Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-23 / 302. szám
Karácsonyi lálricniszgála Szilveszteri Kié lesz a GEAC Kupa? Görög vendég Vácott — A vártnál jobban sikerült az esztendő — vélekedett a váci Névery Endre, a Magyar Lábtenrsz Szövetség elnöke. Ezt a megállapítását többek között arra alapozta, hogy valamennyi feladatukat teljesítették, megrendezték az egyéni csapatbajnokságot, s a nemzetközi porondokon is helytálltak. Mindezt saját erőből, külső anyagi támogatás nélkül tették. Minimálisak, 100 forintosak a tagdíjak. Jövőre ezen a területen, már mint az anyagi háttér biztosításában szeretnének előbbre lépni, megfelelő támogatókra találni. A tollaslabda-csapatbajnokság végeredménye: 1. Balassagyarmat, 2. Budai Lábtenisz Club, 3. Fóti Amatőrök 4. Dorog, 5. Főt II., 6. Vác FC-Samsung. Az első félévben még jól szereplő Vác nem játszotta végig a második fordulót. A közelmúltban tartották az országos egyéni bajnokságot, amelyen nem csupán az aranyérem elérése volt a cél, hanem a viadal válogatónak is számított. A győztesek képviselik majd a magyar színeket az Európa Liga találkozóin. Az egyéni bajnokság Kaposvárott helyi sikert hozott: 1. Farkas János, 2. Korányi András, 3. Barcsa Béla, mind kaposváriak, A páros bajnokságot a TF termében tartották: 1. Márkus László, Dárdai Ervin (Vác, Dorog), 2. Szentesi Sándor, Zoufall Nándor, 3. Tatár Péter, Vadász Tamás Lábtenisz Dunakeszin, a Radnóti-gimnázium csarnokában. Több eseményt is rendeztek itt összesen nyolc ország szerepel. A pontszámítás nem egyszerű. Ha teljes létszámmal áll ki a csapat azért eleve három pont jár. Egy- egy pontot ér az egyéniben, párosban és hármasban elért győzelem. Így tehát, ha valamelyik együttes mindhárom számot megnyeri a teljes számban kiálló ellenféllel szemben, 6-3-at könyvelhet el. Ennyi volt a románok elleni idei záró meccsen. gálát rendeznek, az Olajbányász csarnokában, amelyre Pest megyeiek is hivatalosak. Két fóti duót várnak, a Nizák Péter, Pau- lusz János, valamint a Márkus Zoltán, if). Névery Endre kettőst. Egyébként jövőre is gazdag lesz a sportág műsora, mondotta végezetül Névery Endre. Reitter László futás „Fussunk át 1993-ba a Frut- ta Plusszal!” felhívással szilveszteri tatást rendeznek a Népstadion területén. A verseny, amelynek távja 3500 méter, 1992. december 31-én 2 perccel éjfél előtt indul. Nevezni december 28—30. között a Kiskörcsarnok pénztáránál lehet 16 és 19 óra között, 350 forint ellenében, amely egyben belépőül szolgál a Budapest Sportcsarnokba az éjfél utáni Arató-diszkóra. Értékes ajándékok találnak gazdára, az első helyezett díja egy személygépkocsi lesz. Fővárosi torna A Ferencváros női kézilabda-szakosztálya, a Herz- FTC a két ünnep, karácsony és szilveszter között nemzetközi tornát szervez. A 2X20 perces találkozókat december 28-án, hétfőn 9 órától és másnap, kedden 10 órától bonyolítják le a házigazda klub népligeti sportcsarnokában. Négy hazai csapat mellett — Herz-FTC, Spartacus Gödöllői SC, BHG SE, magyar junior válogatott — egy csehszlovák (Start Bratislava) és egy olasz (SSV Brixen) együttes küzd a Tuti Tipp Kupáért, valamint a Signal Discount Kft. díjaiért. Növekvő létszám Az év utolsó elnökségi ülésén a Magyar Sportszövetség felvette tagjai sorába a Magyar Kick-Box Szövetséget, s ezzel taglétszáma 47-re nőtt. A magyar lábteniszsport külföldön is felkeltette az érdeklődést. A görög szövetség vezetője a közelmúltban Vácott járt, athéni bemutatóra hívta a magyar együttest. Azt szeretnék, ha a görög labdarúgókra épülő ottani lábteniszsport fejlesztéséhez a magyarok is hozzájárulnának. Január végén lesz Görögországban a versennyel egybekötött tapasztalatcsere, március 27-én pedig ugyancsak Athénban vívják a két 'ország egymás elleni találkozóját. Szolnokon megfelelő szponzorokra talált a sportág, s karácsony másnapján nagyszabású nemzetközi Másodosztályú foeiősz Megyei bajnokság A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi végeredménye. Az Északi csoportban eggyel kevesebb mérkőzést játszottak, a Piliscsaba—Budaörs találkozót tavasszal vívják. Délen, az Inárcs—Tápiószecső meccsen egyik csapat sem kapott pontot. DÉLI CSOPORT ÉSZAKI CSOPORT Felnőtt Felnőtt 1. Ilernád 10 3 2 35-15 23 1. Délegyháza 11 3 1 50-17 25 2. Sülysáp 9 4 2 48-22 22 2. Nagymaros 10 4 1 44- 9 24 3. Péteri 9 4 2 29-14 22 3. Budaörs 9 3 2 32-11 21 4. Gyömrő 9 4 2 30-22 22 4. Piliscsaba 9 3 2 27-12 21 5. Vácszentlászló 5 7 3 17-12 17 5. Taksony 9 3 3 29-18 21 6. Üj hártyán 7 3 5 27-31 17 6. Göd 7 1 7 32-35 15 7. Abony 6 3 6 25-20 15 7. Rád 6 3 6 26-32 15 8. Farmos 3 9 3 26-27 15 8. Tököl 6 2 7 21-22 14 9. Isaszeg 5 4 6 19-29 14 9. Törökbálint 6 1 8 25-32 13 10. Tápiószecső 5 3 6 26-26 13 10. Budakalász 5 2 8 23-27 12 11. Kakucs 4 5 6 24-25 13 11. Halásztelek 5 2 8 21-28 12 12. Táborfalva 4 4 7 16-17 12 12. Letkés 4 4 7 18-26 12 13. Inárcs 4 3 7 18-28 11 13. Erdőkertes 5 1 9 28-37 11 14. Úri 3 3 9 16-28 9 14. Verőce 3 2 10 12-43 8 15. Túra- 7 8 9-27 7 15. Perbál 3 1 11 14-29 7 16. Káka 1 4 10 19-41 6 16. Aszód 3 1 11 16-40 7 Ifjúsági Ifjúsági 1. Gyömrő 12 2 1 56-10 26 1. Taksony 10 2 3 54-27 22 2. Sülysáp 12 2 1 50-14 26 2. Budakalász 10 1 4 64-24 21 3. Abony 13 2 53-18 26 3. Tököl 8 4 3 34-22 20 4. Isaszeg 7 5 3 30-20 19 4. Göd 8 2 5 50-24 18 5. Tápiószecső 7 4 4 27-20 18 5. Aszód 8 2 5 48-26 18 6. Táborfalva 7 3 5 34-17 17 6. Törökbálint 6 5 4 34-17 17 7. Üj hártyán 8 1 6 34-28 17 7. Erdőkertes 7 2 6 32-31 16 8. Kakucs 7 2 6 42-36 16 8. Piliscsaba 7 2 6 26-25 16 9. Túra 6 3 6 27-31 15 9. Budaörs 6 2 7 34-26 14 10. Péteri 7 1 7 34-42 15 10. Nagymaros 6 2 7 46-49 14 11. Hernád 5 1 9 34-54 11 11. Halásztelek 6 1 8 43-38 13 12. Úri 2 4 9 13-37 8 12. Perbál 5 3 7 29-36 13 13. Inárcs 3 1 11 19-44 7 13. Rád 5 3 7 26-41 13 14. Vácszentlászló 2 3 10 21-49 7 14. Délegyháza 5 2 8 30-33 12 15. Kóka 2 2 11 14-42 6 15. Letkés 4 1 10 21-95 9 16. Farmos 2 2 11 15-50 6 16. Verőce 1 1 13 14-71 3 (mindkettő Budai Lábtenisz Club). Dorogon a hármasok bajnokságán: 1. Szentesi Sándor, Zoufall Nándor (Budai LTC), Kántor István (Vác). Mivel öt játékos szerepelhet, a triókban tartalékként a szolnoki dr. Durst János és Fazekas Antal szerepelt. 2. Nizák Péter, Márkus Zoltán, Pau- lusz János, Karalyos Károly (Főt), 3. Dorog. Névery Endre, a szövetség váci elnöke büszkén említette, hogy az Európa Ligában úgyszólván behozhatatlan előnnyel vezetnek: 1. Magyarország 46, 2. Csehszlovákia 24, 3. Oroszország IS, 4. Románia 16. Bizakodnak a gödiok A Kerék utcai teremben A gödi Ilraboszky Éva az ellenfél játékosát igyekszik szerelni szabadtéri bajnokin A Gödi SE női kézilabdacsapata bár csupán a 12. helyen végzett NB Il-es csoportjában, mégis bizakodnak a játékosok, vezetők. Éspedig azért, mert tavasszal a 13 találkozóból 8-at otthon játszanak, és ez növeli esélyeiket. Az őszi szereplést három játékos sérülése is befolyásolta — ez derült ki Balassa Tibor szakosztályvezető értékeléséből. Az évzáró összejövetelen egyébként a játékosok mellett az egyesület vezetői, välamint a szponzorok is ott voltak. Elsősorban Németh Andrásáé, Dinka Kornélia, valamint Dankó Andrea jeleskedett, emellett bravúros védéseivel hívta fel magára a figyelmet Böszörményi Orsolya kapus, az együttes újonca. Ö egyébként a Gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatója, A bajnokságot követő rövid pihenő után már megkezdték a gyakorlást & Németh László Általános Iskola termében a játékosok Bagócsi Sándor tanáredző irányításával. December 29-ig gyakorolnak, majd január 5-től folytatják a felkészülést. Ennek jegyében indulnak a fővárosi, a Kerék utcai teremtornán, ahol erős mezőnyben szerepelnek. Csoportjukban tíz együttes indul. Változatos mezőny Nem lehet panasz a mai GEAC Kupa labdarúgó-te- remdöntő mezőnyének változatosságára. Az NB Il-es Bag, az NB III-as Heréd, a megyei első osztályú GEAC, Maglód, a II. osztályú Sülysáp, valamint a körzetben játszó Veresegyház szereplése ezt bizonyítja. A tavalyi finalisták közül a védő GEAC, valamint a Sülysáp jutott a hat közé, ahová nagy meglepetésre nem került be az NB Il-es GLC. Tavaly még NB III-as együttesként játszott az elsőségért, de alulmaradt a GEAC ellenében. Gödöllőn, a GATE csarnokában ma 13 órától a csoportgyőztesek találkoznak az elődöntőben az előre elkészített menetrend szerint. A műsor. 13 óra: Veresegyház—Heréd, 13.45: Bag—Sülysáp, 14.30: Heréd —GEAC, 15.15: Sülysáp— Maglód, 16.: GEAC—Veresegyház, 16.45: Maglód—Bag. Az elődöntő két harmadik helyezettje 18 órakor az ötödik helyért játszik. 18.45- kor a bronzérem a tét, majd az elődöntő két legjobbja 19.40-kor az elsőségért, a GEAC Kupáért mérkőzik. Minden bizonnyal telt ház lesz a finálén, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem csarnokában, már csak azért is, mert néhány együttes szurkolóinak nem kell messze utazniuk. A 20.30-kor sorra kerülő eredményhirdetésen nemcsak a csapatokat jutalmazzák meg a győztes a GEAC- vándorkupa mellett 20 ezer forintot kap, a további két helyezett 10 és 5 ezer forintot Az egyéni legjobbakat — kapus, gólkirály, mezőnyjátékos — ugyancsak Jutalmazzák. R. L. A BHG csarnokában Teramo—Budapest Szakítva a hagyományokkal, a Budapesti Kézilabda Szövetség egy éven belül másodszor is megrendezi a nemzetközi utánpótlásgálát. A váltásra azért került sor, mert a korábbi időpont — február — nem felelt meg a meghívott csapatoknak, így most a karácsony utáni napokkal próbálkoznak. Az Elektromos Népfürdő utcai sporttelepén megtartott keddi sajtótájékoztatón Balogh Endre, a budapesti szövetség elnöke a rendezvény előzményeit elevenítette fel. Két évtizede, egészen pontosan 1973- tól létezik egy nemzetközi torna az olaszországi Teramó- ban, amely az idő múltával egyre nagyobb népszerűségre tett szert, s nem hivatalos utánpótlás-világbajnoksággá nőtte ki magát. A magyarok, akik 1982-ben kapcsolódtak be a versengésbe, nagyon szép sikereket értek el, akadt olyan esztendő, amikor valamennyi csapat győztesként térhetett haza. Persze, ez nem a közelmúltban történt, hiszen az utóbbi időben már félszáznáfi több együttes képviselte a pi- ros-fehér-zöld színeket. Egyszer, útban hazafelé a sportág fővárosi vezetői kitalálták, mi lenne, ha életre hívnának egy olyan rendezvényt, amelyen a teramói győztesek, dobogósok a budapesti korosztályos válogatottakkal mérnék össze tudásukat. Az elképzeléseket tettek követték, s 1987-ben lebonyolították az első Teramo—Budapest-gálát. Azt már Katona Sándor, a budapesti szövetség főtitkára tette hozzá, hogy az eddigi hat rendezvényen négy földrész 15 országából láttak vendégül csapatokat. A mostani gálára öt ország — Csehszlovákia, Románia, Lengyelország, Olaszország, Oroszország — együtteseit várják. Ez lesz az első olyan találkozó, amelyen csak európai gárdák lépnek pályára, ugyanis a nigériaiak nem jelezték vissza érkezésüket. A mérkőzéseket a BHG Hauszmann utcai sportcsarnokában rendezik meg, vasárnap és hétfőn egyformán 8.30 órakor kezdődik a program. Továbbra is liarmadik Ledőlt a vitorla A jó hír már megszokott: az egyszemélyes vitorlások Vendée Globe versenyén Fa Nándor tartja harmadik helyét. De milyen körülmények között! Ami megtörténhet, az meg is történik — tartja Murphy híres törvénye, amely ezúttal egy az egyben érvényesült a magyar hajós esetében. Fa Nándor jó sebességgel haladó hajóját másodszor is ledöntötte egy váratlanul jött erős nyomás. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ez a második borulás nem okozott annyi kellemetlenséget, mint a múltkori. Hiába rendelkezik a székesfehérvári versenyző a világ legjobb minőségű karbonárboccal, ha a beleépített csiga nem bírja a terhelést. Most aztán — mint derült égből a villámcsapás — 25 méterről a nagy vitorla egyenesen Fa Nándor nyakába zuhant. Követkézett a kötélcsere, amit ebbén a szóló kategóriában a hajósnak verseny közben magának kell elvégeznie. Közben komoly mérföld- hátrányt szerzett a magyar vitorláz.ó, így a mögötte hajózok 300 mérföldesre csökkentették korábbi 500 mér- földes hátrányukat. Az élen a francia Alain Gautier-t senki sem fenyegeti, habár tisztes távolból De Broc kitartóan követi őt. Kulcsár nyerfc a* emlékversenyt Húsz mesterjelölt Gödöllőn harmadik alkalommal rendezték meg a Berze A. János (1911—1988) sakkemlékversenyt. János bácsi tősgyökeres gödöllői játékos volt, hűséges és példamutató sportemberi magatartása évtizedekig nélkülözhetetlen volt a sakkéletben. A háromnapos, 9 fordulós viadalon a 48 induló sorában húsz mesterjelölt játszott. A kupában 1990-ben Nagyajtai Gábor, tavaly Zala Gyula, az idén Kulcsár Miklós nyert. Az eredményhirdetésnél az elhunyt özvegye adta át a kupát a győztesnek. A versenybíró Rózsa József és a szervező Tímár Zsolt nagy munkát végzett. Eredmények: 1. Kulcsár Miklós (Tapolca) 7,5, 2. ifj. Czebe Attila (Törekvés) 7, 3. Ivanics Frigyes (Csepel) 7, 4. Tomcsányi Péter (Szombathely) 6,5, 5. Szaván Károly (Főt) 6,5, 6. Bordás Gyula (Vízmű) 6. A legjobb I. osztályú: Karkus Károly (Főt), II. o.: Kónya Károly (Göd), III. o.: Báthory Sándor (Nyírábrány), IV o.: Zahár Ferenc (Budapest). — Solymosi —