Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-03 / 259. szám
TEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZÁNK 1992. NOVEMBER 3., KEDD HARAG ÉS RÉSZREHAJLÁS NÉLKÜL Haldoklik az istenasszony A korábban jól működő kisvállalatok, szövetkezetek, ha mostanában» nem tudnak időben átalakulni és tőkét bevonni, menthetetlenül tönkremennek. Az április 8-ig meghatározott öncsőd-bejelentési kötelezettség gyorsította ezt a folyamatot. A törvény kilencven nap haladékot ad a hitelezőkkel való egyezkedésre. Az esetek zömében megoldódnak az ügyek. Viszont, ha nem sikerül egyezséget kötni. Indul a felszámolás. Elszakadt a lánc A vecsési Vénusz Ruhaipari Kisszövetkezet vezetősége úgy érzi, a jogszabályok szigorodása és a piac pangása együttes hatásának következményeként kerültek rossz helyzetbe. A problémák voltaképpen 1987-ben kezdődtek, amikor is a nagyszövetkezet szétbomlott. Ebből lett a Veruszöv és a Vénusz. Mindkét cég ugyanabban a profilban termelt. Eleinte fogytak a hálóingek, a kombinék és az alsóruházati termékek. Kaptak elegendő megrendelést, mivel a konfekció- iparnál jóval alacsonyabban kínáluák a portékákat. A Vénusz 1989-ben már nem volt nyereséges. A főként bedolgozói hálózatra épülő láncban is szakadások keletkeztek. A Nagy- kátáról, Ceglédről, Monor- ról, Űriből érkezett félkész termékek varrási minősége romlott, a vecsési cégközpontban rendkívül sok időt igényelt a hiányosságok utólagos pótlása. Ezek a tények hátráltatták a termelékenységet. Mint a cég egyik vezető munkatársa megjegyezte. kevés a szakképzett varrónő, s hiába kerestek, senki sem jelentkezett. A korábbi harmincmillió forintos árbevétel két esztendeje tizenkilencmillióra apadt. A múlt évet veszteséggel zárták. A termékélőállítás fedezete a fel nem osztható költségekre vetítve rendkívül alacsony összeget mutatott tavaly. A bérmunkavállalás lehetősége elúszott, mivel az üzleti partnerek feltételül szabták a szakképzett munkaerő alkalmazását. A idei nyáron a kisszövetkezet a hitelezőkkel két-két egyezségi tárgyalást tartott, a törlesztésekre bonyolult pénzügyi Az elárvult ollót, ceruzát, papírmintákat egy darabig nem fogják használni konstrukciót ajánlottak. A Pest Megyei Bírósághoz eljuttatott jegyzőkönyvből világosan kiderül, hogy a Budapest Bank úgynevezett cenzúrabizottsága nem fogadta el a hiteltörlesztések ütemét. Ezután az események felgyorsultak. Dr. Kottán Ervin bíró július 20-án elrendelte a felszámolás megindítását, amely- lyel a Resideal Ingatlanforgalmazási és Befektetési Részvénytársaságot bízta meg. Jön a végkiárusítás A Vénusz most haldoklik, mint ahogy a textilipari kiscégek túlnyomó része is. A sokat használt Textima gépek értékesítésére várakoznak a szövetkezet vecsési telepén. A megkérdezett asszonyok szerint rövidesen elkezdődik a raktáron heverő készletek végkiárusítása is. A nyár végéig a bedolgozóknak, a központban kilenc alkalmazottnak, ösz- szesen több mint ötven embernek mondtak fel. Pohl Margit raktáros talán az egyetlen szakképzett varrónő, úgy véli, jobb a várakozás. Csodá(Folytatás az í. oldalról.) valaki a ferencvárosi szennyvízátemelő alatt a Dunát: olyan, mint egy szennyvízcsatorna. Azt az állapotot meg kell szüntetni! A világkiállítás elősegíti a fővárosi szennyvíztisztító megvalósítását, de olyan intenzív feltáró, tervezőmunka is folyik, hogy a Csepel- sziget északi részére elgondolt szennyvíztisztítót hogyan lehet megoldani. Egy másik példa: Lágymányos kiváló adottságú ipari terület, tele korszerűtlen üzemmel. Megdöbbentő a sok kis kémény, amiket bemértünk, s egyértelműen légszennye- ZŐek. Vagyis elkerülhetetlen a modernizálás, amit g3,orsít az Expo. H A környezetvédelmi törvény hiánya nem okoz gondokat, egymással szemben ható intézkedéseket? — A leendő törvény szelleme, tartalma már most benne van gyakorlatunkban, a preventív, megelőző intézkedésektől a kedvezményezett technológiákon át az építési szerkezetekig. Kétségtelen, hogy a szakma és a társadalom várja a törvényt. A szakmai anyag elkészült, mielőbb kormány elé kerülhet. Remélhetően ebben a választási ciklusban törvényerőre emelkedik. ■ Az agglomeráció hogyan részesülhet a nagy lehetőségekből? — Tény, hogy az infrastrukturális fejlesztések csakis állami részvétellel valósíthatók meg. Koncesz- sziós alapon vállalkozói tőkét is be lehet vonni, de a kormányzat, az önkormányzatok közös teherviselése a meghatározó ilyen szempontból. Nem vonatkozik ez az Expóhoz kapcsolódó rendezvényekre, a kereskedelemre, és még néhány területre. Itt rejlik elsősorban az agglomeráció lehetősége: használja ki a hírverést, készüljön mint háttér. Szálláshelyet tudjon adni. Sevillában a Costa de Sol, a tengerparti rész is ezt csinálta. pedig napi 150-200 kilométert kellett autóbu- szozniuk a vendégeknek. Nálunk a Velencei-tóig kiépülhet a szállodai háttér, de a főváros környéki kisebb településeknek is jó adottságaik vannak. Budapest sajátossága, hogy több idegenforgalmi látványosság 60-100 kilométeres körzetben elérhető: Bugac, Kecskemét, Hollókő, Dunakanyar. Sorolhatnánk. Egynapos kirándulásokat lehet szervezni: ezekre lesz igény. A fejlesztéseket ehhez kell igazítani. A magunk részéről a területi főépítészig rendszer kiépítésével segít-' jük e tevékenységet. ■ Közismert, exponált helyeket említett, de másfelé sem akarnak lemaradni. — Jól teszik. Budaörs, Budakeszi egyszerűen fejlődésre van ítélve. Pilisvörós- vár büszke lehet sváb hagyományaira. Nem kizárt, hogy Vecsésen sok panziót építenek. 13 Többen felvetik, hogy az agglomeráció „Budapest szemétlerakóhclyc”, ami a kiállítás miatt csak fokozódik. Jogos az aggodalom? A közlekedés kilátásairól sincs jó vélemény — — Ügy ítélem meg, hogy nem jogosan. Több ok miatt. Az önkormányzatok akkora önállóságot kaptak, hogy altaraluk ellenére aligha erőszakolhat területükre bárki is szemetet. A fővárosi hulladék kezelésére pedig hosszabb távú megoldási javaslataink vannak. Hulladékéget ő- rekonstrukci ó. vagy második hasznosító szükséges. Előkészületek folynak, de a megvalósulásról nincs konkrét információm. A közlekedési programok közül azzal számolunk, hogy elkészül az M0- ás út 1-es és 5-ös közötti szakasza. Arra nem Iátok realitást, hogy az elkerülő utak 1996-ig nagy mennyiségben elkészüljenek. Pedig a 2-es főútvonal mentesítése tényleg sürgető. E3 A visegrádiak a dunai vízlépcső gátjának lebontásától teszik függővé az Expo megrendezhetőségét. de nem látnak előrelépést az ügyben. — Ezt a közlekedési tárca készíti elő, mi társfele“lősök vagyunk. A táj rehabilitációjának, s ennek részeként a dunai körtöltés elbontásának kidolgozott a pénzügyi és megvalósítási menetrendje. Tóth Ferenc Új alapítvány a magyar iparért Félmilliárdos alapfoké A néhány hete elhunyt magyar származású amerikai tudósról, Bay Zoltán fizikusról nevezik el azt az alapítványt, amelyet Pun- gor Ernő tárca nélküli mifelszámolás levezénylésére. (Vimola Károly felvételei) niszter — a kormány felkérésére — szervez az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság saját költségvetéséből — jelentették be a közelmúltban. Az OMFB 1 millió forinttal, a Központi Műszaki Fejlesztési Alap pedig 600 millió forinttal járul hozzá az alaptőkéhez. Mivel tizenhét önálló kutatóintézet közül csak hetet lehet tovább finanszírozni, nem közömbös, hogy mi lesz a hazai műszaki kutatások és a folyamatban részt vevők sorsa. Ezért hívták életre a mostani alapítványt. A távolabbi cél az, hogy az egyetemi kutatóbázisok (így a Gödöllői Kertészeti Egyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem) a fennmaradásukhoz szükséges pénz kétharmadát maguk teremtsék elő. Ehhez nyújtana segítséget a Bay Zoltán-alapítvány. A szakértők szerint az említett intézkedés csökkenti majd a túlzott függést a minisztériumoktól, bővül- hez a mozgástér. Erre annál inkább szükség van, mert az intézetek túlnyomó része a magyar ipar visszaszorulása miatt jutóit válságba. T. M. A FŐVÁROSBAN ÉS KÖRNYÉKÉN Környezetvédelmei javíthat az Expo ban senki sem bízhat, de hátha a felszámoló jó befektetőt talál. így még lehet munkájuk. Dávid Miklósáé két esztendeje dolgozik a cégnél, három gyermeket nevel. Szakképzettsége eladó, el tucína helyezkedni az eredeti szakmájában is. Váratlan elfoglaltság Sajnáljuk, hogy a cég vezetői nem vállalták a beszélgetést teljes névvel. Az elnök asszonynak az előzetes időpontegyeztetés ellenére váratlan dolga akadt, nem értesítette az újságírót. Kíváncsiak let tünk volna az ő véleményére is. Vajon nem akadt senki az asszonyok között, aki partner lett volna abban, hogy a Vénusz korlátolt felelősségű társaságként működjön? Kérdéseinkre kiderült, hogy néhány hónapja olyan befektető jelentkezett, aki a cég több millió forintos adósságainak fejében meg akarta vásárolni az ingatlant. Csak „annyiért”, vagyis a vételár fejében kevésnek tartották az adósságátvállalást. Mennyivel jobbak a további feltételek, ha egy kiürült ingatlant javításra szoruló épülettel akarnak eladni? A magyar ipar fölött kongatják a vészharangot. Akik viszont piacérzékenyek, kilábalnak. Ilonka Mária Dávid Miklósné háromgyermekes családanya tanácstalan. Most szakképzetlen varrónő, eredeti foglalkozása eladó. Ott is szűkültek az elhelyezkedési lehetőségek