Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-14 / 294. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1992. DECEMBER 14., HÉTFŐ Kórustalálkozó Nagykőrösön Az „Istené az áldás” című Bárdos-kánonnal zárult az a kórustalálkozó, amely Berkesi Sándor és a nagykőrösi Hitoktató és Tanítóképző Főiskola kezdeményezésére jött létre november 7-én a nagykőrösi templom falai között. Valóban, a több évtizedes megpróbáltatás után Isten ajándékaként és áldásaként fogadhatjuk, hogy szinte napról napra élednek újra református iskoláink, s bennük a kórusok is. A zene, a hit és az anyanyelv közös élményét élhettük át mint résztvevők és hallgatók, mert közöttünk lehetett három, Erdélyből érkezett kórus is. A kórustalálkozó azért is jelentős, mert az első olyan rendezvény volt, amely alkalmat adott arra, hogy iskoláink egy közös rendezvényen jelenjenek meg. A kilenc várost és iskolát képviselő kórusok sorát az egyetlen általános iskolai kórus nyitotta meg, amely Törökszentmiklósról érkezett. Üde gyermekhangjukkal méltóképpen kezdték meg a kórusok egyéni 10-10 perces bemutatkozásának sorát. Utánuk három gimnáziumi kórus következett. Békésről a Szegedi Kis István Gimnázium, Nagy- egyedről a Bethlen Gábor Kollégium és Kecskemétről a Református Gimnázium kórusa képviselte iskoláját. Ezután — a jelenlévők között az egyetlen felsőfokú intézmény — a házigazda nagykőrösi képző kórusa énekelt. Ezt követően hallhattuk a legnagyobb létszámú kórust, a sárospataki gimnázium énekkarát, majd két Erdélyből érkezett együttest, a Szegedi Kis István ifjúsági vegyes kart Zi- lahról és a Kolozsvári Református Gimnázium énekkarát. Szívet melengedő történelmi pillanatok voltak ezek, mert átélhettük a földrajzi távolság ellenére a közeli összetartozás élményét. Az önálló műsorok sorát az egyetlen folyamatos hagyománnyal rendelkező magyarországi kórus, a Debreceni' Kántús zárta a tőle megszokott kiváló előadással. A találkozó csúcspontját az a két összkar jelentette, amely leginkább szimbolizálta az összetartozás újból meginduló folyamatát. A 33. zsoltár Kodálytól származó, egyszerű, de mégis örvendezésre és Isten dicséretére biztató hangjai után, monumentálisán szólalt meg Bárdos Lajos „Istené az áldás” című kánonja, aminek hatását orgona, rézfúvós és ütőhangszerek közreműködése sokszorozta meg. Sokáig visszhangzott fülünkben „Az emberé a küzdelem, a munka, de Istené az áldás” gondolat. Ez talán előremutató és biztató intelemként is szólt. Sok tenni-, csiszolnivaló van újrainduló iskoláink és kórusaink körül, de tekintsünk bizalommal Istenre, meg- téve mindazt, ami a mi feladatunk, annak tudatában, hogy az áldás, amely megsokszorozhatja erőfeszítéseink eredményét, Istentől jön. A találkozó után a vezető karnagyok rövid megbeszélésen vettek részt, ahol egymással megismerkedve egyetértettek abban, hogy a jövőben is keresni fogják a módját hasonló rendezvény megszervezésének. Hargita Péter (A Reformátusok Lapja nyomán) Az albán szálló MARNO JÁNOS VERSEI Első kötete, az egyiitt- járás (1987) mint az év legjobb elsőkötete, Bölöni- díjas lett, a második, a múzsa és a bábu (1989) után József Attila-díjat kapott. Mire a harmadik verskötet, a cselekmény — isten ha egyszer lábrakap (1990) megjelent, már nemcsak ismert, elismert — és tehetsége miatt irigyelt — költő volt, hanem érett alkotó is, neve áruvédjegy, folyóiratok keresett szerzője. egyszersmind kiváló kritikus, akitől kötetet kért a Tevan Kiadó, hogy egyéni, általában szellemi rezonancián alapuló kritikáit kiadhassa. Szárazopera című hangjátéka ugyanúgy szenzáció volt, mint az említett, A vers akarata kritikakötet. Alarno János legújabb verseskötete, Az albán szálló, arról tanúskodik, hogy az egységes, egészében is Összefüggő életmű egyszersmind nagy ívű fejlődésnek, kiteljesedésnek is képe. Az összefüggések csomópontjai szó szerint is megfigyelhetők az első kötet óta. A legkézenfekvőbb a címekben: együtt-járás, tárlatjárás, alapjárás — más-más kötetek rokon pontjai. A tartalmi vonatkozások nem így, ritmu- sosan ismétlődnék, hanem egymásba öltődnek. Minden kötetében van valamilyen gonosz nőalak: kezdetben a „banya”, aki ugyanúgy általános boszorkánykép, mint a mellette szinte felcseperedő „szajha”. Az egyre nagyobb szerepet kapó, és a kellemetlen gyerekkori emlékekből is táplálkozó nagyanya-banya mögül előtérbe kerülő erőszakos nő minden félelmetes vonása ellenére kap — csaknem méltó ellenfélként — szerepet minden műben. Ahol előkerül, az általa gyakorolt hatalom groteszk komikumában egyszersmind a vele szembeni alávetettség általános szorongásélményét is röhejessé teszi. A költő a bemutatott meghívólevélre már vízumot is kap az albán nagykövettől, de a közös út elől egy másik bolsevik diktatúrába, kamaszkorának dorogi kultúrházába menekül — a nő diktatúrája elől. Szitányi György Hazaérkezett Romániából a Nemzeti Hazaérkezett Romániából a Nemzeti Színház 46 tagú együttese. Mint a színház művészeti titkárságán elmondták, a 200 éves kolozsvári színjátszás tiszteletére rendezett ünnepség- sorozaton Örkény István Tóték című drámáját játszották nagy sikerrel. Az együttes koszorút helyezett el a kolozsvári színház előcsarnokában elhelyezett jubileumi emléktáblánál, amelynek felavatására nem volt mód; és a Házsongárdi temetőben tisztelgett a magyar színjátszás nagy művészeinek sírjánál. A Nemzeti együttese — hazatérőben — megállt Nagyváradon is. Az együttes, amely 155 éves történetében először szerepelt Nagyváradon, megismerkedett Várad nevezetességeivel, ellátogatott az Ady Múzeumba. Találkozott váradi újságírókkal, és koszorút helyezett el a Nemzeti Színház egykori igazgatójának, a magyar drámairodalom klasszikusának, Szigligeti Edének az emléktáblájánál. Szentendreiek i endégkiá llítdsa Wert beimben A történelem tévedései ellenében Hajdú Erzsébet cs Soós Sándor a megnyitón Körös-part Nagyváradnál I 1t(Tolnay Tibor grafikája) A Buda környéki németség tárgyi kultúrájának emlékeiből és kitelepülésük dokumentumaiból Soós Sándor néprajzkutató, a Pest Megyei Múzeum igazgatója tavaly nyáron kiállítást rendezett a Szentendrei Képtárban. Anyagukat a Wertheimi Történeti Múzeum anyagával közös kiállításon mutatták be november 21-én a német kisvárosban. A három hónapig nyitva tartó, jelentős rendezvényről Soós Sándort kérdeztük. A műalkotás — mint nagykövet Az igazgató úr először Wertheim történetéről mesélt. 1946—47-ben Magyar- országról. Csehszlovákiából és Lengyelországból több ezer kitelepült érkezett a német kisvárosba. A mintegy 4500 lelkes település lakóinak száma hirtelen megháromszorozódott. Az újonnan jöttek jelentős mértékben megváltoztatták Wertheim arculatát kultúráját. A főként Buda környékéről kitelepített több ezer „unger-deutsch” és leszármazottaik ma külön városrészben élnek. Sőt saját gyártelepet építettek, amely 4500 dolgozónak ad kenyeret. Kintjártakor Soós Sándor meglepetéssel tapasztalta, hogy egykori honfitársaink sem Magyarországra, sem a magyarokra nem haragszanak: nem minket okolnak múltbéli hányattatásaikért. Szeretettel emlékeznek itteni életükre, és élénken ápolják a kapcsolatokat az óhazával. Wertheim és Szentendre jó viszonya elsősorban a Csobánkáról kitelepített Hermann Jánosnak köszönhető. Az önkormányzat külkapcsolatokkal foglalkozó osztályvezetője kezdeményezte a testvérvárosi kapcsolat létesítését is, ami esetünkben mindennapi gyakorlati együttműködést eredményezett a két város lakói és intézményei között. S ezek az apró hajszálerek többet jelentenek a nemzetközi kapcsolatban. mint a látványos kormányszintű megállapodások — mondta Soós Sándor. Iskolásaik százával utaznak cserenyaralásra, és együtt vesznek részt sport- eseményeken. Első jelentős közös rendezvényükként Czóbel Béla képeit mutatták be Wertheimben. A festőművész hosszú éveket töltött a csodálatos fekvésű, meseszép középkori városmag köré épült városban. Viszonzásként Szentendrén Czóbel festőművész barátjának, Otto Modersohnnak műveiből rendeztek kiállítást. Ekkor merült fel az ötlet, hogy a következő tárlaton a magyarországi németség emlékeit mutatják be, amelynek anyagát Werthe mibe is kiviszik. Soós Sándor gyűjteni kezdte a i.árgv. emlékeket és dokumentumokat, s a szentendrei múzeum anyagával együtt tavaly nyáron mutatta be. A wertheimi kiállításra ebből válogatták ki a legszebb és legérdekesebb darabokat. A magyar szakemberek tíznapos kinntartózkodásuk alatt németországi kollégáikkal és a kitelepítettek- kel együtt közösen állították össze a kiállítást a két múzeum anyagából. Amit Soós Sándor különleges szakmai érdekességnek tart. A tárgyak emlékeztetnek — Milyen kiállítási tárgyakat emelne ki a mg- gyarországi anyagból? — kérdeztem. — Egy teljes pomázi szobabelső mellett olyan, XIX. századi festett bútorokat vittünk magunkkal, melyeket itthon egyedül Zsám- békon készítettek. Vallási tárgyú képekből, rózsafüzérekből, ponyvalapokból szép szakrális anyagot állítottunk össze, öt hatalmas tárlóban mutattuk be azt a 180 darabos szentképgyűjteményt, amelyet annak idején szintén a szentendrei kiállításra vásároltunk. A rendkívül értékes, kuriózumnak számító anyag nagyobb része réz- és fametszet, de vannak köztük kézzel festett vagy rajzolt darabok is. Je'en- tős részük német feliratú, s számos szentkép azokról a hazai vagy külföldi búcsújáró helyekről származik, ahova a Buda környéki németek jártak. Vittünk magunkkal olyan húszas évekbeli fényképeket is, amelyek a korabeli németség mindennapi életét, szokásait, kultúráját mutatják be. S számos dokumentumot állítottunk ki az 1946— 47-es kitelepítésekről. — Milyen anyaggal szerepeltek a wértheirrúek a kiállításon? — Részben a történeti múzeum anyagát, részben azokat a tárgyi emlékeket és dokumentumokat mutatták be, amelyeket erre az alkalomra gyűjtöttek össze a kitelepített családoktól. Meglepődve láttuk, mennyi mindent őriztek meg. Kiállítottak például egy teljes szobabelsőt, amelyet innen vittek magukkal. Ezeknek a mintájára és motívumainak fel- használásával készítették tovább bútoraikat, berendezési tárgyaikat. Wertheimi kollégáink és barátaink a kiállítás középpontjába azonban a kitelepítés dokumentumait állították. Magyar népdalok a megnyitón — A megnyitó ünnepi alkalom lehetett. — Ott volt a wertheimi főpolgármester, a város vezetői, a múzeum igazgatója és munkatársai, valamint az itthonról elszármazottak és vezetőik. A hazai megyéi önkormányzatot Inczéd'i János, a közgyűlés elnöke képviselte. A kiállítás szakmai megnyitóját Hajdú Erzsébet egyetemi docens, az ELTE germanisztikai tanszékének vezetője tartotta. Egyszerű szavakkal szólt személyes emlékeiről. Arról, hogy szüleinek mind a tizenhét testvérét családostul kitelepítették, s az egykori kiterjedt famíliából egyedül ők menekültek meg az elűzetésből. Szép gesztusnak éreztem vendéglátóink részéről, hogy zenei betétként Bartók- és Kodály- népdalfeldolgozásokat szólaltattak meg. A jó hangulatú megnyitó utón a főpolgármester látott vendégül bennünket. Soós Sándor végezelü1 elmondta, hogy tíznapos látogatásuk alatt tovább erősödtek baráti kapcsolataik. A kitelepítettek nagy szeretettel vették körül a magyar vendégeket, s őt magát a főpolgármester külön is meghívta. Sikerült megállapodniuk a következő közös rendezvényben is. Áprilisban a Malom Alapítvány javára rendeznek majd aukciót Wertheimben. D. Veszclszky Sára
