Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-15 / 12. szám
i PEST MEGYE1 HÍRLAP DOKUMENTUM 1993. JANUÁR 15.. PÉNTEK 9 Egy méltatlanul elfeledett vecsési zenetudós 1988 “ban a felsótelepi János utca 5. szám alatt a Vecsési Honismereti Kör kezdeményezésére emléktáblát avattak Bállá Péter zenetanár, népdalgyűjtó' emlékére. A szűkszavú tájékoztatás után sokan kíváncsiak lettek: ki is volt a hosszú éveken át a magyarság kulturális értékeinek mentésében tevékeny részt vállaló, az elmúlt évtizedekben méltatlanul mellőzött neves vecsési zenetudós? Aki az újratelepítés 200. évfordulójára kiadott vecsési monográfiát fellapozza, Bállá Péter szellemi nagyságához ugyancsak méltatlanul szűkszavú, olykor pontatlan adatokkal rögzített ismertetést kaphat. Bizonyos, hogy ebben a zenetudós akkori ideológiai fő irányvonalakkal dacoló vallásossága, az átlagembernél számottevően erősebb magyarságtudata, a határokon túli magyarságért érzett felelőssége is szerepet játszott. Vecsés, s egyáltalán az ország, tartozik annyi tisztelettel nagy fiának, hogy az emléktáblán túlmenően Bállá Péter életének, tevékenységének megismertetésével is tudatosítja a felnövekvő generációkban a zenetudós-tanár sokak számára követésre méltó példáját. A Bállá család a Felvidékről származott. Az állatorvos édesapát a szigorú regula előbb az Alföld városaiba: Törökszent- miklósra, majd Hajdúszoboszlóra vezényelte. Alig volt hatéves a Hajdúszoboszlón született Péter, amikor az alföldi városok után a történelmi Magyar- ország partiumi szegletébe, a Nagyváradtól délre fekvő, vegyes lakosságú Belényesre, a Fekete-Kőrös-parti táj meghitt világába vezényelték Bállá apukát. Természetesen a család is követte. Itt ismerte meg a későbbi hegedűtanár a szépen csengő magyar és román népdalokat, s talán az itteni hatások erősítették meg benne a magyar nép egyházi és népdalkultúrája iránti elkötelezettségét. Apja a nagyszülőktől örökölt hozományként szenvedélyesen kutatta a hegedűk, a stradivárik titkát, sőt később maga is ismert hegedűkészítő lett. Közel félszáz hegedűt készített, melynek minőségéért garanciát is vállalt. Csoda-e, ha a fia éppen a hegedűn és a hegedűre alkotott később sok-sok maradandó dallamot? Az ezredforduló utáni években a zenei élet neves egyéniségei fordultak újult erővel a tiszta forrás felé: a népek ősi dalkincseihez. Az ifjú Bállá Péter már korán Bartók hatása alá került. 16 éves korában szülei Bartók levelező barátjához Bu- sttia Jánoshoz adták zenét tanulni. Zsenialitását mutatja, hogy az érettségi vizsga előtt már fölényesen játszotta a negyedik előkészítő akadémiai év anyagához tartozó Kreutzer-etűdö- ket is. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a helyi tanítóképzőben zenetanári és énekkar-vezetői állást ajánlottak neki. Mikor a tanítóképzőhöz tartozó tangazdaság fizikai dolgozóinak!!) a tanítóképző közösségével hangversenyt adtak, ösztöndíjat ajánlottak fel részére, de ő Párizs és Prága helyett Hubay pesti iskoláját választotta. Eltökélt szándéka volt, hogy apja inspirálására hegedűművész lesz. A családi és ismerettségj körben egymást érték ez idő tájt a házi kamarazenei alkalmak, amelyek az ifjú zeneművész tehetségének kibontakoztatásához kedvező lehetőséget kínáltak. Ezt aztán Hubay iskolájában, Kleiber, Koncz János és más nagy tehetségű tanárok keze alatt fejlesztette tovább, s kiváló kamaramuzsikussá és zenekari hegedűssé vált. 1921-ben, a trianoni tragédia után Bartók és Kodály a „ 150 Magyar Népdal” című kiadványukkal bizonyították, hogy a népdalok világában nem az államhatárok jelentik a tényleges határt. Ebben a kiadványban az ifjú zeneművész arról olvasott, hogy a magyar népdalkincs szöveg- és dallamvilágát leghitelesebben a bukovinai székely magyarság és a moldvai csángó magyarok őrizték meg. Ekkor döntött arról, hogy Kodályhoz és Bartókhoz hasonlóan tehetségét az eredeti magyar népdalkincs és az egyházi, feledésbe merülő dallamkultúra mentésére, gazdagítására áldozza. Ezért szegődött minden fizetség nélkül Lajtha László híres zenei néprajzoshoz gyakornoknak a Néprajzi Múzeumba. Tőle tanulta meg a népdalgyűjtés alapjait, a fonográfra készített eredeti felvételek aprólékos lejegyzését. Lajtha ajánlására Brailouiu román folklorista segítette az ifjú Bállá Péter bukovinai gyűjtőútját, mivel jól beszélt franciául és románul is. A belényesi gyerekkor tehát most kamatozott számára. Valójában Bállá Péter volt az első népdalgyűjtő a bukovinai székely falvakban Kodály I. világháború által megszakított gyűjtése óta. Közel háromszáz népdalt rögzített a fonográfhengerekre, amit Lajthával közösen jegyeztek le. A felvételekről Bállá Péter a Magyar Tudományos Akadémián is előadást tartott. Előadásának teljes szövegét publikálták. így viszonylag szélesebb olvasótábornak sikerült a figyelmét arra irányítani, hogy az elszigetelt bukovinai, székelyföldi falvak eredeti dallamvilághoz szokott lakói milyen fokozatokban módosítják s építik saját népdalkincsükbe a hozzájuk eljutó műdalokat vagy azok bizonyos zenei ütemeit. Az 1930-as évek elején, közepén a Moldva és Szeret folyók találkozásánál a csángó magyarok között készített gyűjtéssel többször bővítette a korábbi fonográffelvételeket. Ezeket Kodállyal és Bartókkal közösen elemezték. Bartók a további kutatásokhoz szerény anyagi támogatást járt ki Bállá Péter részére, akinek a puritánság, az önmagával és másokkal szembeni igényesség, a református hitéből és mély vallásos meggyőződéséből eredő felebaráti szeretet volt a fő jellemzője. No és az örökös anyagi gondok, amelyek Erdélytől Vecsé- sig végigkísérték életútját. Az érettségi vizsga után Erdélyből Pestre települt a fiatal Bállá Péter, s néhány éven belül házassága révén Vecsésen, a Felsőtelepen keresett a nagyvárosi forgatagnál békésebb környezetet. Ide érkezett a felkérés, hogy Móricz Zsigmond Komor ló című novellájából készülő Hortobágy című film zeneszerzője: Lajtha László mellett zenei szakértő legyen. Szomorúan tapasztalta, hogy a Hortobágy körüli települések pásztor és paraszti foglalkozású lakosai, az ottani cigány- és parasztzenekarok sem ismerik már az egykori népdalokat, s neki kellett a felvételek előtt velük megismertetni. A film révén vált világszerte ismertté a Bállá Péter által gyűjtött „Bujdosik az árva madár” és az „Ihajla, ezt a kislányt nem az anyja nevelte” című népdalok kedves, fülbemászó dallama. A 30-as években fellendült egyházi, egyesületi, diákszervezeti, cserkész- és más közösségekben, nyári táborokban rendszeres, visszatérő és igen tisztelt vendég volt Bállá Péter, akinek a népdaltanításhoz az Isten különös tehetséget adott. Leginkább a magyar sorskérdéseket bátran vállaló, jelentős tömegeket megmozgató református Soli Deo Gloria (SDG) diák- szövetség keretében fejtett ki áldásos énektanítási tevékenységet. Az „Új éneket” című SDG-füzet 1986-ban Bállá Péter református, baptista, evangélikus, egyszóval protestáns közösségek részére írt énekeivel jelent meg a Ráday Kollégium nyomdájában. Az évenként ismétlődő virág- vasárnapi konferenciákon másfél ezren, a balatonszárszói nyári táborozásokon többezres diáksereg énekelte a szebbnél szebb magyar népdalokat, református és ökumenikus énekeket Bállá Péter irányításával. A kórusokkal, illetve gyűjtőútjain bejárta a világot a Kínai Faltól a Brit-szigetekig, Erdély- országtól a magyarok őshazájáig, a Galga- és Tápióvölgyig, a Flortobágyig. Döbbenetes élményt adott, hiszen a magyar történelmet a magyarok őshazájában gyűjtött dallamokban, ütemekkel, siratókkal és gyermekmondókákkal hihetetlen tehetséggel tudta hallgatóiba, tanítványaiba szugerálni. Szug- gesztív karmesteri egyéniségének hatására a zsúfolásig megtelt színháztermek, gyülekezeti és kultúrházak közönsége szinte egyik percről a másikra alakult át hatalmas kórussá. Különösen jó kapcsolata volt gyűjtőútjai során az egyházak lelkészeivel. Ennek a közben világszerte eluralkodó háborús hangulatban hasznát vette, hiszen a tőlük kapott hamis keresztlevelekkel zsidókat rejtegethetett vecsési lakásán, illetve Ravasz László püspök hallgatólagos engedélyével a református SDG-diákszövetség inter- nátusában, a balatonszárszói táborozások színhelyein. Személyes kapcsolatai és ismeretsége révén még a pécsi gettóból is mentett meg a zenei életből ismert személyiségeket, illetve azok hozzátartozóit. Közben igen puritán, sokak szerint nagyon szegényes életet élt, s anyagi gondjai a háború után is kedvezőtlenül alakultak. A magyarságtudatot erősítő zenetanári tevékenységét, s légióként vallásosságát egyre nagyobb nemtetszéssel szemlélték a pártoskodó, vitézkedő hatóságok. S miccsoda furcsa ar- culcsapása, próbatétele az életnek, a hitnek, hogy mégsem a marxizmus csapdájában vergődő hatóságoktól kapta a lelki kegyelemdöfést. 1951-ben a Református Egyetemes Konvent énekügyi, majd missziói titkári teendőit addig ellátó Balia Pétert maga Bereczky Albert püspök szólította fel: „vedd már észre magad, hogy feleslegessé váltál, és nincs rád szükségünk.” Református hitétől a történtek ellenére soha nem távolodott el. Sőt a vecsési gyülekezetben tevékeny részt vállalt a kántori teendőkből, és egyházközségi presbiterként is Istent s a közösséget szolgálta. Vecsésen már az ezt megelőző években is tevékeny szerepet vállalt a kulturális életben. A háború után a Szabadművelési Tanács elnöke, a zenei ismeretterjesztés és tanítás önkéntes apostola volt. Az iskolai és egyházi énekkarokkal sorra tanította a szebbnél szebb népdalokat, de a komolyzenei értékek terjesztésében is szerepet vállalt. Nagy traumát jelentett számára az 1956-os forradalom bukása. A forradalom ideje alatt ugyanis osztályvezetőjét, Széli Jenőt a Forradalmi Rádió zenei vezetőjévé választották. Emiatt a forradalom után Széli Jenő egész korábbi osztályát likvidálták. Sorra vallatták az osztály dolgozóit egykori főnökükről, annak tevékenységéről, meggyőződéséről. Bállá Pétert is kihallgatták, s mikor megkérdezték tőle, milyen embernek tartja egykori vezetőjét, határozottan azt válaszolta, hogy talpig becsületes, magyar embernek. Aztán többször elhangzott még ugyanez a kérdés a kihallgatásokon, amikor már közismert volt az egykori forradalmárok elleni irtóhadjárat, de Bállá Péter mégsem akarta érezni, hogy tőle más választ várnak. Hitével és meggyőződésével ellentétes lett volna bármilyen jellegű „oldalazás”. 1956 után a helyzete tovább romlott. A család anyagi helyzete kétségbeejtő volt, de holmi előnyökért sohasem adta fel a Tízparancsolaton alapuló meggyőződését. Nagyon sok hátránya lett a templomba járás miatt. Az egyházba beépült besúgók minden lépéséről informálták munkahelyi vezetőit a Népművelési Intézetben. Pest megyei népművelési felügyelőként, majd monori járási népművelési felügyelőként mégis igyekezett szűkebb pátriájáért, s benne Vecsésért is többet tenni. Próbálkozott a sváb zenei hagyományok gyűjtésével is, de a háborút követő kitelepítéssel, a minden német nemzetiségűt egy kalap alá vevő volksbundis- taváddal megfélemlített vecsési- ek nem segítették ebben a törekvésében. Érdeklődése az egykori Halmy-Deutsch uradalom mezőgazdasági cselédei felé fordult, ahol Vass Ferenc- né született Roik Juliannától és másoktól gyűjtött népdalokat. Ezeket Vecsési Népdalok című füzetében dolgozta fel, de sajnos kiadói segítség hiányában megmaradt kéziratban, zenei torzóként, több más kézirattal együtt. Bállá Péter 1984. december 20-ai temetésén szellemi és erkölcsi nagyságához méltóan, a téli hideg ellenére, hatalmas tömeg búcsúzott tőle a vecsési temetőben. Ott voltak a még élő, egykori pályatársai, a zenei és egyházi élet neves személyiségei, a Soli Deo Gloria Szövetség és a Sztárai Társaság egykori és mai vezetői, tagjai, a szárszói tábortüzek körül egykor helyet foglaló mai nagyapák és nagymamák, vecsési tisztelői, a helyi ökumenikus énekkar és a reforátus egyház- község presbitériuma. Eljött az 1956-os Forradalmi Rádió már említett és évekig bebörtönzött zenei vezetője, Széli Jenő, Balia Péter egykori osztályvezetője. Búcsúbeszédében a zeneköl- tő-zenetanár munkásságának méltatása mellett a határokon inneni és túli magyarság ügyéért mindig'tenni kész közösségi emberre irányította az egybegyűltek figyelmét. Az pedig természetes dolog, hogy a temetésén, zenei múltjához méltóan, gyermek- és felnőttkórusok énekekkel búcsúztak tőle. Orosz Károly
