Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-30 / 282. szám
H j M IIIM Hl i Hagyományos és modern, egyszerű és gazdagon díszített adventi koszorúk, asztali, szobai, és ajtó- díszek láthatók többek között azon a kiállításon, amely november 27-cn nyílt a Magyar Néprajzi Múzeumban. A tárlaton mintegy 20 budapesti és vidéki virágkötő mutatja be a jeles ünnepekhez kapcsolódóan, a lakás díszítéséhez is ötletet adó kompozícióját MB a November 30., hétfő. Névnapok: Amália, An- lvifla dór, András, Asztcr, Endre, Tarján. A nap kél: 7 óra 10 — nyugszik: 15 óra 55 perckor. A hold kél: 11 óra 14 — nyugszik: 22 óra 01 perckor. András, a téli évnegyed kezdőnapja, mindenféle bűbájosságra, varázslásra, szerelmi praktikákra alkalmas nap. Vele befejeződik a zajos mulatozás: „András zárja a hegedűt” — lehetett hallani többfelé is, éjfélkor beáll a csend ideje, az advent. A néphagyomány azt tartja, az olyan leány, aki meg akarja látni, hogy ki lesz a jövendőbelije, András napján böjtöljön, és este tegyen a feje alá férfiruhát, akkor álmában meglátja őt. Más módszer szerint az egész napi böjtölés után lefekvés előtt imádkozzon három miatyánkot, három üdvözlégyet, utána harapjon egy darab sózott kenyeret. Ha a maradók kenyeret egy kis tükörrel együtt a vánkosa alá teszi, éjfélkor a tükörben meglátja a vőlegényét. Szokás András estéjén gyümölcsfaágat állítani a vízbe. Ha az karácsonyig kizöldül, akkor bízni lehet a farsangi férj- hezmen etelben. Jósoltak úgy is, hogy a zsúpfedeles házak ereszét megrázták, s ha a lány kötényébe búzamag hull, jómódú legény lesz a párja, ha rozsmag, akkor szegény lesz a férje, ha pondró hull bele a zsúpszalmából, még a következő évben teherbe esik. A gazdálkodással összefüggő András-napi szokások közül a legfontosabb, hogy ezen a napon el lehet kezdeni a disznóvágásokat, hisz elég hidegek járnak, kifagy már a hús. Bánátban azt tartják: „András-napi hó vetésnek nem jó.” i V.v n ii A fii i ixKi iitAs i Eleinte délnyugaton még erősen felhős idő várható, szórványosan esővel. Később csökken a felhőzet, hétfőn országszerte kevés felhő lesz, csapadék nélkül. A helyenként még elénk északi szél éjszakára mindenütt mérséklődik. Reggel néhol köd képződik. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 5 fok körül alakul. Radioaktív hosszú Letartóztattak Torontóban egy kínai atomtudóst azzal a váddal, hogy szándékosan radioaktív anyagot juttatott kollégája ételébe. A rendőség szerint, a kanadai-kínai nukleáris csereprogram keretében, egy torontói kórházban dolgozó kínai a vele együtt lakó, s szintén a csereprogram keretében Torontóban dolgozó honfitársának levesébe tette a sugárzó anyagot, amelyhez munkahelyén könnyen hozzájuthatott. A két férfi még októberben összekülönbözött valamin, majd az áldozat úgy döntött- külön költözik haragosától. November középén azonban munka közben hirtelen rosszul lett. Ekkor radioaktivitás-ellenőrzést végzett magán, s kiderült, hogy valóban sugárfertőzött. Holmija mentes volt a halálos anyagtól, de ételében radioaktív szennyeződést talált. A 46 éves áldozat életét várhatóan nagyon megrövidíti a fertőzés, ami később rákos megbetegedést okoz nála. Az építő- és faanyagok telepe Btstltekesxm, a Kerl u. 29. sz. alatl (a vastelep mellett) rendkívül kedvező áron kínálja termékeit: 24-25 mm-es fenyő fűrészáru (építőminőség) 24 mm-es vörösfenyő, 4 fm-es, műszárított 24 mm-es vörösfenyő, 3 fm-es, műszárított Vörösfenyő-lambéria Fenyő hajópadló Fűrészelt gerenda, 10X12 cm, 5-6 fm-es 23 500 Ft/n Az árak az áfát is tartalmazzák. Nyitva tartás: hétköznap 7-től 15.30 óráig, szombaton 7-től 11.30 óráig. Tel./fax: 176-6280. 14 500 Ft/m3 19 800 Ft/m3 17 500 Ft/m3 950 Ft/m2 850 Ft/m2 23 500 Ft/m3 JONATHAN SWIFT HÄROMSZAZHUSZONÖT ÉVE született Jonathan Swift (1667—1745) angol író. A világirodalom egyik legnagyobb szatirikusa volt. Fő müve a Gulliver-, ülázasai — nagyszabású, szatirikus ősz** sávfoglalás, támadás a tar1 sadalmi romlottság, fanatizmus, a mérhetetlen emberi önhittség ellen. A mű számtalan ifjúsági feldolgozásban világszerte a gyerekek egyik legkedvesebb olvasmánya lett. Hatása több magyar író művében is érezhető, így például Ziiahy Károly, Ambrus Zoltán és modern fordítója, Karinthy Frigyes írásaiban. VASZARY JÁNOS SZÁZHUSZONÖT ÉVE született Vaszary János (1867—1939) festő, főiskolai tanár. Stílusát szinte évtizedenként változtatta. Míg kezdetben a szecesszióhoz közeli, realisztikus életképeket festett, később stílusa az impresszionizmus felé fordult. Ismert képei az Ébredés és a Parkban. Sok kiállítása volt, gyűjteményes tárlatát 1933-ban Debrecenben, 1960-ban pedig a Magyar Nemzeti Galériában rendezték. Művészeti elveit cikkekben is összefoglalta, A Képzőművészek Új Társaságának tagja és az Üj Művészek Egyesületének alapítója volt. Munkássága nagy hatást gyakorolt a magyar avantgárd törekvésekre. Több képe külföldi múzeumokban található. Feni és leni Nyomdatechnikánk sajátossága miatt kényszerülünk a képek leírására. Fent a turulemlékmű alatt a köztársasági elnök mondja avatóbeszédét. Lent meg nem látni a fától az erdőt, azaz a rendőrtől a bőrfejűt.., (Talum Attila felvételei) Jó taiiár'UiEi riikot-licíegeknrk Hazánkban — sajnos — meglehetősen magas a cukorbetegek száma. E kórral — tetszik, nem tetszik — együtt kell élniük a betegségben szenvedőknek, hozzátartozóknak. A helyes életmód kialakítása rendkívül fontos ezekben az esetekben. Ehhez nyújt gyakorlati tanácsokat dr. Halmos Tamás professzor a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központban kéthavonta keddenként minden érdeklődő számára. A mostani, december 1-jei előadást a diabetes- világnap jegyében rendezik meg, amelynek zárásaként a professzor úr kötetlen beszélgetés formájában válaszol az érdeklődők kérdéseire. tó-dor KI TUD RÓLA ? Szeiiúafliiikaí keresitek Még nem sikerült tisztázni személyazonosságát annak a 25-30 év körüli nőnek, akit tragikus baleset ért november 23-án 23 órakor az M7-es autópálya budaörsi szakaszán. Petrovics Róbert József személygépkocsival elütötte az autópálya középső forgalmi sávjában gyalogoló asszonyt, aki a helyszínen Bláúiis s/.ehi'íi vcsícMien A kolozsvári Szabadság című napilap szombati számában helyi magyar értelmiségiek levelét közölte, amelyben tiltakoznak a napokkal korábban bejelentett, Mátyás király szobrát fenyegető illetéktelen módosítások ellen. A levél aláírói elszomorítónak és tapintatlannak találják, hogy bizonyos helyi politikai körök Románia küszöbönálló nemzeti ünnepét arra akarják felhasználni, hogy (a Mátyás-szobron elhelyezni szándékozott román nyelvű irányzatos felirat révén) egymásra uszítsák a város román és magyar lakosságát, s ezáltal újabb etnikumközi feszültséget provokáljanak. A tiltakozó levelet több mint 70 kolozsvári magyar értelmiségi írta alá, a lista esetleges, mivel csak azok szerepelnek rajta, akiket a szöveg megfogalmazása utáni órákban el lehetett érni. Mere ury-em / é herein AIRS-világitap Egy év telt el azóta, hogy korunk pestise, az AIDS végzett Freddie Mer- curyval, a Queen csodahangú énekesével. December elsején, az AIDS világnapján a róla elnevezett emlékéremmel és tiszteletdíjakkal jutalmazzák azokat, akik az elmúlt évben sokat tettek a betegség megelőzéséért, az AIDS-be- tegekért és a HIV-pozitív emberekért. A hét végén tartotta AIDS-világnapi rendezvényét a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet. Az ünnepségen a Magyar Vöröskereszt és a Magyar AIDS-alapítvány hét- embernek adta át az emlékérmet. Kitüntették Morvay Krisztinát, az ELTE tanárát, Láner Lászlót, a Mások című újság főszerkesztőjét, Pálfy Balázst, a Magyar Rádió munkatársát, dr. Pető Ilona Győr-Sopron megyei főorvost, Brieber Márta Győr-Sopron megyei egészségnevelőt, Kántor Ferencnél, a Komárom- Eszíergom. megyei Vörös- kereszt munkatársát és dr. Bokor Pétert a témával kapcsolatban megjelent írásaiért. — ella — meghalt. Az áldozatnál semmiféle igazolvány nem volt. Amikor a baleset érte, sötétszürke kabátot, fekete hosszúnadrágot, rózsaszín pulóvert és fekete csizmát viselt. A rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek, akik a balesetet látták, vagy az elhunytról bármiféle felvilágosítást tudnak adni. Levélcím: Budaörsi Rendőrkapitányság, Szabadság út 160. Telefon: 166-9055 vagy 166-9271. ★ Tragikus baleset történt november 27-én délelőtt 10 órakor Piliscsabán. Nagyné Molnár Tünde Marianna 25 éves piiiscsabai lakos személygépkocsijával Dorog felé haladva áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol egy fának ütközött. A balesetnél a személyautó vezetője és egyik utasa, a 12 éves Fodor Árpád a helyszínen meghalt. A gyermek édesanyja, Fodorné Záprel Erzsébet 36 éves piliscsabai lakos súlyosan megsérült. A Budaörsi Rendörka*'’'- tányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének alapos gyanúja miatt nyomoz az ügyben. Kérik mindazokat, akik a tragikus balesetet látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen felvilágosítást tudnak adni, jelentkezzenek a Budaörsi Rendőrkapitányság közlekedési alosztályán: Budaörs, Szabadság út 160. alatt, vagy a 166-9055-ös telefonszámon. mi Mif. ni Főszerkesztő: Vödrös Attila. Főszerkesztő-helyettesek: Bánó Attila, Győri András. Vezetőszerkesztők: Deregán Gábor, Hardi Péter. Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pl. 311. Irányításiam: 1446. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: Horti József vezérigazgató. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. - Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax és üzenetrögzítő: 138-4416. - Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Vállalat, hirdetési osztály Telefon: 138-4707, 138-4420, Telefax: 138-3150. A lapot előállítja o Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlap- kézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél és o Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900 - közvetlenül vagy postautalványon átutalással a HELIR 215-96 162 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj (december 1-jétől) egy évre 4116, fél évre 2058, negyedévre 1029, egy hónapra 343 Ft ISSN 1215-847X