Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-21 / 275. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP • • • .. LEVELÜNK JÖTT 1993. NOVEMBER 31., SZOMBAT 13 Lehull az álarc Valójában megállapít­hatjuk, hogy a mai ellen­zék (tisztelet a kevés kivé­telnek) igazándiból inter­nacionalista. Nemzetinek egyáltalán nem mondható. Ök állandóan Európáról papolnak, de valójában vi­lágpolgárnak akarnak lát­szani. Én bátran megvallom: először, másodszor és har­madszor is magyar va­gyok! Én nem akarok olyan „európai” lenni, mint amilyet a vörösből lett rózsaszín kommunis­ták hirdetnek és akarnak. Valójában ez, csak egy nagy maszlag, mert való­jában internacionalizmust akarnak. Egyről azonban megfeledkeznek: A Ma­gyar Nép-nek elege volt belőlük is, meg az interna­cionalizmusukból is! Hogy ilyen nagy a hangerejük, ez annak tudható be, hogy nem történt meg a felelős­ségre vonásuk! — az elmúlt negyvenegynéhány év min­den bűnéért. Emellett pedig még arra is volt eszük, hogy a va­gyont: lett légyen az párt, vagy állami, maguknak biztosították. Tele zsebbel, teli torokkal harsogják, hogy úgy nem lehet Euró­pába jutni, ha megpróbál­juk elszámoltatni őket. Ugye milyen is az élet? Milyen nagy hangjuk lett ismét. Nem hiába mondom és állítom: a kezdeti félel­meiket, ma már a maga- biztosság váltotta fel. Tele zsebbel, tele hassal és min­den jóval, amit ez az álta­luk „elnyomó” mai rend­szer — melyben a koalíció „terrorja” alatt nyögnek — nyújt nekik: élik világu­kat, mint vállalkozók és zsíros vezető állásokban „vergődők”. Az egykor kisemmizett „dolgozó nép” ma is az igát húzza összeszorított foggal, de éberen figyeli a könnyen élők dáridóját, amíg majd egyszer meg nem unja, és akkor ... En­nek kapcsán jutott eszem­be egypár érdekes jelen­ség, melyet megosztok az Olvasóval. Fel teszek két kérdést, melynek elbírálását is az Olvasóra bízom: 1. Mivel magyarázható az ellenzék azon magatar­tása, hogy nemzeti ünne­peink: augusztus 20. és ok­tóber 23. központi ünnep­ségein nem vett részt (egyes személyek kivételé­vel) ? 2. Vajon az is mivel ma­gyarázható hogy az MSZP az Oktatási Központ épü­letében levő rezidenciá­jáért nem fizeti az önkor­mányzatnak, mint tulajdo­nosnak — aki a fenntartá­si költségeket, víz-, vil­lany-, fűtési díjakat fizeti — a bérleti díjat, arra va­ló hivatkozással, hogy a Vagyonügynökséggel áll jogviszonyban. Elgondol­koztató álláspont akkor, midőn telekkönyvileg a Vagyonügynökség az ön­kormányzatra jegyeztette be még 1990-ben a tulaj­donjogot. Jelenlegi bérleti díjtartozásuk közel három- százezer forint, mely csak a II. emeleti rezidenciát terheli. Ehhez járul még hozzá a lezárt alagsori raktárhelyiség — melyben állítólag iratanyag és ki tudja mi még? —, ugyanis a kulcs egy példánya nincs a gondnokságon, mely elő­írás: tűz- és rendészeti vo­natkozásban — bérleti dí­ja. amit szintén nem fizet­nek. Lehetne még szólni a szép, drága bútorokról — amit szintén az állami költségvetésből finanszí­roztak — melyeknek „lába kelt”. Ez is megérne egy nyomozást, hogy milyen jogcímen tulajdonították el „egyesek”. Azt is érde­mes volna a nyilvánosság előtt tisztázni, hogy az MSZP rezidenciájának be­rendezése miért nem ke­rült leltározásra, illetve önkormányzati tulajdonba vételre. MIÉRT? Még min­dig azt hiszik, hogy ök az „uralkodó osztály”, és ne­kik nem kell betartani a törvényeket? Ügy gondol­ják. hogy ök törvényen felül, vagy kívül állnak, mint egyes főméltóságok ? A fent leírtak egv kíván­csi váci polgár válaszkere- sése által érthetetlennek vélt dolgokról. Forgó László Vác A szomszédok is oltották Még most is beszédtéma Sülysápon az a tűzeset, ami a Patak sétány 3-ban, az ÉP-CO Kft. központi épü­letében keletkezett, s ami­ért Il-es riasztást kellett elrendelni. Nagy erőkkel vonultak fel a monori, nagykátai, a Budapest XVII. kerületi, Pest me­gyei, valamint a tápiósze- csői honvédlaktanya tűz­oltóegységei. Mi is történt tulajdon­képpen a nevezett helyen? Az olajégő meghibásodása következtében, felrobbant az épület kazánja, szétve­tette az olajégőt és tarto­zékait, a megsérült veze­tékeken ömlött az olaj, s az így keletkezett tűz át­terjedt a tetőszerkezet két­harmadára. A robbanásra összesereg- lettek a szomszédok, s — a tűzoltók kiérkezéséig —, kerti csapról, slaggal fékez­ték a terebélyesedő tüzet, derekasan kivették részü­ket az oitásból. A tűz ve­szélyeztette a közeli asz­talosműhelyt (a fűrészelt faárut) és a szomszéd csa­ládi házat. Mint már szám­talan esetben — ebben a községben —, a gyors se­gítségnyújtás, lélekjelen­lét most sem volt hiába­való. Mire kiérkeztek az állami tűzoltók, mindenki fellélegzett: nem terjedt tovább a nagy lángokkal égő tűz, amit a szürke ru­hás egységek megfeszített munkával, teljesen eloltot­tak, köszönve a lakosság hatékony segítségét. Ilörömpű Jenő Monor BU 35-16 Ez — a címben szereplő — szám egy olyan Volán­busz száma, ami Gödöllő- höz tartozik, és aminek a vezetője november 16-án a veresegyházi MÁV-állo- más megállóba kocsijával 13.50-kor üresen állt be, és felszállásom előtt figyel­meztetett, hogy busza meg­hibásodott, és Gödöllőn csak a Volán-telepig megy, úgy szálljak fel. Erre szokás mondani: „meg voltam lőve”, mert nekem három órakor ve­títéses előadásom van meg­hirdetve a kistarcsai nyug­díjas pedagógus-klubban (mellékesen: a morva vá­rak és Macedónia—Görög­ország, ez évi társasutaim- ról), és ha a csatlakozást lekésem, csalatkozik kö­zönségem. Mindenesetre felszálltam, hátha lesz helyijárat-csat- lakozásom. Mindenesetre az első padra ültem és kezdtem a Volán-telep előtt fészkelődni. A fiatal, sza­kállas buszvezető rám­szólt: maradjak nyugodtan ülve, annyit még elbír a kocsi, hogy a postáig elvisz — látván, hogy bottal já­ró, elég súlyosan mozgás- sérült- vagyok. Ügy lett: elvitt a postáig, én pedig elértem a csatla­kozó HÉV-et, és így prog­ram szerint Kistarcsára ér­tem. Kedves, figyelmes busz­vezető barátom: köszönöm! (íme, dicsérni is lehet a Volánt!) Fazekas Mátyás Veresegyház Harácsoló buszsofőr Állandó olvasójuk va­gyok, előfizetek a lapjukra. Szerintem mindent megta­lál benne az olvasó, amiről tájékozódni szeretne. A múlt hónapban két cikk­ben is olvastam, hogy a BKV és a Volánbusz hat­hatósabban intézkedni fog a potyautasokkal szemben. Én Vámosmi kólán lakom, majdnem az isten háta mö­gött. Odakerült egy sofőr, aki Volánbuszon dolgozik. Bizonyára az önök fantá­ziáját is megmozgatja, ha elárulom, hogy a bevétel körülbelül 80 százalékát a saját zsebébe teszi. Jegyet nem ad, és ha valaki kér, akkor azt mondja: minek az magának, úgy is oda viszem, ahová menni akar. Egy ízben Mikolától Szo­big tizenketten szálltak fel. Ebből két bérletes, egy nyugdíjas volt. Megfigyel­tem. hogy a kilenc fizető utasból hatnak nem adott jegyet. És ez csak egy út a sok közül. Sokan távolabb­ról jöttek, tele volt a busz, körülbelül tizenöten még álltak is. Jeleztem a szobi forgalomirányítónak a tör­ténteket. Ö azt ígérte, hogy beszél a sofőrrel. En­nek az lett a hatása, hogy aznap visszafelé is jegy nélkül utaztam, s velem együtt a többi utas is. Még ezen az estén Vámosmi kó­lán együtt poharazott a forgalomirányító és a sofőr, aki egyébként Bandi név­re hallgat. Egyébként há­romnaponként dolgozik a járatunkon, és minden esetben a fent leírtak sze­rint cselekszik. Nemrég írtam Budapest­re a Szabolcs utcai köz­pontba, és panaszt tettem. Jöttek is az ellenőrök két- három ízben, de lehet, hogy szóltak a forgalomirányító­nak. Ezt abból gondolom, hogy a sofőr kibeszélte a buszon, hogy valaki följe­lentette őt a központban. Az ellenőrzés idején, állí­tom, hogy ötszörös bevétele volt a vállalatnak. Min­denkire tuszkolta a jegye­ket, ami miatt többen is csodálkozva kérdezték, hogy mi történt. Egyik nap csoda történt, mert az el­lenőrök rajtakapták. öt utasból kettőnek nem volt jegye, a harmadik nyugdíjas volt. Jött a bír­ság, és a sofőr rögtön kifi­zette a büntetést, plusz a két jegy árát. Az ellenőrök kérdezték is, miért fizeti ki az utasok helyett .. Ugyanezen a napon, szom­baton esős idő volt, és Pe- rőcsényben szüreti bált rendeztek Sofőrünket lát­tam, amint vörösbort és rö­videt iszogatott. Meglátott néhány várakozó fiatalt, akiket rábeszélt, hogy elvi­szi őket a perőcsényi bálba. Azok össze is adtak körül­belül 2000-2500 forintot, amiért így, abban az alko­holos állapotban el is szál­lította őket. Szeretném, ha kijönnének a riporterek, és az utca emberétől is érdek­lődnének az ügyről. Talán el lehetne érni, hogy ne dráguljanak örökké a vitel­díjak, mert ha a sofőrök nem dolgoznának a saját zsebükre, akkor a vállalat sem kényszerülne ezekre a lépésekre... Varga János Vámosmikola Most Szent László ül fel, az igazi, a királyi lovas, az élő, a saját szobrának a helyére, a bronznyeregbe. De már nem tudok a versre figyelni. Valami borzalmas ve­szedelmet vettem észre a vonat ablakában. Borzalma­sabb veszedelmet, mintha pokolgép füstölögne a sínek között. Olyan veszedelmet vettem észre, amitől a leg­nyugodtabb mozdonyvezető is frászt kapna, ha akkor hajtaná a vasúti hídra, árvizes helyen a vonatját, ami­kor már ingadozik és vízbe bukik annak a hídnak a lat­ja, amelyikről már késő a visszatérésnek még csak a gondolata is. Intettem én kétségbeesetten Bálint Jóská­nak, hagyja félbe a verset, amelyikben egy rettenetes versszakasz következett! Csak most szikrázott fel az em­lékezetemben, hogy milyen szakasz következik. Bálint Jóska nem értette meg az én kétségbeesett „szignálásom”. Bálint Jóska nem tudta még, hogy a bu­kovinai székelyt csak egyetlen sértéssel lehet kihozni a sodrából. Ha azt mondod neki, hogy: „— Te csángó...” Ezért a szóért ölni tud. Azt kérdi a svájci francia író: „Mi a legnehezebb do­log a világon?” Aztán megmondja: „Elesni a jégen, zseb­órát, órát és orrot összetörni, aztán felállni és dicsérni az Urat!” Egyszer egy székely leugrott a vonatról, mert ott va­laki azt mondta neki: „csángó”. — Aztán feltápászkodott és így fohászkodott: Köszönöm, Istenem, hogy nem ma­radtam a vonaton, ahol csángónak neveztek, s így nem kellett gyilkossá lennem ... Bálint Józsefnek a szájára jött a rettenetes verssza­kasz: Egy ugrás a Kálvária És kilenc a Királyhágó Hallja körme csattogását A vad székely és a csángó ... Toldi Miklós, a bukovinai kilencvenkét éves öreg bíró akkorát ordított mérgében, mint egy megsebzett bölény. Mint egy amerikai tehergőzös mélyhangú kürtje: — Nem igaz!... Nem igaz!... Ez az úr hazudik!... Jancsi füllentett, de rajtakapott. Felháborodott anyus­kája vallatta kitartóan és kedvesen. Végül az úgyneve­zett hazugságkutató géphez folyamodott, a legeslegré­gibb „swiccs”-hez. Mutatóujjával megnyomta kisfiának az orrocskáját. Hogy, hogynem, ebben a pillanatban a falióra hirtelen megállóit... A fiával viaskodó mama próbálta kihasználni a véletlen játékát. Azt mondta dia­dalittasan: — Látod ... Látod, Jancsi? ... Akkorát hazudtál, hogy a kakukkóra a falon megállóit. Mire Jancsi visszatromfolt. Hamvas kis arcát a másik „swiccs”-hez. a mamai orrhoz dörgölte, és ezeket mon­dotta csókolnivaló orcátlansággal. — Most már belátom és sajnálom, anyuskám, hogy NÉMETH KÁLMÁN A tűzmadár A bukovinai székelyek regénye 6. hazudtam. De te az imént még nagyobbat füllentettél. Mert ugyan ki fogja elhnni neked ezen a világon, hogy csak úgy, gombnyomásra, a levegőn keresztül meg tu­dunk mi ketten állítani egy ilyen parasztvágású, kemény bajor szerkezetet, mint ez a falióra? ... A legutolsó, valóban boldog magyar napok krónikása igazat ad Jancsikának. Nem gyermeki hazugságnak, de valóban alapos erőnek kellett lennie annak az erőnek, mely a robogó vonaton egy felhúzott órát és néhány száz szívet és lélegzetet meg tudjon állítani. Ilyen erőből csak kettő jöhetett számításba. Egy véletlen földrengés a Sebeskörös mellett épített sínek alatt, ahol mindenütt cseppkőbarlangok boltján fekszik az altalaj. A másik lé­legzetelállító és órákat megállító tényező csak egy Uyea féktelen ordítás lehetett, amilyet a megsebzett Toldi Miklós öregbíró szájából az imént hallottunk. Semmi­féle „kakukkórai sértődöttség” nem jöhet számításba. A kakukk maga is hencegő és hazug madár. A fakakukk minden órában azt káricsálja, hogy megtojott, mégsincs alatta soha semmi. De hogyan is lehetne tojást szedni a kakukkórából? Hiszen az igazi, eleven kakukk is a mások fészkébe cseni be a tojásait, a többi madaraknak pedig azzal henceg, hogy külföldi intézetekben nevelteti porontyait, mint a többi báró? A dühöngő öreg Toldi Miklós öregbíró kiabálásából még a legtávolabbi zárfékezők és vámosok is megtud­ták, hogy a „csángózás” ment a szívére az öreg székely­nek. No, meg, hogy az Arany János felséges szövegébe még az az elszólás" is belécsúszott, hogy — A vad székely és a csángó ... Az áldott jó, fiatal paptestvér, Bálint József a har­madik kocsiba húzódott félre a mérgével, miután köny­vét és furulyáját elhajította. Pilulákat szedett, azt hi­szem, brómot. Magam is próbáltam engesztelni, de reám is megharagudott. Csak ennyit mondott székely szójá­rással, lévén maga is székely: — Vélem most már csak kicsit s jót... Toldi Miklós mellé kétfelől leült egy gimnáziumi ta­nár és egy állatorvos. Csendesíteni próbálták, de olyan rossz helyen próbálták az oltást és olyan ügyetlenül, hogy abból még nagyobb lárma lett. A két, kolozsvári kedves úr a következőképpen bölcselkedett: — Miklós bátyánk haragja teljesen indokolatlan. Az a „csángó” szó nem sértés. Megbecsült szó a szótár­ban ... Csángálást jelent a lexikoni magyarázatok sze­rint ... Toldi öregbíró visszavágott: — Szép név, nem sértés ... csakhogy éppen nem igaz. Hallja az úr . .. bömbölte tovább Toldi Miklós az állat­orvos felé. Hallja csak, miféle lúdoktornak tartanák ma­gát, ha a lovat összetévesztené a vízilóval?... Ha maga a zsidókat ma es Egyiptomban keresné, az arabokat pe­dig Radauczban — Bukovinában?... Holott a lipiczai mének vannak Radauczban, s Bábolnán vannak az ara­bok. Aztán meg a gimnáziumi tanár felé fordult az öreg: — Kijed meg azt mondja, hogy tanár a gimnázium­ban? Miféle tanár az, aki természetrajzot tanít, és még­sem tud különbséget tenni a feketeszárú cseresznye meg a fehérelefánt között?... Miféle tanár az, aki nem tud­ja, hogy más a nyúl és más a nyúlsaláta. Más a g mezi- hordó s más a Göncölszekér. Más a rámáscsizma s es- ment más a spanyolcsizma. Más a kutyatej s más az anyatej. Más a kapor -és más a puskapor. Más a japán­bogár s más a svábbogár. Más az Orion, mert az csillag, s más az órialeves. A fénytörés nem nyavalyatörés. A víziborjú 'nem vízililiom. S a vízkúra nem vízözön — bár igaz valójában a vízözön lett volna az első vízkúra, csakhogy többen beléhaltak, mint meggyógyultak tőle. A fődoktor, az öreg Noé is akkor ázott el éppen, amikor az összes vizek lezuhogtak. öreg Toldi Miklós tréfás vizekre evezett, s most már hinni lehetett, hogy hamarosan le fog csillapodni. A ta­nár úr felé azért még egyszer kifejezte a rosszallását: — Hogyan nem képesek a magyar urak a mü nevün­két megtanulni, holott az Abesszin háború indulása óta mind az ötven törzs nevét külön és betéve tudják az Abesszin nemzetségekből? Nekünk, magyaroknak csu­páncsak két elárvult törzsünk van ? A Csíkból kivert, hazavágyó székelyek Bukovinában. Akik erőst hazavá­gyunk, addig, amíg le nem csángóznak münköt a tudat­lan tanarak és a makacs-szamaruk, akik képtelenek meg­tanulni két szót egy különbségtételért. A másik törzs az a 150 000 igazi csángó, ott ahajt Molduvában, vagy aho­gyan ők mondják: „Etelkuzban”. Jassy, Jászvásár mel­lett vannak az ősi jászok, az ősi kunok pedig a kumánok földjén, ahogyan a romány térképek nevezik a kunok földjit. De azok sem „csángálnak”, met ilyen buta szó sem a magyarban, sem a rományiján nincsen. Csak vala­mi kopac tudósnak a fejében, aki kalap nélkül járhat a legnagyobb esőben, nem ádzik meg a haja. I lógván csángálnának, csengetnének és vándorolhatnának szegé­lyek, mikor sohase volt három lónál többjük egy falu­ban, s már Árpáddal sem akartak tovább vándorolni, ha­nem Etelkuzuban megtelepedének. (Folytatjuk}

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents