Pest Megyei Hírlap, 1992. december (36. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-08 / 289. szám

1992. DECEMBER 8.. KEDD

Kétszáz éves az erdélyi magyar színjátszás

Színész-utánpótlás Kolozsváron avagy: a fenyegetettség szorításában

Idén, december 11-én ünnepelheti kétszázadik születésnapi fordulóját a kolozsvári Magyar Színház. Ennek kapcsán divatossá vált már-már az erdélyi színjátszás kétszáz évéről beszélni, holott az jóval korábbról datálódik.

Kis

színháztörténet

„A hivatásos magyar színjátszás — írja Kós Károly egyik 1942-es írásában — Erdélyben és Kolozsváron született meg, bizonyosan és pontosan 1696-ban. Ekkor kapott Felvinczy György engedeimet (...), hogy mindkét országban, de különösen Erdélyben, színjátékokat rendezhessen latin és magyar nyelven.” A hagyomány szerint Felvinczy uram összeverbuvált aktorai és aktrixjai Kolozsvár polgárházainak kiugró ereszei alól szaval- tak-játszottak a publikumnak. 1792-ben aztán, immáron társulatként kezdi meg — guberniumi engedéllyel — tevékenységét Fejér János és öt társa, profi módra: hiszen az utcáról házba lépő nézőközönség a játék élvezetéért belépődíjat fizet ezek után. A Szén utcai Rhédey-ház első emeleti tánctermében 1792 decemberében tehát kultúrtörténeti momentumnak leheltek tanúi a kolozsvári polgárok. A HÁZ, a híres Farkas utcai kőszínház átadásáig (1821) a hányattatások egész sora vár a „jádzó társaságra”, pedig Kótsi Patkó János, a szellemi irányító színész és direktor mindent megtesz a társulatért. Darabokat fordít, plakátot tervez, pénzért könyörög, színészeket toboroz.

A kolozsvári kőszínház híres direktorai megszívlelték Kótsi figyelmeztető szavait, miszerint „a színjátszó sokkal fontosabb ember a - köz társaságban (=társulatban), mint amilyennek sokan képzelik. Az ő kezében vágynak a lélek munkáját ébresztő szerek, melyeket sem a törvény, sem a király tekintete mozgásba nem hozhat”. A „csuda tévőit” . tehát- (Szent- györgvi István nevezte így több ízben a színészeket) a társulathoz kell vonzani, így' vagy úgy, s ha nincs kit, hát ki kell képezni az utánpótlást, mert hiszen a deszkákon élő teremtő játéknak esténkint. de legalább előadásokként folyamatosan újra kél! születnie.

A színház — fogalmazott Kós Károly —, különösképpen a játék, örökös Valami, örökös, mint amilyennek anyanyelvűnket szeretnénk tudni; következik tehát, hogy a folyamatosságot biztosító színészgenerációkat föl kell nevelni, ki kell képezni.

— A kolozsvári polgárházak ereszei alól valószínűleg nem „tanult” akto- rok szólották a bámészkodókhoz — jegyzi meg Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület vezetőségi tagja, a kolozsvári színház egykori igazgatója —, de mindenképpen eléggé képzettek ahhoz, hogy a felvilágosult gondolatokat, franciás sugallatokat csiszolt magyar nyelven közvetíteni tudják.

Színészeiét

— via Püspökladány

— A műkedvelést, a műkedvelőket épp a képzés különbözteti meg a hivatásostól. Színháztörténeti és színházelméleti megközelítésben ez a mozzanat a színész-utánpótlás igen fontos eleme.

— Igen, jó ideig egyfajta tehetségkutatás révén kerültek vagy kerülhettek új társulati tagok a színházhoz. Esetieg magyarországi színpadokról szerződtették el őket szemfüles igazgatók. Tudjuk, így került Kolozsvárra Déryné, aztán Megyeri,' Kantomé, Prielle Kornélia, s nem utolsósorban Jászai Mari... Ámde majdnem vaiameny- nyiüket fölszívta az egyre magyarabbá fejlődő főváros.

— Ne feledjük, akkor nem útlevéllel utaztak fel Pestre.

— Az „útleveles” időszak, mármint a román fennhatóság és a Ceauses- cu-féle durva, kommunista diktatúra ideje valóságos háttérországgá változtatta Erdélyt az anyaországi színházművészet számára. Elég. ha neveket említünk — például Paulay Ede, Küldi Gyula, majd Tompa Sándor, Szabó Ernő, Dayka Margit —, máris a politika rombolásainál vagyunk.

Kit a sínpár, kit a vonat

•— Közszájon forgott Kolozsvárt, hogy egyeseket a sínpár, másokat a vonat teli el láb alól.

— Kát, sajnos, így igaz. Balogh Éva szinte a színpadról. sétáit ki a Kolozsvárt tíuoapesttel összekötő vasútvonal mellé, és várta be a Bait-Orientet. Másokat meg a tsait-Orient vitt el — családostól. A román beibizlosoK áldozata lett a 70-es évek végen Fábián Ferenc színművész, aki Temesváron a Vanya bácsiban alakított nagyot; aaar- csak a sepsiszentgyörgyi Vistcy Árpád ... Üt színién szekusok akasztották íeí. Hogy aztán a diktatúra nyomása aiól hányán telepedtek át Magyarországra, hány aktív színész és színházi szakember — Hdcs Ferenctól, Barkó Gyuritól, Bencze Ferenctól el egészen Héjjá Sándorékig, Szeles Annáig, Tőszó Ilonáig —, arról most hadd ne szóíjak.

— Az 1989-es év romániai színházi diját a kolozsvári társulat kapta a -Buszmegálló című darab beszédes időzítéséért, bemutatásáért. A decemberi események egy „megtépá- szott ’, lerombolt együttest, erkölcsi és anyagi gondokkal küszködő magyar színházat találtak Kolozsvárt. Hogy álltok az utánpótlással?

A diktatúra után?

— A diktatúra idején a Marosvásárhelyi Szentgyör- gyi István Színművészeti Főiskolát annyira eltaposták, hogy évente csupán 2—3 növendéket tudtak fölvenni. (Volt év, amikor egyetlen színinövendék jutott be, s harmadévben az is áttelepedett.) Más oldalon a természet is ellenünk játszott: régi színészeink nyugdíjba kerültek. Nos, ehhez istencsapásként jött a kivándorlási hullám —, s . még jó, ha csak Magyarországra; tudunk színészekről, erdélyiekről Los Angelestől Mei- bourne-ig. A hat romániai magyar színház felvevő kapacitása, gondolhatjuk, hány újonnan végezett színinövendéket igényelne. A kolozsvári társulatnál, ahol a legütőképesebb gárda gyűlt össze, 1989 végére mindössze 22-en maradtunk. Tompa Gabi jegyezte meg, hogy a Szamos mentéről eltávozott színészek csapatából öt-hat, nem is akármilyen truppot lehetne összehozni.

A változások után 15-ré emelték a színművészeti főiskolán a csoportlétszáA Farkas utcai Kőszínház nczöícre. Az épületet a Trianon utáni időszakban rombolták le

mot, emellett beindult a rendezőképzés, Tompa Gábornak, az új kolozsvári színigazgatónak a vezetésével. Persze ez a szám négy év múlva sem lendít •sokat a helyzetünkön, ezért kérvényeztük, hogy a Bolyai Egyetem bölcsészkarán a filológia tanszék mellett megindítsunk egy 10 fős színészcsoportot a pályán. Üj színként említhetem meg a nálunk eddig teljesen ismeretlen dramaturgképzést, amelyet szintén be szeretnénk indítani. Terveink között szerepel a bábrendezői szak is — elképzelésekben tehát nincs hiány.

— Miben van?

— Elsősorban anyagiakban. A szellemi háttér továbbra is a kolozsvári magyar színház volna, a város nem szűkölködik ilyen jellegű szakemberekben: az eljövendő professzionális színházképzést Erdélyben biztosítottnak véljük ilyen oldalról. Reméljük, a többségi gáncsoskodás nem fertőzi meg az egyébként rendkívül erős román színházművészeti életet any- nyira, hogy munkánkban akadályoznának.

Fundamentum

és jégeső

A Farkas utcai kőszínházat már régen lebontották. A jövendő HÁZ alapját, a megálmodottat, Thália

szentélyét, Szamos parti magyar otthonának a fundamentumát záporozó jégeső veri, fagy fenyegeti. A legféltettebb erdélyi magyar közintézménynek, a Bolyai Egyetemnek visz- szaállítása a román nacionalizmus gáncsoskodásai miatt késlekedik. A magyar iskolák ügyét rendező Bolyai Társaságot folytonos támadások érik — támogatás helyett. Mi lesz az erdélyi magyar színészképzés sorsa? Ilyen feltételek közepette lehet-e egyáltalán az anyanyelvi kultúra megvédéséről, ápolásáról — a színpad megtartó szerepéről beszélni, avagy még inkább: nem beszélni? Erdély földjén

hirdettetett ki a lelkiisme- ret szabadsága, s most a dúló lelkiismeretlenségről érkeznek — ugyanabból az irányból — a rémisztő hírek.

A 200. évforduló ünnepségeit, bizonyosra veszem, megölik majd á. kolozsvári színház művészei, s a város lisztes polgárai. Talán még azért is, mert a fenyegetettség elől, vagy előtt, igenis lépni kell: a biztos játék felé, a művészet eszköztárának a bástyái irányába.

Ügy tűnik, ez az egyetlen lehetőség a 200. évadban Kótsi Patkó reánk hagyo- mányozódott deszkáin — a Fellegvár alatt.

Bágyoni Szabó István

A színigazgató sajtótájékoztatója

Érték és szolgálat a színpadon

— A színház a legtragikusabb művészet, hiszen minden eSte akkor születik, amikor felmegy a függöny, és akkor hal meg, amikor vége az előadásnak. De az a tény, hogy két évszázada működik ez az intézmény Erdélyben magyar nyelven, hol a nyelvápolás, hol az identitás megőrzésének színházon túli feladatát is magára vállalva, bizonyosságot és biztonságot ad — mondta a nevezetes bicen- tenárium előestéjén Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója. — Az erdélyi színjátszás sokszor töltött be komoly szerepet a szellemi önazonosság gyökerét alkotva, és a 70-es, 80-as években a szellemi ellenállásnak is fellegvára volt — fejtette ki, majd így folytatta:

— A Kolozsváron kezdődő ünnepség- és színházi előadássorozatban többféle törekvés is megtestesül. Elsősorban minőséget szeretnénk teremteni, mert meggyőződésünk, hogy a kisebbségi kultúra akkor igazán életképes, gazdag, európai, ha értéket teremt. Nem lehet kisebbségi létünket pusztán egyfajta mártíromság felmutatásával megélni. Az erdélyi magyar kultúra, az egész magyar közösség szellemi ünnepévé kívánjuk tenni ezt az alkalmat, és ugyanakkor nagybetűs színházi ünneppé.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar, akciói mennyiben akadályozhatják a színházi fesztivál sikerét, Tompa Gábor rámutatott, hogy pontosan tudták, kivel állnak szemben. Tavasszal már megnyertek egy bírósági pert a kolozsvári plakátozási tilalom ellen. — Úgy tűnt, erről a témáról időközben Funar megfeledkezett, de möst még eitökéltebben tért vissza, szinte fasisztoicl rtiegnyilvánulására. A polgármester visszautasította a 200 éves évfordulóról megemlékező plakát kiragasztását. Ez a plakát négy nyelven, magyarul, németül, románul és angolul szól a fesztiválról, és írja ki Kolozsvár nevét is. Ez zavarja a szinte pszichopato- logikus módon reagáló embereket, akik többet látnak ebben a megmozdulásban, mint a színházi ünnepet, és ezzel többé is teszik azt.

Ugyanígy járt a színház a háromnyelvű emléktáblával is, amely a Farkas utcában arról emlékezett volna meg, hogy ott állt az első erdélyi magyar színház épülete. Itt nem tilalomról van szó, hanem arról, hogy addig halogatták az engedélyek megadását, hogy túlhaladt az évfordulón. Azonban a színházi fesztiválra sor kerül, és mi bízunk abban, hogy sikerrel fog lebonyolódni.

Kolozsvári helyzetképek

A Mátyás-szobor ügyének feszültsége. méltatlanul beárnyékolta az idei év nagy fontosságú kulturális évfordulóját, az erdélyi magyar színház 200 évfordulóját, amelynek ünnepségei hétfőn kezdődtek valóságos nemzetközi fesztivál keretében Kolozsvárott.

December 7-én, hétfőn délben nvíit meg a Kolozsvári Magyar Színház történetét bemutató kiállítás, majd a Kolozsvári Állami Magyar Színház Szentiván- éji álom-előadását láthatták a megjelentek.

Ma koszorúzásokra kerül sor — ezeken részt vesz Andrásfalvy Bertalan művelődési miniszterünk is, délután tudományos értekezlet kezdődik Régió és színházi nyelv címmel, és éste a Kolozsvári Állami Magyar Opera Háry János- előadásának tapsolhatnak a nézők. Szerdán a. budapesti Nemzeti Színház Örkény .,Tóték” című darabjával lép fal, a George Dima. zeneakadémia Valentin Tima- ru román komponista Lorelei című művét adja elő.

A továbbiakban láthatják a nézők a Budapesti Kamaraoperát. a bukaresti Nemzeti Színház előadásában Euripidész Médeiáját. pénteken a Magyar Állami

Operaház Bartók^-Dohná- nyi-estet ad. December 12-én Az ember tragédiáját a Pécsi Nemzeti Színház kelti életre, a kolozsvári állami román opera Verdi Don Carlosával szerepel.

★

December 13-án a kolozsvári színjátszás történetéről szóló kötetek ünnepélyes bemutatására kerül sor, Ionesco „Különóra” című darabja az Állami Magyar Színház előadásában látható, a Nemzeti Színházban operagála iesz hazai és külföldi művészek felléptével.

A megemlékezés ünnepi eseménysora a 200. évforduló alkalmából kiírt drámapályázaton díjnyertes mű, Márton László ..A nagyratörő” című darabjának ősbemutatójával ér véget a program szerint.

Értesítjük Tisztelt Olvasóinkat, hogy a tematikus szerkesztés miatt a szokásos keddi tv*, illetve rádiójegyzetünk ezúttal a szerdai számunkban olvasható Szerző és olvasó szíves elnézését kérjük. ;