Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-19 / 15. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1993. JANUAR 19., KEDD NYÍLT LEVÉL Sajtószabadság, avagy: a rágalom iskolája H a a békésebb utókor politika- vagy sajtó- történésze megírja az immár két és fél éve dúló úgynevezett „médiaháború” hiteles történetét, abban külön fejezetet kap majd az 1993. január 6-tól 15-ig, 16-ig terjedő tíz nap. Ebben az időszakban ugyanis pontosan kimutatható, milyen szörnyű emberi-társadalmi viszonylatokat teremt a jogilag nem szabályozott és az önmérsékletet sem ismerő sajtó, a média. Január 6-án a Rádió és a Televízió elnöke együttesen nyújtotta be lemondását a Köztársasági Elnök Úrnál, írásban és szóban, azonos indokkal: nem képesek megőrizni a két intézmény függetlenségét a kormányzat beavatkozási és elfoglalási kísérleteivel szemben. Tudtam: egy hosz- szú játszma utolsó felvonása következik, gondos forgató- könyv alapján. A médiatörvény nem született meg az elmúlt év végén, komikus és drámai jelenetek után sem. Rövid idő alatt bizonyítani kellett: ha a Köztársasági Elnök Úr felmenti a két elnököt, az egyébként „szabad, pártsemleges, objektív” médiumok sötét, gonosz erők áldozatává lesznek, amelyekben keresztre feszítik Gombár Csaba és Hankiss Elemér bátor vitézeit. Azzal is tisztában voltam, hogy az alattomos hóhér kardját — a Rádió viszonylatában — az elmúlt év végén az általam és néhány munkatársam által készített struktúra-tervezet helyettesíti majd, személyemben jelenítik meg a kormányzat gonosz szándékainak megvalósítóját. Valószínűsíthető volt, hogy a szitkok és rágalmak példátlan pergőtüzében meg kell majd szólalnom. Hiszen el kell érnem, hogy már ősz óta az ő kezükben is tartogatott „bizonyíték”, a struktúra-tervezet megjelenjék valahol; hogy Gombár Csaba nyilatkozzon (ha lehet mások is!), hogy egymásnak ellentmondó, tényként feltüntetett valótlanságok is napvilágot lássanak. Tudniillik: érvelni, cáfolni csak azon anyagokkal tudok majd. amelyek nyomtatásban megjelennek. És zuhogtak az egyre vadabb hírek, a napilapokból, a „pártatlan” rádióból, a televízióból, a független médiumok elleni támadásról, bekebelezési kísérletekről. Véletlenül (?) azonos napon kürtölték szét az országos lapok, a rádió és televízió hírműsorai: Csúcs László átveszi a hatalmat, listát készített a felmentendő vezetőkről. A pánikkeltés, a szemfényvesztés ezen időszaka január 15-én, a MÚOSZ által szervezett sajtótájékoztatóval zárult, amelynek egybehangzó üzenete: a rádió veszélyeztetett műsorainak munkatársai (168 óra, Gondolat-jel stb.) hirdetik: „túléljük a hatalom agresszivitását”, „az utolsó pillanatig kitartunk!” A póz nevetséges is lehetne, ha nem lenne riasztó, hogy egyetlen jelzésre miként hozható manipulativ működésbe egy gépezet, amelynek média a neve. Ám ez a gépezet most nem működött tökéletesen. Tetszetős, sokszor krimibe illő, sokszor förtelmesen szennyező fordulataira és in- szinuációira ugyanis egyben megadta a megsemmisítő választ is. Engem a Miniszterelnök Úr javaslatára, a Köztársasági Elnök Úr 1992. március 1-jével nevezett ki a Rádió alelnökévé. A Köztársasági Elnök Úr előtt esküdtem fel a pártatlan rádiózás megvalósításának ügyére. Gombár Csabán kívül a rádiónál én vagyok tehát az egyetlen legitim vezető. Ennek ellenére Gombár Csaba meggátolt abban, hogy eskümet teljesítsem. (Mellesleg: esküm szövegét én is eljuttathatom az országos napilapokhoz, szíves és feltétlen közlésre, ám általuk megbélyegzett ember lévén, kérem, a Köztársasági Elnök Úr titkárságától kérjék el azt.) Gombár Csaba január 14-én, a Népszabadságban megszólalt. Fejedelmi, uralkodói gesztussal szólt személyemről: „Az alelnököt minden belső rádiós ügybe bevonták, előtte semmit sem tartottak titokban”. Ám a tényt sose közölte: munkaköri leírásom szerint a háttér- intézmények tartoznak hozzám, de bármi intézkedést e területen is csak az ügyvezető igazgató ellenjegyzésével tehetek. Gombár Csaba szerint így teljesíthetem az eskümet? Tisztelt Gombár úr, valamelyik országos lapban (gondolom a szabad véleménynyilvánítás jegyében, azonnal vállalkozik valamennyi), esküm szó szerinti közlése után, szíveskedjék válaszolni a kérdésre: miért nem biztosította esküm megvalósításához a szükséges feltételeket? Nem gondolja, hogy ezzel nem csak engem szégyenített meg, hanem a Köztársaság Elnökét is, aki előtt eskümet letettem? Arra is méltóztassék válaszolni: hogyan értsem Népszabadság-beli kijelentését: „Annak ellenére, hogy tagja a vezetésnek, titokban tevékenykedett”. Az alelnök? Aki tagja a vezetésnek, az valamiféle intézkedési joggal is rendelkezik. Nemde? Ahhoz pedig, hogy a rádiós gyakorlatot megismerjem, véleményeket, érveket, elgondolásokat fogalmazzak meg — eskümhöz híven — nos: ahhoz az Ön, önök engedélye, jóváhagyása szükséges? Felelős és főszerkesztő urak! Ragaszkodnom kell hozzá: a nekem tulajdonított és nevesített leváltási tervek, listák valódiságát, hitelességét dokumentálni szíveskedjenek. Nyugaton, a sajtószabadság békésebb hónaiban, a bulvárlapok is igyekeznek állításaik meggyőző bizonyítására, egyébként bíróság előtt felelnek és fizetnek súlyos pénzbüntetéseket. Amennyiben nem tudják hitelt érdemlően bizonyítani, hogy ezek a listák tőlem származnak, akkor az elbocsátandók névsorát Önök állították össze. Ilyen módon hitelesek lehetnek. Tisztelt Bodor Pál Úr! Szíveskedjék bizonyíthatóan indokolni: miért személyemben nevesítette a Rádiót elfoglalni kívánó kormányzati szándékot? Természetesen, nekem most is az a véleményem, hogy médiatörvény hiányában az érvényes jogszabályok alapján, a parlamentnek felelős kormány felügyeli a Rádiót. Ön szerint a MÚOSZ? Még csupán annyit: a médiatörvényt nem én torpedóztam meg. L egnagyobb példány- számú napilapunk (nyilván a felettem aratott vélt győzelem mámorában) aknát robbantott. Szavahihetőségén és megbízhatóságán okozott be nem gyógyítható sebet ez az akna. A január 14-i Népszabadság keretezett, figyelemfelkeltő rövid hírben adja a naiv és hiszékeny olvasó tudtára: „A Pesti Hírlap tegnapi számában a Csúcs Lászlóval készült interjú egyik válaszából kiderül: az alelnök kész visszavenni a rádióhoz a korábban, szerinte politikai okból elbocsátott Győri Bélát és Rózsa T. Endrét”. Tessék megnézni: egyikük nevét sem ejtettem ki. Győri Bélát pedig nem tudom visszavenni, ugyanis ő most is a Rádió munkatársa. Tisztelettel kérdem: miért nem helyesbített eddig a Népszabadság, netán más pártatlan orgánum? Valószínűleg azért: hadd higgye az olvasó, ez a Csúcs tényleg gátlástalan ember. De mit gondol ugyanez az olvasó, amikor rádöbben, félrevezették, hazudtak neki? És most lássuk: mi volt az a halálos veszedelem, amely fenyegette a pártatlan rádiózást, a sajtószabadságot? A Rádiós Kamara körüli lap, az Új Folyosó — bevezetője szerint — január 8-án szerezte meg és soha nem tapasztalt gyorsasággal az ellenem indított kampány kezdetére 500 példányban közre is adta a néhány munkatársammal az elmúlt év őszén készített struktúravázlatot, Szervezeti és Működési Szabályzatot és a Kormány részére készített előterjesztést. Valamint egy összeállítást az általunk elképzelt struktúrából kimaradó műsorokból és azok munkatársairól. (A lappéldányok pillanatok alatt elkeltek. Talán nem lenne rossz üzlet a néhány ezres utánnyomás. Ez segítené egyben az érdeklődő nagyközönség eligazodását is.) Ne firtassuk: ősz óta miért pontosan most, a januári hadművelet napjaira került —- honnan? — elő az anyag? Én mindenesetre köszönöm az akaratlan segítséget. Mert ebből egyértelműen kiderül, a fenyegetőzésnek felfújt iromány — papírtigris. De talán még az sem. Tanulmány, elképzelés a Rádióról; azokhoz hasonló, amelyek a Gombár-féle jogtalanul végrehajtott szervezeti változtatások idején készültek. Amelyeket kötetben összegyűjtve, én utólag át is tanulmányoztam. Találtam azok között radikálisabb elképzeléseket, ám olyanokat is, amelyek ragaszkodtak az 1992. január 6-a előtti műsorrendhez. Az általunk készített anyag — az olvasója meggyőződhet róla — többszörösen dátumozott: 1992 októbere a dátum. Az egyik melléklet szerint az anyagot az elnöknek, tehát Gombár Csabának kellett volna előterjesztenie, jóváhagyás végett. Ez is azt igazolja: a ter- vezgetés első nyers változatairól van szó, vitaanyag tehát. Ami az úgynevezett „Csúcs tervezet” személyi kérdéseit illeti, fel kell hívnom a figyelmet: a mai rádióban néhány vezető — külön megbízás és javadalmazás alapján — más vezetői beosztást is ellát. Aki ismeri a médiatörvény körüli akkori egyeztetéseket, tárgyalásokat, az tudja: Gombár Csaba esetleges felmentésével is csupán korlátozott intézkedési joggal bíró ügyvezető alelnök lehettem volna. A struktúra, a Szervezeti és Működési Szabályzat bevezetése nem állt volna módomban. Viszont munkánk bizonyítéka annak, hogy komolyan vettem a Köztársasági Elnök Úr előtt elmondott eskümet. Azt is bizonyítani kívántuk: lehetséges elfogadható Szervezeti és Működési Szabályzatot készíteni. Tisztelt Bodor Pál Úr, uraim, milyen tényekkel tudják Önök igazolni, hogy ezeket az elmúlt évben papírra vetett elképzeléseket most, ezekben a januári napokban meg kívántam valósítani? Önök jól tudják, erre nincs jogi lehetőségem. A kinevezés és a felmentés az ország- gyűlés által jóváhagyott törvények alapján történik. Én nem tudom előléptetni saját magam, mint Önök egymást. Miért hát ez az országos riogatás? Állításaikat — nyilván tudják — bizonyítanak kell. Önök a pártatlan, szabad sajtó felkent lovagjai, válaszoljanak: miért nem tiltakoztak 1992 januárjában a Gombár-féle „reformok” bevezetése ellen, tíz teljes napon keresztül? Akkor pedig valóban rengeteg műsort szüntettek meg, raktak át hallgathatatlan adóra és időre. Akkor, 1992 januárjában száműzték a kulturális adások jelentős részét. Hol voltak Önök? Az adásidőket elrablók, kisajátítók, a Gombár-rádió anyagi haszonélvezői között. Áz Új Folyosónak az állítólag megszüntetésre ítélt műsorokról készített kimutatása is Önök ellen fordul: a nevük több helyen megtalálható. De olyan adatot még csak hamisítani sem tudnak, hogy el kellene hagyniok a Rádiót. Az is cáfolhatatlan: soha senki sem tartotta megszüntetendőnek a 168 órát és a Gondolat-jelet. A nevemhez kapcsolt struktúraelképzelés ugyanis csak a (több fordulós megbeszélések után történő) esetlegesen felcserélhető műsorokat tartalmazzák. Minősítés kérdése: „a rádiós szakemberek” miért nem akarják a struktúrát a maga realitásában értelmezni? Elfeledték, hogy a Rádió mai urai hány munkatársat távolítottak, üldöztek el 1992 januárja óta az intézményből? Bodor Úr! Akkor miért nem hívott össze a MÚOSZ sajtó- tájékoztatót? Akkor nem önjelölt, cinikus „áldozatok" nyilatkozták teli ájtatos, szemforgató módon a sajtót, Rádiót, Televíziót egy nem létező, nem bizonyítható, ezért kitalált társadalomrémítő veszedelemről?! Nem, uraim, akkor valódi áldozatok voltak: emberek, műsorok, értékek. Ezekről, valamint a mai rádióról kapnak (nem Önök, hanem az olvasók, hallgatók, nézők) hiteles, kommentár nélküli bizonyított tényeket, adatokat tőlem, a jövő héten. D e előbb kérdésemre adatolt, valódi válaszokat kérek. És még megszólítom Mester Ákos és Bölcs István urat. Szavaikkal kérdem: mivel bizonyítják, hogy „javaslatom a kormánytól is jobbra áll?” Hogy: „a struktúratervezet a pártállami időkre emlékeztet” (sajtótájékoztató) „Csúcs újra beleesik abba a tipikus hibába, amibe a bolsevikok és fasiszták beleestek” (Kurír). Visszautasítom az ocsmány és önkényes minősítést. Igaz, e fogalmakkal nem is vagyok annyira tisztában, mint Ön, Bölcs Úr, a volt állampárt rádiós. bizottságának előkelő tagja. Uraim, hazánkban nincs az „új időknek” megfelelő sajtótörvény. A lap- és műsortulajdonosok sárral, hazugsággal dobálhatják a nekik nem tetszőket. De a nyilvánosság előtt nekik feltett kérdésekre válaszolniok kell. Az ítélet joga pedig a társadalomé. Azé a társadalomé, amelynek mind több tagja napi megélhetési gondokkal küzd. Ezért is fájlalom, a valós problémák helyett néhányan közösségivé hazudott egyéni anyagi és hatalmi pozíciók érdekében keltenek hisztériát. Úgy hiszem, jogos az igényem, hogy az indulatok felszítására szánt hasábok, műsorórák egy töredéke engem is (mint a csinált katasztrófaveszély meghurcolt főhősét) megillet. Most és még egy — az imént jelzett — témában. Aztán ki-ki végezze a munkáját, olyan lelkiismerettel és felelőséggel, amilyennek rendelkezik. Dr. Csúcs László Hisszük: kell a vers A minap, hogy a kitűnő' költőt és tudóst, Lator Lászlót kitüntették. készített vele egy gyors interjút a televízió. Ebben Lator László a kérdésre, vajon fontos-e napjainkban a vers, azt válaszolta: hiszi, hogy igen. Igazat mondott, amit mi bizonyítani tudunk. A december 24-én megjelent 32 oldalas ünnepi számunkba kértük, írjanak az írni szerető Pest megyeiek. Megtették. írtak. Többségükben verset, hiszen tudomásukra hoztuk: rímekbe is szedhetik gondolataikat. Egyetértek Lator Lászlóval, nagyon fontos a vers. Ma is. Ám az sem kevésbé fontos, hogy ez felszínre is kerüljön. Mert, ha felszínre kerül, akkor bizonyosodhat csak be, hogy szükség van rá. Az ünnepi számunk megjelenése után sokan mondtak nekünk köszönetét nemcsak azért, mert az ő versükből is közöltünk részletet, hanem, mert az egész újság karácsonyi irodalmat tartalmazott prózában és versben. Mi tudjuk, hogy erre szükség van, mint tudtuk akkor is, amikor a vak költők verseit közöltük egy egész újságoldalon. Csupán a valóságra hagyatkozva leszögezhetjük: azok, akik fennen hirdetik, bizony így meg úgy veszítette el jelentőségét a líra, szorítják egyre hátrébb a verseket. Némely napilapból már teljesen kiszorultak, hisz kellenek a hasábok a politikusaiknak. (Vödrös)
