Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-24 / 251. szám
1993. OKTÓBER 24., SZOMBAT ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉSEK A MEGYÉBEN (Folytatás az 1. oldalról.) köztársasági megbízottja 1956-os emlékérem és emléklap kitüntetéseket adott áx azoknak, akik a 36 évvel ezelőtti forradalomban és szabadságharcban aktívan részt vettek. Megyénkben húszán részesültek ' az emlékérem, hárman az emléklap kitüntetésben. Négyen posztumusz 1956-os emlékérmet kaptak, amelyet hozzátartozóik vehettek át. A megyei köztársasági megbízott életmentő-kitüntetést, valamint pénzjutalmat adott át a tűz- és káresetek elhárításában jeleskedőknek. (A kitüntetettek névsorát 22-i, ünnepi lapszámunkban közöltük.) mmsÁGY Biatorbágyon az utolsó napig kétséges volt, hogy hol ünnepelje a község a jeles évfordulót. A korábbi szeles-esős idő után péntek reggelre az égiek a rendezők segítségére siettek. A faluház udvarán, a félkör alakú téren várták a kirakott székek a vendégeket a községi ünnepségre. Délelőtt tíz órakor már hangolt az ifjúsági fúvós- zenekar, néhány perc múltán friss muzsika üdvözölte az érkezőket. Idősek, fiatalok foglaltak helyet a koronás-címeres nemzetiszínű lobogó előtt, hogy méltóképpen emlékezzenek forradalmunkra. Az ünnepség nyitányaként a legfiatalabbak is elfoglalták helyüket a pódiumon: a Szentháromság cserkész- csapat fiai-lányai bontották ki csapatzászlójukat a közönség előtt. A közösen elénekelt Himnusz után Czippri János, az önkormányzat kulturális és sportbizottságának elnöke köszöntötte az ünneplőket, majd Almást Zsuzsa, a Biatorbágyi Általános Iskola tanulója tolmácsolta Szász Lóránt költő, a falu szülötte szavait örök emlékeztetőül: „Szólt a harang, el ne feledjék: többet soha ne temessenek ...” Emeljünk ki néhány gondolatot Jávor Károly országgyűlési képviselő ünnepi beszédéből: — Ma reggel, amikor elővettem a magyar zászlót, az jutott eszembe: érdekes ez a magyar nép. Kicsinységünkhöz képest is az elsők között végeztünk az olimpián, de nincs ez másképp a forradalmak történetében sem. Még az idősebb korosztály tagjai is úgy tanulták, hogy ötvenhat ellenforradalom volt. Ideje, hogy végre tisztán lássunk: ez igenis forradalom volt, mindenkié, aki akkor a nemzeti függetlenség, a demokrácia, a gazdasági felemelkedés mellett emelte fel szavát. És ezt ma senki nem sajátíthatja ki önkényesen. Ez nem alku tárgya. Akkor a legyőzőiteknek csak az üldöztetés maradt, míg a győzők megkövetelték maguknak a kötelező dicsőítést, melyre korábban sem a hódító török, sem a tatár nem tartott számot. A mi felelősségünk, hogy' ne engedjük meg soha többé a diktatúrát! ötvenhat szelleme a legszebb örökség, amelyet büszkén mutathatunk gyermekeinknek. Az ünnepi beszéd után a biatorbágyi férfikar tagjai léptek a pódiumra, és felcsendültek Beethoven, Liszt örök érvényű dallamai. BUDAKALÁSZ Budakalászon, csütörtökön este gyertyák halvány fénye lobbant a római katolikus temetőben. Tolonits Gyula sírja fölött Parlagi Gyula alpolgármester, Török Árpád, az MDF helyi szervezetének elnöke, Harcsa LMjos, a Budakalászi Baráti Kör elnöke, a testvér, Tolonits László, családtagok és számos résztvevő hallgatta meg Mirk István emlékezését. Három kis árvát hagyott maga után az a fiatalember, aki még csak harminchat éves volt, 1956- ban. amikor a Parlament előtti tüntetésen gyilkos golyó terítette le. Mélyen hívő emberként élt, minden körülmények között egyenesen állt ki meggyőződéséért — jellemezte a kortárs, a barát, történeteket elevenítve fel az elhunyt életéből. — Egy gépfegyversorozat végzett vele, de mi hisszük, hogy az üdvösséget nyerte el — mondta a szónok mély meggyőződéssel. Hazádnak rendületlenül ... — hangzott fel aztán az ének, majd pár perces, megilletődölt csend után a keresztyén imádság: „bocsásd meg a mi vétkeinket”. Az ünnepi események folytatásaként tegnap délelőtt a község mellett fekvő Omszk parkban felavatták Latyák Ferenc és Gernsternkorn Béla alkotását, az 1848—49-es szabadságharc, a két világháború és ’56 emlékére állított kopjafát. A Budakalászi Polgári Egylet és az MDF helyi szervezetének a rendezvényén Sárossy László államtitkár fejtette ki gondolatait. — Olyan időben ünnepelünk, amikor a negyvenévi amnéziát követő korszakban keressük az igazodási pontokat, a nemzet gyökereit. — Rámutatott. arra, hogy Magyarország biztos pontja az az ezeregyszáz év, melyet a Kárpát-medencében töltöttünk. Minden nemzetet a hagyományai és a vallás tart meg. Ezt az összetartó erőt vették el tőlünk, s most. keressük elrabolt értékeinket. A második világháborúban Magyarország nagyobb veszteségeket szenvedett a hadifogolytáborokban, mint a csatatereken — folytatta a szónok — példátlan, igazságtalan megtorlás áldozatai voltunk. Történelmünk ellentmondásos ismertetéséről és nemzeti sorsunk azon időszakáról szólva, melvre az alkotás emlékeztet, hasonlattal élt: a kopjafa mellett hajladozó fehér törzsű nvír- fa gyökereivel a földbe nyúlik. A műalkotást az ember, állította a talajra. A nemzet gyökereire is emlékeztet az ilyen emlékmű. A verőfényes októberi délelőtt hangulatát Dordai Ferenc, előadóművész versmondása. Csányi László opera szakos főiskolai hallgató és Kozma Rózsa, a Kodály-verseny nyertesének népdal-összeállítása emelte művészi színvonalra. POMÁZ Tegnap délelőtt a községháza előtti téren Kulin Imre polgármester mondott ünnepi beszédet. Ezután Pomázért című kitüntetéseket adott át a község érdekében hosszú ideig munkálkodó személyiségeknek. Ilyen elismerésben részesült Jaksity Iván lelkipásztor, dr. Trégei Kálmánná, Gyurcsik Gyulúné. Borszéki Márton. Csordás Ernő, Klank Antal nvugdíias. Posztumusz kitüntetésben részesült: B ukovics Béla, Csata László. Csobán Ignác és dr. Tiszolczy Lajos. Ezután a helvi szervezetek és intézmények képviselői megkoszorúzták a második világháború és 1956 hőseinek emlékművét, majd a községháza nagytermében az ’56-os forradalom aktív résztvevőinek, vagy családtagjainak adtak át a kormány emlékplakettjét. CEGLÉD Tegnap Cegléden a Kossuth Művelődési Központ színháztermében tartották meg az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepséget. Először a Himnusz hangzott el. Majd Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét Mácz Ákos mondta el. Ezt követően Fésűs Ferenc alpolgármester beszédében egyebek mellett szólt arról, az emlékezet rostáján a rossz kihullik és inkább a jó marad meg. Ez az emlékezés is egy kicsit hiányos harminchat év után. Azok, akik gvermekek voltak, vagy később születtek, vajmi keveset tudnak az akkori eseményekről. Hiszen erről nem nagyon beszéltek nekik, vagy ha igen, egészen másképp, mint ami a valóságban történt. Tamási Áron Magyar fohász című írásához kapcsolódva az alpolgármester megemlítette, óhatatlanul meg kell vizsgálni, miként állunk az akkori dolgokkal ma. Az egyik legfontosabb követelés: az ország függetlensége megvalósult — nem véres ütközet árán, ahogy egykor — a kedvező történelmi események összjátékaként. Ám azt a fordulatot és változást — amit 1956-ban is megcélzott a magyar nemzet — kegyetlenül lelassítja a szellemi és gazdasági örökség. (Példaként a földkérdés hangzott el.) A leglényegesebb, hogy a magyar népét tulajdonhoz kell juttatni. GÖDÖLLŐ Október huszonharmadika előestéjén ökumenikus istentiszteleten emlékeztek meg az 56-os forradalomról és annak áldozatairól a gödöllői református templomban. Az egybegyűltek előtt Szente Péter református lelkész, Roszílc Gábor evangélikus lelkész és Sze- csődi Péter katolikus plébános hirdetett igét; közben többször felhangzott a Gödöllői Református Líceum énekkarának hangja. Szente Péter az ünnep, a hősies küzdelem üzenetét tolmácsolta. Amilyen áldozatosan harcoltak az emszakban a gödöllői rendőrség épületében egy társukkal a székletét etették meg. Napjainkra térve, az ’56-ban tapasztalt összetartozást és hitet hiányolta. Nem elég az egyik oldalról nyújtott kéz; a másikéra is szükség van. Szödényi István, 1956-os politikai elítélt ismertette a forradalom előtti évek történéseit, majd napról napra október és november fejleményeit. Megállapította, hogy a szabadságharcot ugyan sárba tiporták, de az öröknek hitt szörnyű diktatúra talapzatán, és az azt létrehozó eszmén olyan réseket ütött, hogy hiába próbálták azt javítani a terror ideológiáját tudatoA gvdöllől volt rendőrkapitányság előtt örökzöld fenyőt ültettek Balázsovich András emlékére, aki 1956-ban itt halt hősi halált (Erdős! Ágnes felvétele) Szecsődi Péter gyermekkori élményeit felidézve kijelentette: a Szolnokon áthaladó szovjet tankok láttán gyerekfejjel is úgy érezte, hogy a lánckerekek a lelkén taposnak. Akkor százezrek hitték, hogy a borostömlő és tartalma rossz, mindkettőből új kell. Ma új a tömlő — azaz mi, az emberek —, de az új bor mintha még nem született volna meg. Pénteken délelőtt körülbelül százötvenen vettek részt a gödöllői emlékünnepségen, melyet a volt rendőrkapitányság udvarán rendeztek, azon a helyen, ahol 1956. október 25-én lelőtték a 17 éves Balázsovich Andrást. Miután a gödöllői zeneiskola fúvószenekara eljátszotta a Himnuszt, dr. Gémest György polgármester mondott rövid köszöntőt, üdvözölve az emlékezők soraiban álló Lezsák Sándort. az MDF alelnökét. Tamási Áron 1956-ban írt sorait idézte, majd átadta a szót azok képviselőinek, akik átélték a forradalmi napokat és az azt követő megtorlást. Pesti Rudolf elmondta: harminchat évvel ezelőtt kétszáz gödöllői gyűlt ösz- sze a rendőrség előtt. Köztük volt Balázsovich András, akit az épületből halálos lövés ért. Ö akkor nem volt itt, de később, mint a munkástanács tagja részese volt az eseményeknek. Felidézte azt a hangulatot, amelyben néhány napig úgy érezték a gondokkal terhes, de mégis boldog emberek, hogy Magyarországon magyarként élhetnek. Hangsúlyozta, hogy nem szabad hallgatni arról. ami történt! A köröm- ietépős, szájbavizelős idősan vagy félrevezetetten védelmező pártharcosok, s támogatóik. 1956-ot követően történelmi léptékkel mérve hihetetlen gyorsasággal összeomlott. Fizikai és félelmetes erkölcsi romokat hagyott maga után, melyek utóhatásait ma is szenvedi népünk. A beszédeket követően Balázsovich András rokonai fenyőfát ültettek az épület elé, melyben ma • az egyetem tanárképző intézete működik. Az ünnepség zenés irodalmi műsorral és a Szózat hangjaival fejeződött be. ★ A gödöllői 56-os emlék- bizottság már tavaly is átadott néhány emléklapot azoknak, akik 36 éve a szabadságért fáradoztak. A Remsey András által készített emléklapot az idén Bernhardt Brúnó, idős Csontos Pál, Dobay Gábor, Izsó Lajos, Garamvölgyi Ferenc, Kovács Antal, Pataki Berbenkó Ferenc, Prokop Ernő, Radios István, Radios László, dr. Szitányi György és Tóth Aurél kapta Hrustinszki Tibor, Pesti Rudolf és Roszík Gábor aláírásával. A jelenlévők a városházán vehették át dr. Gémesi György polgármestertől. A fogadáson Pesti Rudolf bejelentette, létre kívánják hozni az 56-osok baráti körét a városban. GYÁL Vajon van-e joga bárkinek is mesévé szépíteni történelmi eseményeket? Nem kimondani, nem nevén nevezni mindazt, ami ’56-ban és utána megtörtént Magyarországon? A tények meghamisításáról már nem is beszélve! A választ Obersovszky Gyulától kaptuk meg, a legendás hírű, halálra ítélt forradalmárról, aki úgy mondta el visszaemlékezéseit a gyáli kopjafa tövében, hogy gyerek és felnőtt egyaránt érthetett belőle. Szavai nyomán a történelem megelevenedett, s a borzalmak, elhagyásával sem enyhült szépszavú mesévé százak és ezrek tragédiája. Mint ereklyét, magával hozott egy régi lappéldányt az általa szerkesztett Igazságból. Abból az újságból, melyben először mondták ki nyomtatott betűkkel: a magyar népnek elege van az önkényből, a diktatúrából. nem akar epv ideeen eszme és egv idegen hasalom árnyékában élni időtlen időkig! RÁCKEVE Csepel-sziget fővárosa, Ráckeve is zászlódíszbe öltözött, és nemcsak a Duna- part.i Hősök emlékmű vagy a középületek. A félreeső utcák portáira is kitűzték a lobogót, sok ház ablakaiban láthattunk virágot. Az Ács Károly Művelődési Házban megtartott ünnepségen Forgács János önkormányzati képviselő mondott köszöntőt, majd hiteles képet festett arról a Ráckevéról, mely vérontás nélkül, viszonylag csendben élte meg ’56 eseményeit. NAGYMAROS ötvenhat forradalmának szelleme a legtisztább erő, mely példaként előttünk áll, mondta Tóth Sándor, a KDNP országgyűlési képviselője Nagymaroson, az október 23-a alkalmából rendezett művelődési házbeli ünnepségen. Beszédében azonban szólt arról is, hogy ma megint olyan idők járnak, hogy feledtetni próbálják velünk a hagyományokat; s olyan eszméket próbálnak ránk erőltetni, amelyek — ha liberalizmusnak is neveztetnek — idegenek a magyar néptől. Negyven évig lelki otthontalanságban éltünk — folytatta a képviselő —, mégis, ma újra vannak olyanok, akik szembefordulnak a magyarság eszményéivel, s nem azt akarják, amit a tiszta szívű magyarok akarnak. A fiatalokat újra meg kell tanítani a valódi történelemre, ötvenhat igaz történetére, vonta le a következtetést Tóth Sándor, s beszédét így fejezte be: Magyarország eszméje volt, van, lesz, amíg magyar él e tájon ... Rusvay Tibor, az Antí- bolsevísta Liga szónoka felelevenítette ötvenhatos személyes élményeit, majd a jelenről szólva elmondta: a magyar egységből nem maradt semmi, reménységből is alig van. s ebben a sorsdöntő helyzetben ismét egyedül, vagyunk. A történelem semmire nem tanított meg bennünket, vélte a szónok, de, mint mondta, a „pesszimista konklúzió” ellenére, ötvenhat lobogóját magasra tartjuk ... Az ünnepi beszédek elhangzása után a Dunakanyar rézfúvós együttes adott hangversenyt, majd az általános iskola és a szakiskola növendékei elevenítették fel 1956 októberének eseményeit. A nagymarosi önkormányzat és a Keresztény- demokrata Néppárt helyi szervezete által rendezett ünnepség résztvevői később berek akkoriban, ugyanolyan áldozatvállalással kell ma harcolniuk a keresztyéneknek a hitért. A gcdöllőieknek a maguk ügyéért szükséges küzdeniük; a szeretet, a békesség és a szolgálat kivívásában magunkra vagyunk utalva — talán könnyebb volt 1956-ban fegyvert venni a kézbe, mint most legyőznünk önmagukat. Roszík Gábor 1848 és 1956 hőseiről és áhított céljairól szólva hangsúlyozta: a szabadság iránti óhaj két évvel ezelőtt végre megvalósulhatott; Jézus Krisztus világossága és szeretete minden börtönfalon átjutott és eljut a leebezártabb lélekhez is.
