Pest Megyei Hírlap, 1993. január (37. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-09 / 7. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. JANUÁR 9., SZOMBAT 5 Felverték az árakat Nincs béke a gyáli gyepükön Az árverés soha nem tartozott a békés aktusok közé, s ezt mi sem igazolta jobban, mint a gyálon lezajlott földlicit. A Szabadság Tsz. által kijelölt kárpótlási terület 30 százaléka került elsőként kalapács alá — állítólag a-legjobb földek —, összesen 1240 AK értékben, melyre 50-en pályáztak. Lukácsik József, a Földrendező' Bizottság elnöke az árverés után úgy nyilatkozott: a Pest Megyei Kárrendezési Hivatal munkatársai mindvégig korrektül végezték a dolgukat, az elégedetlenség forrása nem ez, hanem a licitre vonatkozó törvények, illetve a törvények foghíjassága. Miről is van szó? Nyilván van aki még emlékszik rá, hogy Szauter Rudolf (MDF) ország- gyűlési képviselő még a nyár folyamán figyelmeztetett, hogy a főváros körüli települések lakói hátrányos helyzetbe kerülhetnek azáltal, ha idegenek, főleg pestiek „célozzák” meg földjeiket, lévén, hogy azt tőlük vették el, tehát logikailag őket illeti meg, és nem az idegent. Lényegében ezt történt Gyálon. Hiába egyeztek meg névértékben és táblában a helyiek, kilenc Pestről érkezett, kárpótlásra jogosult egyén 1000-ről 1600 forintra licitálta fel a Gyál patak melletti, úgynevezett Régi Csárda-dülő környéki táblákat. Maga az árverésvezető beismerte, eddigi pályafutása alatt ilyen magasra még sehol nem szökött fel az aranykorona érték. — Mi, gyáliak egyszerűen nem tudtunk labdába rúgni — panaszolja Gábor Géza és fia. — A kárpótlási jegyünk 37 AK-ra szól, ezért az itteni földek aranykorona értékét tekintve és 1000 forintos névértékben számolva — kaptunk volna 1,5-1,7 hektárt. Viszont 1600 forintos áron már csak 0,8-at. Mit lehet kezdeni ennyi földdel? Semmit! Hasonló panasszal él Krausz György és Zsitnyánszky Ferenc- né. — A pestiek 200—600 AK értékű kárpótlási jeggyel érkeztek. Olyanok, akikről messziről lerítt. hogy soha nem volt a kezükben kapa, földet nem műveltek. Gyanítom, fogalmuk sem volt. hogy melyik tag melyik égtájon fekszik. Viszont voltak „füleseik", valaki előre ledrótol- ta, hogy hol mire érdemes licitálni. Szabadszállási Lászlóné „szerzett" 0.7 hektárt. — Szerencsém volt azzal, hogy mint tanyatulajdonos, elővásárlási jogom van a tanya körüli kertre. Különben azt is elveszik a talpam alól a pesti urak. Hámori György és felesége is a „szerencsések” közé tartozik. A megszerzett két hektárt már előbb is bérelték, az ősszel ők művelték meg és vetették be búzával. — Az más kérdés, hogy eredetileg nem ez volt a mi földünk, azt eleve nem jelölte ki a tsz a kárpótlási alapba. A sérelmezett terület Hámoriné hozománya volt, valamikor ott állt egy tanya, melyben ő maga is született. — Az 50-es évek elején elűztek bennünket a tanyáról, beköltöztünk Gyálra. A tanya prédája lett a környéknek, szép lassan lebontották, elhordták. A forradalom idején, ’56 októberében a férjem kiment, összeszedte a cserepet, ami még megmaradt. Akkor építkeztünk Gyálon, minden fillér számított. A forradalom leverése után az „elvtársak” visszahor- datták velünk a cserepet, sőt meg is büntettek 300 forintra. Tudja milyen nagy pénz volt az akkor?! Felőlem, mondhatnak akármit, soha nem nyugszom bele, hogy nem a mi földünket kaptam vissza! Weyde János, a Pest Megyei Kárrendezési Hivatal árverési csoportvezetője szerint a gyáliak eltúlozzák a dolgot. — Én mindenben tartottam magamat az előírásokhoz. Az nem kötelességem, hogy kü- lön-külön mindenkit leigazoljak, ki helyi lakos és ki pesti. Különben is a törvény nem ír elő efajta diszkriminációs megkülönböztetést. A dokumentumok szerint: az 50 licitáló közül 13 volt pesti, az új földtulajdonosok helyi megoszlása: 22 gyáli. 9 pesti. Az 1240 AK értékű tagok 1 615 000 forintért leltek gazdára, vagyis 375 ezer forinttal többért, mint a névérték szerinti áruk. A minimum megszerzett földterület 0,3 a maximum 6,7 ‘hektár volt. Ennek alapján valóban nem szerzett senki sem „birtokot” Gyálon. Csakhogy! És itt idézem Bo- gárdi Zoltán (MDF) országgyűlési képviselő „jóslatát”: Az emberek ma még nem is sejtik, hogy a föld értéke — kivált Pest megyében és fővárosközel- ' ben — néhány éven belül a mai harmincszorosát fogja érni. Az ok kézenfekvő. Köny- nyebb a termékek értékesítése, az önköltséget kevésbé növeli a szállítási plusz költség. Gyimesi István. Gyál polgár- mestere sincs elragadtatva az első árverés eredményétől. —- Az egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök, hogy a lakosság jelesen vizsgázott fegyelemből, az árverés botrány és atrocitások nélkül zajlott le. Jogilag nézve nekem sincs kifogásom, viszont mint gyáli nagyon is megértem a gyáliak gondolkodását. Mindenki szeretett volna a saját jussához jutni. Azt előre tudni lehetett, hogy az agglomerációs településeken nem azok fognak első sorban földhöz jutni, akik meg is akarják azt művelni, hanem a vállalkozásban gondolkodók, és akiknek van pénze az időt kivárni. A törvény előírja, az első öt évben csak mezőgazda- sági termelésre használható a most megszerzett föld. De ki garantálja, hogy ez menetközben nem fog megváltozni? Ettől függetlenül, ha csak azt vesszük számításba, hogy Gyál tőszomszédságában ott van a nagybani zöldség és terménypiactól, már ez bőven ok arra, hogy nálunk egy aranykorona értékű föld jóval többet ér, mint máshol az országban. Pont ezért verték fel a gyáli földek árát, emiatt nincs béke a gyáli gyepükön. Matula Gy. Oszkár ABC a tőzeg helyén Önkormányzati évnyitó Megszűnik rövidesen Göd központjában a tőzeg- és szeméttelep s helyén bevásárlóközpont épül. Egy helybéli kft. a hideg időben is dolgozik azon, hogy a laza tőzeg helyére épület alapozására alkalmas földet tegyenek. Vimola Károly felvétele Páty község önkormányzati testületé január 18-án, 17 órai kezdettel tartja meg idei első ülését. A téma az ez évi költségvetési tervezet negvitatása. Tavaly már összeállították a bevételi koncepciót, ezúttal a kiadások megtervezésére kerül sor. Elsőleges feladat az intézmények működésének biztosítása. A fejlesztésekre csak ezt követően gondolhatnak. Ez még csak előzetes tárgyalása lesz az idei költségvetési elképzeléseknek, döntés a későbbiekben születik e kérdésben. Az erős Forte Amerikában Az új esztendőben a váci Forte Fotokémiai Vállalat részvénytársasági formában működik tovább. Az amerikai piacon már ismert megyei gyár most újabb partnert nyert az óceánon túlról, így összességében évi egy millió dollár áruforgalmat bonyolítanak le. A biztos kereskedelemnek köszönhetően elbocsájtásokra nem kerül sor. A csomagolóban készült felvételünkön az amerikai ízlés igénynek megfelően dobozolják a fényképészeti papírokat. Vimola Károly felvétele A hosszú élet titka Feri bácsi birodalma A Budakalászhoz tartozó Ezüsthegyen él a köztiszteletben álló Feri bácsi. Senki nem nézné 55-60 évesnél idősebbnek, pedig 78 éves múlt. Kitűnő egészségnek örvend. Ennek titkát próbáltam megtudni tőle. — Hogy létezik az, hogy ebben a korban képes egész nap dolgozni, és még a szomszédokat is van ereje segíteni? — Megszoktam én a munkát. Rövidnadrágos gyerekkorom óta dolgozom. Hála a jó Istennek most is jó erőben vagyok. Ki se bírnám, ha egész nap a négy fal között kéne ülnöm. Az unalom a legrondább betegség, legyengíti a testet, s feledékennyé, elhanyagolttá tesz. Nekem mindig van valami dolgom ezen a kis telken, ahol gyümölcsfák, meg veteményes is akad bőven. Ha véletlenül mégsincs tennivalóm, akkor keresek magamnak. —Fiatalabb korában mi volt a foglalkozása? — Voltam én téglagyári munkástól hivatásos katonáig miden- féle. Hamar a saját lábamra álltam, olyan kemény legény voltam, hogy már suhanc koromban is eltartottam magam. Dolgoztam fonodában, aztán sorkatona lettem, utána meg hivatásos. Később a vasútnál voltam pályamunkás, vonatvezető, később újra a hadsereg alkalmazott, mint gépkocsi- és harckocsi műszaki tisztet. Ez volt az én igazi foglalkozásom, ehhez értek a legjobban.-— Van valami titka annak, hogy így meg tudta őrizni fiatalos tettrekészségét? — Ugyan, nincs ennek titka. Egész életemben egészséges dolgokat csináltam. Sokat ettem, jókat ittam és akkor sem csüggedtem, ha éppen kilátástalan volt a helyzet. Három évig voltam a Szovjetúnióban, Kirov mellett hadifogságban. Azt hittem sok társamhoz hasonlóan én is ott halok meg, de még ilyen körülmények között is sikerült megőriznem az egészségem. Egész nap dolgoztunk, vágtuk a fákat, gallyaztuk és pakoltuk. Nehéz volt megszokni az ottani időjárást. Amikor megérkeztem, mínusz 52 fok volt. Az elláttás nem volt valami fényes, de sportolási lehetőség bőven adódott, minden szökés alkalmával. Szaladtam ahogy bírtam, de mindig elkaptak. Eleinte alaposan elvertek, később már csak röhögtek a próbálkozásaim láttán. Mikor elfogtak ha- rasóztak egy kicsit, aztán küldtek a dolgomra. —Az ember azt gondolná, hogy ilyen helyzetben, a megpróbáltatások során lehetetlen megőrizni az optimizmust és a jókedvet. Hogyan sikerült ez Önnek? — Utólag beszélek csak ilyen könnyedén erről, mert túléltem. Sok magyar katona számára volt a kirovi erdő az utolsó állomás. Ha tehetem nem gondolok a rosszra, csak az élet szép oldalát akarom látni. Ezt a kis „birtokot” 1970-ben vettem, azóta élek itt. Nem foglalkozom politikával, nem nézek TV-t, nem olvasok újságot. így ha akarnának se tudnának elkeseríteni. Nem siránkozom, és nem ijedek meg a gazdasági helyzettől sem. Alacsony a nyugdíjam, de kijövök belőle. Ami a kertemben megterem, azt eladom a piacon. Egy szezon alatt annyi mandulát gyűjtök össze a hegyen és a környező részeken, hogy egész évben van mit eladnom a cukrászdáknak. Nem nagy pénz, de jól jön. Nagyravágyónak sem mondhatom magamat. Megelégszem azzal, hogy van mit ennem, innom. Ha hideg van, jól befűtök a szobába, leülök a kályha mellé, és keresztrejtvényt fejtek. Távol álljon tőlem a hencegés, de soha nem voltam beteg. Gyógyszert egy szemet sem vettem be az elmúlt 78 év alatt. Ha néha meghűltem, hát bebújtam az ágyba, teáztam, boroztam, így 2-3 napnál tovább sosem kellett kényszerű pihenőt tartanom. — Mostanában hogy telnek a napjai, mit csinál? — Mivel tél van, nem sok a teendőm. Javítgatom a házat, a kerítést, töröm és pucolom a mandulát. Ha elfogy a tüzelő, felaprítok pár száraz fát, kupacba rakom, aztán már itt is az este. Meg aztán a szomszédságban is mindig akad valami segíteni való. Bütykölünk, barkácsolunk, jó társaságban szalad az idő. Engem a környéken mindenki ismer és szeret. Gyakran meghívnak ebédre, vagy este némi diskurálásra jó bor mellett. — Családja nincsen? — Ez az egy gondom van az életben. Szép családom van, de felém sem néznek. A fiamat utol- -jára a feleségem temetésén láttam, 1989-ben. Pedig becsülettel felneveltem. Az unokáimat olyan régen láttam, hogy már alig emlékszem rájuk, ők meg elmennének mellettem az utcán, no nem azért, mert rossz gyerekek, hanem mert igen aprók voltak, amikór legutóbb találkoztunk. Ezenkívül nincs nekem semmi bajom a világgal. Mi többre vágyhat egy korombeli ember, mint jó meleg szobára, finom ételre, békére, nyugalomra és megbecsülésre. A városi ember nemigen tudna így élni, más az életritmusuk. Hajtja őket a pénz meg a luxus. Szerintem az igazi boldogság az egyszerű életben rejlik. Nem vagyok én filozófus professzor, de valahol mégiscsak engem igazol az elmúlt 78 év tapasztalata. SZ. L.
