Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-16 / 13. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. JANUAR 16., SZOMBAT Az RMDSZ III. kongresszusa Megkezdődtek a viták A brassói traktorgyár klubjában péntek reggel megkezdődött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség harmadik országos kongresszusa. Az RMDSZ elnöksége csütörtök este kezdődött és pénteken éjjel fél kettőkor véget ért ülésén elfogadta a szövetség különböző politikai platformjának és pártjának képviselőit tömörítő testület, a politikai egyeztető kerékasztal javaslatát arra vonatkozólag, hogy a kongresz- szuson ne tárgyalják meg a nagy vitát kiváltott szervezeti szabálytervezetet részleteiben, hanem csak a fő elveket határozzák meg e tekintetben, és a később kialakítandó vezetőtestületek feladatává tegyék a szabályzat részletes kidolgozását. Ez a tervezet azért váltott ki nagy belső vitát, mert körülötte csaptak össze az RMDSZ októberi, kolozsvári nyilatkozatában megfogalmazott belső önrendelkezési célkitűzés megvalósításával kapcsolatos — sokban élesen ellentétes — elképzelések. A szabályzat-előkészítő bizottság eredeti tervezete azok elképzelését tükrözte, akik a szövetséget a későbbi magyar önrendelkezési struktúrát megelőlegező modellé kívánták alakítani, többek között szövetségi választások — a magyarság egészének szavazása — révén, ami az általában radikálisnak nevezett álláspontnak felel meg. A mérsékelt bírálók szerint ez túlságosan bonyolult struktúrát hozott volna létre, és működésképtelen lett volna. A tanácskozás előestéjén más viták is kisebb vihart kavartak, így például a Romániai Magyar Szó rövid részleteket közölt egyfelől Szőcs Géza politikai alelnök pamfletjából, amelyben éles személyes támadást intéz Tokay György, az RMDSZ képviselőcsoportjának elnöke ellen, míg Cs. Gyimesi Éva, a liberális nézeteiről ismert kolozsvári egyetemi tanár Szőcs Géza „népcsoport” meghatározását bírálja. Domokos Géza a brassói kongresszuson — mint már tavaly tavasszal bejelentette — visszavonul az aktív politizálástól. A tét az, hogy milyen vezetést, irányt jelöl ki a tanácskozás a kolozsvári nyilatkozat fényében, az eddigi elnök távozását követő új szakaszban. A történelmi kataklizmák rendszerint nem egyetlen generációt szoktak érinteni — mondjuk, megcsonkítani, vagy akár meg is semmisíteni. A Kolozsváron élő íróember, Szabó Gyula egész regényfolyamot szentel (a szó keresztényi értelmében is) — a Sátán labdáiról van szó — azoknak a XVII. század eleji eseményeknek, amelyek aztán a Sátán kezébe juttatják, mintegy játékszerként Erdélyt... Igen, a Kemény János havasalföldi „vállalkozását” követő tatár—török kegyetlenségek koráról ejt szót... és a székely- séget megtizedelő elhurcoltatások beláthatatlan soráról. És a tatárfogságba esett magyarok visszavásárlásának a hol sikerrel, hol sikertelenül végződő próbálkozásairól... Hogy a történelem nem hűtlen önmagához, hadd emlékeztessek arra, hogy a rabságra ítéltetett székelyek fejéért az egyezkedés tatár és magyar között abban a két moldovai városkában (Foksány, Jászvásár) folyt, amelyek majd háromszáz esztendő múltán — a második világháború borzalmait követően — szintén a magyar katonák elhurcoltatásának az átmenő állomása lesz. (Van valami átkos derengés abban, hogy Gyászvásáná keresztelték a tatárrabságban otthoni megváltópénzre váró székelyek Jászváros nevét!) Hogy hány székelymagyart sikerült kiváltani hosszas le- velezgetések és alkudozások révén a tatár fogságából, nem tudni, a szakirodalom azonban (elsősorban a Székely Oklevéltár kiadványai) irdatlan mennyiségű magánlevélről tesznek említést, melyekben az otthon maradottakhoz könyörögnek a kért váltságdíj lefizetésére. Innen, a huszadik század végéről nézve históriánkat, úgy tűnik; történelmünk levelesládája csordultig van ilyen és ehhez hasonló könyörgésekkel. Szolyva, ez a kárpátaljai település a moldovai Foksány, vagy a gyászos emlékezetű Jászváros nevével cseng össze. Ide terelték a környék magyar és német ajkú férfijait, s vitték a sztálini munkatáborokba a háború végefelé. Amiként arról a nagyhatalmak megegyeztek. Ezekről az egyezkedésekről (igaz, nem kézzel írott, könyörgő levelek és- tatárral egyezkedő fogathajtók kálváriájáról van szó!) nagy későre vett tudomást a világ... valamelyest később is, mint a három évszázaddal ezelőtti időkben. A magyarság megbünteTitkárnő a Fehér Házban Clinton sajtóértekezlete Svájci áldozat Újabb halál Szomáliában A Szomáliái Barderében csütörtök este halálosan megsebesült a Nemzetközi Vöröskereszt egy tisztviselője, miután bérvitába keveredett egy Szomáliái fegyveressel. Egy hónap alatt ez már a második alkalom, hogy valamelyik segélyszervezet tagja életét veszíti Szomáliában. Amerikai források szerint a Szomáliái fegyveres nem szántszándékkal lőtt rá a tisztviselőre, hanem az alku során pénzét követelve dühében a földbe lőtt, és a felpattanó lövedék sebesítet- te meg a vöröskeresztest. Az amerikai hadsereg tájékoztatása szerint a svájci állampolgárságú Kurt Lusten- berget a fején találta el a lövedék. A kelet-afrikai országba érkezett békefenntartó erők tagjait is érték támadások. Két amerikai járműoszlop katonái fegyverrel válaszoltak, amikor mesterlövészek tüzet nyitottak rájuk. Merka kikötővárosban egy amerikai katonát próbált hátba szúrni egy Szomáliái, de a késszúrást felfogta a katona védőmellénye. A támadó elvegyült a tömegben. Irak vonatkozásában maradéktalanul osztja George Bush politikáját és nem tudja elképzelni a kapcsolatok normalizálását Szaddám Húszéin rendszerével. Ezt mondotta csütörtöki sajtóértekezletén Bili Clinton. A megválasztott amerikai elnök ezzel cáfolta az előző napi, neki tulajdonított nyilatkozatot, amely nyitva hagyta az ajtót a két ország kapcsolatainak megjavítása előtt. A szerdán hivatalba lépő elnök bejelentette egy sor A boszniai rendezés lehetőségeiről tárgyalt Párizsban a francia államfő, Francois Mitterrand Franjo Tudj- man horvát elnökkel. Tudj- man a vegyi fegyverek betiltásáról szóló nemzetközi egyezmény aláírása alkalmából érkezett a francia fővárosba. Az Elysée-palota képviselőinek közlése szerint a több mint egyórás megbeszélésen elsősorban a genvezető fehér házi tisztségviselő kinevezését. Egyik régi arkansasi munkatársa, Carol Rasco lesz fő belpolitikai tanácsadója, míg Dee Dee Myers személyében először lesz a Fehér Házban nő a sajtótitkár. George Stephanopoulos, aki az átmenet idején volt szóvivő, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója lesz. Clinton Eli Segal vállalkozóra bízta a nemzeti szolgálat megszervezését és irányítását: az új szervezet révén a fiatalok közösségi szolgálattal fi konferencián kidolgozott területfelosztási tervet vitatták meg. A horvát elnök Genfben elfogadta a társelnökök ezzel kapcsolatos javaslatát. A megbeszélésről távozva újságíróknak azt mondotta, hogy ezek után derűlátóbban ítéli meg a rendezés lehetőségét, de „még nagyobb határozottságot kell tanúsítani a szerbekkel szemben”. Tudjman azt térítik majd meg egyetemi tanulmányaik előlegezett költségeit. A kereskedelmi miniszternek jelölt Ron Brown helyett David Wilhelm, Clinton eddigi kampányfőnöke lesz a Demokrata Párt elnöke. A minisztériumokban, így például a külügyben azonban még mindig mesz- sze vannak a helyettesek és más vezető munkatársak kinevezésétől, így hónapokba telik még, amíg az új kormány teljesen működőképes lesz. mondotta, hogy Mitterrand elnöknek is ez volt az álláspontja. — Úgy gondolom, hogy akik elkezdték, s ma is folytatni akarják a háborút, most rákényszerülnek arra, hogy elismerjék: be kell fejezniük azt — hangoztatta, kijelentve, hogy sem Európa, sem a szélesebb nemzetközi közösség nem békélhet meg a konfliktus folytatásával. T udjman—Mitterrand-találkozó Be kell fejezni a háborút! VÁLASZ A Héttoronytól a Gulágig A Sátán magyar labdái tésében egységes „Nyugat” egyezségkötéséről ma már tudunk egyet s mást. Példának okáért azt, hogy a „jószomszédság” eredménye: Benes, a közismert szlovák politikus már 1942-ben — a háború még javában tartott — azzal az ötlettel hozakodott elő Molotovnak, Sztálin külügyminiszterének, hogy „a magyarokat — és csakis a magyarokat — meg kell büntetni!” Csakis minket... Miért? Mert mi tettük rendbe Európa előszobáját? Mert a magyarság volt a nyugati civilizáció keleti pajzsa? A gótika imára kulcsolt tornyainak az utolsó építői? A következményeket tudjuk: Teherán és Jalta már csak pecsétjével látta el a benesi „ötletet”, hogy a magyarság megbüntetésének jogi formát teremtsenek. És következtek aztán a belső tisztogatással járó elhurcolások, kitelepítések, lágerek és barakok „benépesítése” (persze, nem csupán mivelünk) — hogy a hadifoglyok kommunizmust építő világáról ne is szóljunk. A szolyvai gyűjtőtábor emlékeit, a lágerlakók írásos dokumentumait napjainkban gyűjtik össze az Ungváron dolgozó kollégák. Nemrég kis füzetecske látott napvilágot ebből az anyagból, melyben leveleket, verseket és imákat talál az olvasó, mind-mind a sztálini lágerekből eredőket. Minap egy másik kiadványra hívta föl a figyelmemet a Széphalom Könyvműhely egyik szerkesztője. A téma, sajnos, ugyanaz; magyar polgárok meghurcoltatása, munkára kényszerítése... éppen a már említett Benes-ötlet alapján. (A kötet Szebeni Ilona riportjait tartalmazza, címe: Merre van a magyar hazám?) Nézem a könyv borítóját: hajdani családi felvételt ábrázol, középen kettészakítva, akárha villám csapott volna a gép lencséjét figyelő csoportba. Mintha a Sátán keze szakította volna ketté... A kép alatt alcímmel is szolgálnak a munka megjelentetői: Kényszermunkán a Szovjetunióban 1944—1949. A megannyi beszélgetést tartalmazó könyv utolsó fejezete fényképfelvételeket, dokumentumokat tartalmaz. Nézem az aláírásokat: 1. A ceglédberceli gyűjtőtáborból indultak — Újhar- tyán, Taksony, Újlengyel. (17 meglett ember... valószínűleg családosok, vagy épp családalapítás előtti tervekkel, de mindenképpen az életre készülőben. Vajon mi lett velük?) 2. Akit élve akartak eltemetni: Kohlmayer János — Ceg- lédbercel. (A kép sarkait átüti a kapocs, valamelyik igazolványból válogathatta ki a riportalany.) Aztán gyerekeket, idős nagyszülőket ábrázoló fotók... Csecsemők, akik a Szovjetunióban születtek. Dombászban, Krematoszkában vagy valahol Szibériában... És csoportfelvételek az ott töltött öt év emlékére. A hazatérés pillanatában. A várás pillanatában. Sejteni lehet, minő megaláztatásokról, kínkeservekről szólnak a megkérdezettek, hogy az elembertelenítés minő kamráit kellett megjárniuk ezeknek a magyaroknak — akár nem magyaroknak! Mi volt a malenkij robotra elhurcoltak vétke? — kérdezi ma az olvasó. Az embertelen cselekedetekre nem lehet emberi választ találni. Részigazság az is, amit Cherchill fia jegyzett fel (az ifjú angol elkísérte apját Teheránba, s el Jaltába is); miszerint munkaerőt, olcsót kell biztosítani a meggyengült Sztálinnak. Ha a részleteket utólag összeállítjuk, ha a nagy történelmi átejtések és sakkpartik titkaiba bepillantunk, világosodik ki a kép egésze. Európa útjába állt a magyarság — mindegy, hogy azt nyugatról vagy keletről közelítjük meg. Az ilyetén való megbüntetés igen jó lehetőségnek bizonyult az egyes nemzeti és politikai törekvések akadályaként kezelt nép érvágására. A Don után, a hadifogolytáborok feltöltése mellett a hétköznapok Magyarországát is meg kellett „tisztítani” — erre volt jó a kényszermunka... Egyébként, ki tudja, Rákosi elvtársék hány napos királyságot élvezhettek volna... És a hortobágyi táborvilágról, (a magyar Gulágról még nem is beszéltünk. Pedig kellene naponta. Most, ugye, „a tatártól pár aranytallér árán kiválthattuk apáinkat, fiainkat, de a Sátán XX. századi markából annyiért sem”!
