Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-03 / 285. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP I V7J. PALY AVAL ASZTO 1992. DECEMBER 3., CSÜTÖRTÖK GÖDÖLLŐI AGRÁRTUDOMÁNYI EGYETEM Felvétel — vizsga nélkül A Gödöllői Agrártudományi Egyetem hazánk legnagyobb agrár felsőoktatási intézménye. Az egyetemi város a legszebb negyede a harminc- ezres településnek. A napokban rendezett beiskolázási tájékoztatón az egyetem oktatói. a tanulmányi ügyekért felelős munkatársai tapasztalhatták: az érdeklődés nem csappant meg e felsőoktatási intézmény iránt. A három gödöllői kar részletes információkkal segíti az érettségi előtt állók tájékozódását a továbbtanulási lehetőségekről. Ezekből válogatunk a teljesség lehetősége nélkül. A MEZÖGAZDASÄG- TUDOMÄNY1 KAR az intézmény fő oktatási irányát fogja össze az agrártermelés szakember-utánpótlása érdekében. Feladata olyan szakemberek képzése, akik a biológiai alapismeretekre épülő, mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó ismereteken felül a piac, a vidékfejlesztés, valamint a környezet- védelem szempontjait is jól ismerik és mindig szem előtt tartják. A karon a képzés kétfokozatú. Az első négyéves, a második, szakiránytól függően, minimálisan egyéves. Az első fokozaton általános agrármérnöki képzés történik. A tantárgyak egy része kötelező, azonban a hallgatók — érdeklődési körüknek megfelelően — jelentős számban maguk választhatják meg a tanulmányozni kívánt ismeretköröket. A választás elősegítésére olyan tantárgycsoportokat (fakultatív szakirányokat) alakítottak ki, amelyek jól hasznosíthatók, és ezek teljesítéséről a diploma mellett külön bizonyítványt állítanak ki. A fakultációs szakirányok a következők: biogazdálkodás, tejgazdaság, fűszer- és gyógynövénytermesztés. mezőgazda- sági szaküzletkötő, szaktanácsadó, tanárképző, halgazdálkodás, vadgazdálkodás, takarmányozás, trópusi mezőgazdaság. Yerm&lésirán yílók Négyéves tanulmány után a hallgatók okleveles agrármérnöki képesítést szereznek, és megfelelő tanulmányi szint elérése esetén lehetőségük nyílik további elmélyülést biztosító spe- cializációra. Ennek időtartama egy vagy két év, mely után agrár szakmérnöki oklevelet kapnak. Az agrármérnökök családi,. egyéni gazdaságok, mezőgazdasági vállalatok és vállalkozások, valamint á szaktanácsadás területén helyezkedhetnek el, és elsősorban termelésirányítási feladatokat oldanak meg. A karra azok jelentkezhetnek, akik gimnáziumi vagy szakirányú érettségi vizsgával rendelkeznek, és megfelelnek a feltételeknek. Gimnáziumi végzettség esetén a tanulmányi értesítőben magyar nyelv, történelem, idegen nyelv, biológia, kémia, matematika vagy fizika tantárgyakból a két utolsó év végi bejegyzett érdemjegyek összege legalább 45 (75 százalék); az érettségin szerzett osztályzatok összege a maximumnak legalább 75 százaléka. Szakirányú végzettség esetén: ötéves állattenyésztő és állat-egészségügvi, növénytermesztő és növényvédelmi technikusképzésben vettek részt és technikusi képesítő bizonyítványukban a jegyek összege a lehetséges maximumnak legalább 80 százaléka. A. feltételeknek megfelelő jelentkezőket rangsorolják. Ennél: elsődleges alapja a biológia, kémia, matematika vagy fizika tantárgyakból a két utolsó, tanulmányi értesítőbe bejegy- - zett érdemjegyek összege (maximum 30 pont). Kedvezmény: a rangsorolás alapjául szolgáló osztályzatok egyike helvett világnyelvből letett C típusú közép- vagy felsőfokú állami nyelvvizsga 5 pont értékben számítható be. Ä ponthatárt a rangsorolásnál úgy állapítják meg, hogy a ponthatárhoz tartózó létszám megfeleljen a kar befogadóképességének. Amennyiben e létszám kisebb, mint a fogadható létszám, a keretet a jelentkezés feltételeinek való megfelelés figyelembevételével töltik fel. F elvételi vizsga tehát nincsen a karon, ahogyan a Mezőgazdasági Gépészmér - nöki, valamint, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon sem kell ilyen izgalmakra gondolniuk a pályaválasztóknak. Mérnökegyéniségsk a mezőgazdasági GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR fő célja: okleveles mezőgazdasági gépészmérnökök képzésé, amelyet a korszerű mezőgazdasági technika megismer telesével, a terme- lesi technológiák és gépek tervezéséhez, vizsgálatához és_ fejlesztéséhez szükséges műszaki, agronómiái és környezetvédelmi ismeretek megtanításával valósít meg. A képzés kétfokozatú Az első fokozatban — minimális képzési idő 8 félév — mezőgazdasági gépész- mérnöki végbizonyítványt, a második fokozatban — minimálisan további 2 félév — a szakirányt is megjelölő _ mezőgazdasági gépés-- mérnöki oklevelet szerezhetnek a hallgatók. Az első évfolyamon matematikából, fizikából és mechanikából tett kritériumvizsga szintje határozza meg az .egyetemi, illetve a főiskolai ágon való továbbtanulás lehetőségét. A képzés során arra törekednek, hogy a diákok természettudományos megalapozottságú, felsőfokú műszaki tudással rendelkező, az agrár- és az ökonómiai tudományokban is jártas, művelt és kezdeményező mérnökegyéniségekké váljanak. Fejleszteni kívánják a szakmai és emberi együttműködési készséget is, a látókört, a nemzetközi kitekintést, hogy a végzettek alkalmasak legyenek az innovációs folyamatokban való aktív részvételre. A karon egyetemi és főiskolai ágon nappali és távoktatási (levelező) tagozaton folyik képzés. Az ajánlott képzési idő mindkét tagozaton az egyetemi ágon 10, a főiskoláin 6 félév. A felvételi eljárás során a jelentkezőket a középiskolai eredményeik alapján bírálják el. Ennek módja: a középiskolai tanulmányi értesítőben levő II., III. és IV. osztályos év végi eredmények összegét (a maga- - tartás és a szorgalom ' érdemjegyek nélkül) és az érettségin szerzett osztályzatok összegét — külön-kü- lön — az elérhető maximumhoz . viszonyítják, százalékban. E két értékét átlagolják. (A tanulmányi versenyeken . felvételi kedvezményre jogosító helyezést elértek átlagszázalékpontja 100.) Az így kapott átlagszázalékponthoz technikusi oklevél esetén 5, középfokú A vagy B típusú állami nyelvvizsga esetén 3, középfokú C típusú állami nyelvvizsga esetén 6, felsőfokú A vagy B típusú állami nyelvvizsga esetén 3, felsőfokú C típusú . állami nyelvvizsga esetén 10 százalékpontot, a 0. évfolyam sikeres elvégzése után a 0. évfolyamos tanulmányi átlag 3,00 feletti részének ■ 20-szorosát adnak. Nem nyerhetnek felvételt azok, akik nem érik el á 70 százalékpontot. Közülük, akik kérik, részt vehetnek a Tehetségért mozgalom Agrár-felsőoktatási Intézmények Szervezete által szervezett egyéves nappali vágj' távoktatási rendszerű önköltséges 0. évfolyamán. A pályázókat a százalékpontok csökkenő sorrendjében a felvételi irányszámig a nappali, a többieket, amennyiben ilyen irányú . átjeientkezési . szándékukat a jelentkezési lapon vagy az előírt határidőig bejelentették — a kari befogadóképesség határáig — a távoktatási rendszerű képzésre veszik fel. Agrármenedzserek A gazd.as.Ag- és tArSADALOMTUDOMÄNYI KAR olyan agrármérnököket képez, akik a családi, egyéni gazdaságok, mezőgazdasági . vállalatok és vállalkozások, a szaktanácsadás, a mezőgazda- sági közigazgatás, az agrárkereskedelem, a környezet- és vidékfejlesztés területén helyezkedhetne«: el, és elsősorban menedzselési feladatokat oldanak meg. Lehetőség van ezen túlmenően nyelvi és pedagógiai képzésre is. A karhoz tartozó Tanárképző Intézet az élelmiszer-gazdaság területén dolgozó szakközépiskolai tanárok képzési központja. A korábbi, szinte kizárólag nagyüzemi gazdálkodásra való felkészítés helyett ma a kisgazdaságok, vállalkozások, a piaci viszonyok, a vidék és a környezet problémái kerültek előtérbe. A diákok szabadon választhatnak a különböző képzési irányok között. Négy év után mód van diploma szerzésére gazdálkodás, agrár közgazdasági és agrármarketing területen. Az ötödik évben további specializációra van lehetőség, ami rendkívüli mértékben növeli a diploma értékét. A karra azok a gimnáziumban és szakirányú középiskolában végzettek jelentkezhetnek. akik a középiskolából 45 pontot hoznak. Ennek duplázott értékéhez adódik középfokú A és B típusú nyelvvizsgáért 2, C típusú nyelvvizsgáért 10 pont. A pontok összege egyúttal a jelentkezettek sorrendiségét is megadja, ugyanis a felvétel a keretszámnak megfelelően e sorrend alapján történik. Az átalakuló felsőoktatásban több tekintetben élenjáró GATE három karának dékáni hivatalai szívesen adnak további tájékoztatást az érdeklődőknek mindarról, amit ismertetőnkben még csak megemlíteni sem tudtunk. B. G. Dél-Pest megyében gazdag a kínálat Világbanki osztály Cegléden Noha Nagykörös iskolavárosnak vallja magát, és Cegléd városa sem szégyenkezhet, mégis a megye déli csücskében sem egyszerű a nyolcadiktól elköszönő gyerekeknek a pálya- választás. Különösen az utóbbi években a demográfiai hullám emelkedésével vált körülményessé, főleg a gyengébb tanulmányi eredményű gyerekeknek az iskoláztatása. Bonyolítja a helyzetet, hogy egyes divatos szakmák iránt különösen nagy az érdeklődés, így nem csoda, hogy egyes szakiskolák már a 4-cs tanulmányi átlag fölé helyezték a felvételinél a mércét. Nem beszelve a népszerű középiskolákról, ahol esetenként még a 4,5-es tanulmányi eredmény sem jelent garanciát a bejutásra. Érdekes fordulat történt a sorrendiségben is. Amíg korábban a jó tanuló diákok leginkább valamely gimnáziumot jelölték meg első helyen a jelentkezési lapon, most viszont a főleg közgazdasági képzést adó szakközépiskolákat részesítik előnyben. Ezzel magyarázható az az óriási érdeklődés, amely például a kecskeméti Kada Elek Közgazdasági Szakközép- iskola iránt mutatkozik. Ott 4,37 volt legutóbb a hozott tanulmányi átlag. Ott számviteli, gazdálkodási, pénzügyi, számítástechnikai, idegen nyelvi gép- gyorsírói, illetve 5 éves közgazdászoktatás folyik. Matematikából. magyar nyelvhelyességből kell alkalmassági vizsgát tenniük a gyerekeknek. Részleteket a december 10-én, délután fél 3-kor kezdődő nyílt napon tudhatnak meg az érdeklődők. Hasonló a követelmény a ceglédi közgazdasági iskolában is, ahol általános közgazdasági szakon úgynevezett világbanki osztály is indul. Elsősorban a jó tanulók jelentkezését várják a kecskeméti Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Szakiskolába is. A világbanki program keretében jövőre humán orientációs képzést is indítanak, melynek célja az egészségügyi és főleg a szociális ellátáshoz értő szakemberek számának gyarapítása. A ceglédi Török János Szakiskolában mezőgazdasági, illetve egészségügyi szakképzés folyik. Az utóbbira elsősorban iányok jelentkezését várják általános ápolói és asszisztensképzésre, míg a mezőgazdasági vonalon állattenyésztőket, állategészségügyi technikusokat oktatnak, de meg lehet szerezni az általános mező- gazdasági oklevelet is. Nagykőrösön az Arany János Református Gimnázium sorolható a legigénj'e- sebb középiskolák közé, jó 4-es átlag fölötti eredménnyel számíthat valaki a felvételinél sikerre. Ott jövőre speciális, matematikai, nyelvi, illetve kísérleti általános iskolai — a 6.-ból kilépők számára — osztályokat indítanak. A Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola elsősorban a helyi diákok felvételére helyezi a hangsúlyt, de szép számmal tanúinak itt az ország távoli vidékeiről érkezettek is. Az élelmiszer-ipari képzés a jövőt illetően mindenekelőtt a vállalkozói véná- júaknak jöhet jól, hiszen ebben az iparágban a kisüzemeknek ígérkezik jövő. Tartósító, sütő, gépész, analitikus, baromfifeldolgozó szakágak vannak szakközépiskolai, illetve technikusi szinten. A 224-es számú ipari iskolában 11 szakmát oktatnak, sőt kísérleti jelleggel élelmiszer- és vegyiáru-ke- reskedői szak is indul. Az érettségivel rendelkezők pedig autószerelői, rádió- teLevízió, fogműves és kozmetikus képesítést szerezhetnek, ezenkívül szakközépiskolai szintű oklalássai is bővül az iskola tevékenysége. A szakoktatás legbőségesebb kínálata a környéken a ceglédi Bem József Műszaki Szakközép- iskola és Szakmunkásképző Intézetnek van. Nem kevesebb, mint 38-féle mesterséget sajátíthatnak el a gyerekek, és hasonlóan a körösi iskolához, a mar érettségizettek is kitanulhatnak valamely kenyérkereső foglalkozást. Az iskolázási ügyeket intéző pedagógusok úgy vélik: összességét tekintve a helyi és környékbeli tan- intézményekben elegendő hely van a diákok fogadására. Persze — teszik hozzá — ennek sokszor csak elvi jelentősége van, hiszen mindenütt erősen szelektálnak. A tehetséges, jó tanuló gyerekeknek tehát ma sem jelent gondot a továbbtanulás, ám a gyengébbeknek minimálisra szűkül a választási lehetőségek bő tárháza. Meggondolandó ugyanakkor az is, hogy olj'kor még a jó esélyek ellenére is érdemes-e kikötni olyan szakképzés mellett, amelynek nincs jelenleg perspektívája. A fodrászok, vagy mondjuk a gépkocsivezetők többsége nem talál munkahelyet, és sajnos hasonlóan rossz tapasztalatókról számolnak be a mezőgazdasági szak- képzettségű fiatalok is. A szülők körében a jelek szerint nem egyértelmű a fogadóiskolák tanulmányi átlageredménnyel kapcsolatos követelménye. Ma már nem elégednek meg az utolsó 1-2 év előmenetelével, 5. osztálytól kérik számon az eredményeket. Ezen belül tantárgyanként „súlyoznak”, ebből következik, hogy például a közgazdasági jellegű iskolákban mindenekelőtt a matematikatudást értékelik, nem kevésbé a kereskedelmi iskolákban. örvendetes, hogy megnőtt azoknak az iskoláknak a száma a környéken is, ahol a megfelelő szakmát nehezebben találó lányoknak teremtettek lehetőséget. Például idegen nyelvi gyors- és gépírói szakokra lehet jelentkezni Abonyban a Kinizsi-gimnáziumban, a kecskeméti, kiskunfélegyházi, ceglédi közgazdasági iskolákban. Nagykőrösön a 224-es ipari iskola vállalkozó ügyintéző szakközépiskolai képzést ad, a ceglédi Földváry Károly iskola gazdasszony- képzést is indít. Természetesen minden egyes lehetőséget nem tudtunk felsorolni. Éppen ezért ajánljuk a szülőknek, hogy kísérjék figyelemmel a kiszemelt tanintézmények nyílt napjait, amelyek december hónapra összpontosulnak. Gyerekeik iskolájában az illetékes pedagógusok is minden szükséges segítséget megadnak a részletes tájékozódáshoz, amely elengedhetetlen a pályaválasztáshoz. M. J.