Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-02 / 284. szám
Tőkés László lewelo Szobor- és nemzeigyalázás Szavazás a jövő évi költségvetésről Szigorú esztendő lesz 1993 Debrecenben tegnap megkezdődött a Tiszántúli Református Egyházkerület közgyűlése. A tanácskozáson felolvasták Tőkés László nagyváradi református püspök hétfő éjszakáról keltezett levelét. „Ma délben szobor- és nemzetgyalázás vette kezdetét Kolozsvár főterén. A prefektúra és a magyargyűlölő városi hatóságok szoros együttműködésével hozzáláttak Mátyás király szobrának újrafeliratozásá- hoz, mely egyet jelent nagy királyunk emlékének és — ezen keresztül — nemzetünk, kiszolgáltatott erdélyi magyarságunk megcsúfolásával. A cinikus munkafolyamat zavartalanságát a csendőrség kordonja volt hivatott biztosítani a szobor köré gyülekezett tiltakozó tömeggel szemben. A tehetetlen jószándék kénytelen volt a saját bőrén megtapasztalni és elszenvedni, hogy: Meghalt Mátyás, oda az igazság. Nem csupán a történelmi igazságtalanság és a sértett nemzeti önérzet, hanem sokkal inkább a riasztó esemény mögött meghúzódó jelenség késztet most szólásra. Az a több évtizedes magyarellenes politikai kurzus, mely megsokszorozódott erővel dühöng Kolozsváron és a demokratikusnak csúfolt mai Romániában, mely nem csupán jelenünket keseríti meg, de múltunktól megfosztva, jövőnket is kilátástalanná akarja tenni. Ma este Kolozsvár főterén, a Szent Mihály-temp- lom tövében gyertyák gyűltük — jeléül a gyásznak és a világosságnak. A nemzetgyűlölet sötétje ellen, itt — valahol Európában —■ teológiai ifjúságunk és városunk polgárainak maroknyi csoportja zsoltárokat énekelt. A csendőrség végül is szétoszlatta őket, a szégyenletes felirat kijelölt helyére került — de a hangoskodó sovinizmus és az elnémult lelkiismeret terjengő sötétjében ama kicsinyek erejével mégiscsak ékesen hirdették a kietlenné és pusztává sivá- rult világunk életre szóló vágvát: Legyen világosság! (Móz. 1.3). Isten ígéretében bízva, egy új világ iránti reménységgel hiszíhmkiss úissbb lépése Fegyelmire pályázat A Magyar Televízió elnöke pályázatot írt ki A Hét, című belpolitikai magazinműsor főszerkesztői pozíciójának betöltésére. A hírügynökséghez eljuttatott pályázati kiírás szerint a posztra minden olyan szakember, újságíró, televíziós szakember pályázhat, aki jártas a belpolitikában és ezen belül különösen tájékozott Magyarország gazdasági, politikai és társadalmi helyzetével kapcsolatban. Tisztáznia kell azt is, hogy mennyiben kívánja folytatni A Hét már kialakult. hagyományait, és mennyiben keres új megoldásokat. A pályázatokat az MTV elnökségéhez december 10-ig kell eljuttatni. Azokat semleges zsűri bírálja el. A poszt december 15-ével betölthető. Hankiss Elemér, az MTV elnöke az MTÍ-nek úgy nyilatkozott, hogy a megadott határidőt nem tartja rövidnek, mert aki jelentkezni akar, annak ennyi idő is elegendő, ha komolyak a szándékai. A pályázatot ugyanaz a grénium bírálja ei, amely a Panoráma című magazin vezetői tisztéről döntött. Lengyel Lászlóhoz, Pomngáts Bélához és Bodor Pálhoz azonban csatlakozik Csák Elemér, a TV Híradó fő- szerkesztője is. Hankiss Elemér arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy az ellene indított fegyelmi eljárás vizsgálóbiztosa, Balsai István, igazságügyminiszter rendkívül udvarias hangú levélben hívta meghallgatásra december 7-re az Igazságügyi Minisztériumba. Hankiss Elemér még nem döntött arról, hogy szakértőivel megy, vagy egyedül tesz eleget a kötelező invitálásnak. Jelenleg is vizsgáltatja jogászaival, hogy a kormánynak, illetve a miniszterelnöknek jogában áll-e megindítani a fegyelmi eljárást. Mmdennsspi félelem Marad-e Kerepestarcsán menekülttábor? (Folytatás az l. oldalról.) Ennek érdekében három hónappal ezelőtt aláírásgyűjtési akciót kezdtek. November 30-án átnyújtották a belügyi államtitkárnak a petíciót 2600 aláírással, amit á különösen veszélyeztetett zóna lakói között gyűjtöttek. Az ígéret szerint ezt továbbítják a belügyminiszternek, és a döntésről két héten belül kap az önkormányzat majd értesítést. Régebben is történtek próbálkozások azt illetően, hogy a tábort máshová helyezzék, de minden alkalommal elutasítás volt a válasz. Az alpolgármester a november 30-i petíció átadásakor követelte a probléma végleges megoldását, a tábor felszámolását. Abban az esetben, ha ez jelenleg lehetetlen, hajlandó egy kompromisszumos megoldásra. Eszerint abból a több millió forintos támogatásból, melyet a Belügyminisztérium juttat a tábornak, az önkormányzat kapjon annyit, hogy a 2-es számú iskolának tornatermet építhessen. Ahogy Gerencsér József beszélgetésünk során elmondta — „Ha feltétlenül együtt kell élnünk a rosszal, legalább annyi hasznunk legyen, hogy gyermekeink kulturált körülmények között sportolhassanak. Ám ha választásra kerülne a sor, inkább a tábor elköltöztetése mellett döntenénk.” (Sa. L.) szűk: lesz világosság a Kárpát-medencében, a Duna—Tisza táján, Erdélyben és a Partiumban, országunkban és Európa eme térségében” — fejeződik be Tőkés László püspök levele. Az egyházkerület közgyűlése saját, Tőkés László leveléhez kapcsolódó állás- foglalásában ugyancsak felemeli tiltakozó szavát a kolozsvári események ellen. „A román nép keresztyén együttérzésében bízva minden testvérünket felszólítunk az egymás kultúrájának, hitének megbecsülésére és minden bűn ellenére a krisztusi szeretet gyakorlására.” (E témához kapcsolódó írásunkat lapunk 8. oldalán olvashatják.) Szentágotkei János kitüntetése A Magyar Köztársaság elnöke — a miniszterelnök előterjesztésére — kimagasló tudományos teljesítményei és életútja elismeréseként dr. Szentágothai Jánosnak, a.z MTA rendes tagjának, a SOTE Anatómiai Intézet kutató profesz- szorának a Magyar Köztársasági Érdemrend közép- keresztje a csillaggal kitüntetést adományozta; Az elismerést Göncz Árpád tegnap adta át a Parlament Nándorfehérvár termében. Az ünnepségen jelen volt Surján László népjóléti miniszter, Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter és Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A tervezett tandíj bevezetése ellen tiltakozott az ország számos felsőoktatási intézményének diáksága tegnap, másutt — például Debrecenben — elutasították a fiatalok a demonstrációt. Az Országos Felsőoktatási Érdekképviseleti Szövetség az MTI tudomására hozta: az intézmények falain belüli rendkívüli fórumokra, hallgatói gyűlésekre az OFÉSZ november 28-i, rendkívüli közgyűlése szólította fel a hallgatói önkormányzatokat megmozdulásokra. Bakos István, a Művelődési Minisztérium e témában illetékes főosztályvezetője kifejtette, a közeli Országszerte befejezték tegnap a 41 napja tartó éhségsztrájkjukat a kétkulcsos áfa bevezetése ellen tiltakozók. Az akciót szervező Létminimum Alatt Élők Társasága ugyanis szükségtelennek tartotta a sztrájk folytatását, miután az Országgyűlés elfogadta a for(Folytatás az 1. oldalról.) fejlesztési alapra a tervezett 4,5 milliárd forint helyett 6 milliárd jusson a költségvetésben. Szintén az alapokat érintő határozat volt, hogy 1,5 milliárd forinttal növelték a foglalkoztatási alap költségvetését. A családi pótlék és a várandósági támogatás előirányzatát 4,29 milliárd forinttal emelték meg. Szinte egyhangú többséggel támogatták a képviselők azokat az indítványokat, .amelyek az Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodásból következtek. így a munkaadói járulék 7 százalékos és a munkavállalói járulék 2 százalékos mértéke mellett döntöttek. Tíz- milliárd forinttal megemelkedett a céltartalékként képzett bérpolitikai keret, amelyből a jövő év májusára ígért közalkalmazotti Magyarország jelenleg semmiféle nemzetközi biztonsági garanciával nem rendelkezik egy hazánk elleni esetleges katonai agresszió esetére. Ezt Joó Rudolf, a Honvédelmi Minisztérium külügyekkel foglalkozó helyettes államtitkára jelentette ki a tárca épületében tegnap rendezett sajtóbeszélgetésén. Joó hozzátette: ugyanakkor vannak ígéretek, amelyek megvalósulásával a honvédség képessé válik egy esetleges támadás esetén az ország megvédésére. Annus Antal honvédelmi államtitkár többek között arról szólt, hogy még napokban több hallgatói fórumon vett részt, Az ott szerzett tapasztalatok arról győzték meg, hogy a diákság alulinformált a tandíjjal kapcsolatos tárgyalásokról. Véleménye szerint az OFÉSZ nem közvetítette a korábbi tárgyalások, illetve egyeztetések eredményeit. A főosztály- vezető úgy látja, hogy a diákok nyitott kapukat döngetnek, mert követeléseiket a készülő felsőoktatási törvény, valamint a felső- oktatás 2000-ig szóló fejlesztési terve tartalmazza. Leszögezte: mindkét tervezet kidolgozása során egyeztettek az érdekvédelmi szervezettel, és azokat e szövetség egyetértésével dolgozták ki. galmi adóról szóló törvény- javaslatot. Azért még hangoztatják: elfogadhatatlannak tartják a parlament döntését. A képviselők bebizonyították,. hogy alkalmatlanok az állampolgárok valós érdekeinek, véleményének képviseletére. fizetésemeléseket hajtják majd végre. Számos hivatalt érintő költségcsökkentést is elfogadott a Ház. Az érintett hivatalok között van többek között a Miniszterelnökség, az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal, az Állami Vagyonügynökség, a Határon Túli Magyarok Hivatala, az Információs és a Nemzetbiztonsági Hivatal, a tárca nélküli miniszterek apparátusa. Több kiadásnövelő határozat is született: az országos tudományos kutatási alap támogatását megnövelték 440 millió forinttal; 200 millió forintot szavaztak meg a Magyarok Világszövetségének, 120 milliót a külföldön megjelenő magyar lapok támogatására és 222 millió forinttal emelték az Illyés Alapítvány támogatását. Növelték a Magyar Olimpiai Bizottság és egyes társadalmi szervezetek költség- vetési támogatását, és mintegy 200 millió forinttal megemelték a pártoknak jutó támogatást is. Délután kérdések, interpellációk hangzottak el. Az Országgyűlés 170 igen szavazattal, 126 nem ellenében, 10 tartózkodás mellett megszavazta azt a költségvetési módosító indítványt, amely szerint a Magyar Rádió és a Magyar Televízió megszűnik önálló költségvetési fejezet lenni, s mindkét intézmény a Mi- ' niszterelnökség kiadási és bevételi fejezetébe kerül. Az indítványt Kupa Mihály pénzügyminiszter azután támogatta, hogy kikérte az alkotmányügyi bizottság elnökének véleményét arról: nem alkotmányellenes-e a javaslat. Önök szerint több hálát? Bűnös könnyelműség részemről, hogy nem küldtem nyomdába azon melegében id. Verőcei Béla levelét. Ha megtettem volna, akkor nem lenne most rámsüthető: bizony az illemkódex lapozgatására nem sok időm juthat. Sajnos Verőcei úr, ez nem r. jólneveitség kategóriájába tartozó ügy. Ez, tetszik tudni, azért kényes, mert én megértem, hogy Ön szeret hosszú leveleket írni, ám nem esküszöm meg rá, hogy sokan szeretnek — legalábbis az újságban — ilyeneket olvasni. E legutóbbi levelében is sok mindent fölvet, amelyből egy gondolatot emelek ki. Nevezetesen azt, amikor arról ír, hogy én is csak- csak a szocializmusban szereztem diplomát, tehát tanulhattam. Ha másért nem, hát ezért hálásnak kellene lennem. Nos, képzelje el, Verőcei úr, hogy édesanyám özvegyi nyugdíjából Szabolcs és Csaba bátyám is műegyetemi diplomát szerzett. Életünk kész regény, mint de mennyi famíliáé, tehát szóra sem érdemes. Am az igen, hogy ennek ellenére sem vagyok hálás, hisz mi már nem érettségizhettünk, mint apánk, a pápai református kollégiumban, s érdekes: ezért még kárpótlás sem jár. (Ha járna, sem kellene!) Nagyon sok rokonunk, ismerősünk gyereke végzett a pesti egyetemeken, de ők sem voltak ezért Kádár Jánosnak hálásak, hisz ezekben a családokban a tanulás teljesen természetes dolog volt. Igaz, a Kádár rendszerben nem annyira, mert mindenféle kategorizálással próbáltak kiszorítani. Nem numerus clausus volt ez, hanem „egyéb” származás.. Tán tetszik még emlékezni erre? Szóval nem vagyok hálás Kádáraknak meg a szocialistáknak. Anyámnak igen. ö sokat áldozott azért, hogy diplománk legyen, ami nálunk, mondom, olyan természetes volt, mint hogy magyarul beszélünk. (Vödrös) FELEDÉKENY OFÉSZ Tájékozatlan diákok Alkalmatlanok a képviselők Véget ért az éhségsztrájk SZEGÉNY A HONVÉDELMI TÁRCA Nemzetközi garancia nincs ezen a héten a kormány elé kerül a hosszú távú haditechnikai fejlesztési koncepció. A tervezet rövid távon, 1905-ig csak a harcképesség megőrzésével számol. Ehhez járulhat hozzá a 800 millió dolláros orosz beszerzési lehetőség, . bár még nem tudni, hogy abból mi válik realitássá. Hasonló a helyzet a várható német alkatrészek ügyében is. Az államtitkár rámutatott: a tárcának jelenleg nincs pénze arra, hogy a beérkező eszközök vámját és áfáját kifizesse, nem beszélve a tetemes szállítási költségekről. Egy kérdésre válaszolva elhangzott az is, hogy a repülőgépek és radarok felújítására szánt 1,1 milliárd forintos külön keretet várhatóan nem használhatják fel, miután az idegen-barát felismerőrendszer kiépítésére kiírt versenypályázat eredménytelenül zárult. Szó volt arról is, hogy lényegében befejeződött az ország új védelmi felkészítési és mozgósítási rendszerének kidolgozása, csupán a gazdaság mozgósítására vonatkozó rész hiányzik, miután a privatizáció következtében ehhez több törvény módosítása szükséges. Felmentették Eörsit A Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap kihirdetett ítéletében felmentette Eörsi Mátyást, az SZDSZ országgyűlési képviselőjét a hivatalos személy nagy nyilvánosság előtt történő megsértésének vétsége miatt emelt vád alól. A bíróság megállapítása szerint a vádlott nem követett el bűncselekményt június 6-án a „Hőmérő” című műsorban, amikor azt a kijelentést tette, hogy „ ... a taxisblokád alatt... Horváth Balázs akkori belügyminiszter azt fontolgatta, hogy a tömegbe lövet.” Az ügyész az ítélet ellen büntetőjogi szabálysértés miatt és a vádlott bűnösségének megállapítása végett fellebbezett. Eörsi Mátyás és védője a bíróság döntését tudomásul vette. Az ítélet nem jogerős.