Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-19 / 15. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. JANUAR 19.. KEDD 11 Ki Mit Tud? Cs Gödöllői elöválogatók Telefon-lelkigondozás Lelki válság esetén, emberi, családi, lelkiismereti, hitbeli kérdések megbeszélésére hívja a 201-0011-es •ZT telefonszámot. A vonal végén mindennap délután öt órától kilencig várják a hívásokat. Az idei Ki Mit Tud? vetélkedő­re szép számban jelentkeztek gödöllői fiatalok, egyénileg és csoportosan is. A vers. próza, mesemondás és szónoki beszéd kategóriában például 26-an ver­senyeznek majd. A dzsessz-, tánc-, pop- és rockzene kategó­riában 13 együttes szerepel. A városi előválogatókat janu­ár végén és február közepén ren­dezik meg a gödöllői művelődési központ színháztermében. Január 30-án, 10 órakor kezdődik a vers, próza, mesemondás és szó­A Kiskunlacházi Kolping Csa­lád Egyesület a József Attila Kulturális és Szociális Alapít­vány támogatásával nyilvános összejövetelt tart. A rendezvény időpontja: 1993. január 19. Kedd IS óra. noki beszéd kategóriában indu­lók vetélkedője. Délután 4-kor pop-, rock- és dzsesszegyütte­sek, valamint a sanzon és tánc- dalénekesek lépnek színpadra. A többi kategória — színpadi já­ték. néptánc, modem színpadi tánc, népdal, műdal, opera, hang­szeres zene, paródia — résztve­vőinek február 13-án, 15 órakor kezdik az előválogatót. A műsorszámokat szakértő zsűri értékeli. A bemutatókra várják a közönséget is. A rendezvény témája: Találko­zás Bakzó Andrással. Helyszín: művelődési központ, Kiskunlacháza, Kinizsi u. 2. Minden érdeklődőt szeretettel vár a rendezőség. Százhalombattai ✓ képek Óbudán Kárpáti Zoltán százhalombat­tai lakótelepi képeinek kiállítá­sa február 14-éig tekinthető meg az Óbudai Társaskör Galé­riájában (III. Kiskorona u. 7. sz. alatt). Nyitva: hétfő kivételével na­ponta 14-től 18 óráig, illetve szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig. Tátika­házibuli Január 25-én, hétfőn 10 és 14.30 órakor a ceglédi Kos­suth Művelődési Központ színháztermében Tátika-há­zibuli címmel zenés műsort rendeznek, Eszményi Viktó­ria és Heilig Gábor közre­működésével. A Duna január 19. kedd 16.00 Hírek 16.10 KÖRHINTA Magyar film (1955) ___ I rta: Sarkadi Imre, Fábri Zoltán, Nádasy László Rendezte: Fábri Zoltán Szereplők: Töröcsik Ma­ri, Soós Imre, Barsi Bé­la, Kiss Manyi, Szirtes Adám 17.35 A BOLDOG CSALÁD Német tévéfilmsorozat XVI/5. rész: Zár a kassza írta és rendezte: Jörg Grünler Operatőr: Heinz Höl­scher, Valentin Kurz Szereplők: Maria Schell, Siegfried Rauch 18.25 GYEREKSAROK Kukori és Kotkoda — Hattyú Kíváncsi Fáncsi — Mackókaland Peti és kutyája 18.45 Hírek Vendégjáték a Madáchban Tv műsora 18.55 Képes műsorelőzetes 19.00 VÁLOGATÁS A MAGYAR FILM- TÖRTÉNETBŐL A kölcsönkért kastély Magyar film (1937) Pékár Gyula regényéből írta Békeffy István, Stel­la Adorján Operatőr: Vajda László Szereplők: Tolnay Klári, Turay Ida, Ráday Imre, Vaszary Piri, Rajnay Gá­bor, Kabos Gyula, Rát- kai Márton; Makláry Zoltán 20.20 MAGYAR MŰVÉSZ­PORTRÉK Ferencsik János 21.10 SÍR AZ ÚT ELŐTTEM III. Keresztúton. Dokumen­tumfilm Rendező: Sára Sándor 22.15 Műsorzárás Széchenyi-bál a Gellértben A külpolitikai főszerkesztőség mai műsora Kiskunlacházi meghívó Clinton-ország belülről Ceglédi hangverseny Január 22-én, pénteken 17 óra­kor a ceglédi Kossuth Művelő­dési Központ színháztermében a Magyar Kultúra Napja alkal­mából a Debreceni Kodály Kó­rus hangversenyét rendezik meg. Köszöntőt mond Mácz Ist­ván polgármester. Traffipax A Pest Megyei Rendőr­főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint ma, kedden, a megye közútja­in nem lesz traffipaxos ellenőrzés. Igazi amerikai sikertörténet: egy félárva kisfiú elindul az Isten háta mögötti Hope („Re­mény”) faluból, Amerika egyik legkisebb államából, és 46 éves korában a világ leg­fontosabb hatalmi pozíciójá­ba kerül. fyt Arkansas államot bemu­tató riportfilmben megszólal­nak Bili Clinton rokonai, isko­latársai, kedvenc tanárnője, az állam egykori fajüldöző kormányzója, sőt az Arkan- sasban székelő Ku-Klux-Klan „birodalmi nagysárkánya” is... Főszerkesztő: Chrudinák Alajos Adás: TV 1 18.00 A székesfehérvári Vörösmarty Színház január 25-én Örkény István Macskajátékával vendég­szerepei Budapesten a Ma- dách-teátrumban. A rendező: Horváth Péter, a díszlet és a jel­mez Csík György munkája. Or­bánná szerepét Kállay Ilona ala­kítja. Giza: Olsavszky Éva; Pa­ula: Földi Teri; Egérke: Nagy Anna. A Széchenyi Társaság február 6-án este 20 órai kezdettel ez évben is megrendezi a Széche- nyi-bált a Gellért Szállóban. A bálteremben fellép a Benkó Di- xiland Band. A belépő ára — háromfogásos vacsorával — 1600 Ft. Asztalt foglalni a Gel­lért Szálloda éttermi vezetőjé­nél lehet az 166-51-03-as tele­fonszámon. Kecskeméti Tv A RÁDIÓ ÉS TV MŰSORÁBÓL KOSSUTH RÁDIÓ: 4.30: Reggeli krónika. 8.20: Mindennapi tudo­mány. 8.30: Hangszemle. 9.00: Hírek. Időjárás. 9.05: Napközben. 11.00: Hírek. Időjárás. 11.05: Válogatott perceink. 11.35: Házimurik. 12.00: Déli krónika. 12.30: Vendég a háznál. 12.45: Füleljen. 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 13.05: Ki nyer ma? 13.15: Falurádió. 13.30: Tanúim lesztek. 14.00: Hírek. Időjárás. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Ajánlott levél — vagy vers. 15.00: Hírek. Időjárás. 15.05: Kossuth-klub. 15.56: Cégér. 16.00: Dél­utáni krónika. 16.15: Mindennapi gazdaság. 16.30: Zenefórum. 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. 17.05: Magyarországról jövök.... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Sportvilág. 19.25: Jó éjszakát, gyerekek. 19.35: „A költő kétszer szü­letik”. 20.00: Hírek. Időjárás. 20.05: Népi táncmuzsika. 20.30: Hatá­rok nélkül. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.55: Ajánlott levél. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum — a kultúráról. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.05: Kis éji zene. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.05: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ: 4.30: Napindító. 8.00: Mai műsoraink. 8.05: Sportreggel. 8.20: Rivaldafényben. 8.50: Helykereső. 9.00: Hírek Időjárás. 9.05: Zene-szó. 10.55: Gordiusz plusz. 11.00: Hírek. Időjá­rás. 11.05: Napóra. 12.00: Nótaszó. 12.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. 13.00: Hírek. 13.05: Nagy nevettetők. 13.30: Idősebbek hullám­hosszán. 14.00: Mindenki másképp csinálja.... 15.00: Hírek. Időjá­rás. 16.00: Csúcsforgalom. 17.00: Hírek. Időjárás. 17.05: Napóra. 18.00: Rockhullám. 18.30: Helykereső. 19.00: Hírek. Időjárás. 19.05: Kamasz-panasz. 19.35: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. 20.00: A karosszékben: Juhász Ferenc. 20.40: Zenés játékokból. 21.00: Hírek. Időjárás. 21.05: Blues. 21.35: Mit üzen a Rádió? 22.00: Rockpanoráma. 22.30: Jazz. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Napforduló. TELEVÍZIÓ 2. MŰSORA: 6.00: Napkelte. 16.05: Műsorismer­tetés. 16.10: Korforduló. 16.50: Dominó. 17.00: Híradó. Időjá­rás. 17.05: Civil Kurázsi. 17.30: Pif és Herkules. 17.41: Elektor kalandor. 17.45: A nevem: Nyisztor György. 18.00: Híradó. 18.10: Regionális híradó. 18.25: Műsorajánlat — Időjárás. 18.30: Zöldpont. 19.05: Repülőorvosok. 20.00: Műsorajánlat. 20.05: Stúdió ’93. 21.00: Felkínálom. 22.00: Esti egyenleg. 22.20: Időjárás. 22.25: A tudomány határain. 22.45: Soros-na­pok a Merlinben. RTL: 6.00: Híradó. 7.00: Halló, Európa —jó reggelt Németország. 9.00: Dr. Marcus Welby. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Forró nyere­mény. 11.00: Rizikó. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Magazin. 12.30: Tenisz. 13.20: Kaliforniai klán. 14.15: A Springfield-sztori. 15.00: Gyilkosság a hobbija. 16.00: Beszélgetés. 17.00: Ki itt a főnök? 17.30: Borzasztó kedves család. 18.00: Fiatalok magazinja. 18.45: Híradó. 19.15: Robbanékony — magazin. 19.45: Jó idők, rossz idők. 20.15: Megoldatlan rejtélyek. 21.15: Bocsáss meg! 22.15: Rob­banékony — magazin. 23.15: Gottschalk-show. 24.00: Törvény és rend. 1.05: Tenisz Melboume-ből. SAT 1.: 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.50: Colbyék. 9.40: Fiatal és nyugtalan. 10.25: Üdvözlet Wachauból. 11.55: Hermann. 12.25: Szerencsekerék. 13.05: Slágerparádé. 13.55: Fiatal és nyugtalan. 14.40: Szomszédok. 15.05: Colbyék. 16.00: UFO. 16.55: 5 x 5 já­ték. 17.25: Mindent vagy semmit — játék. 18.30: Sport. 18.45: Hír­adó: 19.00: Klip-klub. 19.30: Szerencsekerék. 20.05: Időjárás. 20.15: Népzene. 21.15: Mentők. 22.00: Tiltakozás. 23.00: Tévétü­kör. 23.40: Romantikus találkozások. 0.40: Ki a legjobb férfi? 1.35: UFO. 2.25: Műsorismertetés. BARTÓK RÁDIÓ: 6.00: Muzsikáló reggel. 9.00: Műsorajánlat. 9.05: Pódium. 10.00: Hírek. Időjárás. 10.05: Elfeledett irodalom? 10.20: Zenekari muzsika. 11.00: Ä kamarazene kedvelőinek. 11.40: Országok, tájak zenéje. 12.00: Hírek. Időjárás. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.00: Éneklő Hét — Veszprém. 14.00: Hírek. Időjárás. 14.05: A varázshegy. 15.12: Zenekari muzsika. 16.00: Hírek. Időjá­rás. 16.05: Neked szól! 16.35: Versenygyőzteseink. 17.00: Kilátó. 17.50: Zenei vásár Budapesten. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Ver­di: A trubadúr. 20.00: Hírek. Időjárás. 20.52: Zenekari muzsika. 21.50: József Attila minden verse. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.05: Új magyar zene a rádióban — az elmúlt év bemutatói. 23.00: Nevük ürügyén. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.05: Magyar előadóművészek fel­vételeiből. 2.00: Hírek. Időjárás. 2.03: Szózat. TELEVÍZIÓ 1. MŰSORA: 5.40: Falutévé — adótippel. 6.00: A reggel. 8.30: Közjáték. 8.35: Napközi. 16.00: Délutáni egyenleg. 16.10: Amerikai krónikák. 16.35: Képújság. 16.45: Cimbória. 17.00: Megveszem ezt a nőt. 17.30: Napközi. 17.50: Pénzvilág. 18.00: Clinton-ország belülről. 18.45: Janie és a csodalámpa. 19.05: Szerencsekerék. 19.35: „Veletek vagyok mindennap”. 20.00: Híra­dó. 20.30: Telesport. 20.40: Vakhit. 22.15: Közjáték. 22.20: AKTuá- lis. 22.45: Sportvarázs. 0.25: Híradó. 0.30: BBC-híradó. A Falutévé műsora Szerda reggel ismét kukoré­kol a KAKAS 5.40-kor a TV 1-en. A műsorból: Népi csízi­ók, időjárás, úthelyzet, lap­szemle, faluhírek, agrárúj­donságok, vállalkozó gazdák­nak, iparosoknak, kereske­dőknek, orvosoknak, pedagó­gusoknak, civileknek és egyenruhásoknak, a vidéki Magyarország polgárainak. A ten’ezett témák: — Tippek: a gép- és mun­kaügyben — A MOSZ a szövetke­zeti átalakulásról — Kerti bajok, javasla­tok — fagyban, fagymentes időben — Stratégia ’93 — MÓL Rt. (1.) — A Kakashálózat hírei­ből — Fábián- és Sebestyén- köszöntő Szerkesztő: Bárdos B. Edit Műsorvezető: Kondor Ka­talin Kedd január 19. 9.00—10.00 Képújság 10.00— 10.30 A hétfő esti Me­zőgazdasági Magazin ismétlése 10.30—11.40 A hétfő esti KECSKEMÉTI MAGAZIN is­métlése 14.00— 15.00 Teleshop 15.00— 15.30 A hétfő esti Me­zőgazdasági Magazin ismétlése Moziműsor A gödöllői városi filmszínház­ban ma. kedden este 6 és 8 óra­kor a Dili-vízió című színes, dél-afrikai vígjátékot vetítik. 15.30—16.40 A hétfő esti KECSKEMÉTI MAGAZIN is­métlése 18.00—22.00 Szív Tv-produk­TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket! ELŐFIZETÉSI SZELVÉNY MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Pest Megyei Hírlapot .......példányban, é s kérem, hogy az alábbi címre kézbesítsék. A megrendelő neve: ............................................................. C íme (város, község): .......................................................... (utca, tér): .................................................................... (emelet, ajtó): ............................................................. ( irányítószám): ........................................................... A z előfizetés díja: egy hónapra 343 Ft negyedévre 1029 Ft fél évre 2058 Ft egy évre 4116 Ft Az előfizetési díjat a fenti címen nyugtával jelentkező kézbesítőnek fizetem, illetve kérem, hogy a..........szá­m ú OTP-átutalási betétszámláról hívják le az összeget. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítés nélkül, az alábbi címre adja fel: Vidéken: postahivatal, helyben. Budapesten: Budapesti Postaigazgatóság hírlaposztály, Bp.. Pf.: 4. 1360. Kérjük, hogy az előfizetés időtartamát húzza alá. &HÍRLAP

Next

/
Thumbnails
Contents