Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-05 / 261. szám
Felizzottak az indulatok Egy ilyen botrány után bűnbak kellett Pénteken este népes szurkolósereglet várt arra, hogy kedvenc kézilabdacsapatát a tőle megszokott ovációval buzdítsa. Am a városi sportcsarnok tetőzetén át alattomosan aláhulló esővíz lassan elmosta a mérkőzést. Mintegy hetven perc után elfogyott minden remény. S közben a bosszankodás észrevétlenül elfűrészelte a türelem vékony fémszálait. Felizzottak az indulatok... A történtek kapcsán az intézmény igazgatójával, Veres Attilával beszélgettünk az előzményekről és a várható fejleményekről. — Igen megviseltnek látszik ... — Né csodálkozzék rajta, azok után, amit az elmúlt napok alatt átéltem. — Ezt a hatvannégy- mitlios Létesítményt kueac évvel ezelőtt adták át. Minden rendben volt akkor? — Mar az átadás pillanatában — 1983. augusztus 19-én — műszaki gondok voltak. Erről többoldalas hiánypótlási jegyzőkönyv tanúskodott. Ám a szalag- átvágást nem lehetett elodázni. A beázás nyomai — Vajon miért? — Mert a varos akkori vezetése augusztus 20-ához kötötte az eseményt. Az iskolák tanulói nyári szünetüket leiáldozva készültek az ünnepi alkalomra. Ugyanakkor azon az őszön mar jó néhány nemzetközi rendezvény és tévésözveti- tés szerződése megköttetett. Ha bármit lemondtunk volna, a későbbiekben aligha foglalkoznak velünk. — Hányszor kísérelték meg a tetőtér javítását? — Már az építésikor lehetett észlelni a hibát. Az aljzatbetonon be lettek kari- kázva a beázás nyomai. A későbbiekben hányszor kérdezték a környékbeliek, miért. járkálnak olyan gyakran az emberek a tetőn. Tengerikígyóvá vált ez az ügy, a számos sikertelen javítási kísérlet miatt. Voltaképpen ez a Damoklész kardja kilenc éven át a fejünk felett lógott. Nemegyszer fohászkodtunk egy- egy rendezvény előtt.. Ám nem állhattunk le, az eseményeket hozni kellett. — Hogyan lehetett ilyen merészen kockáztatni, s így nekiindulni az őszi szezonnak? — Amíg a bírósági döntés nem született meg, az önkormányzat és mi sem nyúlhattunk a tetőszerkezeihez. Mert attól a perctől a kivitelező nem vállalta volna a létesítményért a garanciát. Végül is 1991. november 1-jén lezárult a per. Egyértelműen megállapították, hogy a Dutép a hibás, amely időközben széthullott. Az Exinvest — a Pestber Vállalat utódja — bejelentette hatmillió forintos igényét a szanálási bizottságnak. Én a levéllel mindjárt mentem a polgármester úrhoz. Engedélyt kértem, hogy a tető- szerkezet kijavításával kapcsolatosan tárgyalhassak, költségvetéseket készíthessek. vállalkozókat kereshessek. Tavaly december 18-án kaptam egy cégtől technológiai leírást és árajánlatot. A megoldása esztétikailag is képtelenség volt: fekete Taurus-gumi- val kívánták tizenkét négyzetméter szélességben felül a világítórészt lefedni. Ebből az elképzelésből nem kértünk. — A múlt év decembere óta jottányit sem haladtak előre? — Az idén tavasszal tizenkét vállalkozó jött el felmérni a teendőket. Felmentek a tetőre. Megoldhatatlan — summázták, amikor lejöttek. Aztán árajánlat nélkül angolosan távoztak. Júniusban pályázatot hirdettünk meg. Kilencen jelentkeztek. Két cég: az Építőipari Vegyesipari Szolgáltató Kit. és a német Megasystem vette komolyan a dolgot. Az előbbi tízmillió-szaztizen- kétezer, az utóbbi százhatvan négyezer-hét száz márkáért — ami körülbelül hasonló összeg — vállalná akár ebben az évben a kivitelezést. Az ajánlatok augusztusban érkeztek, amelyeket bevittem Fésűs Ferenc alpolgármester úrhoz és Farkas Albert városgazdálkodási csoportvezetőhöz. Semmi jóval — persze pénzbeli támogatásra gondolok — nem tudtak biztatni. Egyébként a két cég írásbeli ígéretet tett, hogy az árak változatlanok maradnak. Most vasárnap megkerestem a kft. képviselőjét, bármikor vállalják a munkát az idén. Ameny- nyiben plusz öt Celsius-fok- nál nem alacsonyabb a hőmérséklet. Kockázatos dolog — Ebből a balhéból ön mit visz el? — Nem akarom én hasonlítani senkihez sem magam. De én próbáltam túlkiabálni a feldühödött közönséget. Ügy érzem, mindent elkövettem az elmúlt kilenc évben, hogy ez a ház életképes maradjon. Huszonhét ország sportolói fordultak meg a városban, tizenöt sportágban mutatkoztunk nemzetközi versenyen, évente, három-négy tévéközvetítés (volt) van innen. A nyolcéves bírósági per alatt az alvállalkozók egymásra mutogattak. Kibújtak a munka alól. Némiképp azért érzem felelősnek magam, hogy a sport- csarnok anno megnyílt. Márpedig, ha megnyílt,, nekünk bevételt kell produkálni, programot, szolgáltatást nyújtani, az iskolai testnevelést segíteni. Mindenki lerázta magáról a felelősséget. Egy ilyen botrány után bűnbak kellett. — Vállalja-e az esetleges újabb megkövezést? Hiszen megismétlődhet, hogy a következő hetekben újabb mérkőzés marad el. — Nem kívánom senkinek sem az elmúlt két nap gyötrelmeit. Egy kicsit most megtörtem. Az életem a sportra tettem fel. S talán nem hiába. A rendezvényeket persze megszervezzük. De a kockázat ott lebeg a levegőben, hogy újra megismétlődhet. Ám a lekötött mérkőzéseket nem mondhatom le. — Elmaradt több száz néző szórakozása. Ki kárpótolja őket és a vendégcsapatot? — Természetesen azok a nézők, akik megvették a jegyüket, azzal a következő meccsre ingyen bejöhetnek. Azt nem tudom, hogy a szolnokiak — akikkel baráti a kapcsolatunk és igazán megértőén viselkedtek — milyen számlát nyújtanak majd be. Rossz rágondolni, mi lehet, ha Nagykanizsáról jön majd csapat, s ez megismétlődne . .. — Lemond? — Nem titkolom, azon a lidérces estén — családi és baráti körben — első elkeseredésemben kiszaladt a számon: lemondok. Azóta már aludtam rá. Ha az ön- kormányzattól megkapnánk az anyagi támogatást, az új lendületet adna. Fésűs Ferenc alpolgármester elmondta, ez az egész ügy vis maior. Tavaly novembertől ketyeg az óra. Az intézmény vezetőjét nem terheli felelősség. És persze az önkormányzat sem gondolhatott a per befejezése előtt műszaki beavatkozásra, mert a létesítményért vállalt garanciát kockáztatta volna. Napjainkban a műszaki csoport asztalán fekszenek az ajánlatok. Gyors megoldást — A képviselő-testület dönt afelől, hogy a jelzett tíz-tizenkét millió forintot tudja-e finanszírozni az 1993-as költségvetésből. Mivel máris több százmilliós a műszaki igény. Ezért rangsorolni kell. Ázt is érdemű eldönteni, hogy ilyen körülmények között lehet-e vagy sem mérkőzéseket rendezni. Az eső újra elmoshat egy-egy meccset. Ha meg leáll a létesítmény, mi lesz a városi sporttal, iskolai testneveléssel? Senki se vitatja a megoldás fontosságát Egy korlát lehet az. hogy nem lesz elég pénze az önkormányzatnak. Fehér Ferenc XXXVI. ÉVFOLYAM, 261. SZÁM 1992. NOVEMBER 5„ CSÜTÖRTÖK Kábeltelevíziós hálózat Esély van arra, hogy az év végéig befejezik A városban a központi antennarendszer és a kábeltelevíziós hálózat kiépítése újabb szakaszához érkezett- juhász Józseftől, a Városgazda Rt. igazgatójától megtudtuk, miután elkészült a Szolnoki úti törzsvonal, máris bekötötték az egykori szovjet lakásokat. S ugyancsak erre a gerincvezetékre csatlakoztatják majd az Alszegi, Széchenyi út, Köztársaság és Battyhyány utca által határolt terület házait. Ennek az ütemnek a megvalósítása azon múlik, hogy a polgárok — akik a korábbiakban már jelezték belépési szándékukat — továbbra is fenntartják-e az igényüket. Utóbbiak újrafel- mérését napjainkban elkezdték. Legalább húszszázalékos részvétel kell egy- egy utcában ahhoz, hogy a bekötési munkálatokat elvégezzék. A jelenlegi számítások szerint egy-egy jeMa délután Önkormányzati ülés Ma délután 15 órakor a Városháza kistermében tartja soron következő ülését az önkormányzati testület. Egyebek mellett beszámoló hangzik el a város oktatás- politikai koncepciójának irányelveiről; javaslatot tesznek a fizetőparkolók üzemelési rendjének módosítására; valamint céltartalékba helyezett pénzügyi keret felszabadítására. Az ülést időszerű kérdések zárják. 300 m Ft/fm-rel olcsóbban 4in ilétei Utvpcit Albertirsa Lakástaxi.Bolt, Pásti u.53, Bag Diana Vegyesk., Szánt (mre U.124. Cegléd Diszkont Áruház, Vörösmarty tér ! 6. Claudia Bt, Rákóczi u.43, Dunaharasztl Stéh Hajnalka, Fő u.11, Gyömrő Ráckeve Tüzáp, Shilling! u. Dahas Lakástaxt.Bolt, Báthorl l.u.3. Bútorház, Kossuth u.473, Szentendre 'Mindent Itt* Üzlet, Szent Lu.24. Szigethaloin Lakástextil Bolt, Sétáló u.12, Szigetszentmiklós Vegyeskereskedés, Segesvári U.22. Arles Keresk., Szent M.u.9/b» Gyál Architektur Bt, Erdősor u.4$, I lt- mád Vegyes Ruházat, Kossuth u.20» Kiskunlacháza Pontimark Kft, Dózsa u.70. Monor Kárpitos Műhely, Öaramu.5* Nagykőrös Fantázia Rt, Szabadság tér 9. Pilisvörösvár Lakástext.Üzlet, Fő u.129. Pécel Zsóka Kereskedés, Rákóczi u.17/a. Sülysáp Csaba László, Pesti u.27* Törökbálint Vegyes Iparcikk, Munkácsy U.2I* Tápiószecső Merino-Tex, Szltvafás y,9* Tápiószele Hol-Mi Áruház, Bartók U,8* Tóalmás Nagy Lászlóné, Jókai U.34« Zsámbok Ajándék Divatáru, Iskola U.2* Érd Ritmus Áruház, Diósdiu.t, IMPORTŐR: PÉCSI-KER Kft. Új, leendő kereskedőinknek: Tel. (72) 71 -932, Közületeknek: (72) 71-921 lentkezőnek tizennégyezer forintot kell fizetnie. Előlegként — az egyre vékonyabb pénztárcák miatt — az ősz- szeg felét kérik, A fennmaradó részt pedig — egyedi elbírálás alapján — két-há- rom hónap alatt lehet törleszteni. Mindenesetre reális esély van arra, hogy a kivitelezést az esztendő végéig befejezik. Az igazgató azt is elmondta, a hogy a Szív Tv reklámjai között az elmúlt hetekben megjelent egy hirdetés, amelyben az amerikai műsorszóró társaság ajánlja szolgáltatását. E szerint naponta 18-tól 24 óráig amerikai filmeket vetítenének, bizonyos összegért. A szolgáltatás iránt érdeklődő nézők forduljanak a területükön működő kábeltelevíziós társasághoz. Az elmúlt napokban egyre többen kíváncsiskodtak Cegléden is, hogy a városban lesz-e lehetőség ennek az adásnak a vételére. Az igazgató kifejtette: a feltételek megteremtéséhez komoly műszaki beruházás szükségeltetik. Ám a lakosságnak is némi áldozatot kellene vállalnia. A havi díj mellett ezért a szolgáltatásért négy-ötszáz forintot kellene fizetni. Ez a pénz persze nem a részvénytársaság bevételét gyarapítaná, hanem a filmek jogdíjait és a szinkronizálás költségeit finanszíroznák. Ugyanakkor a jelentkező otthonában — bizonyos óvadékért — elhelyeznének egy dekádért, Amennyiben valaki nem veszi igénybe a továbbiakban a szolgáltatást, visszakapja a kauciót. Az rt. felméri, hogy a jelenlegi, mintegy ezernyolcszáz előfizetőből hányán kérnék ennek a programnak a bevezetését. S a részvénytársaság csak kellő megtérülés esetén valósítja meg a jelentős műszaki beruházást. Végezetül Juhász József említette, hogy november másodikétól megszűnt a tizenöt hónapon át sugárzott TV-tévé adása. Ugyanis a Telesystem Rt. nem tudja vállalni a műsor- készítés anyagi terheit. Ezért aztán a helybéli kábeltelevízió programja némiképp szerényebb lesz. f. f. Baleseti krónika Két életveszélyes és két súlyos sérült Az elmúlt napokban harmincöt alkalomal vonult ki az esetkocsi — tájékoztatott Lovas Ottó mentőtiszt. Október 27-én nem történt említésre méltó baleset, de október 28-án már riasztották a ceglédi mentőket a Dohány utcába, ahol egy személygépkocsi segédmotoros fiatalembert ütött el. A harmincéves férfi súlyos fejsérülést szenvedett. Ezen a napon a Kossuth téren egy személyautóban utazó idős hölgy lett rosz- szul, a nyolcvanéves néni sajnos a kórházba szállítás után meghalt. Október 29-én éjjel egy verekedésből származó fej-, illetve mellkassérülést szenvedett harmincöt éves férfit kellett a baleseti ambulanciára szállítani. Október 30-án este — a csendes esőben — tragikus kimenetelű baleset történt Tápiószentmártonban. Egy személygépkocsi megcsúszott az úton és fának rohant. Két utas beszorult a roncsok közé, egy utas pedig kiröpült az autóból. A tűzoltók segítségére volt szükség, hogy a negyven év körüli koponya- és mell- kassérülést szenvedett férfit, illetve az ötven év körüli sorozatos bordatörést szenvedett nőt kiemeljék a „présből”. A női áldozat a kórházba szállítást követő napon meghalt. A kocsi ablakán kiröpült hatvan év körüli férfi eszméletlen állapotban fekszik a Toldy- kórház intenzív osztályán, és lélegeztetőgéppel tartják életben. A személygépkocsi tizenhat esztendős vezetőjét (aki saját bevallása szerint csak négy osztályt végzett, tehát jogosítványa nem lehetett!) vállficammal vitték kórházba. Október 31-én a Körösi és a Déli út kereszteződésében szaladt egymásnak egy személygépkocsi meg egy teherautó, s a baleset következtében a személyautó egyik utasa könnyű sérülést szenvedett. T. Á. CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér 1. # A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. • Munkatársak: Tibay Agnes és Kóbor Ervin. # Postacím: Cegléd, Pf. 19. 2701. Telefax és telefon: 53 11-400. • Telex: 22-6353. • Hirdetés- felvétel: Hírlapkiadó Vállalat Közönségszolgálata, Cegléd, Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-től 12-ig, szerda 10—17 óráig. Telefon: (53) 10-763.