Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-13 / 10. szám
JS PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. JANUÁR 13.. SZERDA 15 A Batta kapta a legkevesebbet Alföldtől a Mátráig A Pest megyei NB III-as labdarúgócsapatok őszi statisztikáját már ismertettük. Most abszolút sorrendet közlünk az együttesekről, így néhány tény áttekinthetőbbé válik. Többször említettük, hogy rekordként 11 együttes képviseli az országos harmadik vonalban szúkebb pátriánkat. Közülük a Dunavarsány, a Szentendre és a Solymár újoncként szerepel. A régiek közül csupán a Dabas és a Szigetszent- miklós maradt el múlt őszi teljesítményétől, öt ponttal kevesebbet gyűjtött. A többi együttes viszont növelte termését, a Százhalombattai FC például 5, a Monor 4, a Dunakeszi VSE pedig 3 ponttal. Mint ismeretes, három csoportban — Alföld, Duna, Mátra — játszanak együtteseink, s előadódhat, hogy nem egyformák az erőviszonyok. Ezt azonban a számoknál, a statisztikánál nem vehetjük figyelembe. Először a pontokkal foglalkozunk, feltüntetve a csapat csoportjában elfoglalt helyezését. PONTOK Sorrend a pontok alapján. 25: Százhalombattai FC (Duna: 1.), 22: Érd (Duna: 2.), 20: Dunakeszi VSE (Mátra: 2.), Szentendre (Duna: 3.), 18: Dunavarsány (Duna: 5.), 14: Monor (Mátra: 10.), 12: Dömsöd (Duna: 12.), 11: Dabas (Alföld: 12.), 10: Ceglédi Kossuth Honvéd (Alföld: 14.), 8: Szigetszentmiklósi TK (Duna: 14.), Solymár (Duna: 15.). Hazai 8 mérkőzésén az Érd 14 pontot szerzett, az SZFC 7 találkozón 13-at — a Solymár viszont csak négyet. Idegenben tucatnyi pontot gyűjtött az SZFC, 11 -et a Szentendre. Hármat a nyeretlen Cegléd, kettőt az ugyancsak nyeretlen Dabas, valamint az SZTK. Otthon veretlen maradt az SZFC és a. Dunakeszi. GÓLOK Sorrend az adott gólok alapján. 32: SZFC, 30: Szentendre, 29: Dunavarsány, 28: Érd, 22: Dunakeszi, 20: Dömsöd, Szigetszentmiklós, 19: Monor, Dabas, Solymár, 17: Cegléd. A legnagyobb győzelmek: Dabas—Kiskúndorozsma 7—0, SZFC—Nyergesújfalu, és Dunavarsány—Szondi SE 6-2. Sorrend a kapott gólok alapján: 11: SZFC, 12: Dunakeszi, 14: Érd, 15: Dabas, 17 Dunavarsány, 22: Monor, 25 Szentendre, 26: Cegléd, 27 Dömsöd, 31: SZTK, 34: Solymár. A legnagyobb vereségek: Esztergom—Dömsöd 5-1, Malév—Solymár 10-3. Góllövőlista. 14: Pásztor (Dunavarsány), 10: Csorba (SZFC), 9: Hollik (SZTK), Szabó (Dömsöd), Törteli (Dunakeszi), 8: Bajor (Érd), 7: Kovács T. (Szentendre), Horváth T. (Solymár), Oroszki (Monor), 6: Márton (Dabas), Kemény, Szávai (Szentendre), Fenyvesi (Solymár), 5: Jankovics (Cegléd), Zirkó (Szentendre), Kovalik (Monor), Végh (Érd), Károlyi R., Schróth ('SZFC). NÉZŐK Sorrend a hazai nézőszám alapján (mivel a csapatok nem ugyanannyiszor játszottak otthon, a mérkőzésenkénti átlagot vettük alapul). 710: Monor, 537: Érd, 480: Dunavarsány, 470: SZFC, 450: Dunakeszi, 440: SZTK, 410: Dabas. 380: Szentendre, 320: Solymár, 300: Cegléd, Dömsöd. A legnagyobb nézőszámok. 1300: Monor—Jászapáti, 1000: Érd—Ercsi, Monor—Pásztó, 800: Dunakeszi—Monor, Dabas—Miske, SZTK—Ercsi, Érd—Szondi SE, Dunavarsány—SZTK. A legtöbb néző idegenben. 1206: Orosháza—Cegléd, Hódmezővásárhely—Cegléd, 1100: Füzesabony—Monor, 1000: Makó—Dabas, Hódmezővásárhely—Dabas. Egy évvel korábban is a Monor, valamint az akkor még itt játszó Gödöllő büszkélkedhetett a legnagyobb nézőszámmal. Reitter László A 3. hét Totótippek 1. Ancona—Udinese IX 2. Brescia—Milan X2 3. Cagliari—Foggia X2 4. Fiorentina—Torino X2 5. Genoa—Atalanta IX 6. Internazionale—Parma 1 7. Juventus—Pescara 1 8. Napoli—Lazio IX 9. Roma—Sampdoria IX 10. Ascoli—Padova 1 11. Piacenza—Cosenza X2 12. Taranto—Cesena X 13. Ternana—Cremonese X2 14. Lucchese—Lecce X Fa Nándor az ötödik Az élen vitorlázó francia Alain Gautier és az őt követő három honfitársa mögött továbbra is tartja ötödik helyét Fa 7 'ándor a Vendée Globe elnevezésű non-stop földkörüli vitorlás- versenyen. A magyar versenyző zárja tulajdonképpen az élmezőnyt, őt alaposan leszakadva követik a vetély- társak. Szentendrén, Körösön Kosarasok Hétfőn kezdődött el Szentendrén a Mlatilik József kosárlabda férfi-em- léktoma. Ma újabb mérkőzések lesznek. C-csoport. Kossuth KFSE sportcsarnok. 16.20: KKFSE — Szigetszentmiklósi DSK, 17.30: Váci TSE — Budaörsi DSE ifi-kadett. A vesztesek 18.40-kor, a győztesek 19.50-kor játszanak a továbbjutásért. Ma 17 órakor a Nagykőrösi Kosárlabda Klub a Bajai KSE együttesét fogadja a 16 közé jutásért vívandó Magyar AT/pa-mérkőzésen, a Kos- suth-iskola tornacsarnokában. Műkorcsolyázó-rekordmezöny Helsinki jegesesélyek Az albertville-i téli olimpia utáni szezonban a nemzedék- váltás jegyében zajlik Helsinkiben a műkorcsolyázó és jégtánc Európa-bajnokság. Habár a nagy mezőnyök miatti selejtezők révén a verseny már vasárnap megkezdődött a finn fővárosban, az éremesélyekről szerdáig még érdemes szólni, hiszen az első bajnokavatásra csak akkor kerül sor. A visszavonulási, illetve profivá szegődési „hullámot” jól érzékelteti, hogy a tavalyi la- usanne-i Eb címvédői közül csak egy, a francia Surya Bo- naly lép jégre Helsinkiben, sőt a 12 érmes közül csak négyen indulnak idén is. Vajon kik vihetik a prímet Helsinkiben? A nők versenyének kivételével — ahol a Ré- union-szigetén született, színes bőrű Bonaly a jelek szerint gond nélkül érheti el a mesterhármast 19 éves kora ellenére —• a volt szovjet köztársaságok fölénye várható. A párosoknál viszont köny- nyen előfordulhat — 1984 óta először hogy nem FÁK- beli duó nyer, ugyanis a jelenlegi mezőnyben a vb-ezüs- térmes, olimpiai negyedik csehszlovák Radka Kovariko- va, Rene Novotny neve cseng a legjobban, míg az újonnan „összeállt” német kettős, Mandy Wötzel és Ingo Steuer az atlantai, a gelsenkircheni és a lillehammeri viadalon lett első. A jégtáncosoknál szinte előre át lehetne adni az aranyérmet. Az eddigi örök vesztes orosz Maja Uszóvá, Alekszandr Zsulin kettős elől „elfogytak” a sztárok, így a házaspár kimagasló favoritnak számít. A Szovjetunió és Jugoszlávia felbomlásával sok új tagszövetség nyert felvételt a nemzetközi szövetség, az ISU kötelékébe, így minden eddiginél több induló, 27 ország 139 versenyzője nevezett a kontinensbajnokságra. A Bundesliga mérkőzésén Birkózóbunda, orosz módra Januárban elkél a bunda. Németországban is. De csak az a fajta, amely a hideg ellen véd... A KSV Wiesenthal—Vfk Schifferstadt német birkózó Bundesliga-elődöntőt utóbbiak óriási fölénnyel, 19,5:6,5 arányban megnyerték. Ebben nincs különös, hiszen vélhetően a Vfk a jobbik csapat. Ám az 52 kg-ban közfeltűnést keltett, hogy az egykori szovjet szuperklasszis, Vlagyimir Togu- zov szinte ellenállás nélkül kapott ki a schifferstadti Stanislaw Kaczmarektől. A sima vereség után a wiesenthaliak vezetői vizsgálatot kezdeményeztek. Kiderült, Toguzov 3000 márkáért „adta el” a mérkőzését! Nyolcvan megyei csapat Kupanyitány — részletekben A megyei labdarúgó-bajnokság tavaszi rajtját évről évre a kupaküzdelmek vezetik be. A tervek szerint a jövő héten készül el a párosítás. — Az MLSZ-től kapott tájékoztatás szerint az augusztusi országos selejtezőnyitányon szűkebb pátriánkból 10 csapat indulhat — mondotta Tihanyi Ferenc, a PLSZ szervezési és versenybizottságának a vezetője. — így nálunk 80 együttes rajtol majd. A két NB II-es, 11 NB III- as, a 16 megyei I. osztályú és 32 megyei II. osztályú együttes mellett a körzeti csapatok játszanak. A váci területről 5, a budai körzetből 4, a többi körzetből pedig 2-2 gárda nevezhet. Február 21—22-én 20 mérkőzés lesz, a további 20 meccset pedig február 28-án vívják. Azért szükséges ez a „bontás”, mert nincs annyi játékvezető, hogy egy hétvégén lebonyolíthassák a küzdelmeket. A 40 csapat az áprilisi újabb forduló után 20-ra csökken, s májusban tisztázódik, melyik 10 együttes folytatja az országos selejtezőn. Jancsikics tudomásul vette Az MTK álláspontja Vihart kavart a német ZDF televíziós állomás tavalyi, úgymond leleplező összeállítása az állítólagos budapesti „doppingparadicsomról”. A riport során vádakkal illették az MTK-t is. Ezzel kapcsolatban a kék-fehér egyesület vezetése az MTI Sportszerkesztőségéhez elküldött faxüzenetében rögzítette álláspontját: „Az MTK vezetősége a ZDF német televízió nagy botrányt kavart riportfilmjével kapcsolatosan 1992. december hetedikén elrendelt vizsgálatot 1993. január 6-án véglegesen lezárta. Egyértelműen megállapította, hogy a tv-riportról, a filmfelvételről senki nem tudott a klub vezetői, edzői, sportolói és a Hungária körúti stadion dolgozói közül, arra annak készítői előzetesen senkitől engedélyt nem kértek. Az MTK sportolóinak semmi közük a riportban említett „doppingparadicsomhoz”. Súlyemelő versenyzőinket az év során rendszeresen ellenőrizték, minden vizsgálat negatív eredménnyel zárult. Ugyancsak negatív volt a kisorsolt négy labdarúgónk decemberi doppingvizsgálata. Jancsikics István az MTK fegyelmi bizottságának december 18-i ülésén elismerte, hogy közreműködésével engedély nélkül történt a filmezés. Mivel munkakörét megszegve súlyos erkölcsi kárt okozott a klubnak, a fegyelmi bizottság a legsúlyosabb — kizárás — fegyelmi büntetésben részesítette, amit Jancsikics tudomásul vett.” Jancsikics az utóbbi időben az MTK súlyemelő-szakosztályánál technikai vezető volt. Ifjúsági és junior EB Gazdag tekeprogram Sűrű program elé néznek 1993-ban a tekézők. A hazai bajnokság mellett ugyanis számtalan nemzetközi esemény vár az ifjúsági és felnőttversenyzőkre. Az év első felében a fiatalok, a második félévben pedig a felnőttek bizonyíthatják újra tudásukat külföldi ve- télytársaikkal szemben. A legnagyobb megméretés előtt az ifjúsági korú fiú és lány tekézők állnak. Idén ugyanis Magyarországon rendezik meg számukra a világbajnokságot május 24. és 29. között, méghozzá egy új szisztéma szerint. Ezért az új rendszerben bonyolítják már le március 13. és 15. között a Kiss Pá/-emlékversenyt, ami tulajdonképpen az ifjúsági tizenkettők bajnoksága lesz. Ebben az évben rendezik meg első alkalommal a junior Euró- pa-bajnokságot. A magyar együttes természetesen ott lesz ezen a viadalon is (április 24—25.), amelynek helyszíne a németországi Eppelheim. A tavaly első ízben megrendezett hivatalos magyar bajnokságuk után idén a nemzetközi porondra is kilépnek a bowlingozók. Hollandia ad otthont a Világ Kupa-viadalnak, amelyre mintegy 70 országból érkeznek a résztvevők. Magyar részről egy férfi és egy női versenyző indítását tervezi a szövetség, amely január 20-án kapja meg a hivatalos értesítést a nemzetközi szervezettől (V7TPBA) a tagfelvételi kérelmére. A legsikeresebb esztendő Kurdi Péter ugrásai Kurdi Péter az ELTE TTK negyedéves hallgatója a biológia szakon. A Dunakeszi Vasutas atlétája az 1992-es év harmadik negyedévében elnyerte a Pest megye atlétája címet. — Az atlétizálást 1983-ban kezdtem — mondotta Péter. — Maracskó Pál edző hívott le, és dobóként kezdtem. Tizenhat évesen, 1986-ban az országos diszkoszvető bajnokságon 15. lettem. Ifjúságiként áttértem a hármasugrásra, és 1988-ban 14,54 méteres egyéni csúccsal aranyjelvényes szintet teljesítettem. Egy évre rá az országos bajnokságon bronzérmet szereztem 14,58-cal. Egyéni csúcsot ugrottam a Budapest-bajnoksá- gon, 14,77-et. Ekkor voltam először az ifjúsági válogatottban a jugoszlávok ellen. Az 1990-es évben az egyetemi és főiskolai bajnokságon bronzérmes 14,58-cal. Az 1991-es évben az országos fedettpályás bajnokságon 14,56-tal ötödik lett, és elnyerte az első negyedév Pest megye atlétája címet. — Az 1992-es év volt a legsikeresebb. A fedettpályás OB-n a 7. helyen végeztem 14,65-tel. A főiskolás-bajnokságon 14,91-es eredménnyel ezüstérmet szereztem. A junior ob-n 15,48-as eredményemmel negyedik lettem. A Cseh-Szlo- vákia-Wales—Magyar utánpótlás válogatott viadalon az utánpótláscsapatban 5. lettem, 14.78 méterrel. Az 1992-es évben a harmadik negyedévben elnyertem a Pest megye atlétája címet. A hármasugró-ered- ményeimmel az országos ranglistán az első tíz között vagyok.- Solymosi Dunakeszi távol- és hármasugrók Kurdival. Balról: Janovszki Zoltán, Kurdi Péter, Varga Béla, Janovszki Attila, Mészáros György, Sándor Róbert.