Pest Megyei Hírlap, 1992. november (36. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-09 / 264. szám
A dízeles menne, ha olcsóbb lenne Divatj a múlt a törött autóknak NAGYKOROS! na Az utóbbi időben több olvasónk említette, szívesen látnának a lapban autóvásári tudósításokat is. Az a baj, hogy mostanában nemigen adódik alkalom az ilyesféle eseményekről írni, mivel börzék alig-alig alakulnak ki nálunk. A környékbeli eladó kocsikat részben a kecskeméti és a ceglédi piacok szippantják el. A kényelmesebbek pedig az — immár négyre szaporodott — autóskertekbe viszik járműveiket. A Daciának, Volgának vagy Arónak pedig manapság nem is nagyon kell reklámot csinálni. Igen sokan járnak át Romániából autómustrára, s a fenti típusú járgányokat szinte kapásból megveszik. Persze elég szolid árakon. A jó állapotban lévő 4 éves Dáciáért például legfeljebb 125—130 ezer forintot adnak. Aki belenyugszik autója ilyen mértékű leértékelődésébe, nem kell sokat várnia: az autóskertek előtt már le is csapnak rá. A Körös Kft. zártkertek közé települt szalonjában is csak rövid időre pihen meg egy-egy keleti kocsi, de kereslete van az ebbe a kategóriába tartozó Wartburgoknak is, főként a már VW-motorral futkosóknak. A régi típusból egy 75-ös évjáratút 45 ezerért hagyott bizományba gazdája, 9 éves Zsigulit 83 ezerért kínálnak. Zömmel a márká- sabb autók foglalják el a placcot. A kereskedő, Kovács Péter szerint nem drágák, de erről inkább a vevőjelöltek tudnak nyilatkozni. Tény azonban, hogy akinek sikerült összekapir- gálnia néhány százezer forintot, elviszi a VÍV Golfot, amely dízel és 4 éves, 620 ezerért, a Ford Fiestát ugyancsak 4 évesen 480 ezerért. — A dízelek egyre jobban érdeklik az embereket — mondja Kovács Péter. — Fogyasztásuk kicsi és még mindig jóval olcsóbb. Csak hát a gázolajüzemű járműhöz hozzá keli szokni, éveket vesz el a motortól, aki úgy kezeli, mint a benziSelymes képek A sorjázó hétköznapok egyhangúságában várt esemény sokunk számára az Arany János Református Gyakorló Általános Iskola minitárlatának megtekintése. Ezen alkalmakkor lehetőség adódik arra, hogy sajátos elképzelések felé forduljunk, s rádöbbenjünk arra, hogy az érzelmek, a gondolatok, a körülöttünk lévő világ miiyen sokféleképpen megfogható, megjeleníthető. Gyakran az egyénien sajátos jelzésvilágban való barangolás attól válik élménnyé, hogy egy-egy kompozíció egésze gondolatokat ébreszt, tűnődésre késztet, vagy éppen újszerűségével hökkenti meg a szemlélődőt. Zaklatott világunkban a harmóniára lelés értékes ajándék. M. Zsombori Erzsébet selyemre festett képein egy sajátos technika teremti a művészi szépet. Dávid István orgonaművész rövid megnyitójában hajdani iskolatársát üdvözölte meleg szavakkal. Mint elmondta, a festőművésznő korán megnyilatkozó tehetsége ki- teljesedett azzal, hogy rátalált a selyemre, melyre ak- varell hatású képeit festi. M. Zsombori Erzsébet tudatosan „álmodott egy világot magának”, melyben a pasztellek behízelgő melegsége a kifinomult árnyalatok sokaságával teszi képeit sejtelmesen széppé, érzelmeinkhez közel állóvá. Egy- egy alkotása számos otthon meghitt sarkába kívánkozna, hogy olykor-olykor a rátévedt tekintet csendes tűnődésre, szemlélődésre alkalmat adjon... Jelenleg Albert Földes svájci, költő verseinek illusztrálásán dolgozik. Az Éled az erdő című könyv verseinek képi megjelenítése végre olyan művészi illusztráció gyermekek számára, amire sok éve várunk már. Hazánkban és külföldön számos helyen volt már egyéni és kollektív kiállítása. Most Stockholmba készül alkotásaival. Selyemre festett sajátos technikájú képeit Japánban is megcsodálhatták már. A kiállítás megtekinthető az iskolában minden munkanapon 8—17 óráig. Sz. J. A GLÓRIA BIZTOSÍTÓ RT, üzletkötői munkára keres jelentkezőket, Pest megye területére. Tel.: 267-1805, 267-1806. Nagykőrösi közlemények Kqszpn.£ tünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett hadot-tunikat, Csábráki Antalt., utolsó útjára elkísérték, sírjára Virágot, kösfcofút beiyezték. fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. — (131 653/1K) Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ijsrrrerosök nek, nagykőrösi és ceglédi jó szomszédoknak, akik drága jó édesanyánk, özv. F. Deák Józsefné, szül.: Göbölyös Judit, temetésén megjelentek, őt utolsó útjára elkísérték. Köszönjük a sírját borító sok szép virágot, együttérzésüket, hogy mélységes bánatunkban osztoztak. A gyászoló F. Deák család. (131 612/1K) A DÉMASZ Rt. Nagykőrösi Kirendeltsége értesíti a lakosságot, hogy áfaTnszühet lesz november 10-én 8-tól 13 óráig Nagykőrösön, a Ménesi és Balaton utcákban. November 12- én 8-tól 13 óráig Kocséron, a József Attila és a Hunyadi utcákban. szintén., áramszünetet tartunk. November 18-án, 19-én és 20-án 14 óráig Nagykőrösön az alábbi utcákban lesz áramszünet: Váncsodi, Esedi, ,Haty- tyú, Szeglet, Hangácsi, Bem J., Aradi. Nádasdy, Alsón yomási, Hargita, Arbóz, Tusn.ád valamint a Szolnoki úton a Ván- csodi utcától a vásártérig. — Kérjük fogyasztó ink szíves megértését. (131 873/iK) nest. A többség sajnos nem tudja elérni a fiatalabb, drágább autókat. Általában 300—350 ezer forint körüli összeget még fel tudnak áldozni. Itt van ez a 3 éves Ibiza, sokan mustrálják, de 525 ezerbe jön. A Peugeot 305-ös viszont csak 175 ezerért eladó, ám 11 éves, az Opel Kadett 155 ezer forint, de az is az idősebb generációból való, 12 éves. — Gondolom azért lendült fel a törött kocsik behozatala. hogy így vélekedtek: veszek egy karambolos kocsit olcsón, kipofozom és kapok egy majdnem újat. — A karambolosoknak lejárt az ideje. A többség nem saját magának hozta vagy hozatta. Megreparáita, aztán eladta. Egy darabig ez ment, de általában nem szívesen veszik meg azokat az autókat, amelyek egyszer már roncsolódtak. A behozatal persze ma is üzlet, de csak az épeket kérik a vevők. — Ha a tanácsát kérik a márkákról, milyet ajánl? — Én Olaszországban tanultam az autószerelést, volt alkalmam tapasztalatokat gyűjteni. Olaszhonban például alig-alig vesznek japán kocsit. Másutt dicsérik. Az olasz autókról sem egyforma a vélekedés. Szóval, ha megbízhatót, strapabírót, hosszú életűt akar, a német márkák közül válasszon ... M. I. XXXVI. ÉVFOLYAM, 2S4. SZÁM 1992. NOVE.tjüjdxv í,., HÉTFŐ Osztozkodás előtt Az idő sürgetővé vált Sporthírek Focicentrum a Toldiban A Magyar Diáksport Szövetség vezetésének kezdeményezése alapján őszi és tavaszi ünnepeinken kegyeleti utcai futóversenyeket rendez a tanulóifjúság a tanárok és szülők részvéteiével és aktív közreműködésével. Az enyhén szemerkélő eső ellenére lelkes hangulatban gyülekeztek a nagykőrösi ifjak az Ifjúsági-sporttelepen. Szőke Sándor városi sportvezető köszöntötte és tájékoztatta a megjelenteket, majd két távon és két indítással futottak a jelenlévők népünk mártírjainak és hőséinek emlékére, valamint saját egészségükért. Közel kétszáz középiskolás 1992 métert futott. A fiúk legjobbjai: 1. Papp Zsolt (felnőtt), 2. Mészáros Gábor (Toldi), 3. Deák Attila (gimnázium), 4. Vonák László (gimnázium), 5. An- ka Imre (kecskeméti), 6. Túri László (gimnázium). A leányoknál: 1. Bekő Mária, 2. Papp Aranka, 3. Kocsis Ildikó, 4. Kali Mónika, 5. Kakuk Mária, 6. Szentpéteri Emőke (mind gimnazisták). Az általános iskolások közel hétszázan 1-956 métert tettek meg. Fiúk: 1. Nagy Ferenc (Arany-isk.), 2. Med- gyesi Tibor (Arany), 3. Kiss Péter (Rákóczi-isk.), 4. Kapj Ferenc (Petőíi-isk.), 5. Tószegi Péter (P), 6. Fehér Attila (R). Leányok: 1. Katona Vanda, 2. Tóbi Anikó, 3. Király Adrienn, 4. Jan- csó Katalin (Petőfi), 5. Herman Zsuzsanna, 6. Végh Anett (a külön meg nem jelöltek mind Arany-iskoiások). A tavaszi fordulóra március 15-én kerül majd sor. LABDARŰGÖKÉPZÉS A nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola 1992 szeptemberében speciális üzemfenntartó gépész tagozatot indított, labdarúgó-szakképzéssel és angol vagy német nyelv tanulásával. Itt van a megyei utánpótlás-nevelés centruma. Céljuk az, hogy minél több kiváló futballistát neveljenek a magyar élvonal számára. Az 1993, 94-es tanévre jelentkezni az általános iskolákon keresztül lehet 1992. december 4-ig Várják a tehetséget érző és 3,7-es átlagú tanulmányi eredmény feletti nyolcadik osztályos fiúk jelentkezését. A labdarúgó-szakosok felvételije november 12-én 9 órától lesz, teszteléssel és a technikai tudásszint felmérésével. MAI PROGRAM Kosárlabda. Petőfi-torna- csarnok, 19.30: Nk. Kosárlabda Klub II.—Tiszakécs- ke VSE, megyei férfi bajnoki mérkőzés. Labdarúgás. Ifjúságisporttelep, 13.15: Nk. Szakmunkásképző—Ceglédi Szakmunkásképző, IV. kor- csoportos diák megyei, 14.20: Kossuth DSK—Kocséri DSK, 15.30: Petőfi DSK— Arany DSK, III. korcsoportos nagypályás körzeti diák bajnoki mérkőzés. Teke. Temetőhegyi pálya, 15.30: a városi Téli Kupacsapatverseny 1. játéknapja. S. Z. volt igazán nyereséges, miből gondolja, hogy elkülönülve jobban mennek a dolgok? — Az ágazatot rentábilisnak látom, más kérdés, hogy eredménye éveken át eltűnt a nagy kalapban. Óriási előny, hogy nem kell a nulláról kezdeni. Van piaci ismeret, jó kapcsolatrendszer, és azt hiszem, bátran kijelenthetem, van becsülete ennek a gazdasági egységnek. Elkülönülésről azonban nem beszélnék, a jövő a széles körű kapcsolatokat feltételezi. A fantázia, igazából nem a termesztésben van, hanem mindenekelőtt a szolgáltatásokban, ártér kesítésben, t-ehát laza kapcsolat formájában a gazdálkodók egymásra lesznek utalva. A célunk az, hogy minél több vagyonrészt koncentráljunk, és az elkövetkező években a beruházásokra kell összpontosítani az anyagiakat. A gyümölcsöst illetően nem sok konkrétumot tudtunk meg a tervekből. Gulyás Lajos azonban már egy év múltán osztalékot ígér. — A legfontosabb most az, hogy elkerüljük, a szövetkezeti vagyon ne jusson közprédára, tehát a megegyezésre keli törekedni, és minél több üzletrész bevonására. Ez lehet társulás, kísérleti forma vagy eladás; Árverés esetén már a kívülállók is társulhatnak. Az élet összefogja majd a vállalkozókat, és megtalálják a vagyon működtetésének legracionálisabb formáit. Arra számítani kell, hogy egy ideig a tőkegyarapításra koncentrálódik a nyereség, de biztos vagyok abban, hogy már az első évben osztalékra is futja. MEGOLDÁSOK — Az ön szervezése alatt milyen profil alakul ki? — Az alaptevékenységre építünk, de részleteket még nem mondhatok. A vagyonmegosztás előtt vagyunk, tehát ezek még taktikai kérdések. A vagyon bevonásának többféle megoldását képzeljük, így például megvásárlás formájában, bérleményként is, A szervezést megkezdtük, október 30-án 13 órai kezdettel a tsz alagsori helyiségében fogadjuk azokat az érdeklődőket, akik akár vagyonrészt, kárpótlási földet akarnak értékesíteni, hasznosításba adni. M. J. NAGYKŐRÖSI HÍRLAP Nagykőrös, Széchenyi tér 17. • A szerkesztőség vezetője: Ballai Ottó. Munkatárs: Miklay Jenő. • Postacím: 2750 Nagykörös, Pf. 23. Telefax és telefon: ($3)-51-303. • Hirdetésfelvétel kedden 10—13, csütörtökön 14—16 óra között. • Híreket, információkat munkanapokon 8-től 10 óráig várunk. KB Mozi November 9-én a nagyteremben : Egyedülálló nő megosztaná. Színes amerikai horror. Előadás 18 és 20 órakor. j JOrlnn 9 nan, egy másik Szerveződésbe vonva földet, eszközt, készpénzt? Szerencsére az alternatívák között egyre világosabban látszik kialakulni a sorrend. Az eddig felszín alatt zajló folyamatok, egyéni és csoporttörekvések. lassanként nyilvánosságot kapnak. Az Arany János Tsz-ben is nyílt titok már azoknak a kezdeményezőknek a neve, akik az új típusú szerveződések létrehozásán .munkálkodnak. Az idő sürgette őket is, hogy kártyáikat az asztalra dobják. Nem mindet, hiszen hátravan még az osztozkodás, amely céljaik szerint lehet előnyös, de éppúgy hátrányos is. Hogy mit akarnak, illetve pontosabban mit tudtak elérni, az majd akkor vi- láglik meg, ha minden egyéb szempontot felülmúl a lényeg: a gazdasági és szakmai tényező. SZERVEZŐDÉS Gulyás Lajos és Erdei János, a szövetkezet fő- ágazalvezetői már felvázolták maguknak a gazdaság terveit. Hasonlóképpen Pesti Ambrus és Király József próbálja még összefogni a hozzájuk legközelebb álló gazdasági területeken a tulajdonosokat. Tehát területileg is, profil szerint is, bővültek a csoportba rendeződés lehetőségei. Erdei János a gyümölcsös megtartására igyekszik összefogni az embereket. — Tulajdonosokként vagy csak alkalmazotti minőségben? Mondják, ezt a két tényezőt esetenként igyekeznek szétválasztani... — Létező veszélye van annak, hogy egyes területeken megkerüljék a szervezés során az ott dolgozó tulajdonosokat. A magam részéről erkölcstelennek tartanám, ha nem azok munkájára számítanánk, akikkel éveken at együtt dolgoztam, a munkatársakra. Természetesen azzal is számot kell most vetni, hogy az úgynevezett törzsgárda önmagában nem tudja megvásárolni az ágazatot, tehát mások bevonása is szükséges. — A gyümölcsös sosem Nem csoda tehát, hogy az üzletrészek forgalmi értéke alatta van a névértéknek. A ma kapott pénz többet ér, mint a befektetésből esedékes, egyelőre csak reménybeli osztalék. Sajnos a tapasztalatok azt matatják, a szövetkezeti tagság jelentős hányada sem tudja, melyik lépés mutatkozik szerencsésebbnek, két oldalról kapják a gyakran merőben ellentétes impulzusokat. SORREND* Kiválni érdemesebb-e a közösből, és megpróbálni önállóan a boldogulást, vagy együtt tartani a most átalakuló gazdaság magvá- val? Esetleg kiválva onVagyonrész — talált pénz — járja a mondás a mező- gazdasági szövetkezetekben. Főként a kívülállók emlegetik így, kiknek teljesen váratlanul pottyant ölükbe több-kevesebb vagyondarabka. Ki gondolta volna pár évvel ezelőtt, hogy egy napon ők Í3 tulajdonosok lesznek. Lettek, ám tulajdonukkal nem sokat tudnak kezdeni, hiszen jelenleg részük csak valamely tag közreműködésével válhat hozzáférhetővé.