Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-20 / 274. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP 1992. NOVEMBER 20., PÉNTEK Meddig kell még tűrnünk? Döbbenten olvasom az „Új Magyarország” 1992. január 28-i számában, Szabó Miklós SZDSZ-es képviselőnek a parlamentben napirend előtti felszólalásában a doni magyar hadsereg újabb és újabb becsmérlését. Nem tudom, milyen idős Szabó képviselő úr, honnan merítette az információit. Vagy talán az elmúlt 40 év alatt mást sem hallott a 2. magyar hadseregről, csak a piszkot, a sárt, a gyalázko- dást. amit viszont jól megtanult, s nem tud leszokni róla. Mindannyiunk épülésére., igen sokunk megbotránkozására idézem a rövid cikket: „Szabó Miklós (SZDSZ) sajnálatosnak tartja, hogy a második világháború átértékelése nyomán rehabilitálódnak azok is, akik egyetértettek Magyarország hadba lépésével. Emlékeztetett arra, hogy a második magyar hadsereg katonái nem a magyar nemzetért, hanem Hitlerért harcoltak a Don- kanyarban. A szabaddemokrata képviselő szerint, okik rossz ügyért harcoltak, nem lehetnek egy jó ügy, áz új Magyarország példaképei .,.” Előrebocsátom, hogy nem vagyok sem vezérkari tiszt, sem politikus, sem történész. hanem „csak” á doni magyar- hadsereg páncélos hadosztályának egyik páncélvadász tartalékos hadnagya. (Nimrődos!) Századom végigharcolta a doni hídfőharcokat (Uriv, Korotojak, Storosevoje) és a téli fiád- járatban az utolsó harckocsink még február 8-án No- vi-Oszkolnál tűzpárbajban volt. Ebből következik, hogy valamivel több a helyi tapasztalatom, mint Szabó úr elméleti tájékozottsága. Már csak az a kérdés, hogy Szabó úr mit tart jó vagy rossz ügynek az új Magyarországon...? Azt hiszem, ebben alapvetően különbözik a véleményünk. Közbevetett epizódként mondom el, hogy a fogságunkba került szovjet tisztekkel elbeszélgetve, megkérdeztek minket, hogy mit keresünk a Donnál? Mi visszakérdeztünk, hogy ti miért vonultatok fel milliós hadsereggel a magyar és lengyel határnál? Csak úgy? Akkor még döbbenten hallgattuk, hogy fel akarták szabadítani Európát az angol burzsoá kizsákmá- nyolók alól, mert ha a le-, győzhetetlen szovjet hadsereg megindul, két hét alatt eléri a La Manche-csatornát, aztán másik két hét alatt bevonulnak Párizsba, ami nem sikerült Napóleonnak Moszkvában. Akkor még hálásnak kéne legyünk, hogy minket is felszabadítottak. Alig mertünk hinni a fülünknek, hogy jól hallunk-e, vagy nem jól tolmácsoltak. Az önteltségtől elvakult Vörös Hadsereg támadását megelőzte a német Wehrmacht, s ebbe belesodródtunk mi is. Erről képviselő úr nem hallott, vagy nem így tudta? S ha így van, akkor mi tényleg Hitlerért harcoltunk ...? A harctéren pedig végig éreztük az otthoniak féltő, aggódó szeretetét és megbecsülését, hogy az otthontól távol — 1200 km.-re tartottuk a háború minden borzalmát. Ott viszont a harcok alatt a magyar katonai erények minden változatát bemutatták a derék magyar honvédek. Bámulatos vakmerőséggel, önfeláldozó bátorsággal szálltak szembe az iszonyatos tömeggel. Nemegyszer a 20-, 50- 120-szoros túlerővel. Ezt a magasabb német hadvezetés is elismerte és sok magyar tisztet, legénységet tüntettek ki német vaskereszttel. Mi pedig büszkén viseltük a magyar királyi honvédtiszti egyenruhát, s hazafias ; érzelmünkre figyelmeztetett . még a' zülDbony- gombon is a szentkorona. De nekünk legalább voltak példaképeink, történelmünk derék, hős honvéd harcosai, akiket követtünk. Mégis, milyen „példaképet” ajánl Szabó képviselő úr az új Magyarországnak? Csak nem a sztrájkoló kiskatonákat, akik, ha nehezebb vélt a szolgálat, megtagadták a parancsot,, s utána, mint akik jól végezték a dolgukat; visszamentek a laktanyába, jót zuhanyoztak. jóllaktak, be a jó meleg matracos ágyba és játszották tovább a katonásán. Szívesen láttuk volna né- hányukat a doni harcokban Szabó képviselő úrral együtt. Kiváncsi vagyok, hányszor kellett volna gatyát váltaniok? De szívesen láttuk volna Nemeskürthy urat is, aki a Népszabadság 1991. január 17-i számában „Hősök, vagy áldozatok” című förmedvé- nyében nem átallotta azt írni, a fegyvertelen munkaszolgálatosok nagyobb hősök voltak, mint a honvédek, akik számosán fegyveresen megfutamodtak. — mert ahogy FTemeskürthv úr írja, ...’’olyan esetről tudunk, hogy fegyvertelen munka szolgálatosok sebesült honvédeket mentettek meg”. Olyan esetről nem tudtak, hogy fegyveres honvédek sebesült munkaszolgálatosokat mentettek meg és ápoltak? Pedig ez volt a gyakoribb. Vagy talán a számtalan példa közül egyet kiragadva, a zászlóalj-parancsnokom (51-es páncélos, gépágyús páncélvadász zlj./nimródos) Törcsvári alezredes úr is ölbe vitt és a hátán cipelt sebesült honvédeket ! Ez a Magyar királyi honvédség moráljának természetes tartozéka volt. . Sőt, .. . hogy tovább fűzzem a láncot,... a minket támadó szovjet páncéltörő ágyúsokat, amelyeket megsemmisítettünk, az életben maradt és sebesült szovjet katonákat mi magunk kötöztük be és részesítettük- elsősegélyben. Ilyen esetről Nemeskürthy úr nem hallott? Dehát hogy Ls hallott, volna, amikor a harctér közelében sem járt! Aztán az a bizonyos j,meg£uiamodás"! Kíváncsian néztem volna, bogy a Zrínyi-akadémista Nemeskürthy. úr. milyen parancsot adott volna a beosztottjainak, vagy milyen irányba szedte volna a lábait, amikor özenllk feléje egy páncélosokkal támogatott, csípőből tüzelő irdatlan tömeg? Kitaláljam? — Vagy elég. ha azon gondolkozom, hogy azt hogy írta volna le? De nincs hiány a sajtóban hasonló „remekművekből”. amelyben pl. dr. Gál Káröly tart. hadnagy egy tartalékban lévő hadioszlop szakaszparancsnoka Baia- tonakaliról, .. . figyeljünk..,! Az egész magyar hadvezetés gyenge, határozatlan, embertelen voltát elemzi és minősíti. Mert hát, ugyebár — ki is tudhatná azt jobban, mint ő, akinek a „Magyar Nemzet:* 1991. március. 1. számában közölt „haditudósításából” tudjuk, hogy „ ... az egész hadjárat alatt a 36 fős szakaszának, amelynek 30 százaléka rpmán volt, egyetlen haditette kifelé menetkor a Brianszki erdőben egy partizántámadás volt a vonatjuk ellen, s a derék „ro- hamosztagosait úgy kellett kiparancsolni a vonat padjai alól”. A Brianszki erdőben az ilyesmi majdnem napirenden volt. Gaái hadnagy úr sajnálatosnak tartja, hogy míg ő az „egész hadjárat alatt azt az elvet tartotta szem Pálumlon épül a Don-kanyar kápolna előtt, hogy a katona le kell tudja küzdeni a félelmet, és neki nem hősi halottakra, hanem sok bátor élő katonára van szüksége.” ö — mármint Gaál hadnagy — sajnálatosnak tartja, hogy az egész magyar hadvezetést nem vezérelték az ő fenti elvei. De még tovább elemezve, megállapítja, hogy az egész magyar hadsereg felszerelésében és lélektanilag is alkalmatlan volt a nagy megpróbáltatások elviselésére, s a céltalan háború sikere érdekében igen kevesen voltak hajlandók az életüket feláldozni. Őszintén szólva, nem az döbbent meg, hogy egy Gaál hadnagy, egy tartalékban tartott, vegyes magyar—román szakasz „ro- hamosztagosai” (kocsisok, lovászok, munkások) a rájuk bízott munkát derekasan elvégezték, mert az volt a dolguk, beosztásuk. Akik nem hiszem, hogy láttak eleven szovjet katonát, hiszen az ütközetek szagát. sem érezhették, olyan messze voltak tőle, de nem is az volt a dolguk. Hanem az döbbenetes, hogy akad olyan újság, amely szerkesztőségében ne lenne egy olyan józan ember, aki csak feltételezné, hogy egy ilyen beosztású tartalékos hadnagyocskának nem-lehet olyan áttekintése, hogy nyilvánosan minősítsen, tárgyilagosan elbírálhassa egy hadsereg vezérkarát, egy harc- banálló hadsereg harckészségét, erkölcsi tartását stb. Tudják, hogy az úgy nem lehet igaz. és mégis leközük. Mi célból? Vagy legalábbis úgy igaz, mint a Boldizsár Iván „Halálaim” című könyvében leírtak, mint pl. az, hogy szabadságáról szilveszter előtt egy nappal érkezett vissza a szabadságos vonattal Alexievkára. A különös mindössze csak any- nyi, hogy Alexievkának egyáltalán nincs is vasútállomása. Tisztelt képviselő úr író és újságíró urak'. Meddig óhajtják még piszkolni, becsmérelni, megalázni azt a magyar hadsereget, amelyik parancsra és hazafias kötelességtudatával vállalta a háború minden borzalmát és megpróbáltatását. Láttuk a gránátoktól darabokra szakított, vagy csendesen elvérző, vagy feketére fagyott bajtársaink tetemeit, akik életüket áldozták azért, hogy most önök békében és nyugodtan, jó pénzért mocskolják be az emléküket! Uraim! Nem szégyenük magukat? Zágony Sándor, a doni magyar hadsereg tartalékos páncélos hadnagya Budapest Háború volt-e 1956-ban Magyarországon? Háborús bűn volt-é a rao- onmagyaróvári sortűz és a 3bbi hasonló, mészárlás? A olitiikusoik két év óta sem adtak dönteni, de a győri gyész három átgondolt ap után döntött, mert a denlegi törvények döntésben ezt tették lehetővé :ámára. Kik sürgették, milyen törvény teszi lehetővé egy ilyen bizalmas horderejű kérdésben, hogy döntsön egy megyei .katonai ügyész? Egy vidéki ügyész vállalhatja-e egyedül egy ilyen horderejű kérdés tisztázását? Újságíróik kérdésére az ország katonai főügyésze nem nyilatkozik, úgy véli „Nem lenne szerencsés az 6 megnyilatkozása a döntés érdeklődésének időszakában”. 1972—1973-ban Budapesten 32 háborús bűnöst összesen több mint kétszáz év börtönre ítéltek. Abban az időben a közvéleményt nem tájékoztatták, holott több mint egy éven át folyt a Fővárosi Bíróságon és a Legfelsőbb Bíróságon a tárgyalás 41 teljes tárgyalási napon keresztül. Újvidéki háborús bűnösök 1971—1972-ben lefolyt peréről van szó. Az eljárás minden valószínűség szerint egyedülálló a világ jogtörténetében. A rendkívüli súlyosságé háborús bűncselekmény 32 elkövetőjét egy eljárásban vonták felelősségre 30 évvel a cselekmény elkövetése után. A bűn elkövetői Újvidéken, Csurgón 1942. januárjában követték el ártatlan, védtelen emberek ellen e szörnyű háborús bűncselekményt, összesen 900 személyt végeztek ki. A bíróságok mind a 32 vádlottat bűnösnek találták, háborús bűntettben. Az elbírált cselekmények büntetőjogi üldözése m.a is szükséges. Az ilyen súlyú bűntettek megtorlás nélkül nem maradhatnak. A bírósági eljárás során már hatályban volt, a belső jog szerint is a New York-i egyezmény a háborús és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárása, Miért maradt az eljárás titokban a mai napig is, vagy nem akarták, hegy kiderüljön, hogy a magyar jog szerint vannak elévülhetetlen bűncselekmények ? A háborús bűncselekmények a magyar és a nemzetközi jog szerint nem évülhetnek el. Ha háború volt 1956-ban Magyarországon, akkor a háborús bűn- cselekmények nagy biztonsággal felderíthetők, több évtized múltával is. 1956- ban magyar állampolgárokat, fiatalkorú gyerekeket, nőket lezárt marhava- gonokban,. lassított menetben utaztatták a Szovjetunióba. A kérdés: mi volt, háború vagy gyermeknya- raltatás, vagy talán társas üdülés? — négy és fél hónapon keresztül? Ügy lettünk visszalopva, de csak azért, mert a kidobott papírcetliken jeleztük, hogy visznek Oroszországba. Az ENSZ-nek is tudomására jutott az akkori társasüdültetésünk, ami egybekötött fogyókúrával is járt, 42 kilogrammal tértem haza. Az utazás előtti napokban nagy szeretettel, lelkesedéssel végezték az ÁVH- pufajkás emberi szörnyek a kihallgatásainkat. Sátáni perverzitással, szadizmus- sal folytak a kihallgatások. A hosszú útra még csomagot is kaptunk a szemeink alá és atyai megjegyzéseket, hogy ott fogtok Szibériában a ólombányáikban megdögleni, rohadt fa- . siszták, ellenforradalmárok. E társas elbeszélgetések 8 napig tartottak, majd felkötöztek villany- dróttal egy nyitott dzsipre, melyen lőszert és élelmiszert szállítottak, minket pedig túszként használtak. Mindezt a szovjet egységek tűzvonalában. Ma 1992. október hónapjában nincs állásfoglalása az elhurcolt személyekről a Kárpótlási Hivatalnak. Dokumentumok beszerzését várják? Nem elég az a sok száz magyar fia tál,, alá eskü alatt vallja a meghurcoltatást. szenvedést és a börtönéveket. A Szovjetunióból beérkezett információk . birtokában hoz döntést a Legfőbb Ügyészség, de mikor? Akkor, mikor már a határidő is lejár, 1992. november 2-áh. Hozzátok csak, vörös diplomás, egyetemet végzett gyerekek, unokák, hátha . nem lesz bántódása a nagypapának az elkövetett háborús bűnökért. Az 1956-os borzalmas filmkockák, melyen látni lehet Budapest lerombolását, nem elég ahhoz a megállapításhoz, hogy Budapesten 1956-ban háború volt. A törvényeket nem az utcán kell alkotni, hanem a Parlamentben, ehhez új alkotmány kell, megújított törvény. Egy jól megalapozott törvény esetében nem lehet kérdés többé, hogy a bűn büntetendő-e, Tudomásul kell vermünk, hogy az 1936-os nemzeti forradalom nem fejeződött be, tart mindaddig, amíg az alkotmányos demokrácia alapfeltételei nem valósulnak meg. Űj igazságszolgáltatás kell, amely paragrafus helyett az igazságot szolgálja. Ma Magyarországon szabadság van, de szabadság nincs igazságszolgáltatás nélkül. Sajnálatos tény, hogy a törvény előtt nem az igazság számít, hanem az igazságtalan paragrafus. Eddig legalábbis így volt. Bük János, Németh Bálint Széna téri fiúk
