Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-17 / 271. szám

SZOLGÁLT A? AS ÚJDONSÁG Gyópövénykönyv Mától hasonmás kiadás­ban vásárolható meg Pet­rus Andreas Matthiolus siennal orvos és botanikus 1571-ben közreadott gyógy­növénykönyve. A téli könyvvásár egyik újdonsá­gát Major Oltó író mutat­ja be délelőtt 11 órakor a Könyv és Kultúrcikk Nagy­kereskedelmi Vállalat bu­dapesti, Nádor utca 22. szám alatt lévő tanácster­mében. DO MONY Bál az iskoláért Erzsébet-, Katalin-bált rendez a Domonyi Általá­nos Iskola szülői munka- közössége november 21-én, szombaton 19 órától a ta­noda aulájában. A bevételt az iskola támogatására for­dítják. A belépőjegy ára páronként 600 forint, ami­ben a vacsora ára is benne foglaltatik. Lesz zene, já­ték, tombola. Szeretettel várják a szórakozni vágyó­kat, s azokat, akik az iskola sorsát szívükön viselik. BUDAKESZI Faragó Laura dalestje Ma este 7 órától a buda­keszi művelődési házban a Széchenyi István Baráti Kör és a művelődési köz­pont vendége lesz Faragó Laura művésznő. Dalestjén zongorán Körmendi Klára, hegedűn Szokolay Orsolya működik közre. Az elhang­zó művek szerzői: Csoóri Sándor, Nagy Gáspár, Fo­dor András költő és Szo­kolay Sándor, Lendvai Ka- milló, Bozay Attila zene­szerző. Az esten díszvendégként ők is részt vesznek. MDF-pedagóguskoílégium Állásfoglalás A Magyar Demokrata Fórum Pedagógus Kollé­giuma 1992. november 7-én Pécsett tartott országos tanácskozásán az alábbi nyilatkozatot fogadta el: A fórum magáévá teszi azt az álláspontot, hogy az egyházi nevelés, vallásos oktatás utat nyit a lel­ki szabadság és az erkölcsi öntudat előtt; az em­beri méltóság alapfeltételei felett őrködik. Az egyházi oktatási intézmények nevelő érték­rendjére nagy szükség és óhaj mutatkozik a társa­dalomban. Az egyházak oktatási hivatásával összefüggő in­tézmények visszajuttatása elé gördített akadályok az alkotmány és a jog szellemét sértik. Indíttatá­suk számunkra elfogadhatatlan. Támogatjuk az egyházi iskolák igényét a. mű­ködési esély egyenlőségére. Ez nem valósul meg a mostani negatív támogatás által. Az önkormányzatok a területükön élő lakosság jogán szerzett állami kereteiből ne rekesszék ki a gyermekeiket egyházi iskolába járató szülőket! Felhívjuk a pedagógusokat, a szülőket és az ön- ’ kormányzatok felelős képviselőit arra, hogy párt­állásuktól függetlenül mozdítsák elő az egyházi is­kolák visszaállításával összefüggő társadalmi szükség, az egyházak nevjelő feladatához kapcso­lódó jog és a szabad vallásgyakorlásról szóló tör­vény érvényesülését. Az egyházak és a közoktatás fórum résztvevői Tegnap ny'ilf Angyalföldön Alternatívtankdnyv-bolt Alternatívtanikönyv-bolt nyílt tegnap Budapesten a XIII. kerület, Váci út 100. szám alatt. Itt szerezhetők be azok a tankönyvek — és a kultuszminisztérium által tankönyvnek nem mi­nősített iskolai kiadványok —, amelyeket a Tanköny­vesek Országos Szövetségé­be tömörült mintegy 70 ki­adó kínál az oktatási intéz­ményeknek. Kálmán Attila, a műve­lődési minisztérium politi­kai államtitkára, a bolt NAGYKŐRÖS Nyelvklub és színdarab Nagykőrösön az Arany János Művelődési Központ változatos programokat, rendezvényeket kínál az érdeklődőknek az elkövet­kező napokban. A Pécsi Nemzeti Színház művészei­nek vendégszereplése is na­pirenden van, igaz, egy sajnálatos baleset miatt ko­rábban már meghiúsult műsor kerül ismét a reper­toárba. N. Szabó Sándor színművész felépült sérülé­seiből, így a már beharan­gozott, Nem válunk című darabot november 30-án 19 órai kezdettel viszik közön­ség elé. Ugyancsak november 30-án délelőtt a filharmó­niai sorozat első előadására várják az érdeklődőket. A hírek szerint nagy sikere van Zsin Judit szobrász- művész napokban megnyílt kiállításának. A tárlat no­vember 22-ig tekinthető meg. Immár rendszeressé váltak a német nyelvklub foglalkozásai is, amelynek érdekessége, hogy díjmen­tes. Hétfői napokon délután 5 órakor találkoznak a né­met nyelvet jól-rosszul be­szélők, akik kötetlen társal­gás formájában csiszolják tudásukat. Hasonló igény­nyel bárkit szívesen látnak maguk között a klubtagok. MA ESTE PÉCELEN Zenetanárok hangversenye Holnap este 16 órakor kezdődik a Péceli Zeneis­kola 1992/93. évi hangver­senybérletének első előadá­sa. A műsor: Vanhal: Quar­tett — allegro; Corelli: La Folia; Weber: Perpetuum mobile rondó; Fauret: Fan­tázia, a Rolla-trió II. és III. tétel; Donizetti: Concertino; Mouquet: Pan-szonáta II. tétel; Hidas: Trombita ver­seny. Közreműködnek a ze­neiskola tanárai. A zeneiskola hangver­senytermében — a Kossuth tér 3. szám aiatt — elhang­zó műsorra korlátozott számban kaphatók jegyek 80 forintért. megnyitásakor örömét fe­jezte ki, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó Vállalat mellett egyre több magán­kiadó jelenik meg a piacon. Az államtitkár hangsúlyoz­ta: szükség van minél több színes, érdekes, olvasmá­nyos tankönyvre, illetve is­kolai kiadványra, sőt — tette hozzá osztrák példát említve — azt is szem előtt kellene tartani, hogy a tankönyvek súlyra is köny- nyűek legyenek. Az állam­titkár ígéretet tett: a mi­nisztérium mindent elkövet a tankönyv-engedélyezte­tés rugalmasabbá tételéért és meggyorsításáért. A LEGOLCSÓBB PIAC Mindenki jól jár Régi szokás szerint a me­zőgazdasági kistermelők ra­gaszkodnak a bejáratott piacokhoz, úgy vannak ez­zel, mint. äz idősödő férfi ifjúkorának első szerelmé­vel. A fővárosi Lehel piac placcán ismerek olyan ős­termelőt, aki név szerint emlékszik kuncsaftjaira, kapcsolatuk rég túrinőtte a hagyományos kofa-háziasz- szony viszonyt. A Lehel piacnál szebbet biztosan építettek, ismerek olyan piacokat, ahol talán vonzóbb a portéka, azt vi­szont senki sem próbálja megcáfolni, hogy a Lehelen lehet a legolcsóbban vásá­rolni. Elég, ha megemlítem, hogy meglepődött az a tata­bányai zöldséges, aki nehe­zen akarta elhinni, hogy az itteni piacon csak hatvan forintot kérnek egy kilo­gramm paradicsomért. Vá­sárolt is mindjárt ötven ki­lót, miután kiszámolta, hogy másnap szinte három­szoros áron fog túladni az olcsó portékán. Olcsó az alma. A jona­tánból egész hegyek van­nak, de lépten-nyomon hangos szóval kínálják a gyönyörű zöldpaprikát, a burgonyát, a hagymát, a ká­posztát. Láttam olyan embereket a piacon, akik csak azért vitték ki vásárolni erdélyi rokonaikat, hogy saját sze­mükkel győződjenek meg arról, hogy mennyire ki tud tágulni a meglepett ember szeme az óriási húshegyek láttán. Bizony, jóemberek. Tessék, tessék, kcdvcskéim — mondja a néni dicsérve portékáit itt mi ócsároljuk a májas- és véreshurkát, nem tetszik a paprikás kolbász, finnyá­san válogatunk a sertés­húsból. és nagy keservünk-* ben nem vesszük észre, hogy igenis, bőség van a mi piacainkon! Rákospalotáról, Duna- varsánvból, Túráról, Ve- csésről és csak a jóisten tudja megmondani, hogy honnan nem járnak ide az őstermelők. Korán reggel kipakolnak, kialakítják a napi árakat, aztán jöhetnek a vásárlók. Természetesen elégedetlenségre is találnak éppenséggel elég okot. . Csernik Pálné Rákospalo­táról jár be mindennap, sa­ját vevőköre van. meg is tud élni tisztességesen a SZERKESZTŐSÉGÜNK KÉRÉSE Kérjük tisztelettel a városi és a községi polgár- mesteri hivatalokat, hogy településük címerének kicsinyített másolatát fekete-fehér változatban szerkesztőségünknek szíveskedjenek elküldeni. A címereket a településeikről szóló írásainkhoz szeretnénk fölhasználni abban a formában, aho­gyan köztársaságunk címere is látható minden oldalunkon. A Transsylvania-alapítvány tájékoztatója Kolozsvár új díszpolgára Stefan Pascu kolozsvári történész pályája egyik lég­jellegzetesebb példája a ha­misításokra, erőszakosság­ra, a más véleményének el- típrására és a nacionalista Uszításra alapozott kommu­nista tudósi karriereknek. A most 78 éves apahidai születésű tanár a második világháború végén a ma­gyargyilkosságairól hírhedt Maniu-gárdák „sajtófőnö­ke” volt. Később a kommu­nista párt zászlaja alá állott és csillaga gyorsan emelke­dett. Két ízben is a kolozs­vári egyetem rektorává ne­vezték ki. 1974-ben a ro­mán akadémia tagja lett. Megkapta az „érdemes tu­dós” címet. Évtizedek óta, a mai napig igazgatója a Kolozsvári Történelemtudo­mányi Intézetnek. Egész tudományos tevé­kenységét az erdélyi törté­nelem román nacionalista értelmezésének szentelte. Kérlelhetetlen ellensége a történeti tényeknek és va­lóságnak. Rektorként min­dent elkövetett a magyar akadémia kolozsvári fiók­intézetét, hiába tiltakoztak ez ellen a kutatók és a diá­kok. Pascu „akadémikus” ismét teljhatalmú úr a tu dományos kutatóintézetek erőforrásai fölött. Méltó szövetségese tá­madt Kolozsváron, maga a város polgármestere, az im­már világszerte hírhedtté vált nacionalista pártvezér. Gheorghe Funar. Zsák a foltját... A hajdani jelen­téktelen tanárocska — aki nemrégiben még Funar volt —, nyilvánosan ki akarta fejezni mélységes tisztele­tét nagyhatalmú kollégája iránt. Ä Funar-pártiak ál­tal uralt önkormányzat Stefan Pascut Kolozsvár díszpolgárává választotta. Hiába volt az ellenzéki vá­rosatyák felháborodása és tiltakozása. Majdnem őket állították a szégyenfalhoz, mivel szerették volna meg­védelmezni a város jó hírét és tudományos rangját. Fu­nar egyik helyettese, alpol­gármesteri hatalmával visz- szaélve, megfenyegette az okvetetlenkedő ellenzéki városi tanácsosokat, hogy szégyenlistára teszi, és nyil­vánosságra hozza azok ne­vét, akik Stefan Pascu meg­tiszteltetése ellen merészel­nek szavazni. Elvégre még­sem tűrhető, hogy holmi magyarok és demokraták szavazatán múljon a „nagy” történész díszpolgársága! egyetemi oktatás további szűkítésére. Gátlástalanul kiszolgálta a Ceausescu- diktatúrát, magát a Vezért mértéktelenül dicsőítette. Ö találta ki és javasolta, hogy Kolozsvár nevét Kolozsvár- Napocára változtassák. Ma­gas beosztást ért el a Ro­mán Kommunista Pártban. 1989 december végén úgy tűnt, Stefan Pascu csillaga leáldozott. A temesvári nép­felkelés napjaiban a Tőkés László bátor helytállására elindult mozgalmat külső, ellenséges erők és felelőtlen hőzöngők rendbontásának minősítette nyilvános gyű­lésen, az egyetemi ifjúság előtt. Ezért a diktatúra megdöntése után maguk a román tanárok és diákok 'követelték távozását a ko­lozsvári tudományos élet vezető beosztásaiból. Stefan Pascu elvtárs ezek után egy időre valóban visszavonult a nyilvános szerepléstől. Mostanság azonban úgy találja, hogy eljött megint az ő ideje. Továbbra is ő irányítja az kertjéből, de az átkozott infláció már a kofákat sem kerüli el. Bizony, valami­kor csupán nyolcszáz forin­tot kellett fizetni egy asztal havi bérletéért, most vi­szont mar 2400 forintot kell lepengetnie annak a kister­melőnek, akí ragaszkodik régi kuncsaftjaihoz és sze­rény megélhetési lehetősé­géhez. A piaci törvények szerint nem illik túlságosan alá­menni a megállapított árakhoz képest, mert akkor kiutálják az embert. Tart­ják is magukat ehhez az íratlan szabályhoz a zöld­ségesek. Bármerre megy a vásárló, két-három forint csak az áreltérés. Hermann Péterné, Zugló­ból jár a Lehelre vásárol­ni. Elmondása szerint, szin­te ismerősként üdvözli a piaci árusokat, tudja, ki­nek van a legszebb sárga­répája, hagymája és azt is tudja, hogy hol lehet min­dig friss tojást vásárolni. Ha minden igaz, akkor nemsokára átépítik a pia­cot. . Jobb és kultúráitabb körülményeket fognak nyújtani mind az elárusí­tóknak, mind pedig a vá­sárlóknak. A piacozók azt szeretnék, ha egyezségre tudnának jutni az önkor­mányzat képviselőivel,, és folyamatosan tudnának árusítani az építkezési munkálatok ideje alatt is. Addig viszont sokan ke­resik fel a piacot. Jönnek a fővárosból, érkeznek Pest megye településeiről, mert mindenki tudja, hogy itt jól jár az őstermelő és a vé­kony pénzfárcájú vásárló is. Papp János /"rxUur Részvények az alábbi jegyezhetők: 1. OTP BRÓKER Rt •1051 Vigyázó F. u. 6. 2. OTP Rt. klie- lölt fiókjaiban. 3. PANNONBRÓKER 1104 Sp., lehel u. 12. Tel.. 120-S258 1 JÁTSSZON, HOGY NYERJENH ' Kedves olvasóink, játókos- táfsaiqfr részéről felmerült igényt kielégítve pontosítjuk v a hirdetéseinklxyn iíKjfc* ’ megjelent, a iátékt\ valamint a nyerési lehetősé-, gekrvl és esélyekről szóló tájékoztatókat A FRUTTAp,u* RÉSZVÉNY kibocsátása során többféle játékot és nyerési (ehe­tőséget hirdettünk meg. Játszhat Ön is: 1. A sajtóban megjeíent feladványok megoldásával, ha beküldi a helyes választ - nyerhet 2. Ha 50 Frutta Fricit összegyűjt s be­küldi, sorsoláson - nyerhet . 3. A Vasárnapi turmixban játszhat, ha telefonál s szerencsés, és tud - nyerhet, akkor, ha már jegyzett FRUTTAP'ui RÉSZVÉNY!. 4. Ha figyeli a rádiót, a játékokban részt vehet, s nyerhet 5. Végül, de nem utolsó sorban a FRU.TTA/’'*'« RÉSZVÉNY jeoyré- sekor kapott sorsjeggyel nyerhet óriási nyereményeket Az újságokban megjelenő „játék hely­színei’ fölsorolás, az azon a héten ese­dékes iapokát jelenti, ahol a feladványo- kát találja amikkel nyerhet, tehát ezeket az újságokat érdemes megvenni. ...és még többet is nyerhet, ha már jegyzett részvényt, és így vesz részt a létekben <

Next

/
Thumbnails
Contents