Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-28 / 281. szám

1092. NOVEMBER 23., SZOMBAT Hibás döntés Egy régi előfizetőjük ír önöknek. A lap rovataival, színvonalával, és politikai irányvonalával elégedett vagyok. Azzal nem, hogy megszűnt a különböző vá­rosok oldala, és, főleg Ceg­léd és Nagykőrös érint, mi­vel én ceglédi vagyok, fe­leségem pedig, nagykőrösi. Sok idős emberrel beszél­tem, akik szintén hiányol­ják a Ceglédi Hírlapot és mivel megszűnt az oldal, lemondják az újság előfi­zetését. Én és a családom úgy döntöttünk, hogy ha a ceglédi rész nem lesz visz- szaállítva, a lapot lemond­juk. Ez nem zsarolás, ha­nem ésszerű döntés, mivel az olvasó másképpen az újságra nem tud hatni. Ké­rem a tisztelt főszerkesztő urat, hogy a szerintünk hi­bás döntését szíveskedjen felülbírálni ... Sila József Cegléd A tartalom feledteti a papírminőséget Gratulálok a lapjukhoz! Eddig az Új Magyarország olvasója voltam, és az önö­ket ért támadások kapcsán szereztem tudomást arról, hogy az Attilák a Pest Me­gyei Hírlapot szerkesztik. Gondoltam, kipróbálom. Nagyon elégedett vagyok, mert ez az a tiszta hang, amire az országnak szüksége van (kár, hogy Pest megye nern az egész ország), örü­lök a nagyszerű szerzők írásainak (Benedek profesz- szor. Török Bálint, Balas- kó Jenő. Szuhay Balázs), Tetszik a bukovinai széke­lyekről szóló regény, és szí­vesen olvasnék Kunszabó Ferenctől is. A nagyszerű tartalom feledteti a gyen­ge papírminőséget és a ho­mályos képeket. Szeretném tudni, mikor rendeznek ol­vasói összejövetelt, mert szívesen találkoznék a szerkesztőség tagjaival... Varga Enikő Budapest, XXL kér. A szövetség megrendeli T. Vödrös Attila Főszer­kesztő Űr! Megkaptuk szép, október 22-i ünnepi számukat. A lap magyar, forradalmi örökséget ápoló szelleme annyira megnyerte szövet­ségünk tetszését, hogy ezennel megrendeljük a lapot december elsejétől. A hozzánk járó lapokat helyben készpénzzel fizet­jük az újságosnak. Kérjük intézkedését a megrende­léssel kapcsolatban. Még egyszer gratulálunk a lap szelleméhez! Tisztelettel Desztics Jenő, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége alelnöke Válasz az 1992. november 20-án megjelent „Felfüggesztett polgármester marad” c. ci kkükre. ... kétségbe vonom az „Ilonka” bevezetőjében le­írtakat, amiben a Közép- Duna Menti Vízgazdálkodás pomázi kirendeltségének telefonértesítéséről írt le. ... a cikket író újság- írónő a Szigethalmon mű­ködő EXTRADE Osztrák- Magyar Kft. újságjának fe­lelős szerkesztője, ahol már nem a „művésznevén”, ha­nem Kátai Máriaként végzi teendőit a „Generáció” c. lapnál. Ezért hál a fentiekben leírt cikket inkább ezen Hajdanában, a korona-világban, boldog békében gvermekzsúr volt az ezredorvosék házában. Alighogy elkezdődött az ártatlan mulatság, körbejárt a komisz, mérges és karbolszagú katonaorvos bájos és kedves kis­lánya. Néhány választott fülbe a következő csábítást súgta a kísértő Évácska: — Akarsz megismerkedni a Halállal? Akarsz? Meg­mutassam? Jó, megmutatom! De csak neked! Gyere, surranjunk ki a rendelőbe!... Furcsa, doktori divat, dívott abban az időben. A leg- mutatósabb sarokban ott fityegett a vasrúdján a Csont­váz. Az összefűzött csontocskáli zörgésén keresztül hal­latszott. vigyorgó arcán pedig látszott, hogy velencei csillárnak képzeli magát... A liliputi vendégseregnek elszánt kis kutatócsoportja ott volt hát a rendelőben. Csak a halál nem volt már sehol sem. Az óvatos orvos sötétzárkára ítélte, még a zsúr előtt, amikor lakat alá tette a műszereit és a mér­geit a kutató kis zsivánvok elől. Akkor a halált is be­tette az „egyesbe”, vagyis a ruhaszekrénybe. Nehogy valamelyik gyermek megriadjon tőle, és felsivalkodja ijedtében a szomszédos huszárlaktanyát. A halált azonban mi azért mégis megtaláltuk az író­asztalon, mégpedig három példányban. Mivelhogy há­rom tengeri kagyló, három búgócsiga, három papírnyo­mó feküdt az asztalon, amit egymás kíváncsi arcához szorítgattunk. hogy a búgócsiga jajgató és örvendező kedves zsongását sorban kitapasztaljuk. Pedig, lám, a búgócsiga is csak csontváz. Gyönyörűséges és egy csöp­pet sem félelmetes. Holott a búgócsiga nem is valami fensőbbséges embernek a csontváza, hanem tengeri kagylóé, ázalék-állaté, melyeket a mi természetrajzta­nárunk, nagy kunsági őszinteséggel, csak takony-álla­toknak nevezgetett. Van-e érdekesebb muzsika a vilá­gon, mint a búgócsiga monoton muzsikája, mely min­den földi dolgokat, jajszót, kocsizörgést, kanárifüttyöt összeszűr. és búgó, szép zajban visszaad? Ilyen magától zsongó óriáskagyló volt a magyar ki­rályi vár, mely nemcsak az alatta elsuhanó dunai hajók kürtszavát adta vissza, de hajdani Hollós Mátyás ta­lajba süllyedt ezüstorgonájának a lágy hangjait is. Zenélt ott minden udvari szobor, minden ösvény a parkban. Hangokat adott a kicsi és a nagy trónterem és minden terem, ha nem is lakott benne senki. ...Tornyok alján, az őszi szél, Régmúlt dicsőségről beszél... De, nini, ma éjjel nemcsak a szél beszélt, és nem is a halott kardinálisok, akik a makacs Mátyással pöröltek, mindig hiába, és akik Vitéz János bíboros és herceg- prímás szabadonbocsátását követelték éppen ezen a he­lyen, ahol most ültünk. Ma este, lám, az egyik legna­gyobb élő bíboros, Mercier, Belgium csillaga adta meg az utasításait, csöndes, édesapai hangon, miután töviről kft. érdekében és a vele szorosan együttműködő ne­vezett „polgármester” ér­dekében írta meg. Indíté­kának okát nem kívánom ecsetelni... ★ Tisztelt Galambos József­nél A szigethalmi polgármes­ter csak égjük szereplője az ügynek. Amit a megkérde­zettek véleményéből és in­dulataiból kikövetkeztet­tem; az nem más, mint sze­retnék végre befejezni a beruházást. A lakosok is szívesen innának kevésbé nitrátos ivóvizet. A mérge­zett, egészségre veszélyes folyadékot senki sem sze­reti. A beruházó és a kivi­telező vitáiba tudomásom szerint a helyi polgármeste­ri hivatalnak nincs beleszó­lása, hiszen ön azt mondta, hogy az ügy a víziközmű társulatra tartozik. Vagy tévednék, közben megvál­tozott a dolgok menete? Üdvözli: Ilonka Mária újságíró Vendégbírák Magyarországon? Régi előfizetői vagyunk a lapnak, örömmel látjuk, hogy korszerűbbek a for­mát. a tartalmat illetően. Jó gondolat volt, hogy Bal- sai István igazságügyi mi­niszter véleményét, állás­pontját ismertették. Jó gondolát, hogy az olvasók­kal leveleznek — a többi jó gondolat mellett. Biztos vagyok benne, ha a harmadik hatalommal bővebben foglalkoznának, nem elfogultan, csak tár­gyilagosan, mondjuk pol­gári peres ügyekkel is, sok-sok olvasót, levélírót szereznének. Közelebb ke­rülne egymáshoz az állam­polgár és a jog. Mert ma csak a politikáról és a gaz­daságról hallani túlsúly­ban, pedig az emberek nyugalma a legfontosabb. Javaslom, hogy a bírák hiányát pótolja a kormány külföldi „vendég” bírók­kal. Ügy dolgoznának a bí­róságon, mint az ország más területén. Példamuta­tásukkal felfrissülne a munka és tisztulna is. Üdvözlettel Bakos 1,ászióné Verőce Szotyi Közeledünk az úgyneve­zett Európa-ház felé. De — sajnos — köpködve ... Van nekünk ugyanis egy nagyon fontos haszonnövé­nyünk: a napraforgó, ami nagy táblás termesztésűén mezőgazdaságunk egyik kincse, hiszen olajat ad' olajat zsírróként és újab­ban olajat környezetkímélő dízelmotorjainkhoz, meg­takarítva kemény valutát, és talán, ha nem rak ink rá mindenféle költségtényezőt, még elfogadhatóbb áron Is a drága importkőolajnál, ami valutáért jön Keletről- Nyugatról. egy kis aggoda­lommal : ha jön. Köztudott haszna mellett azonban ártalmat is hord magában. Ha pörkölve, esetleg pörköletlenül, héjá­ban árusítják (tudomásom szerint ebben a formájá­ban környezetvédő tilalom ellenére) utcai árusok, bó­désok, piacok anyókái, sőt az aluljárók meg-megfuta- modó árusítói. A tömeg pedig veszi, köp­ködi maga körül, tekintet nélkül a helyszínre, kímélet nélkül, szerteszét. Van. aki szakadt farmerban, van, aki drága bundában ... A kikö­pött héj pedig dombokat képéz a járdák, villamosok, vonatok, buszok ülései közt. Az utazó személyzet tehe­tetlenül tárja szét a kezét: — Mit tehetek?! NÉMETH KÁLMÁN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 12, hegyire mindent kikérdezett a bukovinai székelység sorsáról: . — Törik-szakad, valamiképpen segítse őket haza, fiam ... — mondta. — Itt látom, a kormányzatnál min­den segítő jóakaratot megtalálhat. Az a földrész, ahol most élnek: az új háború poklának lesz a feneke. Ma­gyarországot el sem tudom másképpen képzelni, mint a béke semleges szigetét. Önöknek annál az asztalnál, ahová a románok már leültek, nj7erni nem lehet. Hi­szen nemsokára bent lesznek, vagy már bent is vannak Romániában a német tankhadosztályok. Az a híre, hogy a vezényszó is német lesz... No, nem tudom. De éppen tegnap hallottunk vezényszót itt, Budapesten, más irányból. S bizony, eléggé rikácsoló stílusban. Olyan izenet, hogy jövőt lehet olvasni belőle. Az izenet a kö­vetkező : — Egyetlen német katolikusnak sem szabad eljönnie Budapestre, az Eucharisztikus Kongresszusra!... Sem papnak, sem civilnek... Mi ez?... Mi más ez, mint Dante áldásának a félig való teljesülése, amit ugyan a Pokolból küldött, de igen angyali lélekkel és jóakarat­tal: Boldog vagy te Magyarország ... Csakhogy vigyázz, vigyázz ... A lépésed még egyszer el ne hibázd. A királyi vár nagy vendégeit most aludni vitte Mé­száros prelátus, aki, amikor visszatért az ebédlőbe, mind a két- kezét kitárta örömében. Olyan volt, mint egy ugrándozó, tavaszi bárány: — Miféle szerencsés burokban születtek maguk? — kiáltotta. Aztán a felhivatásom tárgyára tért, a holnapi nagymisére, melyen a Kormányzó úr családja fog részt- venni és a kíséretük. Testőrök fognak minisztrálni. A beszéd ne legyen túl hosszú, amolyan: „Kimerítem a tárgyam és kimerítem a nyájam ...” Mosolygott, aztán azt mondta kedves szellemeskedés­sel, most már keresztnevemen szólítva: — Kálmán fiam, az Isten végtelenül bölcs, végtele­nül hatalmas, és végtelenül jó... Csupán egy végtele­nül hosszú beszéd hozhatja ki a sodrából... — Igen — mondta most hirtelen aggodalommal —, mi lesz az or­gonistával? Ki fog orgonáim? Mivelhogy a Várkápolna orgonistájának a Hősök terén van szerepe holnap!.,. Valóban, mit is tehetünk? a nevelés hatástalan, a til­tás erőtelen: az árusítás zavartalan. Őrlik a fogak a magokat — és az idegeket. És tovább nőnek a dom­bocskák a megállóhelyeken, a hivatali folyosókon, ren­delők váróiban, minden egyéb elképzelhető és el­képzelhetetlen köztéren- helyen. Igen. ez lassan köz­hely! Ezen, nem túlzók, évtize­dek óla kesergek magam­ban és az írott sajtóban, hiába, csepp a tengerben. A kultúráin Hanság tengeré­ben! Hogy miért írom én ak­kor ezt, divatos szócsavar­ral: itt és most? Mert mindez eszembe jutott egy Pestre tartó HÉV-szerel- vény kocsijában. Az egyik ablaknál csinos­ka, drága bundába burkoló­zott, jól öltözött nő ült fel­ékszerezetten, ápolt, gyű­rűkkel megrakott, lánccal ékesített kezecskéjével nyúlt időnként a szatyrába — egy marék szotyiért. Azután; kreces, pflükk, maga alá! Mire az Örsre értünk, te­kintélyes halmot, prödakält. A padlóra — meg egy gör­csöt az idegeimre. Beval­lom, nem mertem rászólni, de más se! Közömbösen nézte mindenki! S a jegy­vizsgálónő is elment né­mán, félrefordított fejjel, megkímélve magát egy eset­leges vaskos gorombaság­tól. Tíz éve is annak, amikor „közkinccsé” tettem javas­latomat, mint részmegol­dást. Valamikor olajütős komám egy diákbálra a hántolt, pörkölt naprafor­gómagot. a szotyit, celofán­zacskóba csomagoltatta. „Diákabrak” felirattal látta el, és így kínálgatta a háló­zó fiataloknak — óriási si­kere volt. (A sós mogyoró vagy mandula „kisöecse”.) Háború utón voltunk köz­vetlenül : a többi borkorcso­lya csak egy fogalom volt. Állítom: a pörkölt szoljá­nak is, amit így kulturál­tan, szemetelés nélkül le­hetett fogyasztani, jó íze volt, illúziót keltőén helyet­tesítette, pólolta rangosabb rokonait. Persze, nem én fe­deztem fel a passzátszelet, jól ismeri ezt édes- és cuk­rásziparunk. Sajnos, javaslatom nem hullott — a maggal együtt — termékeny talajba, csak a földre. Egyrészt gyártani kellene és terjeszteni ott, ahol most ennek a szotyi- nak van piaca, és a hagyo­mányos rossz gyakorlatot megakadályozni, végső esetben tiltani és a tiltást fokozni. Nem vagyok felhők közt járó idealista: főképp a til­tás sem oldaná meg gyöke­resen a kérdést, de mégis­csak tisztább és kulturál­tabb lenne kis hazánk — és nem körülköpködve! Még szotyival se! Fazekas Mátyás Veresegyház Segély helyeit* munkát „ .. Jelenleg a munkanél­küli-segély nem lehet ke­vesebb 8500 Ft-nál, de a nyugdíj igen. Akár 40 éves munkaviszonnyal is, a 60 éven felülieknél úgy ér­zem, az emberi jogok te­kintetében itt igen nagy bajok vannak. Kérem tisztelettel, ne munkanélküli-segélyt, ha­nem munkát adjanak, mert ez a nép munkához szo­kott. És olyan családfők­höz, akik nem csak azt ad­ják családjuknak, ami a saját tányérjukról lema­radt. Tisztelettel: Sztruhár Gyula Vác Tüdőbeteg orgonistánkat otthon hagytuk, most meg­lepődtem. De rögtön kivágtam a feleletet, nem is tud­va talán, mit beszélek: — Kodály Zoltán... — mondtam sebesen. — Kodály! Nem lehetne vajon megkérni őt, hogy orgonái jón? Mészáros prelátus elhűlve nézett rám. Nagy csalódást olvastam ki fürge, apró szemeiből... — Kodály?... Kodály Zoltán? Hogyan jutott magá­nak esz.ébe ez a név? Ugye, valahol olvasta?... Tudja-é azt, hogy ez a nagyon nagy ember a világnak egyik legfényesebb embere? Nem mindenki falusi tanító ám öreg Bukovinában ... Ejnye, ejnye, Kálmán fiam ... Aztán mégis mozgósította a kedvemért a világot, in­nen, a várból. Aztán mégis, hamarosan kikereste a tele­fonközpont a mindig elfoglalt és zárkózott nagy ember­nek, Kodáljmak a titkos telefonszámát. És a telefonból egy vidáman csattogó, örvendő, készséges hang felelt: — Ott leszek ... Ott leszek ... A Szép Ilonka kútjá- nál, a Várban, már fél nyolckor ott leszek.. . Persze, majd orgonálok... A viszontlátásra, és a viszonthal­lásra .. .! Csak most mondta meg a prelátus úr, hogy mise után kihallgatást kapunk, amikor módunk lesz kiteregetni szívünknek minden vágyát. — Hanem — mondta jóakaróm az órájára nézve —, ideje lesz eltenni magunkat. Éjfél utáni két óra van, Kálmán. Most a Hunyadi út felől hozott le a motoros bérkocsi. Első dolgom volt, néhány embert felkelteni, megbeszé­lendő a reggeli ébresztőt. Keresem az ezermesteremet, Székely Albertet, hallom: — Székely Albert leitta magát. Albertet elvitték a magyar röndérek. Ha valaki azt mondta volna, hogy a Sarkcsillagot le­fokozták, és levágták az összes csillagjait, így meg nem lepődtem volna. Ha valaki azt mondta volna, hogy egy disznó repülő-licencet kapott Jupitertől és belérepült az első pocsolyába, nem estem volna úgy kétségbe, mint ezekben az elhatározó, szent percekben megijedtem a rossz hírtől, mely, hála a nagyon jó Istennek, erősen túlzott volt. Előbb arra gondoltam, hátha a csudaóra mai kettős dicsősége szállott a fejébe? Aztán megtud­tam, hogy a bámulóitól pénzt kapott. Egy másik társa­ság vacsorára hívta, és némi kéknyelű borokat öntöttek belé. Talán azért, mivel az ezermester makacsul han­goztatta egy darabig, hogy ő a Józan Székelyek nevére hallgató anti-alkoholellenes ligába tartozik. És ha már magyar röndér is volt a dologban, akkor úgj'. is vélhettem, hogy verekedés is történhetett. Valaki talán lecsángózhatta az ezermestert. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents