Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-10 / 291. szám

Tisztelt Szülőtársaim! Bizonyára Önök is öröm­mel olvasnak, hallanak olyan szervezetekről, moz­galmakról, amelyek gyer­mekekért jönnek létre. Én is így vagyok, de mindig felmerül bennem egy sor kérdés. Gyermekeink pél­dául életük nagy részét óvodában, iskolában töltik, ahová elvisszük, küldjük őket, de tudjuk-e mi vár ott rájuk? Milyen mód van arra, hogy akik felelősnek érzik magukat gyermekei­kért. tehessenek legalább annyit, hogy abban a rend­szerben. ahol a családon kívül a legtöbb időt töltik el a gyerekek, alanyi jogon képviseljék gyermekeik ér­dekeit? Nehéz dolog, en­nek nincs múltja. Ügy gondolom, hogy a gyerekek közoktatásbeli rendszerben való érdek- képviseletét nem tulajdo­níthatja ki magának sem­milyen politikai vagy ideo­lógiai irányzat, hiszen az ország majdani oktatási törvénye nem ilyen-olyan pártoknak, egyesületeknek, mozgalmaknak szól, hanem bármilyen kormány esetén minden közoktatásban részt vevőt érint. Ebből adódik, hogy politikamen­tes, minden már érdektől független szülői érdekkép­viseletet felvállaló szerve­zetre van szükség. Ennek súlyát és tartalmát legjob­ban a Szülői Kamara elne­vezés jelezné. Többen gondolkodtak így. és ennek köszönhetően 1992. novem­ber 13-án megalakult a Szülői Kamara., melynek választmányi és alapítói tagjai között állami, egy­házi, magán- és alapítványi iskolákban, óvodákban, érintett szülők egyaránt vannak. Mit jelent a mi esetünk­ben a hátrányos helyzet? Maga a tény, hogy mi csak szülők vagyunk, s nem áll rendelkezésünkre semmi­lyen finanszírozási csator­na. Pedig ma már mind­ehhez pénz kell, pl.: — ahhoz, hogy a Szülői Kamarát az érdeklődők közelebbről megismerhes­sék, — ahhoz, hogy jó ötle­teket, véleményeket tárol­ni, feldolgozni, rendszerez­ni, továbbjuttatni lehessen, — ahhoz, hogy minden­féle szülői és egyéb gyer­mekekért létrehozott szer­vezetekkel kölcsönös infor­mációáramlást biztosítani lehessen, — ahhoz, hogy a szülők tehetséges szerepüket az oktatási rendszerben ellát­hassák. Ügy érzem, hogy mi, „megrendelők” vagyunk a lenézettek és kinézettek. Hogy merek ilyet állítani? Nos, elgondolkodtak-e már azon, hogy a különböző pe­dagógusszervezetek a prob­lémák megoldásához mi­lyen támogatókat kerestek s keresnek? Vagy pártok­ba, vagy egyesületekbe, mozgalmakba hívnak tár­sat, de fel sem merült még az intézményhasználók or­szágos független szerveze­tének gondolata. (Ennél célravezetőbb az „Oszd meg és uralkodj!”?) Létre­jött az Országos Közokta­táspolitikai Tanács 5—5 fővel, 6 oldalról — ped. szakma, ped. szakszerv., iskolafenntartók, MKH, diákok, szülők —, és már az első összejövetelen a használók és megrendelők jelenlétét ki akarták zárni. Miért? Miből gondolják, hogy mi nem látjuk, tud­juk, hogy mi szolgálja gyermekeink érdekeit? Avagy az óvodák, iskolák mégsem a gyermekekért vannak, hanem a pedagó­gusokért? Nem hiszem, hogy a megrendelőknek nincs joguk leülni a dön­téselőkészítő asztalhoz, s csak kívülről, mélyen meg­hajolva mások akarata előtt továbbra is „tárgyak” le­gyenek. Nem! Alanyi, meg­rendelői — sőt adófizető lévén fenntartói — minő­ségben helyünk van a ..jog asztalánál”, hogy felelősen szólhassunk gyermekein­kért a közoktatás és a ne­velés rendszerében. Kedves Szülőtársaim! Életünk meghatározó éveit valamilyen közoktatási in­tézményben töltjük, tehát nem lehetünk közömbösek, hiszen ha már ifjúvá nőtt gyermekünk, akkor késő sopánkodni. Nem csodaté­telre hívom Önöket, hanem csak arra, hogy felelősen vegyünk részt egy gyer­mekközpontú, egyetemes emberi értékeket hordozó közoktatási rendszer kiala­kításában és működésében. A Szülői Kamara 1992. december 12-én 9 órától tartja nj-ílt összejövetelét Gödöllőn, az Agrártudo­mányi Egyetemtől bérelt teremben. Várjuk az ér­deklődőket! Folyamatos in­formáció kérhető a Szülői Kamara elnökétől (Fáy Ár­pád 1131 Budapest, Ör­mény u. 17. Tel.: 133-2705 vagy 134-2274). Tisztelettel: Ilamarné Hegedűs Mária Mágocs Ritmuszavar Napjaink egyik £ő gond­ja a munkanélküliség. Kü­lönböző korú, nemű, vég­zettségű emberek állnak sorban a munkaközvetí­tők ajtaja előtt. Emberek, sorsok külön­böznek. Ki így, ki úgy éli át ezt a nemkívánatos idő­szakot. Vannak, igaz, ke­vesen, akik bizakodnak. Többségük lehangolt, ki­látástalannak tartja hely­zetét. A hosszabb ideje munka nélkül levők, a visszajáró bejelentkezők már ismerik egymást. Be­szélgetnek erről-arról. töb­bek között szóba kerül a kormány szerepe e valós probléma kezelésében. Nem dicsérő szavak köze­pette. Ha felszínesen, a látszat alapján Ítélünk, ta­lán még igazat is kellene adni az elégedetlenkedők­nek. Azonban, mint az éremnek, ennek a problé­mának is két oldala van. Egyik oldalán vannak a so­rukra váró „kiskönyvesek”, a másik oldalán azok az állásban levő személyek (nem a becsületes több­ségről van szó!), akik nagy­ban hozzájárultak a ki­alakult helyzethez. Akik kinevezték magukat az át­mentés során „szakembe­reknek”! (Sajnos vannak, akik ezt el is hiszik ró­luk.) „Pótolhatatlan”, sok esetben vezető beosztás­ban levő felebarátaink, az új szelek szárnyán élik boldog napjaikat. Hirdetik a változások szükségessé­gét, ugyanakkor ott tesz­nek keresztbe, ahol csak lehet. Sőt, mjt ad isten, bizonyos helyeken tőlük függ. hogy a következő „le­építéskor” kit kell ..kirúg­ni”. Ha kell, megfélemlí­Két szekér döcögött be Horosz Bélának, a tatár fü­zekből kitakarodó Béla király druszájának a nyomá­ban. Az egyik szekér egylovas volt, a másik pedig két- lovas. Ügy is mondhatnám, hogy az egyik szekér volt a Nagygöncöl. Nyíró József ült rajta, a Horosz Béla újsá­gos gazdikája Kolozsváron. A szekérkasból a szegény jó dr. Ligeti Ernő lógatta ki hosszú lábait — ő a Keleti Üjságot képviselte. A Kisgöneöl, az egylovas szekér kicsit elmaradt tő­lük. De hamarosan az is beérkezett. Azon a szekéren nagyváradi vendégek érkeztek a Kárpátok felől: a halk-, szavú Árpád Apánk, dr. Páll Árpád. Trianon előtt szé­kelyudvarhelyi alispán volt, jelenleg pedig a nagyvára­di napilapnak, az Erdélyi Lapok főszerkesztője. Eljött Halász Antal is. a nagyváradi Napló szerkesztője is. — Nyíró József tudhatta, hogy sokáig, percekig nem le­szünk képesek megszólalni, ha a korom között meglát­juk egymást. Nosza, zá«zlócskát alakított valami doboz fenekéből. Valahol a faluvégen, egy felkapdosott szén- darabbal két bibliai számjelzést pingált a papundekli- re. Csak ezt: — LUKACS, VII. 13. Ezt a biblia-jelzéfes papírt egy nádpálca rudacskán magasra tartotta. Kitaláltam, kapásból. Ez a két szám a Jézus szavát takarta, amit a naimi asszonyoknak mon­dott. a naimi kapuban: — NE SÍRJ . .. ! A bájos Bukovinában csak ennyiből állott a vendég­hívogató és a marasztaló: — Jöjjön nálunk, szűvesen lássuk . .. Naptávolban éldegéltünk, de vendégekben nem volt soha hiányunk. Mintha nagyon messziről még vonzóbb lett volna a „mü” kicsi világunk. Amiképpen nagyon messziről minden szebb, talán még maga a Föld is. Ha egy hideg-csillag hátáról nézdegéled és nem látod rajta a gránátok kihánvt tölcséreit, se a tankok hernyótal­painak a boronálását. akkor azt vélnéd, hogy ember nincsen rajta. Azt hinnéd, hogy a megfogyott erdőkből előmerészkedtek megint a nagy ibolyamezők. Mintha lilába mártott golyó volna a Föld, amit vidám szalma­szálon az űrbe fújt ki a teremtő Isten szája. Első világháborús vendégeink közül persze, csak a magyar huszárokra akartunk emlékezni, nem pedig a zabáló muszkákra, akik minket három évig egyfolytá­ban dögönyöztek. A honvédhuszárok és Trianon után a mindenütt diadalmas kolozsvári magyar cserkészek voltak a legkedvesebb vendégeink. A mamáiai* táboro­zások és versenyek után mindig mifelénk kanyarodtak hazatérőben. Éjfél után csak rázendítettek az ébresztőre az ablakom alatt: Kálmán bácsi. Kálmán bácsi, keljen fel. Keljen fel... Megjöttek a cserkészek ... Égéskor, áldozócsütörtökön is voltak nagy számban vendégeink. A legelső a Ludzky Lot jelzésű utasszállító lengyel repülőgép volt. Űtjában, Varsó és Budapest kö­zött, minden délután egy órakor volt az átvonulása a falunk fölött. Mintha Budapest virágporát Cipelte volna NÉMETH KÁLMÁN A tűzmadár A bukó vinai székelyek regénye 22. gumilábain. Ilyenkor etetlen maradtak az őzikéim, fél­bemaradt az imám. Lestem, amíg duruzsolva el nem tűnik a lengyel felhők között. Most az egyszer néztem a gépet csűrtetőről, amikor a Soós Fülöp György portáján viaskodtam az égő zsindellyel, a máséval. Szokatlan dolgot figyeltem meg, talán az egyetlen esetet a szárnyakon való utasszáílítás történetében. A borzalmas látványtól megriadt gép visszatért, és leg­alább öt kört írt le a szalmapernyés, forró levegőben, szegény fejünk felett. Hirtelen, ott, a lángok között eszembe jutott egy gyorsvonati utazásom. Amikor egy feltételes megálló lobogott a viharban és persze, a bak- terház is. Most is eszemben van a nagy bajuszú, sze­gény bakter, amint letérdelt a gyermekeivel a sínek mellé. Könyörgésre, magasra emelte a kezeit az irgal­matlanul továbbrohanó gyorsvonatnak, mely mégcsak reá se fütyült az égő állomásra ... Most én ugyanakko­rát kiáltottam, dehát a pilótáknak és utasoknak elegük lehetett már a látványból. Tovább iramodott a gép, de­hogyis hallhatták a kiáltásom. Következő vendégeinkről már éppen eleget írtam. Csupa s csupa tevékenység volt valamennyi. De ez a te­vékenység a bolondok, a lusták és ravaszok tevékeny­sége volt. Milyen ez a „tevékenység”?... Megmagyará­zom ... Kolozsváron, a Trefort utcában egy szegény bo­londot. ápoltak, aki magyar motorral, de nagy-romániai országúton akarta megjavítani az amerikai sebességet. A szobában te senkit sem láthattál. A szegény beteg éjjel-nappal a vaságy alatt feküdt és „javított”. A vas­ágyat akarta elindítani. A fújtató hangok pedig azt je­lentették, hogy a szájából akar levegőt adni a vaságy pici kerekeibe, amikről azt gondolta, hogy motorkocsi­kerekek. Hát a gyilkosok „tevékenységét” ismered? — Valaki embert ölt. Átszaladt rajta a két első kerékkel. Ugyan­akkor rendőrmotor tűnt fel a láthatáron. Nosza, a gyil­kos sem volt rest! Ledobott a hulla mellé egy francia­kulcsot és egy kalapácsot. — Hadd gondolja a rendőr, Hogy valaki a kocsi alatt fekszik és javít, rendületle­nül ... Csudálatos, hogy ennek az ezredesi uniformist viselő, vasgárdista megyefőnöknek miféle reformtervei támad­tak, melyekkel mind a leégett falun akart javítani. Bukarestből repülőgépen hozatott biztosító vigéceket, akikkel a leendő házakat akarta bebiztosíttatni, persze, az elégett bugyillárisok terhére. Éppen akkor, amikor a Fráter Lóránd bátyókájával, Fráter Bélával énekelhet­tük valamennyien, hogy: tik a véleményt nyilvání­tókat, mondván, majd meg­látják, milyen munkanél­külinek ienni. Mások (szin­tén effajta változást hir­detők, de érte semmit nem tevők) dolgozó népünk pénzéből ilyen-olyan gaz­dasági társaságokat ala­kítva fejtik ki „áldásos” átmentő tevékenységüket, szaporítva a munkanélkü­liek számát. És ha valaki panaszkodik, megadják a választ: „Ezt akartátok, ez a kapitalizmus!” Működik a gépezet, szicíliai módra, mindannyiunk kárára. így sokára érünk Európába, mert egyesek visszafelé menetelnek. Ritmuszavar van a menetütemben. Va­lahogy úgy néz ki, hogy kettőt sokan előre, keve­sen egyet hátra. Tisztelt Olvasók! Bízom abban, hogy többen is így látjuk e menetelést. Labancz József Vác Szerezzünk örömei! Tisztelt Olvasónk — Ked­ves Honfitársaim! Próbál­juk meg bizonyítékát ad­ni annak, hogy mi igenis tiszteletben tartjuk embert becsülő embertársaink el­veit. Ne a rendszereket hi­báztassuk, hanem azokat a mindenkori rendszerben élőket, akik az emberte­lenség létrejöttének előidé­zői. Most. amikor a béke és a szeretet ünnepe közele­dik — adjuk jelét ember­társaink iránti tisztele­tünknek. Szerezzünk a me­gyénkben saját hibáján kí­vül legelesettebb (legsze­gényebb, egyedül élő, öreg) emberének, embereinek örömteli meglepetést ka­rácsony ünnepére. E nemes célra adjuk (akinek van) december ha­vi jövedelmünk egy kis részét. Mert amíg élünk, adjunk esélyt az élethez másnak is. Kérem Honfitársaimat, munkástól miniszterig, hozzájárulásaikat küldjék a Pest Megyei Hírlap Szer­kesztőségébe, ahonnan azt a legilletékesebbek meg­kapják. Az én nyugdíjam 8400 Ft. Ebből 1000 Ft-ot, (ezer Ft-ot) pénzesutalvá­nyon ezennel feladtam. Itt kérem Tisztelt Vöd­rös főszerkesztő urat, tegye lehetővé kérésem megvaló­sulását. A megye helyiségönkor­mányzatainak vezetőit pe­dig arra kérem, jelezzék, hogy hol találhatók a me­gye legelesettebb emberei. (Az sem volna elképzelhe­tetlen, hogy e szeretetmeg- nyilvánulás országossá ter­jedne.) Boldog és kellemes ka­rácsonyi ünnepeket kívá­nok e Haza népének. Tisztelettel :* Szlruhár Gyula Vác A fűtőérték dimenziója Örömmel olvastam lap­jukban a Tigáz összefoglaló jelentését a földgáz fűtőér­tékének alakulásáról. E je­lentésbe hiba csúszott, a fűtőérték dimenziója ugyanis nem MJ (mega- joule), hanem MJ/köbmé- ter. Az MJ ugyanis a mun­ka dimenziója. Tisztelettel: Kertész Sándor metrológus Vecsés Nincs cserepes tanyám, sem ménem, se gulyám nincsen. Kőből a nyoszolyám, nemkülönben párnám nékem ... Az éjszaka a pártfogóm, zápor mossa a takaróm fehérre. Ilyen éhes huszárt nem látott még soha senki. Ez az ezredes véresre súrolta volna kezét az Aladdin lámpá­ján, ha netalán hozzá jutott volna. Nem lett volna sze­rencsés dolog bekötni a mesebeli, aranyat tojó szamarat az ő istállójába, mert rövidesen szalámi lett volna be­lőle, és az arany is eltűnt volna a hasából. Constanti- nescu ezredes úr hozott nekünk háromszáz bádogvöd­röt, amiket saját dicsekvése szerint a megijesztett szu- csavai zsidók bolti polcáról szedett le ingyen. Cserébe pedig zsebrevágta tőlünk a befutott első segélyeket, va­lami kilenc háznak és csűrnek az árát. Ez úgy nézett ki, mint amikor te egy gyomorzsugorodásos beteget lá­togatsz meg a kórházban, akinél halomban van már a virág és gyümölcs. Aztán te is viszel neki cseresznyét húsz centre, és megeszel az ágya mellett három dollár­ára narancsot és kettőre szőlőt. A megyefőnök tevé­kenységének nem volt határa. Forgolódó lázában a sar­kantyúi már nem is pengtek, hanem a pengések össze­folytak. mint a villamos csengő hangja. Mintha nem is lovassági sarkantyúk lettek volna a lábain, hanem két nikkelezett nyerőcsont, valami kövér, lopott tyúknak a szegyéből... És ekkor megjöttek áldott, aranyos vendégeim, a Kisgöneöl és a Nagygöncöl szekerén... Első dolguk volt, hogy nekiszaladtak kínzóink szemének, mint Robin pajtás, a „sárgabegyű aranyos rigó, a macskával”. . . Ezt a madarat nem kell külön bemutatni. Ezt a mada­rát a vadonokban sehol meg nem találod. Ez a madár kizárólag az emberek között szeret lakni, bár az embe­rek teli vannak zsúfolva macskával, a Robin pajtás gyilkosaival. Próbáld azonban megközelíteni Robin paj­tás fészkét, amikor kicsinyeket nevel az ablakod alatt. Minden percben hatszor ütköznék a szemedbe a va­dászrepülő. kis Robin pajtás és a kedves felesége. Ha nem tágítasz a fészek mellől, rögtön hívják a szomszé­daikat, a többi rigót, s neked tisztulnod kell a felgyul­ladott csipkebokorból. Az ezredes főispán felháborodott az erdélyi írók ér- kezésén. Másnapra a megyeházára hívatta őket. — Val­latás következett. — A vád az volt, hogy ezek az írok kolozsvári papírokkal felszerelt budapesti írók. S ha nem azok, akkor a pénz lesz budapesti, amellyel az új Józseffalva visszaépítésére vállalkoztak. A viharos, vádaskodó megyei gyűlés órájában meg­érkezett Szucsavára egy fiatal, bánffyhunyadi ügyvéd. Dr. Albrecht Dezső. Valamint Kós Károly, Bánffyhu- nyad mellől, Sztánáról. Híres műépítész volt és no, fiatal korában pedig a budapesti állatkert tervezője és építője. A fogatlan szájú, híres nagy veszekedő ilye­neket mondott Constantinescu főispánnak ezen a gyű­lésen: (Folytatjuk ) • Mamaia — üdülőváros a Fekete-tenger partján.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents