Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-01 / 283. szám
KÍVÜL AZ ÜNNEPEN Mi vigyük a kőteietis? Elegem volt! Szólít a lélek ünnepelni, úgy ám. De amikor a kényszer harangoz gyülekezőt, és az a lárma nincs összhangban a belső istentisztelettel, akkor körülnéz az ember az ellenére csángató harangozók között: mi közöm nekem ehhez? Romániában ma is ünnepelni csődítik az embereket éppúgy, vagy még ádázakban, mint a szilává lőtt Ceaucescu idejében: hurrázni kelletik december elsején Nagyromániában, mert ekkor egyesült Erdély Romániával. Mármint azzal a két fejedelemséggel, amely 1877-ben nyerte el az orosz—török háború melléktermékeként függetlenségét az ottomán birodalomtól. Akarnak-e? Akkor sem kérdezték meg, 1918. december 1-jén a német, a magyar cs más nemzetiségű erdélyi lakosokat, hogy akarnak-e Európa legfeudálisabb államához tartozni. Bizony, maga az erdélyi román polgárság sem akarta a nagy egységet, az erdélyi román földbirtokosok sem hurráztak Gyulafehérváron, ahová különvonatokkal és magyar állami költségen szállították a románságot százféléi. Ünnepelnek, ünnepelget- nek Romániában, ünnepük önmagukat, azt, hogy miután az első világháborúban hátba támadták szövetségesüket, Ausztria—Magyarországot, majd a forradalmi Oroszországot, 1843 óta álmodott álmuk ölükbe hullott, a nagyhatalmak teljes tájékozatlan 'ya és földaraboló kedve folytán. Mihail Kogalniceanu román politikus jelentette ki nyíltan egy ias-i (Jászvásár, egykor római katolikus magyar egyházzal) gyűlésen, 1843-ban, hogy Európa minden románját egy közös országban akarja látni, és mindenütt hazájában van, ahol románok élnek... Nagy szó volt, kutya sem vette komolyan. De egy zárójel erejéig álljunk meg: most nemrég tiltotta meg Kolozsvárt a román vezető, a hírhedt Funar, hogy a román nyelvben, feliratokban stb. használják a K betűt, mondván, hogy az nem román. Mit szólna ehhez Kogalniceanu, és mi lesz a „kilogramm”-mal Romániában? Nemcsak Funar kolozsvári polgármester a végletek embere. 1919-ben Bra- tianv. miniszter azt bizonygatta, hogy Debrecen meg Békés környékén is vannak román lakosok, de Debrecent nem kéri Romániához csatolni, megelégszik — tudjuk, hogy mit kaptak Trianonban, hogy maguk is beleszédültek az ajándék súlyába. Akkor Gyulafehérváron, december 1-jén mindent megígértek, mindent aláírtak a nemzetiségek javára román részről — semmit, de semmit be nem tartottak. A nemzetiségi törvények mai napig holt lei- kekként keringenek Románia fölött egy imaginárius szférában. Félre verik ünnepre harangoznak, verik félre a harangokat, hálaadő imát zengenek, de titokban nem Decebal dák uralkodó, nem a római császárok felé fordulnak, akik egyszerűen leradírozták képzelt dák őseiket, hanem a huszadik század nagyhatalmainak oltárai felé: onnan jött mannaként számukra Erdély, s a Bánság. Ceausescu idején kötelesség volt részt venni az Erdély megkaparintásán örvendező románság lakomáján az erdélyi magyaroknak is. Mintha Mohácson ünnepelnénk ama csatát, együtt a törökkel. Bár az emberségesebb volt, 150 évig sosem követelte ezt a mohácsi hozsannát. Ma a román nacionalisták árulásnak veszik, ha nem tapsol a magyar a vie'iszekció, az élvebeavat- kozás évfordulóján. Toporzékolnak fejedelmeink, ükapáink földjén, templomában. Lássátok. Többé nem lehetnek magyar utcanevek Kolozsvárt. Talán Gyulafehérváron is leveszik azt a néhány táblát. „Majd akkor, ha Debrecenben, Budapesten, Szegeden is lesznek román hősökről elnevezett utcák!" Így. Képtelen világ Tűnődj el, földi, dolgain ennek a képtelen földi világnak, az ő ünnepükön s mindenkoron. Czcgő Zoltán Végh Antal ismét — már nem is tudni, hányszor — lebecézett saját nevével egy intézmény* és valóban nem tudni, hányadikat. Volt már általa képviselt anti-futball. anti-író- szövetség, most van — mert általa lenni készül — egy anti-Magyarok Világszövetsége. azaz, ellen-Világ- szövetség. Máig furcsállom, hogy Kádáré k az '56-os forradalmat miért nem róla nevezték el, akkor nem kellett volna kontrarevo- lúciózni annyit, hiszen elég lett volna egyszerűen lebecézni a felkelést: anti-for- radalom! Így mindenki tudta volna, hogy Végh Anti minősítéséről van szó, és semmi másról. Az óbudai Sipos-vendéglő különös hatással lehet Antira, mert egyszer már meghirdette ide az ellen-írószövetség alakuló gyűlését is, múltkoriban akadtam rá az ünnepségre invitáló díszes meghívóra. Indoklás akkor is az volt: mi a fenének kell írószövetség az íróknak, attól még nem lett író senki, hogy szövetkezik erre-arra, legtöbbször a semmire. Minden szövetség arra jó, hogy eltartson egy-két visz- keteg semmirekellőt, és a bamba tags-ág fizesse a tagdíjat. Már régóta érzem: kezd elegem lenni az úgynevezett nagypolitika játékszabályaiból. Főleg az íratlanokból, amelyek a tömegtájékoztatásban is érvényesülnek. A jelentésváltozásokból, a sorok között olvasás kényszeréből, a diplomácia nyelvére hivatkozó maszatolásokból, sőt ha- zudozásokból. Abból, hogy az illetékesek, akik feltehetően tehetnek valami turpisságról, „cáfolják az erről szóló híreszteléseket.” Abból is, hogy amikor mindenki, vagy szinte mindenki tudja az igazságot, akkor is mást kell írni, mást kell mondani róla, mert írott és íratlan játékszabályok így diktálják. Amiko- pl. mindenki tudja: Győryt, Páljyt és Chru- dinákot nem azért szorítotNos, az ellen-írószövet- ségbőí nem is lett semmi, mert Antinak valaki elmagyarázhatta — egy anti- Anti —, hogy: ide figyelj te, anti-szervezet! Ha az írószövetség fölösleges az írótársadalomnak, akkor te legalább ol an fölösleges vagy, legfeljebb még egy jól felszerelt könyvtárad sincs, csupán vesztes pereid, és állítólag tetemes és behajthatatlan adósságod van. Két írószövetséget pedig nem fog fenntartani az állam a kedvedért, mert egyáltalán nincs biztosítva az ellen, hogy saját anti- írószö vétséged ellen nem szervezel-e egy harmadikat is, avagy, ha véletlenül megválasztanának — mondjuk — az eredeti gyülekezet titkárának, akkor nem hagvnád-e cserben a saját édes anti-gyűldédet? Be is temette az idő végh-télénje a tervet, egyszerűbbnek tartja azóta Végh Anti. ha egy-egy prominens íróval kötözködik a havonta megjelenő esedékes menetrend-módosítás végén, amelyet minden utas megkap vasúti menetjegyéhez. Ezekhői a műantikból megtudhatja az érdeklődő, hogy mikor megy a vonat, és milyen állapotban érkezik meg Végh a végh-áliomásra. Végh-Demokratikus Antal Azokhoz szólok, akik tisztában vannak azzal, hogy .egy ember a megszületése előtt általában 9 hónappal előbb kezdi meg az életét. Azokhoz szólok, akik az emberi élet kioltását nem tartják megengedhetőnek: sem géppisztollyal. sem gránátvetővei, sem késsel, - sem pisztollyal, sem injekcióstűvel. sem a törvény- szigorával: akik az Emberi Életet — minden ember életét — egyszerinek és megismételhetetlennek tartják! Az Alkotmánybíróság „jóvoltából” az idén tiszta vizet kell önteni a pohárba az abortusszal kapcsolatban. A parlament döntéshozatalra kényszerül ez ügyben, de hogyan? Hol a határ, ameddig egy törvényhozó elmehet a józan kompromisszum útján? Idáig (1956 óta) körülbelül 5 millió lelket vesztettünk. Pár év múlva szigorúbban lehetne megvonni a határt! Kérdés, mit szólna ehhez a közvélemény meg a sajtó, ami azt alakítja? Nem irigylem, és bátorítani szeretném a törvényhozókat: Ne legyünk kishitűek a LELKIISMERETÜKRE HALLGASSANAK! Sokan mondják, hogy egy tiltás megszaporítaná az illegális abortuszokat: lehet, hogy így van, de kérdezem, hogy melyik törvényhozó kapott felhatalmazást arra, hogy engedje tovább a gyilkosságokat? A törvényhozó azért felel — Isten és ember előtt —, hogy milyen véleményt nyilvánít a törvényhozás során. Azok a törvényhozók, akik meg vannak arról győződve, hogy az abortusz tilos dolog, és mégsem azt terjesztik elő szavazásra, hogyan fognak két év múlva a választóik elé állni? Akinek a véleménye az övékével egyezik, azok nyilván nem fognak rájuk szavazni, mert a legfontosabb kérdések egyikében meghátráltak, meg sem próbálták megakadályozni a további gyilkosságokat. Akik meg nem értenek velük egyet, azok természetesen nem fognak rájuk szavazni, mert miért tennék? Ilyen gondolkodásmód mellett a következő választáson csak kudarcra lehet számítani! Ezért is kérem a törvényhozókat, hogy a lelki ismeretükre hallgassanak! Ügy terjesszék ezt az ügyet a parlament elé. hogy a lelkiismeretűk nyugodt legyen. 1988-ban hány százalék esélyt lehetett józan mérlegelés után adni arra, hogy 2 év múlva a koronás címer lesz hazánk jelvénye? A kompromisszumoknak óriási a jelentősége, de az elveink valóra váltását meg se próbálni több mint hiba: bűn! Meg kell próbálni az elveink szerinti törvényt véghez vinni és ha nem megy, csak akkor jöhetnek a kompromisszumok. Kérem, senki ne legyen kishitű! Koós Albert okleveles gépészmérnök Karoly Vczerfi-Clemm (München) emlékérmei ták ki, mert rossz szerkesztők, etikátlan újságírók lettek volna. Az egyik napilaptól nem azért bocsátottak el féitucat újságírót — éppen a „Csurka-botrány” idején —, amivel indokolták nekik és a közvéleménynek. Különös véletlenek vannak. Éppen aznap reggel — november 11-én — hangoztattam szűk családi körben az említett eljárás feletti felháborodásomat (a történtek óta én is a Pest Megyei Hírlapot olvasom), pedig már nem volt aktuális, hiszen hónapok teltek el azóta. Erre kinyitom' az aznapi Pest Megyei Hírlapot, és mire ugrik a szemem? „Lapátalakítás az olvasóért.” Csaknem egy tucat újságrónak mondtak fel. Az általam is oly nagyCsoóri Sándor és Csűr ka István után csak azért nem szidja széjjel Babitsot és Adyt, különösen nem Goethét, mert pontosan tudja, hogy említett szerzők nem voltak az írószövetség és az MDF tagjai. SZDSZ— MSZP-sek talán igen, de Végh-ül is Anti nem látja időszerűnek most mókázni. Viszont beugrott az újabb poén: a Magyarok Világszövetsége elfelejtette oda- biggyésztén i önmagához a szócskát: demokratikus! Bezzeg Rákosi körültekintőbb volt. Ö c. nőszövetséget rögvest úgy f>galmaz- tatta meg, hogy: Magyar Nők Demokratikus Szöv.! Mindenki tudja, hogy Végh anti-szövetségi indulatait kívánta így megelőzni az. aki már a szkinhedeket orrhosszal megelőzte! Hiszen tudomására jutott, hogy már a mama is úgy kereszteltette meg fiacskáját, hogy neve legyen: Végh Demokratikus Antal! (Amit egyes anti-véghek később Anti Demokratikus Véghnelt csúfoltak,) Tehát jelenleg ott tartunk, hogy Végh létrehozta új anti-világszövetségét, mert — mint fénylett a Kinn-padon — az eddigi vil. szöv. az antidem, és faji alapú, míg ő betonvég alapú De-Vil-t akar, mert a Csoórié az magyar- kodó, acsarkodó, kirekesztő, keretező; de az övé nem ilyen; pedig ő: „olyan magyar vagyok, hogy a falumban még katolikusok sincsenek, egy szál se, ott mindönki református!” Mondja is bajuszos kollégája: „Ma már a gyerekek azt se tudják, ki volt Mátyás király, annyira nagy az idegen befolyás, igazán hiányzik a magyar népmese a tévéből!” Miután így jól. elszidták a magyarkodókat az anti- katolikusok. kirekesztették a kirekesztőket, körülbelül itt be is rekesztették mon- dókájukat, be is keretezték újonnan megválasztott önmagukat, nyugodt humorral nevethetünk a tanulságon: ha bárki alapít vagy tervez bármit: focicsapatot, cserkészcsapatot, tankhadosztályt, pártot, pártütést, fagylaltüzemet: mindenképpen vegyék soraikba — lehetőleg vezetőfélének —. Végh Antalt, ellenkező esetben kitör rajta az anti- ság, és bármire képes megszervezni az eilenszerveze- tet, legalábbis egy vacsora erejéig — a Síposban. Cakiskó Jenő ra becsült főszerkesztő, az Uj Magyarország-beü tisztogatások áldozata, aki már ott is eleven kapcsolatot tartott fenn olvasóival, „Önök szerint..rovatában most „nem tud mit kezdeni azzal a váddal, hogy azokat küldik el, akik nem követték a Csurka-vo- nalat, igy nem is akar vitatkozni ezzel az állítással”. Ö is az olvasók érdekeire hivatkozik. Ezt most már akkor sem lehet elhinni, ha igaz. Éppen azért, mert mindenki így csinálja. Vannak szakmák és helyzetek, amelyekben kötelező feltenni a pléhpofát? Tudom, nem Grál-lova- gok között élek. De elegem volt az övön aluli ütésekből azért is, mert akkor magam is hasonlókra kényszerülök. Elegem volt abból, hogy kénytelen vagyok ellenfelem (ellenzékem, ellenségem) megvetett eszközeit felhasználni. Ném a cél szentesíti az eszközt, hanem az eszköz a célt. Elekem volt abból is, hogy a másik tábor diadalmasan leürse a feladott labdát: „még maguk is elismerik, hogy mekkora disznóságot csináltak! Ilyesmi persze náluk nem fordulhat elő. Nem a disz- nóság, a beismerés. Elegem voit abból, hogy valakiknek a számára csak akkor áll helyre az erkölcsi világrend, ha ott érzik a nyakamat a talpuk alatt. Akik számon kérik rajtam a kereszténységet a bal orcám megütése után, hogy jobb oldalról is képen vághassanak. Számon kérik mindig, ha védekezem: ütésre ütéssel válaszolok. Mert szerintük a politikai logika a maximális nyereségre játszás logikája.” . Sokszor szeretnék lenni inkább „farkasok közt védtelen”. De ez sem megoldás! Passzív ellenállás, bojkott, éhségsztrájk, „ide lőjetek!”? Az angolokat még ki tudta vele űzni Gandhi, hiszen ott talán még a gengszter is gentleman. 'Hitler és Sztálin totalitárius hordáival már aligha boldogult volna. Vagy lehet, hogy nincs más útja az európai keresztény embernek sem? Nemhiába tartotta Németh László Gandhit a világ legnagyobb filozófusának. De már a régi görögök is tudták. hogy hol a zsarnok sebezhető pontja. „Kié a város? Nem királya birtoka?” — kérdi az Antigonéban Kreón. H limón válasza: „Ám akkor légy király a puszta föld felett.” Az információ nagyhatalom. A manipulált információ pedig, az információforrások kisajátítása: az ezzel való visszaélés. Egyen- irányítani a sajtót, s e célból politikai söprögetést végezni, amire a közelmúltban gyors egymásutánban három példát is láttunk (Vigyázat! még most sincs vége!) — ez mindennél ékesebben mutatja, hogy milyen az erősebb jogán való cselekvés. Ami erkölcsileg még jobban tönkreteszi még azokat is, akiknek soha nem ütnek vissza. Ügy rá lehet kapni a védtelenekbe való rugdosásra, akár a kábítószerre. Legfőképpen ebből volt elegem. Ezért nem bánom már azt sem — bármilyen meggyőző volt is a főszerkesztő másnapi vezércikke (Tá-. madnak, minket, 1992. nov. 12.) —, ha valóban politikai viszontsepregetés. történt. Kár, hogy csak az egyik napilapnál, és nem az elektronikus sajtóban. Kiss István
