Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-30 / 306. szám
Dunabogdányban sohasem volt túlontúl nagy hagyománya a földművelésnek. Az erdős, hegyes határ másként szabta meg az életfeltételeket. Főleg követ termett, s a drága andezitet bányászták, faragták a ritzerek Építőanyagot adva folyópartok, utak kövezéséhez, burkolásához. Mondják, hogy errefelé már nagygazdának számított a 6-10 holdas paraszt- ember. Az újabb köri munkalehetőséget helyben az Úttörő Termelőszövetkezet néhány ipari üzeme, a környéket tejjel ellátó tehenészete, a kőbánya-, s ezenkívül néhány pár személyes kisüzem jelentette. Kialakult a vendégfogadás is, de inkább a telkeket megvásárló üdülőtulajdonosok képviselik itt az adófizető víkendezők csoportját. A német nemzetiségi hagyományok szellemében felnőtt nemzedékek, a háború után betelepült felvidékiek, majd az ország keleti feléből idekerült néhány honfoglaló életfeltétele abban megegyezik, hogy a munkavállaló korosztály többsége eddig a városokba járt el dolgozni. Sokan érzik úgy, hogy utána kellene nézni egy másfajta megoldásnak is, mert dél felől munkakönyvvel a zsebükben kezdenek hazaszállingózni emberek. Akik máris új megélhetési forrás után kutatnak. ★ Kugler István, a duna- bogdányi kőbánya üzemvezetője nyíltan beszél az érzéseiről: — A mai időkben mi, akik valamilyen gazdaságot vezetünk, felelünk a faluért. Ügy gondolja, hogy jobb kapcsolatot kellene teremteni egymással a bányának, a termelőszövetkezetnek meg a helyi önkormányzatnak is. — Csakhogy — folytatja kritikával — nem így áll a dolog. A falu jegyzőjét például a nyáron iktatták be, de ellentétben a régi szokásokkal, nem látogattak ki hozzánk, hogy bemutassák. Az üzemvezető ezután helyszinrajzokat tereget a tárgyalóasztalra, s a polgármesteri hivatal első számú embere szobájában, az érintettek jelenlétében beszél az ellentétek forrásairól. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium tulajdonában lévő bányaüzem területén lévő depóteret ipari telepként jegyezték be hivatalosan — bizonygatja a tussal kihúzott négyzet és a téglalap alakzatokat határoló vonalak fölött. — Az önkormányzat magának akarja ezt a területet, és el szeretné adni. Még a tulajdoni lapot is átírták JeSenidőhen Dunabogdányban Mit nyújt polgárainak a település gazdasága? a tudtunk nélkül, de mi nem mondunk le róla, hisz vízügyi terület — magyarázza. Alvincz József önkormányzati képviselő erre inkább csak panaszosan, mint indulattal jegyzi meg azt, amire még Nagy Vilmos, az Üttörő Termelőszövetkezet elnöke is helyeselve bólint: — Az a baj, hogy nem rendezték törvényes alapon az önkormányzati tulajdont. Még a Pilisi Parkerdő Gazdaságtól sem kaptuk vissza a község régi területeit. A helyi iparosoknak kellene telep, de nincs hová helyezni őket. Különben szeretnénk jó kapcsolatokat tartani a bányával. Kugler István tovább magyarázza az idegennek első látásra áttekinthetetlen viszonyokat, amelyek következtében van olyan vonal az előtte fekvő térképen, amely még az üzemi konyhát is kettészeli. Másmás tulajdonost jelölve meg a helyiség egyik és másik felében. A tulajdonvitából bírósági ügy lesz, ami egyelőre nem javítja az együttműködés esélyeit. Mérgesíti a hangulatot egy, a bányából kivezető útvonal is, amin nehézgépek közlekednek. A lesüppedt talajon csapják a téli sarat, ami a házak falára fröccsen, s mérges panaszokat vált ki a zajártalom. Az egyik megoldás lenne az út szintjéDunabogdányi utca Falurészlct nek megemelése, de még jobb, ha elterelő út épülne, de ezt nem engedélyezi a közúti igazgatóság. Volna tehát indok a közös taktika megbeszélésére, az együttes fellépésre, aminek a bogdányi polgárok látnák a hasznát. Mint ahogy sokszor látták is már. Mert: ha gépekkel, építőkővel kellett segíteni a falufejlesztést, a kőbányászok eddig megtették, s ezután is meg akarják tenni a magukét. — Munka is lesz a bányában? — Két évvel ezelőtt ötven embert kellett elküldeni — válaszolja a nagy múltú üzem vezetője. — Most hatvan fizikai dolgozót foglalkoztatunk. Minden a kereslettől függ. Tavaly a dunai árvízhez kellett sok követ szállítani. Idén 10 millió forintos megrendelést kaptunk faragott kőre o világkiállítással kapcsolatos budapesti munkákhoz. Ezek javítottak az árbevételünkön. A jövőben sokat módosíthat a pozíciónkon, így segítheti a létszámnövelést is az M0-s, Ml-es és M5-ös autópályák építése, ahová aszfalt és zúzott kő keveréket küldünk. Bár a beszélgetés alkalmával azt is megtudtuk, hogy a legnehezebb fizikai munkákat ma már modern berendezések könnyítik, a kőbányászatot még nyugodtan sorolhatjuk a nehéz műfaj kategóriájába. Az évi 220 ezer forintos átlag- keresetet nincs miért irigyelnünk. ★ Dunabogdány 1300-1400 munkaképes lakosa közül — nem pontos adatok szerint — egyelőre még csak nyolcvan munkanélkülit tartanak számon. Ebből a szempontból is indokolt taA munka és gazdaság egyik legfontosabb helyszíni forrása. Dunabogdányban ősi foglalkozás a kőbányászat (Ilancsovszki János felvételei) Siűkebb hazánk kimse A Fest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata. Dunabogdány, Szt. Rozá- lia-kápolna. A Duna jobb partján, az országút mentén hosszan elnyúló Dunabogdány, mindig jómódú település volt, amely még a török uralom alatt is 36 adóköteles házzal rendelkezett. A török után a Zichyek óbudai uradalmához tartozott, majd az óbudai koronauradalom lett a község földesura 1848-ig. Az 1724- ben újjáépült (és azóta elpusztult) r. k. templomának már középkori előzményei voltak és búcsújáró hely is volt. (A ma álló r. k. templom 1939-ben épült.) A virágzó községet a XIX. században számos természeti csapás érte. Az 1838. évi árvíz idején Í23 háza pusztult el, majd földrengés (1866) és négy nagyobb tűzvész, valamint újabb árvizek károsították a települést, s bár az r. k. templom a sorozatos elemi csapásoknak áldozatul esett, a falu három kápolnája megmaradt. Mind. a három 1800 körül épült. Közülük itt a Szt. Rozália-kápolnát mutatjuk be. amely a község felső végén, az országút mentén áll. A minden díszt nélkülöző barokk kápolna, tömegének egyszerűsége ellenére is, hatásos kiegészítője a falusi utcaképnek. A körbefutó ereszcsurgös főpárkánya és a nyeregtetőből kiemelkedő, hagyma- sisakos, zömök tornyocská- ja, a célszerű falusi építkezés jellegzetes példája. Csak bejáratának kökeretén találunk némi szerény, csigavonalas, vájatos faragást, amely feltehetőleg helyi mester munkája, mivel hasonló faragást még ma is számos dunabogdányi ház kapuján láthatunk. A kápolna műemlék jellegű. Pamer Nóra lan a Nagy Vilmos elnökhöz intézett kérdésünk: — Hogy jellemezhető a2 egyik legnagyobb munkaadó, az Úttörő Termelőszövetkezet jelene és jövője? — Nem mondhatom, hogy a legjobb korszakát éld a szövetkezetünk — mondja az elnök. — A mai világban viszont komoly eredménynek tekinthető az is, hogy nincs eladósodna. Elképzeléseink vannak pozícióink javítására, de még egy év kell ahhoz, hogy megerősödjünk. Szívesen műveljük a bogdányi határt, esetleg a gazdálkodásba kezdők kérésére is. Ehhez megvan a gépparkunk. A kétszáznyolcvan férőhelyes tehénistállónk állományának nagyon kell a takarmány. Ennek az ágazatnak megvan a közeli piaca, mert mi látjuk el tejjel a környéket. A Dunakanyarban nincs más tehenészet. A földeket szívesen bérbe vesszük. Sokan gondolják úgy, hogy az ősi, paraszti életformát nem lehet újra folytatni. Mások, mint például a dunabogdányi Ka- rakas Károly, fantáziát látnak a földben. — Százötven aranykorona kárpótlást kaptam — mondja. — Azzal bizony nem sokra megyek, még ha át is veszik tőlem valahogy a jegyet. Egyetlen realitásnak az látszik, ha földet veszek. Igaz, hogy idős korban már azt is számításba kell venni, hogy öt évig művelési kötelezettség alá kerül a birtok. Ám a helybeli termelőszövetkezettel megegyeztünk, hogy erre az időre ők bérbe veszik. Van itt olyan ember, aki csak öt, más meg tíz aranykorona-értékhez jutott. No, de előfordul, hogy tízért már megkaphat egyhektárnyi erdőt! Idős embernek ez az igazi kárpótlás. Karakas Károly a Kisgazdapárt helyi szervezete képviseletében vett részt az érdekegyeztető fórum munkájában, kijelölték az elosztható területeket. Szerinte a tsz korrekt volt. Nem a gyengébb földeket jelölték ki, mint ahogy a falugyűlésen állította valaki. Ö maga egyébként több embert beszélt rá, hogy földet kérjen: minél többen gazdálkodjanak... Kovács T. István
