Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-06 / 262. szám
5» PEST MEGYEI HÍRLAP 1992. NOVEMBER 6., PÉNTEK ÜNNEPI INTERJÚ SZOKOLA Y SÁNDORRAL' Porszem lehetek Kodály útján (Folytatás az 1. oldalról.) □ A mai emlékhangversenynek kik a közreműködői, és miként lett ön * házigazda? — A hangverseny művészeti vezetője Dobra János, a műveket a budapesti Tomkins énekegyüttes adja elő. Ezen a zenéi tiszteletadáson szívesen vállaltam a házigazda szerepét, mert Kodály hívének lenni nemcsak kötelesség, hanem természetes dolog egy zeneszerző számára, aki merített belőle. De nem szabad mögé bújni, még kevésbé elé tolakodni. A Tomkins énekegyüttes, amelyhez régi személyes kapcsolatok fűznek, sok művemet vitte sikerre, meghívott erre a szépnek ígérkező eseményre, és e hívásnak eleget kellett tennem. Tudjuk, hogy Kodály nem csak magyar nyelven írta műveit. Ma este angolul is hallható lesz néhány, a kevésbé ismertek közül. A Vörösmarty Mihály versére írt Magyarország címere mottónak is megfelel, mert nagyon időszerű : „Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet.” E szép gondolattal kapcsolatban úgy vélem, hogy nemcsak a fiatalokra kell tennünk a hangsúlyt, hanem sokkal inkább a szent akaratra. □ Mikor ismerkedett meg Kodály Zoltánnal? — Kisdiákként Békés- tarhoson. Szolfézsversenyen remegő láoakkal énekeltem neki először. Később a Zeneakadémian folytatódtak a hozzá fűződő élményeim, de ha már megfogadtam, ehhez any- nyii fűzök még, hogy ő az örökévalóságban oly magasan van, hogy ráérünk hétköznapokon emlékezni □ Kodály kórusművészete mennyire befolyásolta munkásságát? — Aki mélyen tudott figyelni rá. az nem tudja az életéből dramaturgiailag kikapcsolni. Nem stílusában. hanem tartásában,.^ egyidejű vissza- és előretekintésében kikapcsoi- hatatlan hatású. □ Az a nemzetközileg ismert és nagy hatású zenepedagógiai vállalkozás, amely Kodály nevéhez fűződik, hol tart ma idehaza és külföldön? — Idegenben egyre jobban virágzik. Az itthoni hezitáló, kételkedő magatartásra ellenérvként nem a magam véleményét kell mondanom. Az Universal í©n. a katalógusa jár ne- Kiadónak, ahol a legtöbb kém. A nyugati játszottsá- műve megjelent annak ide- got tekintve Kodály felA Start és Pan-filmek atyjának halála Százéves volt a nevetésgyáros Hétfőn Beverly Hills-be- Ij otthonában 100 éves korában elhunyt Hal Roach, a legendás filmproducer, a nemzedékeket megnevettető Stan és Pan-filmek „atyja". Halálát tüdőgyulladás okozta. Az általa létesített Hal Roach-stúdiókat úgy ismerték, mint „nevetésgyárakat”. Háromszor tüntették ki Oscar-díjjal, legutóbb 1984-ben. Legjelentősebb hozzájárulása a hollywoodi filmtörténethez a Stan és Pan-filmek megalkotása volt. A Roach által felfedezett két nagyszerű színészt, Stan Laurelt és Oliver Ilardyt mindmáig minden idők legnagyszerűbb komikus párosaként tartják számon. Laurelt már egy ideje szerződés kötötte a producerhez, amikor Roach-nak az az ötlete támadt, hogy a sovány, hosszúkás arcú Laurel és a kerek arcú, nehézsúlyú Hardy kitűnő páros lenne a komikus filmekben. Több mint 100 filmben játszottak együtt. árus, míg végül 1912-ben Kaliforniában elszegődött a filmszakmához. Kisebb szerepeket biztak rá, majd 1914-ben egy társával hozzáláttak rövidfilmek; készítéséhez. Ettől kezdve pályája szédületes gyorsasággal ívelt felfelé, és már 1920-ban saját stúdiójában forgatott. A negyvenes években a Fort Roach Stúdió gyakorlófilmeket gyártott a légierő részére. csődbe jutott, miután megkísérelte fenntartani apja stúdióját, 1972-ben hunyt el ugyancsak tüdőgyulladásban 52 éves korában. zárkózott Bartókhoz, és ez a játszottság időnként rendkívüli módon megnövekedett a korábbiakhoz képest. A nyugati világban kivívott rangja összeegyeztethetetlen az itthoni kételyekkel. Nézetem szerint ezek a kételyek csupán átmenetiek, Rászorulunk nagyjainkra, nemcsak Kodályra, hanem a többiekre is. Ezért nem teszem a hangsúlyt a fiatalok útkeresésére, hanem az említett Szent akaratra. A napjainkra jellemző hullámvölgyből akkor kerülünk ki, ha a múlt tapasztalatain keresztül próbálunk a jövőbe tekinteni. Hálát adok az Istennek, hogy porszem lehetek Kodály Zoltán útján. Bánó Attila A politikai változások nyomán Új Földrajzi világatlasz Üj Földrajzi világatlaszt jelentetett meg a budapesti Kartográfiai Vállalat. Az atlasz az előző kiadások je ■ lentősen bővített és átdolgozott változata, amely már a legfrissebb politikai változások nyomán létrejött földrajzi helyzetet tükrözi A kiadványban csaknem 20 újonnan létrejött ország — szovjet és délszláv utódállamok — rövid ismertetője is megtalálható. . A Kartográfiai Vállalat a Sebesség Szolgáltató Irodával közösen szeptemberben Cartographia-Navigátor néven korlátolt felelősségű társaságot hozott létre. Az alapítók célja, hogy az eddigieknél összehangoltabb, magasabb színvonalú térkép- és útikönyvellátást biztosítsanak a kiskereskedőknek. Ez azt jelenti, hogy a Kartográfiai Vállalat teljes palettája mellett mintegy 2000-féle térképet és útikönyvet kínálnak partnereiknek. A választékban a világ legjelentősebb térképészeti cégeinek -termékei is megtalálhatók. Ezt látni, hallani kell ÖCSA: A régi művelődési ház 6-án, pénteken 18 órától 22 óráig a fiataloké, a rockklub keretében három amatőr együttes lép fel. Az Egressy Gábor Szabadidő Központban fél hattól vetítik a nagy sikerű Tökéletes katona című színes amerikai akciófilmet. keretében 6-án, pénteken 18 órától Molnár V. József tart előadást a népi jelkép- rendszerről. Szombaton, 7-én 13 órakor a régi művelődési házban megalakul a cigányszövetség helyi csoportja, az alakuló ülést cigány amatőr kulturális program követi. A gyerekeket délután kettőtől várják a szabadidőközpont játszóházában, ahol 17 óráig megtanulhatják, hogyan lehet filcből nyula- kat, rókákat, hernyókat, mókusokat készíteni. 20 órától hajnali kettőig a DDÁ diszkótól lesz hangos a falu. Vasárnap délután kettőtől a versenytáncklub, 4 órától pedig a Gumimaci tinidiszkó kezdődik. ÜRÖM: Folyta'ódik a Hagyományőrző Népfőiskola előadássorozata, melynek GÖDÖLLŐ: A művelődési központban a filmtörténeti sorozaton belül az Egy város keresi a gyilkost című Fritz hang-filmet vetítik pénteken délután 3 órától. Szintén pénteken 5 órától, a városháza nagytermében tart előadást Kiss Éva tanár a magyar királyi testőrség és Gödöllő kapcsolatáról. November 7-én, szombaton 15 órától a Chopin zeneiskola vendége Bonnyai Apolka a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szak- középiskola .hallgatója, aki Liszt 12 etűdjét adja elő. Egész hétvégén nyitva tart az a hüllőkiállítás, ahol nem csak „gyönyörködni” lehet a kígyóikban, kajmánokban, teknősökben, hanem meg is lehet őket vásárolni. A művelődési központban megrendezett különleges kiállítás naponta 9-től 18 óráig tart nyitva! Előszeretettel gyűjtötte maga köré barátainak gyermekeit, és kedvét lelte benne, ha tehetséges gyermekszínészekre talált soraikban. Később azonban inkább az iránt érdeklődött, hogy miként viselkednek a gyermekek, ha nem figyelik őkeí. Ezekből a megfigyeléseiből készítette világhírnévre szert tett „Out Gang” (A mi bandánk) sorozatát. Az 1892. január 14-én Eimirában (New York állam) született Hal Roach kalandos élete során volt kocsis alaszkai építkezéseken, és vándor fagylaltA hatvanas évek végén „The Crazy World of Laurel and Hardy" (Laurel és Hardy őrült világa) címmel összefoglalót készített a Stan és Pan-filmekről. Idén januárban nagy társasággal ünnepelte 100. születésnapját. Fia, ifjabb Hal Roach, maga is filmproducer, aki Meghalt Bágya András Szerdán este 81 éves ko- ja 1978-ban Érdemes Murában elhunyt Bágya And- vész-díjat kapott, s ugyan- rás zeneszerző. A magyar akkor több tv-s, rádiós ní- könnyűzene kiváló alak- vódíj tulajdonosa volt. „Most azért, mivelhogy az Ür választott téged, hogy néki szent házat építs, légy erős és készítsd meg azt.” Kiállítóteremmé alakult tegnap délután a budakeszi művelődési ház! A falakra és az ideiglenesen felállított paravánokra vonalzóval szerkesztett tusrajzok, festmények, grafikák kerültek, de ezúttal nem képzőművészek. hanem építészek munkái. Hol legyen? Templomok távlati képei, metszetei, alaprajzai, fotómontázsok és makettek. Minden belépő kapott egy tájékoztatót, s mellé egy közvélemény-kutató űrlapot. hogy szavazhasson, melyik templomterv tetszik neki a legjobbanA kiállítás szervezői örömmel állapították meg, milyen nagy az érdeklődés. Alig lehetett, a tervek közeiét- iutni. Már elkezdődött az ünnepélyes megnyitó, de még egyre érkeztek az úja'ob látogatók. Pataky Szabolcs helyettes államtitkár — a pályázat szellemi atvja — a keresztény közösségek együttműködését, a közös cselekvés fontosságát hangsúlyozta. D reskóczi And rá" építész, a budakeszi református egyházközség presbitere az építkezés körül jelentkező problémákat tárta fel, nevezetesen a helyszín kiválasztásának kérdését. Három helyszínt jelöltek meg a pályázók számára, a gyógyszertár fölötti részt, ahol a szovjet emlékmű állt. a második világháborús emlékmű előtti földnyelvet és az egyházközség telkének hátsó, beépítetlen részét, ott azonban bontások nélkül nem lehet építkezni. Nem befolyásolták az ifjú tervezőket, rájuk bízták, melyiket' választják ... Medence a kertben A pályázók végzett építészek, a Magyar Építőművészek Szövetsége mesteriskolájának leendő növendékei, ternpiomtervük egyúttal felvételi pályaművük is. Többen megszólaltak a megnyitón, indokolták helyszín- és formaválasztásukat, elmondták, mit jelent számukra a lemplomépílés a ma! Magyarországon. A legkülönbözőbb ‘elképzeléseket sorakoztatták fel; a Székelyföldet és Koós Károly épületeit idéző sziluettektől a gaudis, zaklatott formavilágon át a hűvös betontömbökig. Masznyik Csaba üvegbetétes, kazettás meny- nyezetet tervezett „az erdélyi, illetve a felső-tisza- vidéki református templomok analógiájára”. Sokan alakítottak ki díszkertét templomuk mellé, Bálint Zoltán még egy kis medencét is elhelyezett a bokrok és padok közé. Fehér Gábor tervezett temploma nem épületre, inkább egy törékeny hangszerre hasonlít; mintha nem is lenne tömege. A beérkezett 78 tervből 66-ot néztek át a pályázatot kiíró budakeszi református egyházközség vezetői. 21-et állítottak ki, de a nyilvánosság elé túrt munkák ugyancsak jól tükrözik a helyszínválasztás arányát. A többség az első világháborús emlékmű előtti földnyelvre tervezte a templomot. Hiába, ott a legnagyobb a forgalom. Talán éppen azért. Fillérek, forintok Akadtak kivételek, mint Pénzes Marina és Úri Judit, akik nem is annyira építészeti szempontok miatt, mint a szellemi közösséget figyelembe véve választották helyszínül az egyházközség területét. Mérétei Sándortól, a református tiszteletestül utóbb megkérdeztem, miért nem felelt meg az a helyszín, amit az önkormányzat eredetileg felajánlott még valamikor a múlt év végén. Kimondta, hogy a „barackos”, a város tervezett alközpontja egyelőre nem közelíthető meg autóbusszal, gyalogosan pedig 20-25 percre van a mai központtól. A hívek többsége idős, nincs autója, nehezen jutna el az új templomba. S hogy ki vállalja az építkezés anyagi részét? Flső- sorban a hívek, s külföldről érkező támogatásra is lehet számítani. Bár azok a határainkon túl élő magyarok,akikhez szól ez a templom, jellemzően nem a gazdagok közül kerülnek ki. A falak fillérekből is emelkedhetnek, nemcsak forintokból. Egy alapítványt is létrehoztak, ahová az adományokat lehet küldeni az alábbi címre: a Budakeszi Reformátusok Határainkon Túli Emléktemploma Alapítvány, H-2092 Budakeszi, Fő u. 159. Tel.: (36-1) 176-6814. Bankszámlaszám: 219-98 636/021-25 525. er-ed RENDHAGYÓ KIÁLLÍTÁS BUDAKESZIN 1/ „ Légy erős és készítsd meg. .L