászában ott lapult a nevezetes kéziratköteg is. Nem tudjuk, személyesen vagy közbenjáró útján juttatta el Aranyhoz, ám tény, hogy az ország első költője rögtön az I. szín olvastán Fanií-reminiszcenciákat és számára elfogadhatatlan részleteket találva, kedvetlenül félretette az ismeretlen vidéki földesúr művét. A parlament augusztus végi feloszlatásakor az ismét betegeskedő Madách úgy tért haza, beszámolni választóinak, majd Alsósztregovára, hogy a Tragédia sorsáról mit sem tudott. Képviselőtársa, a Hiador néven verselő papköltő, Jámbor Pál járt közbe érdekében Aranynál, aki ezúttal már végigolvasta a kéziratot, és 1861. szeptember 12-én leírta Madáchnak a híres sorokat: „Az ember tragédiája úgy koncepcióban, mint kompozícióban igen jeles mű.” Madách köszönettel fogadta Arany ajánlatát a szükségesnek látott „egy kevés külsimítás” elvégzésére, és javaslatát is, hogy a Kisfaludy Társaság adja ki a munkát abban a sorozatában, amelyet pártolói kaptak meg illetménypéldányŐsfénykép Madách Imréről (Pest, 1862) ként. Arany az október 31 -ei ülésén mutatott be részleteket a drámai költeményből. Ekkor már elküldte a szerző ítéletétől függővé tett javítási javaslatait Madáchnak, aki azok zömét köszönettel elfogadta; megoldásait mindazonáltal leveleiben igyekezett magyarázni és indokolni. 1973, a kézirat hasonmásának megjelenése óta bárki ellenőrizheti, hogy a javítások nem váltak a dicsért koncepció és kompozícó rovására, hanem valóban stilárisak maradtak — a szónak abban a értelmében, ahogyan egy irodalmi műben tartalom és stílus elválasztható egymástól. Arany a sajtó alá rendezés aprómunkáját is magára vállalta, kék és piros ceruzás jelölései máig láthatók a kéziraton. Háromszor nézte át a nyomdai korrektúraíveket, a kisszámú megjelent sajtóhibát pedig külön helyesbítéslapocskán fűzette be a kötetbe, amely még 1861-es évszámmal, de 1862. január 16-án hagyta el Emich Gusztáv nyomdáját. A példányszámot nem ismerjük. A Tragédiának Madách életében egy „második, tetemesen javított” kiadása is megjelent, szintén Emichnél, 1863-ban. Ez már nemcsak az Arany-féle korábbi jobbításokat tartalmazta, hanem a Szász Károly megjegyzéseinek hatására tett újabb módosításokat és a költő saját javításait is. Ami a honoráriumot illeti, az első kiadás tiszteletdíját Madách felajánlotta a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság alapítványi tőkéje javára. A Kisfaludy Társaság 1862. január 16-án, a Magyar Tudományos Akadémia 1863. január 13-án választotta tagjává Az ember tragédiája költőjét. Azóta: több mint 110 magyar kiadás, fordítás harminc nyelven és (az 1883. szeptember 21 -ei ősbemutató óta) csak a budapesti Nemzeti Színházban több mint 1400 előadás — Madách Imre belépett a nemzeti klasszikusok sorába és a világirodalomba. Madách nem sokáig élvezhette a végre elért irodalmi sikert, nem érte meg 42. születésnapját. Ami életéből még hátra van, az bízvást a Tragédia keletkezéstörténetéhez függelékként csatolható. Könnyen érthető, hogy a váratlan irodalmi diadal fokozott munkára ösztönözte, korábbi műveinek kiadására sarkallta. Azonban sem az MTA drámapályázatára beküldött Mózes, sem az átdolgozott Csák végnapjai nem ütötte meg azt a mércét, amit kortársai szemében Madách maga állított a Tragédiává1. A pártdarabnak szánt újabb drámai költeményből, a Tündérálomból pedig mindössze a vázlat és egy töredék készült el. Verseit, novelláit közölték a lapok, 1864 februárjában hozzá is kezdett költeményei gyűjteményes kiadásának előkészítéséhez. Akadémiai székfoglalóját 1864 áprilisában azonban már földije és költőbarátja, Bérczy Károly olvasta fel helyette A nőről, különösen aestheticai szempontból. Alsósztregován temették el. És míg öröm, bú, hit meg kétkedés lesz, Tél és tavasz, ifjúság, szerelem, Míg szent eszmékért ember harcol, érez, Mindebből osztályrész jutand nekem. (Utravaló verseimmel) * A MATÚRA-sorozatban megjelent drámai költemény előszava alapján (Kerényi Ferenc munkája).
