Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24 / 303. szám
A hatvanéves Jeleníts Istvánról örök kérdés, akiknek mondom? Akik ismerik, azoknak...? semmi újat nem tudok mondani. Akik nem ismerik, majd személyesen meggyőzőbb. Kezdem azzal, hogy a J-t nehezen mondom ki. (Jézus, Jeleníts, Jobb lator) Három percet kaptam, igyekezem majd ... Mindez elmondható Róla, ami legjobbjainkról, s itt most hosszan lehetne sorolni munkásságát. Betű és lélek című könyvét, Kampis-műfordítását, tanulmányait, cikkeit, jegyzeteit-tankönyveit, irodalomtörténészi kutatásait, a Pilinszky szellemi hagyaték ápolását . .. Hosszan lehetne beszelni az életútról, a kínálkozó karrierlehetőségek következetes visszautasításának tükrében, a felkínált egyetemi tanárság visszautasításától — a papi hivatásért — a Vigília főszerkesztőjének címéről való lemondásig... Pedig — utóbbit — Rónay György, tanára és barátja, ajánlotta föl, mert benne látta Sík Sándor méltó utódját, s az is... évek óta Ö a piaristák magyarországi tartományfőnöke. Jeleníts István mindig, minden „kísértéssel” szemben a tanítást választotta, a nevelést, iskolán kívül is, és élete lett főműve. Személyisége, lénye fogalommá vált már most életében, éppen azért, mert ez a hihetetlen nagy tudású, kolosszális formátum végtelenül eszköztelen, mindenkire figyelő szerény, szinte észrevétlen, mint a szentek, akik megszelídítik, mintegy földelik rettenetes energiájukat, és nem ellenállhatatlanul vakítóak, nem él bennük egy csipetnyi demagógia sem. Jeleníts István ars poeticája is könyvének Auden- versidézeté lehetne: . nem illik a költészettől szaglanunk. ízléstelen ki sohasem unalmas.” Mindezeknek ellentmondanak színesen pazar, izzóan szuggesztív, magával ragadó, briliáns szónoklatai, lelki- gyakorlatai. Lenyűgöző pedagógiai módszere is, melynek középpontjában egyéni, személyes példaadása áll. Szerencsénkre, Biblia-magyarázatait mi is hallhatjuk minden hétfőn, egész évben, a piarista kápolnában, este 6 és 7 óra között. Zárójelben, Pilinszkynek gyóntatóatyja volt. Illyés Gyulát, Latinovitsot, az ’56-os neves és névtelen hősök közül sokat Ő temetett el, többek között... Pilinszky — mint mondta — két szentet ismert életében, az egyik egy kőszegi apáca volt... a másikról talán még sikerül egy pár személyes mondatot elmondani... Nem stílusos embert isteníteni, de hogy az ISTEN- EMBER-ről fogalmam lehet, Neki köszönhetem. Két nevelt fiam révén ismerhettem meg, feleségem — az én ateista-kommunista neveltetésem ellenére —, a budapesti Piarista Gimnáziumba íratta be őket... 25 éve ismerem Jeleníts atyát, 35 éves volt akkor... 5 év korkülönbség van közöttünk. Ötéves koromban láttam utoljára édesapámat, munkaszolgálatosként pusztult el. 15 évvel ezelőtt Jeleníts atya megkeresztelt, egy Bibliát kaptam Tőle, Pál-idézetet írt be: „...a fogadott fiúság Lelkét kaptátok-meg, általa szólítjuk így (Istent): Abba, Atya!” Lehetne még szót ejteni egészen kivételes humoráról, aztán az aszkétáról, a természetimádóról, a született cserkészről, aki diákjaival már ötödször tette meg Rómáig, biciklin,, az utat. Váltott diákjaival..mert ők csak egy- egy évben, oda vagy vissza, Jeleníts atya természetesen mindig mind a kettőt biciklin, oda és vissza i-s ... Legutóbb panaszkodott először: annak ellenére, hogy 1000 km-rel kevesebbet tettek meg, mintha frissebbek lettek volna nála, a 60 évesnél. Fiaim a napokban barátaikkal latolgatták, osztályfőnöküknek születésnapjára új, korszerű kerékpárra adnának össze, de aztán a tervet elvetették, ismerve a tanár urat, aki ugyanis annál a régi, rozogánál marad, mely, ha deí'ektet is kap például egy „gyilkos” emelkedőn, akkor inkább a vállára véve lohol tanítványai után, mint egykor utánuk, még egy cigarettára való egérütat sem hagyva nekik. Sándor György (A televízió Katolikus krónika-műsorában december 21-én végül is el nem hangzott megemlékezés bővített változata.) ARNULF OVERLAND A parancsolatok Csak amit tettél, tudhat tanúskodni érted. Jobbodat kesztyűvel, gyűrűvel ne kísértsed. Becsüld meg szavaid, a te egyetlen éked. Szólítnak majd indulnod téged is, nincstelent. A szíved ékesítsd fel, lesz mégis kincs veled. Ifjúságodhoz hű maradj, békéd abban leled. Van nálad nagyobb. Nézd a hegyet, a fenyőket. Amiért harcolsz, az is életednél erősebb. De nem taposhatsz rá, ki térdre hullt előtted. Egyetlen atyádfia sem tiéd. Nem bírhatod házát, földjét, semmijét. Körülülhessék asztalod, ha megfőtt az ebéd. Minden nőt nem szerethetsz úgy, hogy megőrizd arcod. Fontold meg, kihez fűzhet igaz érzés, igaz gond. Már csak tenmagadért is, szeretned kell egy asszonyt. Tiszteld anyád és gyermekeid, hogy ők is tiszteljék mfiguk, ekképp nem válik fiadból szolga, gyáva és hazug, ki csak a jólétet lesi, ameddig élni tud. Tilos neked gazdag ház kapujába odaállítod. Kilökik majd a konyhaajtót. Be ne tedd a lábad. Az igazságot nehogy áruba bocsásd. Nem a sajátod. Meg ne ítéld, ki elbukott, csak sorsa lett a veszte, így szólj szívedhez: Ez egyszer ő volt, s nem te. Hajts fejet, és burkolózz fájdalmadba, szégyenedbe. Fehér ruhád alatt nem lapulhat hosszú kés. Nem mondhatod, hogy: Én bűntelen vagyok. Hol, aki velem szembenéz? Öltözötten s meztelenül is, mindig csak vágyaidnak élsz. Felebarátod kenyeréből nem emelhetsz maganak boltot. Se szíveden, se kedvesed ölén nem ejthetsz csalással foltot. Ha életet oltasz ki, életeddel kell lakolnod. (Bernáth István fordítása) |%1 i, világvégi vonattal ér- kezűk, az állomás gyatra fényében nehezen találjuk az utat, ami hazafelé visz. Kegyetlen sötéttel tudja meglepni az emberiséget december így karácsony táján, hogy még a hó sem világít. Fekete minden, akár a hétköznapok, amelyek furcsa félelmet hömpölyögtetnek maguk előtt, talán jobb volna mindenkinek bezárkózni, még bent is betakarózni, úgy várni az új esztendőt, hátha az hoz valami változást. Ünnep estéje lesz, egybekerül a család. Jézus Krisztus születése emlékezetére. Huszonegyedikén senki nem hagyhatta el a kollégiumot, a „nagy ember” születésnapja politikai esemény volt. „Ha hazamentek a megócskult karácsonyi eszem-iszomra, ne felejtsétek, hogy ott a családban is dúl az osztályharc, ti nem engedhettek a visszahúzó torz erőknek!” Ki is mondta? Franki elvtárs, vagy Havas elvtársnő,? Mindenesetre határozott volt, kemény, vitát nem tűrő, parancs. Mi nem burzsoá egyetemi polgárok vagyunk többé, hanem értelmiségi élcsapat, mi építjük fel a munkássággal a nép országát. „Vagyunk egy jobb rend, hú katonái, s leszünk a győztes élcsapat!” Az országúti sár mély, a sötét vastag, a távolság még négy és fél kilométer, így kettesben a vak estével nehezen tudódik a távolság. v A hazulról elmaradt levelek rejtett gondjai súlyosabb ólom, mint a zsák a hátamon, amiben egy városi kenyér, meg két piéhdobozban halkonzerv csúszkál a lépésekkel hol jobbra, hol balra. Ha most olyan igazi szabad világ volna, az előttem lévő út hosszához odatoldanék hetet és a Toldi kocsmánál, ahol éppen a távolságmutató kilométerkő áll. igazán hazaérkeznék. Csak közben ott húzódik a párisi határ, nem trianoni, mert azt is újra húzták, igazgatták, hogy harapjanak le a volt kenyér országból még egy kis karéjt. Kenyér-ország volt a mienk, aztán nekiestek, körbeía- ragták. „Irigyeim sokan vannak” ... Milyen jó, hogy a gondolatokba nem hallgathatnak be. Ki tudja, lehet, még. ezt is kitalálják! Itt most minden igazság felbillent. A szó elszáll ... dehogy száll, vannak, akik lesik-halígatják, vádolnak: tanúnak állnak és a szálló szóért nyílik a börtönajtó. Lelepleznek. Üj szokás, valaki kiáll, s elkezdi: leleplezem. Annak jaj, mert ha még nem is igaz semmi, amíg bizonyítja, egyre sározódik az ember, a többször elhangzott vádaktól, s attól kezdve gyanús lesz, megfigyelt, ha gyönge befogottá válik s övék már mindenestől. Micsoda világ ez? Jobb, ha nem gondolkodom, vagy legalább nem fogalmazok meg mindent. Törődjünk azokkal, akik régen voltak. Török világ, kuruc kor, 48! Mindent túléltünk. Hogyan lehetett*? Erős a mi nyelvünk. Ebben-nem tudtak igazi kárt tenni. Megemésztette elleneinket a magyar nyelv. Nem a tartás, a jellem, a vér, csak a nyelv! Tudja még valaki olyan szépen mondani: édesanyám. De akár egyszerűbben: apám, anyám. Ha valaki kívülről kerül a családba, különösen a menyek, először nem áll szájukra azt mondani: édesanyám, azt mondják helyette: ked- vesany&m. S ebben is menynyi tisztelet, szeretet található. Erős várunk a nyelv. Először az isten, azután a nyelvünk a mi várunk, menedékünk, „Az Istennek szent angyala, mennyekből hogy alászálla. És a pásztorokhoz juta .. Nem a királyokhoz, a pásztorokhoz. „Csordapásztorok midőn Betlehembe”... elénekelhetjük-e most majd ebben a fekete karácsonyban, mert lám még a hóesés is elkerül minket. I». utya nincs. A lábbeli- ről csak a sarat lehet lehúzni, a kopogtatásra gyenge hangon szól a: szabad! Nagynéném egyedül, a lámpa éppen hogy vilá- gol, köszönésemre sírás a válasz. — Itt tördelem a kezem reggel óta. Bátyádékat megint behajtották. Harmadnapja nem tudunk róluk. Folyik a szervezés, de ő most is úgy ment el, ha kötözve nem viszik, be nem lép. Inkább a börtön. De hallod, már oda is kerültek. Hát milyen világ ez, fiam? Megengedi ezt a jó Isten? Ezeknek mindent lehet? — Ismét beletemet- kezik a jajba, sírásba. — Mindent elvetettünk. Nem attól üres a kamránk, de még az újig valót is elvitték. Busz! a a csűr, üres az ól, az istállóba a macska jár be egeret keresni, de már az se talál. Mi lesz itt fiam? Vagy már arra való lett ez a nép, hogy elsíras- sa, eltemesse egymást? Maholnap nem lesz itthon ember, mert aki maradna, azt addig hajkurásszák, míg elszökik, eláll valahova drótot reszelni, mert itt már annak van becsülete, aki benyomakodhat valami műhelybe. A fold, az meg nem kell senkinek, hanem az állam egyszer majd ráteszi a kezét, aztán egy kalap — egy birtok, minden az övé. Csak aztán ki tartja el a sok koszos kezűt, az irodistát, a katonát, meg azt az Isten égetné pártot, akinek minden rosszat köszönhetünk. És akkor még azt sem mondtam, hogy vedd le a kabátod? A tűz is majd kialszik, de fiam, karácsony szent estéjére úgy hidd el, egy falat kenyér nincsen a háznál. Már elapadtak a köny- nyek, a harag megfojtotta a sírást is. — És ezek így mernek köszönni: szabadság. Istenem, Teremtőm, mit adjak enned? Most koppanás nélkül nyitódik az ajtó, s ott áll gyerekkorom nagy-derék szálfa embere, nagybátyám. Két háborút, két fogságot megjárt erős ember, akinél jobb gazdát egy megyehatáron idebelül alig találni. — Csak becsületszóra lehetek itthon. Ha elmúlt a karácsony, vissza! Míg egyenként meg nem törünk, ebből a veremből ki nem engednek. A találkozás pillanatait megint a bánat árnya borítja. Csak egyetlen futó percre törekszik a gondolatok közé az őszi emlék, mikor a két hatalmas ökörrel a Rigóval és a Bicskás- sal szántott túl a kanálison, s egy fordulónál magyarázta: „a csizma száránák csak a teteje látszik ki az én barázdámból. Aki mélyen jár, gazdagabból nyer. Ez is szürke föld volt még öt esztendeje, de már fekete. Minden második évben kapott trágyát. Ha -aratni bőven szeretnél, kövér földbe ágyazz a magnak!” — Még kenyerem sincs! De most már könnyekkel szakadt fel a zokogás. Álltak az asztal mellett, ketten a kiraboltak, ka- kácsony koldusai, rokonaim, de most velük együtt mind a hazában a kisemmizett parasztok. — Én hoztam kenyeret, — szólaltam még nagyon csendesen. — Mert a falunak nem jár, itt mi csak mind elrejtegetjük a búzát! Nagynéném megterített. Bátyám felvágta a karácsonyi bolti kenyeret. Kibontottam a konzer- veket. — Karácsony este van. Legalább egy betlehemes éneket mondjunk el, — kívánta néném, de ahhoz nem került hangunk. Hanem amikor István bátyám csak úgy bicskával kiemelte a dobozból a kenyérre az apró halat, messzibe réve- dőn megjegyezte: odakint, a fogságban karácsony estére az oroszok nekünk is halat adtak. Néném pedig kiegészítette: Az Úr Jézus is kenyérrel, hallal vendégelte meg a sokaságot, de a tanítványait is, amikor még együtt járt az emberekkel. De most az emberek nagyon-nagyon mesz- sze járnak Ö tőle. Elkerülik. Szomorú ez fiam. Talán ez a légszomorúbb. ★ |7s ekkor ezerkilencszáz- ötvenkettőt mutatott a naptár, s még a hóesés is késett. Kenyér és halkonzerv Fábián Gyula Jan Breughel: Téli táj Utazókkal (XVII. század)
