Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-29 / 305. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP Mi, hogyan és miért történt október 23-án a Kossuth téren? 1992. DECEMBER 29., KEDD Józan magyar állampolgár azt hitte, ami 1992. október 23-án, a Kossuth téren történt, az az azt követő parlamenti napon lezárul. A képviselők napirend előtt tisztázzák, illetve véleményezik azt, ami lezajlott, és az élet megy tovább. Én mint egy magyar állampolgár természetesen figyelemmel kísértem az eseményeket, és most a teljes felháborodás késztetett arra, hogy vegyem a bátorságot a saját véleményem megírására. (Ami — azt hiszem — nem egyedülálló véleményt, hisz közeli embertársaimmal ezt a tényt elég részletesen kielemeztük.) Az a rengeteg kérdés, ami felvetődik — főleg az ellenzéki urak köreiben — arra enged következtetni, hogy ismét van egy ürügy, amin el lehet rágódni egy ideig, meg lehet próbálni ismét bemocskolni a jelenlegi kormányt. Magasra emelni az ellenzék erkölcsi tisztaságát, s ezzel ország-világ előtt fennkölten hirdetni: lám, lám, milyen igaz az a mondás: „Ez a kormány gyenge, nem képes úrrá lenni a helyzeten.” Csak mellesleg említem meg, én független ember vagyok, csupán ’56- ban vettem részt tevékenyen a forradalomban. Akkor és 35 éven keresztül keményen megszenvedtem érte. Orosz fogság, börtön, testi-lelki megkínzatás, megalázás. De tisztán, becsületesen éltem meg azt a napot, amikor ismét felemelhettem a fejem! így, azt hiszem, senkinek nincs joga részrehajlással vádolni ! S akkor a történtekről. Egy nemzeti ünnepre azt elvárni, hogy külön meghívót kapjon valaki — főleg akkor, amikor az az ünnep nyilvános, egy téren történik —, azt hiszem, nevetséges. Főleg akkor, amikor mindenki tudja, hogy kik fognak beszédet mondani. A tisztesség azt diktálná, hogy minden olyan embernek, aki arra hivatott, ott a helye. Nos, az első vádak, amik elhangzottak, hogy bizonyos személyek vagy pártcsoportok nem kaptak meghívót. Miért kellett volna kapniuk? Vagy nem becsülik a saját politikai vezetőiket annyira, hogy meghallgassák. hogy mellette legyenek? Apropó: saját politikai vezetőjüket. Igen, mondhatják, így nem igaz, hiszen csak a köztársasági elnök mondott volna beszédet a miniszterelnökkel együtt. De hát ugye mi egyszerű emberek legalább tudjuk, .hogy a köztársasági elnökünk az SZDSZ eszméinek megtestesítője. (Ezt a nevezett párt, azt hiszem, nem is tagadja.) Akkor hol voltak a hívei? Magára hagyták ? Tudták, hogy bántani fogják? Nos, ez .itt a nagy kérdés! A másik: vajon az ellenzék egy másik pártja, a dicsőséges Kádár János által vezényelt hazaárulók, gyilkos ÁVH-s sortüzeket vezényelt, magyar hazafiak százainak akasztását kieszközölt gengszterek csoportjának utódai, akik ma olyan fennen hirdetik a demokráciát, hogyan mernek a szájukon kiejteni olyan nyilatkozatokat, amelyek az ’56-os forradalom ünneplésével bármilyen kapcsolatban lennének? Mi, ’56-osok nem akarjuk e nap ünneplését kisajátítani, de non is engedünk még a közelébe sem olyanokat, akik 35 éven keresztül ellen forradalmárnak neveztek bennünket. Ezek az urak csak kopjanak le, ha ’56-ról van szó. Vajon kik találták ki, és kik kiabálják olyan hangosan a szélsőjobb, a fasizmus magyarországi jelenlétét; egyértelmű. Azok, akik mindent elkövetnek az ország minél nagyobb nyomorának megteremtéséért, hogy az adott pillanatban újból megszerezzék hatalmukat. Nem kell itt fasizmust keresni, elég, ha egyes külföldi politikus igy nyilatkozik (persze ha ezt az elvtársak a szájukba is rágják). Nincs ilyen veszély — szerencsére. De igenis van szélsőbal veszély. A belügyminiszter úr nem mondott konkrétumot. Kár. Pedig van, és nem is akármilyen! Mindenesetre mi, ’56- osok ezt látjuk, és éber szemekkel figyeljük. Mirajtunk még egyszer nem csattanhat bilincs! Ami viszont a téren tik— tént, az, azt hiszem, a jelenlegi közvéleményt reálisan tükrözi. Nem kell itt a bőrfejűeket előtérbe helyezni, hisz akkor az ország égy nagy része, bőrfejű! Történtek tények: véleménynyilvánítás. Ügy tudom, ez a demokráciában természetes. Szerettem volna látni, mit szóltak volna ahhoz — én magam Is —, ha egy csoport rendőr beront. és elkezdi ütlegelni a tömeget, mert fütyült. Persze sokan szerették volna ezt a csodás epizódot megérni ! Azt hiszem, a kormány- párti képviselők megint jelesen vizsgáztak akkor, amikor szerették volna röviden lezárni ezt az ügyet. Ezzel megtisztelték volna a köztársasági elnök úr tekintélyét. Megértették: annyi csorbát ejtettek már egy ember tekintélyén azok, akik irányítják tevékenységét, hogy nem akarták ezt tovább fokozni. Sajnos hibáztatom a köztársasági elnök urat is, mert miért nem erős, miért nem határozott, a saját egyéniségét képviselő méltóság? Miért hagyja ennyire befolyásolni magát? (Mert ugye, lehet megtagadni aláírást egy-két alkalommal, de sorozatosan!?! Ez már igencsak nem megnyugtató jelenség a számunkra!) Érthetetlen számomra az a tény, hogy minden olyan helyzetet, amelyből ilyen visszásság keletkezik, a dicső MSZP „képviselők provokálnak, az SZDSZ pedig bemegy a zsákutcába, és belekarol ellenzéki társa karjaiba,. s együtt fújják most már az érveléseiket. Mi sem bizonyítja jobban ezt a tényt, mint az 1992. november 2-a, amikor a miniszterelnök „nem”- mel szavazott a vizsgáló- bizottság felállítására. Az a magatartás, amit az ellenzék megvadult képviselői tanúsítottak, csak az őserdőben lehet elfogadható. S most újból és újból az MSZP újabb javaslattal áll elő. amikor már kétszer leszavazták. Mi a célja vajon? Mit akar hallani? Mire kíváncsi? Ezért kérjük a köztársasági elnök urat: álljon fel, hagyjuk abba. kezdjük elölről! Dolgozzunk! Ha ezt nem teszi, minden tekintélye elvész. Bizalmunk megszűnik. • Igen Tisztelt Elnök Ür! Láthatja, azok, az urak Ön ellen is dolgoznak, hiszen önnek is tudnia kell, kik voltak azok, akik az életét szerették volna. Nos, az utódaik vagy azok, ugye nem hiszi, hogy angyalók lettek? Mi tudjuk: ezt az álarcot egy pillanat alatt le tudják vetni, s akkor ismét önmagukat adják. Csak meggyőzésképpen mindenkinek. Egy tényt, hogy legyen miről elmélkedni az uraknak: Horn Gyula Cölöpök című könyve Olvassa el mindenki, akkor világos lesz, kik ezek az urak, akik ma demokratáknak vallják magukat! Nem olyan régen csak az „ellenforradalom” szó jött a szájukra. Ezek az urak 20-30 évig dőzsöltek, élték világukat (nem én mondom, a könyvből olvastam minden szót). De ezek az urak juttattak minket nyomorba, eladósodott sorba. Ezek az urak adták nekünk a bőst vízlépcsőt hagyományba. Ezek az urak játszottak át sok millió dollárt a leigá- zóinknak, a bolsevik hatalomnak. S most ’56 méltó megemlékezéséről papolnak! Hogy azt megszentségtele- nítették, mert bár nem az alkalomhoz illően, de véleményt nyilvánítottak. Persze ők már régen bevetették volna jól működő áliamrendőrségüket, hogy megtöltsék Ismét a börtöneiket. Nehéz nekik elviselni, hogy csak köz- bűntényesek vannak a börtönökben, és nincs kivel szórakozzanak. Hiányoznak a politikai foglyok, akikkel olyan jól el tudtak csevegni a számukra oly kedves témákról. Nos, kedves uraim! Nem szabad csapdába esni ! Elég volt! Türtőztessük magunkat! Határoljuk el magunkat minden kommunista cselszövéstől! Az a háló nagyon kemény és szoros! Tudja, aki ezt végigcsinálta. Szilágyi Imre, a csömöri ’56-os Kör elnöke 1950 SZEL Keleti György MSZP-s képviselő, azelőtt a Honvédelmi Minisztérium szóvivője a Magyar Hírlapban a minap arról panaszkodj, hogy egy novemberi előadásával kapcsolatban, melyet a nagytar- csai helyőrségi klubban tartott, a HM vizsgálatot indított, az ott készült felvételeket bekérette stb, stb. A minisztérium az állításokat hazugságnak minősítette. Nem első eset, hogy egy MSZP-s, azelőtt MSZMP-s politikus olyasmit állít, ami nem felel meg a valóságnak. Ebben tehát nincs semmi különös. Az azonban egy kissé meghökkentő, hogy a képviselő úr úgy véli: a IIM 1950-ben érzi magát, azaz a kommunista terror legsötétebb időszakának szelleme él a minisztérium falai között. Nos, Keleti György szorgalmán (kívül apjának és párttagságának köszönhette a kommunista kurzus idején elért katonai karrierjét. Életkora miatt a HM 1950-es szellemét személyesen nem tapasztalhatta ugyan meg, de nyilván sokat hallott a szülői házban és az akkoriban a katonai kiképzés alapját jelentő ideológiai oktatás keretében arról, hogy milyen súlyos politikai harcot kellett vívniuk szegény kommunistáknak a hadseregbe befurakodott horthysta tisztekkel,: akik természetesen mind* az. előző korszakban nevelkedtek. Nyilván hallott és tanult olyan megvetendő nevekről, mint Sólyom László, llly Gusztáv, Kozma István, Kéri Kálmán stb. Persze a stb.-ben sokkal több név van belesűrítve, mint amennyit felsoroltam. Ezeket a 40-es évek végén, az 50-es évek elején tartóztatták le, sokat közülük ki is végeztek, megkínoztak — ama szellem jegyében. Keleti György, akit Kisbér népe — tévedésből — képviselővé választott, az 50-es évek szelleméről beszélt, de egyetlen olyan kommunista tisztet nem tud megnevezni, akit a demokratikus kormány letartóztatott volna. Hát akkor hol él az 50-es évek szelleme? Valószínűleg csak Keleti György fejében! Török Bálint Isten oltalmazzon tőlük A Blaha Lujza téri Hírlapkiadó Vállalatnál baktatok fel a lépcsőn. Mögöttem két úr beszélget, és élesen kritizál valakit. „Nem elég, hogy már Ráday Mihály Is beállt a »pakliba«, egy reggel a Nap- Tv-ben az a melírozott szakáll«, ortodox tisztelendő atya is eladta a bőrét. Ezek már csírájában ki akarják ölni a hazafias érzés, a nemzeti öntudatra ébredés gondolatát is a fiatalokból.” Döbbenten hallgatok bele a beszélgetésükbe, s nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg — elnézéssel: — „Milyen pakliról beszélnek, uraim?” Egy szuszra mondta, s az ujjain számolta: Kiss János, Szabó Miklós, Tamás Gáspár Miklós, Ráday Mihály, Tölgyessy Péter, Ivá- nyi Gábor ..., mondjak még vagy húszat, akik ugyanabból a kottából da- n ásznak ? — Nem, köszönöm, eny- nyl bőven elég! A páternoszter előtt még pár percet beszélgetünk míg egyikük elmond egy nagyon. frappáns hasonlatot: „Tudja, ez az egés2 elmúlt negyven év olyan volt, mint amikor egy elefántcsorda átgázol egy erdőn. Amerre elhaladnak, törnek-zúznak, tépik a gallyakat, törik az ágakat, legázolnak mindent, ami útjukba kerül. Aztán jön a kis falu népe, és elüldözi a csordát. A megcsonkított fák azonban nem tudnak javulni, fejlődni. Az új hajtások nehezen erősödnek, mert féreg van a fában, amely belülről rágja, pusztítja a fát. Ezt kéne kifüstölni, kifertőtleníteni.” Elgondolkodtam. Lehet valami igazuk ezeknek az újságíró uraknak... Itt van például Kiss János úr, aki oly arcátlan cinizmussal sértette meg a legszentebb nemzeti ereklyénket, a szent koronát, hogy ezáltal kiérdemelte minden becsületesen érző magyar ember megvetését. „Ezek még azon vitatkoznak hogy legyen-e a címeren svájcisapka” — jelentette ki. Szabó Miklós képviselő úr az ezer sebből vérző doni magyar hadsereg le- piszkolását, megalázását hangoztatta parlamenti felszólalásaiban azzal, hogy a kötelességüket életük árán is teljesítő derék magyar honvédek nem a hazáért, hanem Hitlerért harcoltak a Don-kanyarban, rossz ügyért harcoltak, nem lehetnek egy jó ügy, az új Magyarország példaképei. Ügy látszik, az a bizonyos Szabó úr teljesen megfeledkezett arról, hogy megváltozott a világ, s már nem azzal a plajbász- szal írják a történelmet. Ugyan milyen példaképeket álmodott meg magának a képviselő úr? Fel kéne már ébrednie, mert az ő példaképei nemrég hagyták el az országot, s ide már nem jönnek vissza . többet. Van elég bajuk nekik otthon is. Tölgyessy Péter valóságos öngólspecialista a parlamentben is. Nem olyan régen egy antiszemita hecckampányt akart kirobbantani a kormány ellen, azzal a bizonyos „hördóügy- gyel”, amikor hallani vélte a „hordót a zsidónak” bekiáltást. Ez a kélballá- bas öngól olyan jól sikerült, hogy a végén Tölgyessy úr a fcispadra került. Ügy látszik azonban, hogy nem tanult ebből, mert politikai éleslátását és rátermettségét bizonyítandó, az augusztus 23-i, Parlament előtti incidens miatt ő volt a parlamentben is a legharsányabb. Na és mi lett az eredménye ? Saját klubtársai is megsokallták, és kinézték az elnöki székből. Sajnálatosan érintett azonban a szakmájában kiváló, elismert Ráday Mihály, szintén képviselő úr, akit sokan tisztelőiünk, de erről az oldaláról még nem ismertük. Azt olvastuk, hogy ez év júniusában hazai és határainkon túl élő fiatalok számára honismereti tábort rendeztek, amelyen kiváló előadók helytörténeti, néprajzi, magyarságtudat-önismereti előadásokat tartottak Zsámbékon. A tudósításban olvashattuk: „Egyetlen disszonáns hang a Ráday Mihályé volt, aki azt állította, hogy túl sokat foglalkozunk a magyarsággal. s ez nacionalizmus.” Ezért többet nem is hívják meg előadónak. Nem csodálom. Ugyanúgy, mint a tévé A Hét című műsorának újsütetű főszerkesztőjét, aki mindjárt az első bemutatkozó adásban sietett lehűteni a várakozásokat, azt állítva, hogy Pálfy G. Istvánt azért kellett leváltani, mert nagy volt az „aránytévésztése”, túl sok volt a „magyarkodás” a műsorban. Nem maradhat ki a pakliból a már említett „melírozott szakállú”, ortodox lelkiatya, Iványi Gábor képviselő úr sem. Emlékszünk rá, hogy az október 23-i eseménnyel kapcsolatban azt állította a tévében, hogy az ott zavart keltő fiatalok, akik így akarták kifejezni hazafias érzelmüket, a csatornában élnek. „Bűnmegvallásra”, gyónásra invitálta a fiatalokat. Vajon a tisztelendő atya melyik istennek akarja meggyónni, hogy ezekből a fiatalokból ki akarja ölni a magyarságtudat, az> öntudatra ébredés csíráját? Ö a teológus, ő jobban tudja, hogy a lélek-' gyilkosság megbocsáthatatlan bűn. Ezeknek a fiataloknak legfeljebb a módszerük kifogásolható, de a szándékuk nem. A jelek szerint a fenti — és a hozzájuk hasonló urak — szívesebben látnának öntudatos, honszerető, magyar érzelmekkel telített köztudat helyett újra egy internacionalista masszát, amit saját ízlésük szerint gyúrnának a nekik tetsző formára. Én eddig úgy véltem, hogy a törvényhozó testület csupa érett, politikai előrelátással rendelkező, bölcs, megfontolt emberek sokasága, megfelelő protokolláris modor, viselkedés, öltözködés, beszédstílus megtestesítői. Bár ne nézném a parlamenti tudósításokat .... ámbár Igaz, hogy nem kötelező bekapcsolni a készüléket. Rossz nézni a sok üres széket. És amikor benn vannak, nemegyszer úgy beszélnek, mintha valamelyik aluljáróban lennének és nem a Parlamentben. Ha a házszabály nem. tesz féket, a parlamenti arcátlanságra,' ’ egy cseppet sem fogunk elcsodálkozni, ha a pulpitus tetején ülő elnök úrnak, ugyanazt fogják kiabálni a „lelátóról”, mint amit a futballbíróknak szokás. Ha már lassan itt tartunk, talán igaza lehet a beszélgető két újságírónak, hogy az Isten oltalmazza ezektől Magyarországot. Zágony Sándor
