Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24 / 303. szám
„A szeretet mindig próbatétel, rengeteg áldozatot kíván. A szeretetben csak végső elszántságban lehet kitartani. Szolgálatába csak belehalni, de belefáradni nem szabadna .. Pedig, ha magunkba pillantunk, beláthatjuk hányszor feledkezünk meg róla, tetteink hányszor mutatnak közöny vagy szeretetlensé- get. Ne szégyelljük az elmaradt szeretet pótlását. Legyen olyan időszak, s erre kitűnő alkalom a karácsony is, amikor a mulasztást igyekszünk jóvátenni. Jobb karácsonykor, mint soha ... Ebből az indíttatásból kértem meg a szeretet ma is munkálkodó prófétáit, plébánosokat, lelkipásztorokat, valamint a kétkezi munka apostolait, idős nyugdíjasokat, hogy meséljenek a legemlékezetesebb karácsonyukról, ahol érezték a szeretet csodáját. Változatok a szeretőire „eddig ez volt legboldogabb karácsonyom”. Nekünk is. A ritka kincs Valami elmondhatatlan varázs tünk haza. Volt valami elmondhatatlan varázsa ezeknek a betlehemes karácsonyestéknek, amelyeknek emléke újra s újra visszatér. A szereidben nincs félelem Papp József baptista lelkipásztor. A sok örömteli karácsony közül legemlékezetesebb számomra talán mégis az volt, amikor tizenéves gyerekeinkkel együtt elhatároztuk, nem csak családi körben ünnepeljük meg a szentestét, hanem annak az ismerős özvegy néninek is örömet szerzünk, aki éppen az ünnepek előtt vesztette el férjét. Tudtuk ugyanis, hogy nem készít karácsonyfát sem, szomorú magányban tölti a szentestét. Klimits Lajos: 1944 karácsonyán egy csepeli munkatársammal együtt albérletben laktunk egy 83 éves egyedül élő néninél. Főbérlőnket nagyon megszerettük. szinte anyánknak tekintettük, hiszen úgy gondoskodott rólunk, mintha édesanyánk lett volna. Semmilyen fűtőanyagot nem kaptunk, így jéghideg lakásban éltünk. A néni forró vizes befőttesüvegeket rakott ágyunkba, hogy amikor hazaérkezünk a munkából felmelegedhessünk, meleg ágy várjon bennünket. Háziasszonyunk az ünnep előtti héten gyakran sóhajtozott, hogy „itt a bejglisütés ideje”, s bizony nem is álmodhat arról, hogy a megszokott karácsonyi süteményt elkészíthesse. A háborús viszonyok miatt ugyanis, hozzávalót nem vásárolhattunk. Mi is szomorkodtunk, hogy tehetetlenek vagyunk. Elérkezett a szenteste előtti délután. Éppen Üjpesten volt dolgunk, s indultunk haza Csepelre, amikor valami isteni csoda folytán egy péküzletben sikerült szereznünk egy rúd bejglit. Szépen becsomagoltuk, s este a fát helyettesítő fenyőág gyertyáinak fényénél, az akkor ritka kincsnek számított bejglivel hálás szeretetünket nyújtottuk át a meghatódott házinéninek. Bár jó néhány évtized eltelt azóta, ha az ünnep közeledik, a frissen sült bejgli illatáról eszembe jut az a háborús karácsonyeste. Miksó Sándor esperesplébános: A karácsonyban mindnyájan a gyermekségünket, a fiatalságunkat Lévai Imre: Feledhetetlen számomra az a karácsony, amikor először öltöttem magamra a kifordított betlehemes bekecset. A Bartasi tanyákon laktunk, Törökszentmiklós mellett. Abban az időben a karácsonyeste betlehemes játék nélkül elképzelhetetlen volt. Kisgyermekként nagy izgalommal vártam, hogy végre én is beállhassak a „pásztorok” közé. Óriási örömöt jelentett, amikor végre elindulhattam első betlehemes utam- ra. Már délután 4-5 órakor bekopogtattunk a közvetlen szomszédokhoz, hogy bejárhassuk a környező tanyákat is. Mindenütt szeretettel fogadtak bennünket. Miután a betanult jeleneteket előadtuk, a vendéglátók megkínáltak bennünket mindenféle finomsággal, s csak azután indultunk tovább. Végül kipirult arccal, élményekben gazdagon, késő este érkezA gyerekek szépen becsomagolt saját készítésű ajándékaikkal, mi pedig egy feldíszített kis karácsonyfával a kezünkben kopogtattunk be az özvegyhez. Nagyon meglepődött, s mintha szomorúsága is felengedett volna, amikor átadtuk szerény ajándékainkat. Felolvastam a Bibliából, majd karácsonyi énekeket énekeltünk, s a gyerekek verseket mondtak. Ma is látom a néni arcát, amikor a meghatottságtól elhomályosult szemmel, a kis karácsonyfa gyertyáinak fényében halkan megszólalt: „Most már nem félek”. így tanúi lettünk a bibliai igazságnak, miszerint „a szeretetben nincs félelem”, a teljes szeretet ugyanis kiűzi a félelmet. Mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, abban nem lett teljessé a szeretet. keressük. A karácsony és a gyermekség ugyanis szorosan összefügg. Nemcsak azért, mert ez az ünnep az Istengyermek születésének napja, hanem azért is, mert a gyermekkori élmények a legmaradandóbbak, s egész életünkre kihatnak. Minden ember hozzátartozik a végtelenhez, az Istenhez. A karácsonyban ebből a végtelenből érez meg valamit, hiszen belőle mindenki magában hordoz egy részt. A karácsony találkozás a végtelennel. amely úgy mutatta meg magát, hogy az ember ne féljen tőle, s szeretni tudja, ahogy egy gyereket szeretni lehet. Karácsonykor egy kisgyermek alakjában a végtelen szeretet jelenik meg. Nem véletlen, hogy szentestén az éjféli misén megtelik a máskor gyakran üres templom. Találkozás a végtelennel Ilyenkor ugyanis még a hitetlenek is keresnek egy találkozást, egy kapcsolatot a végtelennel, az Istennel. Ezért szeretem én ezt az ünnepet. A karácsonyhoz nagyon sok gyermekkel kapcsolatos élményem fűződik. Amióta pap vagyok — mintegy harmincöt éve —, minden karácsonykor betlehemes játékot tanítok be a gyerekeknek. Egyik alkalommal, amikor karácsonyeste befejeződött a betlehemes játék, feltűnt, hogy az egyik kisgyereket hiába próbálta leinteni anyja, a 3-4 éves csemete a mama kezét az ajtó felé húzva, mindenáron indulni akart. Mivel a mama még imádkozni akart, csitítani próbálta csemetéjét, mire a nyűgős gyerek megszólalt: anyu, menjünk már, nem láttad, hogy most ment ki a kis Jézus az édesanyjával, ha sietünk még utolérjük... Ezópus-mesék A meghitt karácsonyeste végén a néni így búcsúzott: Habéit F erencné: Számomra 1920 karácsonya a legemlékezetesebb. Árva gyerek voltam. Édesanyám születésem után néhány nappal, két nővéremmel együtt tífuszban meghalt. Engem apai nagynéném nevelt föl. Náluk töltöttem ezt a bizonyos karácsonyt is. Édesapám gazdatisztként a selypi cukorgyár répafelügyelője volt, s valamilyen kapcsolata révén sikerült szereznie egy gyönyörű, mennyezetig érő fenyőt. Az ilyen hatalmas fenyő nekünk, alföldieknek rendkívül nagybecsű ritkaságnak számított. Akkor, bár 10 éves voltam, még a Jézuska hozta a karácsonyfát. Szinte elállt a lélegzetem a meghatottságtól, amikor megláttam a csillogó gyertyákkal, csillagszórókkal teli, csodálatos fenyőt. S a fenyő alatt gyönyörű ajándék várt rám, Ezópus mesekötete. Nagyon szerettem olvasni, a meséket különösen kedveltem, így nálam boldogabb ember azt hiszem, nem volt azon az estén. Bár azóta 73 év telt el, ilyen feledhetetlen karácsonyom azóta se volt. Az Ezópus- mesekötet ugyan már az elmúlás ködébe veszett, drága apámmal és rokonaimmal együtt, de a legboldogabb karácsonyom emlékében ma is szerete- tük árad felém. A Rend biztonsága Kisrédy Dezső református lelkipásztor: 1944 karácsony szombatján anyámmal és öcsémmel együtt egy martonvásári pince mélyén vártuk a front elvonulását. Apám a Dreher Sörgyár légoltalmi parancsnokaként Budapesten teljesített szolgálatot. Azon a karácsony előtti napon — mivel velünk akarta tölteni a szentestét — gyalog indult Pestről Martonvásárra. Átjött a frontvonalon — ahol már akkor véres csata dúlt —, s nagy meglepetésünkre délután két óra körül betoppant. Akkor már közvetlen közelünkben is óriási harcok voltak, körülöttünk minden égett... Apám megfogta a kezünket, és azt mondta: Visszaviszlek benneteket Pestre. Az otthonunkban kell tölte- nünk a karácsonyestét. A török kori pince mélyén szorongó emberek őrültségnek tartották apám elhatározását, hogy családjával együtt a front kellős közepén akar átmenni, ö azonban rendíthetetlen volt. Így riadt tekintetek kíséretében mégis nekivágtunk az útnak. Sohasem felejtem el, lángolt minden körülöttünk, a golyózáporban katonák rohantak el mellettünk Pest felé, s nekünk az égvilágon semmi bajunk sem történt. Késő estére érkeztünk Budapestre. Egy késői villamos fölvett bennünket, így jutottunk haza. Amikor beléptünk a szobába, akkor derült ki, hogy apám előzőleg már feldíszítette a karácsonyfát, s alatta sorakoztak az ajándékcsomagok. Óriási volt az öröm... Karácsonyi énekünk közben már itt is dörögtek az ágyúk, iszonyatos harc kezdődött Budapestért. Megmagyarázhatatlan módon mi mégis biztonságban éreztük magunkat. Egész karácsonyeste nem mentünk le a pincébe. Hittük, hogy mivel együtt van a család, az egység és a szeretet sebezhetetlenné tesz bennünket. Ügy éreztük, hogy a legnagyobb katasztrófa közepette is valami „Rend” uralkodik, s ez a REND s az egymás iránti szeretet biztonságot nyújt számunkra. Nyiry Ágnes Karácsonyi örömhír: Jézus megszületett. Beteljesedik az adventi koszorú fényköre. Egymásra figyelünk: néhány napra szere- tetre. törekszünk. Véget ér a várakozás: megszületik az öröm. Ám a boldogság beteljesülését a készülődés nyugtalansága előzi meg. Vásárlási láz tölt el mindannyiunkat: a szeretet felmutatására vágyunk. Az ünneplés „szertartása” családonként változik. Megkérdeztük Csete Ildikó textilművészt. hogyan készül erre a bensőséges ünnepre? — Jézus születése, a fény születése összefonódik a várakozással. A beteljesedés pedig remény a halálból való feltámadásra. A karácsonyi „feltámadás" más, mint a húsvéti. Télen a természet halála csak látszólagos, tetszhalál csupán, s a fény visszajövetele által lesz világosság. Karácsonykor egy más minőségű születést figyelhetünk meg, mint a tavaszi feltámadásban. Jézus húsvétkor — tudatos halálával —, megváltja a bűnökben élő emberiséget. Decemberben egv ártatlan Gyermek születésével lesz világosság. Szeretem a szertartások állandóságát, amit leginkább a nők őriznek magukban. Az asszony a család megtartó ereje. Ugyanígy a vallás, a hit védj a misében az állandó szerkezetet. A karácsony lényege: a szeretet újrafelidézése, amiről év közben oly gyakran elfelejtkezünk. A kaA szeretet gyakorlása rácsonyi mise felidézi Jézus születését és a krisztusi önfeláldozást is. — Emlékszik-e a gyermekkori karácsonyok hangulatára? — Hogyne. A Rákosi- időben voltam kicsi gyerek. Rákosi megtiltotta az ünneplést, nem lehetett fenyőt kapni. Emlékszem, szüleim nagy erőfeszítések árán, kapcsolatok révén szereztek fenyőt. Pedig még az erdőt is figyeltették. Szaloncukrot sem lehetett kapni, ezért édesanyám szaloncukorfőző recepteket vett elő. A márványlap helyett fémtálca hátára öntötte a masszát és mi, gyerekek, a lefolyt cukrot serényen nyalogattuk. Apám valahonnan selyempapírt is szerzett, a szélét felvágatta, majd mi magunk csomagoltuk be mindahányat. Mindent a szüleim ügyességének köszönhettünk. Azokat a szaloncukrokat szerettem, a maiak már nem ízlenek. — Milyen karácsonyi szokásokat őriz az ön családja? — A karácsonyi szokások családonként változhatnak, de mint minden népnél, vannak általános szokások. A terítésnek például külön rendje van. A férjemmel töltött első karácsonykor zöld lenvászon abroszt terítettem. Akkor még csak ketten voltunk. A zöld a fenyőt idézi, az állandóság, a megbízhatóság jele. Amikor négyen lettünk, piros lenvászon terítővei díszítettem az asztalt, aminek a közepére ráhelyeztem a hajdani zöldet. A karácsony fontos színei: a piros és az arany. A piros az öröm, az ünnep színe, az arany a fényé. Ha bővül a család, akkor egy nagy fehér abroszt készítek, aminek a tetejére ráteszem majd a másik kettőt. Nálunk a szentestének kötött az étkezési rendje. Ebédre káposztalevest és mákos gubát főzök, míg vacsorára halat teszek az asztalra. A hal a böjtidőre, a várakozásra emlékeztet. A karácsonyfa-díszítés napján sütöm a rétest. A bejgli illata hozzátartozik az ünnepi hangulathoz, ami belengi a szobát. Emlékszem, amikor a gyerekek kicsik voltak, édesapám Debrecenből küldte a mézeskalácsot. Később együtt sütötte a család. Férjem Születés. A Gyermeket védi a tulipánszirmú anyai (Csete Ildikó grafikája) (Csete György építész) mézeskalácsból házat épített, amit kitettünk az ablakba a didergő madaraknak. Már hetekkel az ünnep előtt karácsonyi zenét hallgatok. Gyakorlatilag minden érzékszervünkkel érezzük a karácsonyt. Amikor a fenyőt beletesszük a tartóba, alulról egy-két fölösleges ágat levágunk. Ezek azonban nem fölöslegesek, szigorúan velük díszítem a terített asztalt. A zöld gyertyatartóban négy piros gyertya ég, amit karácsony három napján minden étkezésnél meggyújtunk. — Textilművészként hogyan öltözteti a lakást ünneplőbe? — A fügönyt és a székeken lévő textileket lecserélem. Az ünnepi függöny fehér, amelyen hópehely- formák díszlenek. A párnák ugyanilyen színűekre változnak. Ez is hozzátartozik a „szertartáshoz”; tisztává teszem a lakásomat, a lel- kemet. így teszem magam ünnepélyessé. Az iszlám val- lásúak például mielőtt belépnek a templomba, megmossák a lábukat, és kiöblítik a szájukat. Megtisztulnak. Mi is karácsonykor néhány napra megpróbáljuk elfelejteni a gyűlölködést; a szeretetet, a megbocsátást gyakoroljuk. Felidézzük a szeretetet. Az ajándékkészítés is készülődés az örömre. Gyermekkoromban mindig azt vártam: mit fogok kapni? Ahhoz fel kellett nőnöm, hogy már ne így várjam az ünnepet, hanem azt kérdezzem magamtól: mivel szerzek másoknak örömet? Mindig boldoggá tett, amikor az általam készített textilekkel, párnákkal, függönyökkel, blúzokkal másoknak örömet szerezhettem. Sosem felejtem el, egyszer karácsony délután váratlanul megjelent nálunk Egerből egy rajztanár, aki a feleségét szerette volna megajándékozni, de nem tudta, mivel. Végül is egy általam festett blúzt vitt haza a fenyőfa alá. — Miért fontos karácsonykor a gyertyafény? — A gyertya — akkor, amikor a legsötétebbek a nappalok — 'ény születésére emlék, . Jézus születése egyben a fény születése. Az ember decemberben, az év utolsó hónapjában mélyre „süllyed” a sötétben, megfárad, de ez az ünnep mindnyájunk idejét elfoglalja, az egész világ készül valamire. Felvillan a remény: a legnehezén túljutottunk. Délen, ahol a fény alapvető forrás, vidámabbak az emberek, mint Északon, ahol a fény hiánya melankolikusabbá teszi őket. A sötétségbe süly- lyedő ember figyelmét leköti a fény várása. Sokak számára már ez is valóságos adomány. Frigyesy Ágnes
