Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-03 / 259. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP ŐSZUTÓ 1992. NOVEMBER 3., KEDD 13 Bepalizott öreg A lengyelországi Jelenia Gora közelében meglepő felfedezést tettek az ille­gális máktermelőkre vadá­szó rendőrök. Egy hatal­mas telken mákot ugyan nem találtak, de tekinté­lyes indiai kenderültet- vényt igen. Nem lettek volna kötelek a termésből, hanem kizárólag marihuá­na. Kiderült, hogy a telek gazdája egy 77 éves nyug­díjas. A rendőrök szerint csekély a valószínűsége, hogy az aggastyán művelte a kábítószertermést ígérő földet, ezért most azt ku­tatják, vajon ki tette meg ezt helyette. Lengyelor­szágban egyébként a mák termesztését is csak szigo­rúan ellenőrzött körülmé­nyek között engedélyezik. Sít'spóra /ott Sstáim kämla/stroma Hat évtized együtt Kalendáriumban olvastuk Andrásnak hava a csízió szerint „hév és száraz, napkeleti, tűz- természetű, cholerikus, Jupiternek éjjeli háza, a Sárkányfőnek esete, a farkának felmagasztalá- sa; bírja az emberben a farcsigát és i 't.” Az 1680-ra szóló nagy- szombati kalendárium tanácsai a házigazda­ságról és majorságról: „Ha szent András előtt hidegek nein lésznek; Hidegek azután hidgyed következnek. Azért lium-mj szükség, té're mind rendeld el. Répát, retket eddig rakattál volna el. Szalonnád, káposztád legyenek bővséggcl. Kemenczében való fád nem egy szekérrel. A’ szőlő karóid itt ne rothadgyanak, Szedgyék ki szőlődből, hadd meg munkásidnak.” November a római naptárban az év kilen­cedik hónapja volt, in­nen az elnevezése is, novem latinul kilencet jelent. Az új időszámí­tás szerint jelenleg a 11. hónap az ősz utója. Nem sok kell hozzá, és: November, december, lábon áll a hóember. No­vember uralkodó csil­lagképe a Nyilas, amely Böszörményben, ahol gye- rekeskedtem, koszvójdának hívták ama üzletet, ahová nyiratkozni, meg politizál­ni járt a férfinép, mivel­hogy a vidéki borbélymű­helyekhez úgy hozzátarto­zott a politizálás, akár a pomádé vagy az ollócsatto- gás. A rend őrei — a jegy­ző, csendőr, szolgabíró — nem vették komolyan a Zsombori Alajos műhelyé­ben elhangzó — többnyi­re — kormányt szapuló megnyilatkozásokat. Tisztá­ban voltak azzal, hogy a számba jöhető felforgatót, netán rendszerre veszélyes vezéregyéniségeket nem fi­garóközeiben kell keresni. ★ Az 1939-ben Gyálon meg­nyitott Radlóczky-léle fod­rászüzletben is politizál­tak, kivéve a mestert. La­jos bácsi határozottan állít­ja, ő meghallgatta, de vé­leményt soha nem nyilvá­nított a vendégek által kez­deményezett vitákban. — Soha! Sem Horthy kor­mányzósága, sem a Rákosi- rendszer idején. Ennek tudatában érthe­tő Radlóczky Lajos meg­döbbenése, amikor egy má­jusi éjszakán, 1950 tavaszán érte is eljött a fekete Po- beda, de mielőtt bevitték Pestre, a Kohári utcai ÁVO-ra, a négy marcona vendég padlástól pincéig mindent szertehányt, rend­szer elten izgató bizonyíté­kokat kerestek. A kisipar felszámolásának időszaka volt ez. — Találtak is egy brosú­rát, amit valamelyik ven­dégem felejtett a műhely­ben. Bele nem olvastam, nem tudtam, miről szól, de félretettem, hátha bejön érte a gazdája. Mint kide­rült, Sztálin viselt dolgai voltak benne megírva, meg az 1930-as évek koncepciós perei. Ez szolgált bizonyí­tékul, hogy a rendszer meg­döntésére készültem Hete­kig ütöttek-vertek, mert nem írtam alá az előre megfogalmazott vallomást, amiből csak a számok hiá­nyoztak: hány zsidót ad­tam fel és hányat öltem meg. — Lajos bácsi nyilas volt? — Ugyan! Ügy nézek én ki? Pont az ellenkezője. Meggyűlt a bajom egy nyí­lássá1 is. Negyvennégy ok­tóberében munkaszolgála­" tosok krampácsoltak Gyál- felsőn. Egyikük — futólag ismertem — rimánkodva kért, szerezzek neki valami élelmet. Akkoriban már mi is nehezen jutottunk ke­nyérhez, így aztán jobb híján vettem egy mázsa szőlőt, szétporcíóztam zacs­kókba, s éjjel kivitten a barakhoz, ahol a zsidók aludtak. Bár lepénzeltem, az őr mégis beárult, más­nap megjelent a műhely­ben a körzeti nyilas pa­rancsnok, és pisztolyt du­gott a bordáim közé. Van 24 órám, hogy eltűnjek Gyálról — közölte, és fog­laljam a nevét imába, amiért futni hagy. ★ — Ezt nem mondta el Lajos bácsi az ÁVO-nál? — Mondtam én. Csak bizonyítani nem tudtam. A nyilas lelépett nyugatra, a munkaszolgálatosokat bom­batalálat érte. Azt mond­ták. az egészet csak azért találtam ki, hogy mentsem a bőrömet. Nézze a láb­száraimat: szöges csizmák­kal rugdosták. Egy toho­nya kölyök — főhadnagyi rangban — napszámra ver­te a fejemet ököllel. Nem akkor, később, de erre ment rá a jobb szemem. A leg­rosszabb mégsem ez volt, hanem az az időszak, amit a kisgyűjtőben húztam le, a tárgyalásomra várva. Ott, a cellám mellett foly­tak az akasztások, csak egy fal választott el a kivégző- placctól. Hajnalban végig­hallgattam a felvezetést, az ordítozást. Volt úgy, hogy ötöt-hatot is akasztottak egy nap. Én meg eközben azt találgattam, vajon rám milyen ítéletet szab ki a bíró. Radlóczky Lajos végül is viszonylag könnyen meg­úszta, négy évet kapott a Sztálint poeskondírozó írá­sért — amit el sem olva­sott. A négy évből — pél­dás magaviselet címén — négy hónapot elengedtek a fogva tartói, 1954 októberé­ben szabadult a várpalotai bányából. ★ Szól az orgona, repked a gyertyaláng, a pap halkan mondja az áldást, majd összeköti a két kezet a stó­lával. A két kéz inas, rán­cos, reszketve szorítja egy­mást. És a két arc is ba­rázdás, megviselt, megfá­radt. Nagy idők tanúi. Azok, akik körülöttük állnak, szintén tanúk. Ta­núi lehetnek egy ritka pil­lanatnak. Két ember meg-' ismétli a hatvan évvel előbb már elmondott sza­vakat: akarom őt férjemül, akarom őt feleségemül, jó- ban-rosszbankitartok mel­lette. Isten engem úgy se- géljen! Radlóczky Lajos és fele­sége, Aranka néni most ün­nepelték a gyémántlako­dalmukat. Mely nemcsak számukra volt jelentős. Gyál nagyközség történeté­ben is nagy esemény. Há­zasságukat újra megáldot­ta az egyház, s a polgár- mester is újra bejegyezte a nevüket a községi matriku- lába. A szülők mögött ott állt a népes család. A két Rad­lóczky gyerek, akik 1950- ben még olyan kicsik vol­tak, hogy nem is emlékez­nek arra a szomorú éjsza­kára, amikor az apjukat elhurcolta az ÁVO. De arra már igen, hogy milyen nyomorban éltek négy éven keresztül, milyen kemény küzdelmet vívott a Mami. hogy eltartsa, nevelje őket. Még valamire emlékez­nek. Arra a napra, amikor harmincnyolc éve a Papa hazajött: 1954 októberé­ben. TÖRTÉNELMI EMLÉKBDÉEQ Belépett, de ki is jött Himmler kapuján A Horthy-korszak utolsó kormányának, a rövid életű, ám annál zaklatottabb sorsú Lakatos-kormány tábornok kül­ügyminiszterének, Hcnnycy Gusztávnak, Magyarországon mindeddig nem publikált emlékiratából közlünk részle­tet. A könyv az Európa Kiadó Extra Hungáriám soroza­tában jelent meg. VÁRATLANUL vissza­rendeltek 1933. május 1-jén Budapestre, s kineveztek a honvéd vezérkar hírszerző osztálya főnökének, mivel az addigi főnököt, Ruszkay (Ranzenberger) vezérkari ezredest személyi okoknál fogva le kellett váltani. Számomra kitüntetés volt ez a kinevezés, hiszen meg­alakulása óta hosszú éve­ket töltöttem ezen az osztá­lyon. Ötéves belgrádi ta­pasztalattal a hátam mö­gött ezt új és érdekes fel­adatnak tekintettem. E fontos osztály élén vég­zendő munkám, amely 1937. május 1-ig tartott, sokolda­lú volt és igen felelősség­teljes. Nekünk kellett fel­dolgoznunk a legfelsőbb katonai vezetés döntései­hez készült anyagokat, méghozzá politikailag na­gyon mozgalmas időkben. A kisantant, főképpen Benes és Titulescu irányításával, mindent elkövetett, hogy nehezítse Magyarország helyzetét, s nekünk véde­keznünk kellett a tevékeny­ségük ellen. A legveszedel­mesebbek a csehek voltak a kitűnően kiképzett had­seregükkel, s a hihetetlenül intenzív és erőszakos kém­kedésükkel, amelyet nem­csak katonai, hanem ipari téren is folytattak. NAGYON JÓL megszer­vezték a cseh és a jugo­szláv titkosszolgálatot, ki­vált az előbbit; a román nem okozott különösebb gondot. Munkánk súlypont­ja Csehszlovákia volt. s ebben rendkívül szórásán együttműködtünk a Cana- ris tengernagy vezette né­met Abwehrrel. Számomra emlékezetes a Canarisszal való együttmű­ködésünknek ez a szakasza: kapcsolatunk ekkor fejlő­dött személyes barátsággá, és kitűnőnek volt mondha­tó. Nem titkolóztunk egy­más előtt, nyílt információ­csere folyt közöttünk, s rendszeresen felkerestük egymást Berlinben és Bu­dapesten. Canaris kiváló szakember volt. a hírszerző eszményi típusa: abszolút nyugalom, kiegyensúlyo­zottság, világos helyzet- megítélés, szófukarság és rendkívüli adottságok a hírszerző munkára — ezek voltak a jellemző tulajdon­ságai. Ugyanakkor meleg­szívű. megértő bajtárs is volt. és Hitlerrel ellentét­ben erősen rokonszenve­zett Magyaroszággal. BERLINI tartózkodásaim során mindig fogadtak a ve­zető katonai személyiségek, sőt többször meg is hívtak, például Ludwig Beck ve­zérezredes, a német vezér­kar főnöke, von Ham­merschmidt báró, vezérez­redes. Raeder nagyadmirá­lis. Keitel tábornagv és má­sok; ily módon jobban be­leláthattam az ottani vi­szonyokba. A Canarisszal kapcsola­tos. számos ^rdekes élmé­nyem közül hadd említsek meg néhányat. Amikor egy ízben Berlinben jártam, el­mesélte első találkozását Hitlerrel; az esemény rö­viddel a látogatásom előtt történt. Hitler ki akarta puhatolni, hogyan véleke­dik Oroszországról. Cana­ris világosan vázolta a helyzetet, s arra a követ­keztetésre jutott, hogy a Szovjetunió komolyan ve­endő állam, amelyet nem egykönnyen lehet legyőz­ni. Hivatkozott a magyar tapasztalatokra, valamint az én hírszerző osztályom­ra is, amely e tekintetben kiváló szakemberekkel rendelkezett. Hitler érre hosszú szónoklatba fogott, az ellenkezőjét akarta bi­zonyítani. és azt hangoztat­ta. hogy Oroszországot csak meg kell taszítani, s úgy összeomlik, akár egy kár­tyavár. Ez is Hitler jelleg­zetes helyzetmegítélései kö­zé sorolható. EKKOR MÁR a győri gyalogdandár parancsnoka voltam, amikor — 1939. szeptember végén — útban Budapest felé fölkeresett Canaris. Hosszabban meg­vitattuk az általános hely­zetet. Amikor a lengyelor­szági győzelmes hadjárat után kialakult katonai helyzet értékelését kértem tőle, ő így válaszolt: ..Tu­dod. a háborút máris el­vesztettük.” Elképedve kérdeztem, hogyan állíthat ilyesmit a lengyelországi nagy győzelem után. mire azt felelte, hogy ez csak a kezdet. A háború világhá­borúvá szélesedik, amelybe Amerika is be fog kapcso­lódni, s akkor Németország, győzelmei ellenére is, ösz- szeroppan a végén. Jóslata a reá mindig is jellemző, illúziómentes józanság és előretekintő helvzetmegíté- lés bizonyítéka. Beszélgeté­seink során Canaris gya­korta hangot adott annak az aggodalmának. hogy Hitler még veszélyes ka­landokba bocsátkozhat. CANARIS rajongott a lo­vakért. Valahányszor Bu­dapestre jött. el kellett lá­togatnunk vele a híres bá­bolnai ménesbe. Mindig él­mény volt megfigyelnem. Az osztrák fővárosban óriási sikert aratott a 80 éves magyar Eggerth Már­ta, aki férjével, Jan Kiepu- rával, a neves lengyel le- noristával valaha operet­tek és filmek kedvelt sze­relmespárja volt. A bécsi Volksoperban megy a Szervusz, Robert Stolz cí­mű revü, amelyet a világ­hírű zeneszerző emlékének szentelnek. A revü gazdá­ja Marcel Prawy időnként egy-egy sztárvendéget hív meg. Legutóbb a New Yorkban élő Eggerth Márti volt e vendég. So lean voltak kíváncsiak, tud-e még énekelni az idős színésznő? Kiderült, hogy kiválóan tud, minden gond nélkül még a legmagasabb hangokat is. A bécsi közön­ahogy Canaris szemláto­mást megváltozik, amikor a pompás lovakat szemléli: lélekben megszabadul munkájának terhétől, és mind beszédesebbé válik. Hadd említsek meg még egy, az akkori viszonyokra jellemző epizódot. Egyik berlini tartózkodásom al­kalmával megkérdezett Ca­naris, nincs-e kedvem meg­ismerkedni Himmlerrel, az SS birodalmi vezetőjével. Nem mondtam nemet. Amikor bementünk Himm­ler főhadiszállására, Cana­ris odafordult hozzám: „So­kan beléptek már ezen a kapun, akik soha többé nem tértek vissza.” SZOROS kapcsolatban voltunk, a háromhatalmi egyezmény folytán Rómá­val is, de korántsem any- nyira, mint Berlinnel. Roatta tábornok, az olasz hírszerzés főnöke nagyon okos ember volt. sokat el­ért a maga területén, osz­tálya azonban nem állott a berlini és a budapesti hír­szerző osztályok szakmai szintjén. Roatta kiváltkép­pen rejtjelfejtő tevékeny­ségünk iránt érdeklődött; sejtette ugyan hogy mivel foglalkozunk, de kapcsola­tunk nem fejlődött odáig, hogy Rómát beavassuk tit­kainkba. Hivatali időm alatt több­ször is ellátogattam Berlin­be és Rómába. Prágában viszont csak egyetlen alka­lommal jártam. A cseh kémkedés több ízben olyan helyzetet teremtett, hogy kénvtelen voltam lemonda­ni tervbe vett második prágai utamat. TEVÉKENYSÉGEM a hírszerző osztályon, amely­nek már létrehozása óta munkatársa voltam, hosszú katonai pályafutásom leg­szebb feladatai közé tarto­zik. Roppant érdekes, vál­tozatos és sokoldalú munka volt ez, amelynek révén betekintést kaphattam a gyakorta döntő fontosságú nemzetközi katonai és po­litikai ügyekbe. Ez érvé­nyes belgrádi és athéni ka­tonai attaséi tevékenysé­gemre is. (Folytatjuk) ség felemelkedett helyéről, úgy ünnepelte a 80 éves énekesnőt, amikor fekete­rózsaszínű ruhájában meg­köszönte a tapsokat. Eggerth Márta 62 évvel ezelőtt aratta első átütő si­kerét Kálmán Imre Mont- martrei ibolya című ope­rettjében. S éppen Robert Stolz volt az, aki közvetí­tett, amikor a fiatal mű­vésznő partnerével, Jan Kiepurával, az ugyancsak fiatal tenoristával folyama­tosan veszekedett. A vesze­kedésből — mint az gya­kori — házasság lett Eg­gerth Márta most New Yorkban mesterkurzusokat vezet. Hangja csengésének megőrzését annak tulajdo­nítja, hogy mindig alko­hol és nikotin nélkül élt. Eggerth sikere a régi Tapsvihar Bécsben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents