Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-18 / 272. szám

SZUKEBB HAZANK Minden iesz gáz A pilisi képviselők a helyükön vonnak Alapvelő infrastruktúra- kái a szerződésnek megfe- tervezetét. A beruházás lis gondokkal küzd Pilis — adtuk közre szombati számunkban. A gáz- és ivó- vízellátás, illetve a szenny­víz elvezetése mindeddig megoldatlan probléma volt. Ám most úgy tűnik, végre történik valami. — Nem panaszkodni sze­retnék — mondja lllanicz György polgármester —, csak tényként közlöm: ilyen állapotokat örököl­tünk az előző rendszertől. Ránk került a sor, s mi ha­tározott lépéseket tettünk. Én tősgyökeres pilisi va­gyok, s a község ügyét sa­ját szívügyemnek is tekin­tem. A földgáz bevezetésé­re négy szomszédos telepü­lés (Albertirsa, Ceglédber- cel, Dánszentmikiós és Pi­lis) fogott össze, s ennek eredményeként a mintegy 23 kilométer hosszú háló­zat fektetése a befejezésé­hez közeledik. A gázszol­gáltatás jövő év őszére va­lószínűleg már Pilis két­harmad részén biztosított lesz. A gázprogram mun­lelően, folyamatosan ha­ladnak. A tervezett határ­időre — 1994. augusztus 31-re — minden házban lesz gáz. — Az emberi élet alap­vető feltételeihez tartozik a víz. Önöknél idáig az ivó­víz sem volt bevezetve. — Azt, hogy milyen mértékben szennyezett le­vegőt szívunk nap mint nap, mindenki tudja. Azt viszont, hogy milyen — ál­talában egészségtelen — vizet iszunk, sokszor nem is akarjuk tudni. Pedig nem csak a saját, hanem a gyermekeink és unokáink egészségéről is szó van. Szinte hihetetlen, de Pest megyében nincs még egy ilyen nagy lélekszámú köz­ség, amely ne rendelkezne vezetékes ivóvízzel. Szo­morú, hogy nálunk a XX. század utolsó évtizedében még ennyire elemi gondok­kal kell foglalkoznunk. Építési bizottságunk jú­liusban fogadta el a Te­mesvári utcában kialakí­tandó konténeres vízmű A vályogvetők olaja Nagykőrösön féltek, hogy felrobbannak Sok furcsaság felszínre került a nagykőrösi Csip­vár dűlő homokja alól az idők folyamán az ásó, a la­pát, az eke nyomában; az avar kori elődök haszná­lati tárgyaitól a fel nem robbant orosz bombáig. Am, a jelek szerint, a meg­lepő leletekben még jócs­kán bővelkedik ez a föld. Gazdag Rudolf, vagy ahogy Ismerősei nevezik, a vályogos Rudi, nemrég jó­féle falazóanyagnak valót keresett a hajdani vályog­vető gödrök környékén, és benzint meg olajat talált. — Először tényleg azt hittük, ránk nézett a sze­rencse, olajkutat találtunk — meséli az esetet. — Egy­másfél méterre a felszín alatt valósággal csicsogott a kenőcsszerű anyag, rá sem mertünk gyújtani, tar­tottunk tőle, hogy felrob­banunk. Azóta persze bebizonyo­sodott, amire a Gazdag­féle vályogvető brigád Is hamar rájött: korántsem olajmező bújik meg a kő­röst határban, hanem fol­tokban agyonszennyezett altalaj. Ha vegyelemez- nénk, minden bizonnyal bakui vagy ukrajnai szén­hidrogénféleségeket mutat­na ki a műszer. A közel­ben ugyan nem találni nyomát sem üzemanyag­tározónak, sem töltőállo­másnak, éppen ezért ért­hetetlen, hogyan kerülhe­tett oly nagy mennyiségű olajféleség a talajba. El­lenben — mesélik a kör­nyékbeliek — járműkar­bantartás az folyt, így az olaj is, s az orosz bakát vajmi kevéssé érdekelte, mi kárt tesz azzal, ha föld­re folyatja a fáradt ola­jat. Félő, hogy a hadak útjá­ba beleeső Nagykőrösön másutt is adódnak még kellemetlen meglepetések imitt-amott a határban, s bent a laktanyában. Most még el sem tudjuk képzel­ni, mekkora sérülés érte a természetet egy ezrednyi katona több évtizedes ven­dégeskedése alatt. — ay műszaki átvétele várha tóan a héten, 20-án fog megtörténni. Az ivóvíz- hálózat bekötésére először az intézményekben (iskola, orvosi rendelő stb.), a la­kosságnál pedig később ke­rül sor. Pilis vízellátásának — teljes vizműtelep, víz­vezetékhálózat és a szenny­vízcsatornázás — pénzügyi fedezetére pályázati tá­mogatás mellett az önkor­mányzat saját forrás biz­tosítását vállalta. — Az önkormányzat az iskola és az ifjúsági ház felújításához is nyújtott anyagi segítséget. — Valóban, az Ifjúsági ház felújítására ebben az évben közel egymillió fo­rintot fordítottunk. Az eredményes műszaki átvé­tel még szeptemberben megvolt. A vállalkozó, a Monori Építők Ipari Szö­vetsége, egyébként a mun­kálatokat a szerződésben meghatározott időre, hiány­pótlás-mentesen végezte el. Ugyancsak ők készítet­ték el az iskola tetőtér­beépítését is. A határidő itt nagyon rövid — alig hat hét — volt, s ezért hosszabbított műszakban (szombaton és vasárnap is) dolgozniuk kellett. Az erre szánt összeg — 3 mil­lió 700 ezer forint — nem szerepelt idei költségveté­sünkben, mégis sikerült előteremtenünk. Ennek kö­szönhetően az iskola négy szép, új tanteremmel és egy kis helyiséggel bővül­hetett. lllanicz Györgytől meg­tudtuk, hogy ezek az intéz­kedések sokszor csak „kés­hegyig” menő harcok árán jöhettek létre. Igyekezetük a bizonyíték rá: képviselő­testületük a helyén van, is­meri kötelezettségeit, és a faluért dolgozik. N. L. Herceghalmi változások A tangazdaság állami tulajdonban marad A Herceghalmi Kísérleti Gazdaság országos szinten is előkelő helyet foglal el a hasonló profilú vállalatok listáján. Most ezt a céget is érinti a privatizáció. A községben élő 1200 lakost természetesen komolyan foglalkoztatja a mezőgaz­dasági nagyüzem sorsa. Göndöcs Gábortól, a cég vezérigazgatójától érdek­lődtünk a küszöbönálló vál­tozásokról. — Milyen stádiumban van a folyamat? — A Földművelésügyi Mi­nisztériummal még tavaly folytattuk az egyeztető tár­gyalásokat. A döntés értel­mében a közé a tizennégy vállalat közé soroltak ben­nünket, melynek döntő többsége (a mezőgazdasági tevékenység) állami tulaj­donban marad. A mi ese­tünkben ez 60 százalékot jelent. Privatizált egysé­geink 38 százalékot képez­nek. melyek döntő többsé­gét — 90 százalékot — már értékesítettük. A bevételt — 90 millió forintot —, a korábban fölvett hiteleink törlesztésére fordítjuk. — Melyek azok az ága­zatok, amik a gazdaság — illetve az állam — kezében maradnak? — Mindenekelőtt 4000 hektár föld, az ezerkocás sertéstelep, az extra minő­ségű tejet termelő részle­günk, a takarmánygyá­runk. mely az országos ter­melés 13-15 százalékát ad­ja, és továbbra is mi fog­lalkozunk az erdőgazdál­kodással. — Mennyiben érinti a falubelieket a változás? — Természetes leépülés­sel — nyugdíjaztatás stb. — 600-ról 400 főre csök­kent a dolgozói létszám. 20 embernek kényszerül­tünk felmondani, ebből azonban csak öten laknak Herceghalmon. Minden el­bocsátott dolgozóval kor­rekt módon, a kollektív szerződés alapján jártunk el, 3-4 hónapos végkielé­gítést és vagyonjegyet kap­tak. — Távlati terveik? — A tangazdaság min­denképpen talpon marad. Az a feladatunk, hogy az évtizedek alatt országos hírnevet szerzett cégünk to­vábbra is példát mutas­son. Hosszú távon megvan az elképzelésünk arról, hogy magántulajdonon ala­puló, jól működő gazdasá­got hozzunk létre. Tóth Sándor Bajtársak az ostromgyürüben Angolai háborúból — hazai békébe... Az ENSZ békefenntartó erők tagjaként egyéves szol­gálatot teljesítő magyar honvédtiszti csoport haza­tért tagjainak sapkája — katonamondással élve — még mozog az otthoni fo­gason. Tatorján Béla alez­redes, a különítmény tagja a hazatérési ünnepséget kö­vetően adott exkluzív in­terjút lapunknak. — Alezredes úr! Bizonyá­ra frissek még az élmények, önöknek saját magukban is fel kell dolgozni ezeket. Kezdjük az indulásnál, ön miért vállalta ezt a Icato- naember számára sem min­dennapi feladatot? — Nos, valóban nem min­dennapi, ugyanakkor meg­tisztelő is egy ilyen misz- szió egy békére törekvő hadsereg tisztje számára. Ez az egyik. A másik: szá­momra nem új a dolog, mi­vel 1974—75-ben személye­sen tapasztaltam már egy ilyen küldetés fontosságát Vietnamban. Továbbá: mindig vágyam volt, hogy eljussak Afrikába. Annyit mondhatok: európai ember számára — itthonról néz­ve — elképzelhetetlen a kinti élet. Nekem egy esz­tendő alatt bőven nyílt al­kalmam megismerni a fe­kete kontinenst. — Térjünk át ezekre a tapasztalatokra. — Tavaly, szeptemberi megérkezésünk után há­romhetes kiképzést köve­tően foglaltuk el állomás­helyünket. Állomáshely? Maradjunk annyiban: egy Szétlőtt kisvárosban, fű­kunyhóban laktunk. Ott igazi háború van, kérem szépen! De az is az igaz­sághoz tartozik, hogy abból a fűkunyhóból a világra te­kintettünk ki. Külföldi kol­légáinkkal cserélhettük ki tapasztalatainkat — és megismertünk egy népet. — Ez utóbbiról mi a be­nyomása? — Egy dolgot látni kell. A kinn dúló háború a két legnagyobb párt — az MPLA és az UNITA — csa­tározásának „eredménye”. Meggyőződésem: az angolai nép nem akarja a háborút. Csöndes, szelíd, béketűrő emberek. És szegénységtű- rők. Tudniillik Angola — ha gyémánt- és olajkincsét tekintjük — mérhetetlen vagyonnal rendelkezik. Csakhogy ezt egy rendkívül meggazdagodott szűk réteg birtokolja. A többség azon­ban olyan mérhetetlen nyo­morban él, ami magyar ember számára elképzelhe­tetlen. — Itthon vannak végre. Hogyan tovább? — Mi nyolcán, különféle egységekhez tartoztunk. Most mindannyian vissza­térünk korábbi beosztá­sunkhoz. Itthon lenni szű- kebb és tágabb családi kör­ben: megnyugvás számunk­ra. Másrészt viszont mér­hetetlenül aggódunk kint­maradt, további szolgálatot teljesítő hét társunkért. Luandát ugyanis — ahogy a legfrissebb híreket hal­lom — bekerítették a har­coló csapatok. És bajtársa- in.k benne vannak az ost­romgyűrűben ... Tóth Sándor Vállalkozók klubháza Megpezsdült az élet Halásztelken Sokan mondják, hogy amióta megalakult Halász­telken a Vállalkozók Klub­ja, zajlik az élet a faluban. A vállalkozók ugyanis el­határozták, hogy egy kicsit vidámabbá teszik az embe­reket, pezsgőbbé a hétköz­napokat és szebbé az ünne­peket. Ezért vállalták ma­gukra, hogy megpróbálják feleleveníteni a hagyomá­nyokat. Bár csak ebben az évben alakult a klub, számos szép rendezvény fűződik a nevéhez, így a Szent László-napi ünnepség vagy a szüreti felvonulás. Ezek az összejövetelek is hozzá­járultak ahhoz, hogy a vál­lalkozó jó kapcsolatot épít- hesen ki a helyi működő szervezetekkel, többek kö­zött a mozgássérültekkel és a nyugdíjasokkal. A klub szívesen segít azokon, akiknek szüksége van rá, de a vállalkozókra is odaj figyelnek a falu felelős vezetői: az önkormányzat testületi üléseire mindig kapnak meghívót. Nem fe­ledkeznek meg az egyház­zal való kapcsolattartás fontosságáról sem, nemrég tízezer forinttal járultak hozzá egy kereszt felállítá­sához. A klub sokat köszönhet Varga Imrének, az Általá­nos Művelődési Központ vezetőjének, aki jó taná­csokkal látta el a vállalko­zókat induláskor. Az ala­kuló ülésnek ő adott ott­hont, itallal, pogácsával kedveskedett, s ma is sok ember úgy tartja számon, ő a szülőatyía a klubnak. NEGYEDÉVENTE Ma a 270 halásztelki vállalkozóból 86-an aktív klubtagok, ök tagkönyvvel rendelkeznek, és havonta négyszáz forint tagdíjat fi­zetnek. Az alapító okirat­nak megfelelően negyed­évenként hívják össze a tagságot, de rajtuk kívül ezeken a gyűléseken Ha­lásztelek szín»-java ott szokott lenni. Az összejö­veteleket általában egy közös vacsorával kötik egy­be, hogy emlékezetesebb le­gyen a találkozás, és össze- íorrottabb a csapat. Talán ezeknek a meghitt esteknek is köszönhető, hogy minden egyes taggyűlés után öten­hatan csatlakoznak a klub­hoz. A legfrissebb hír a vál­lalkozók háza tájáról, hogy most már saját klub­életük van. Az ön- kormányzat által pályázat: útján meghirdetett volt Vízesés diszkót kapják meg, amely gyakorlatilag a falu kultúrháza volt. Bár többen elvitték az önkor­mányzattól „zt a szerződés- tervezetet, amely az épület bérbevételére vonatkozó feltételeket tartalmazza, egyedül a vállalkozók jut­tatták vissza. POLITIKAMENTES Farkas László, a Vállal­kozók Klubjának elnöke el­mondta, ez egy politika- mentes klub lesz, ahol nem számít, ki milyen elveket vall. A cél az, hogy min­denki jól érezze magát. A szerződésben az szerepel, hogy az épületet az önkor­mányzat rendelkezésére kell bocsátani, ha bármi­lyen programot szervez. Farkas László elmondja, azzal is szeretnék segíteni a Halásztelken működő szervezeteket — többek kö­zött a nyugdíjasokat és a mozgássérülteket —, hogy ingyen fogják nekik odaad­ni az épületet rendezvé­nyeikre. A vállalkozók nemcsak gyűlésekre akarnak össze­jönni a klubházban. Elkép­zeléseik szerint szeretnék kitermelni a bérleti díjat. Nem törekszenek nagy be­vételre, éppen csak annyi­ra, hogy ne kelljen a tag­díjat megemelni azért, hogy a bérleti díjat ki tud­ják fizetni. Az elnök fontosnak tart­ja hangsúlyozni: nem akar­ják az épületet kisajátítani a lakosságtól. A programo­kat úgy állítják majd össze, hogy figyelembe veszik minden korosztály érdekeit. Bar nem akarnak az épü­letben újból diszkót, azt mindenképpen szeretnék a fiatalok számára biztosíta­ni, hogy eljöhessenek ide táncolni. Közmegelégedésre akarják az épületet mű­ködtetni, hogy mindenki megtalálja benne saját szórakozási lehetőségét. Halász Csilla

Next

/
Thumbnails
Contents