Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-22 / 250. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP iá u ÜNNEP 1992. OKTÓBER 22., CSÜTÖRTÖK FÖLZENG A HOLTAK CSÖNDJE MAJD! Nagy Imre utolsó szózata 5 óra 20 perc, Szabad Kossuth Rádió. „Figyelem! Figyelem! Figyelem! Nagy Imre, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke szól a magyar néphez! Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke! Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy meg- döntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!” (Himnusz — Szózat) A jelentést 5 óra 35 perckor angolul is leadják. Ettől kezdve kétpercenként angolul, franciául, németül, magyarul és szláv nyelveken is megismétlik. 1956. november 4. FÜST MILÁN Zokogni szeretnék Nacionalizmus-e az, ha valaki tönkretett, agyongyötört, megcsonkított, szegény kis magyar hazája sorsán évek óta sírva fakad? Ez a fogalom, hogy hazám, nem légből kapott koholmány, „áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned s halnod kell” — ez sem légből kapott koholmány — egyike ez a legnemesebb szív örökérvényű figyelmeztetéseinek. A szívem vérzik, egész létemben megrendülve állok felejthetetlen hőseink holtteste előtt, már sírni sem tudok, és nem is tudom, mit kellene mondanom ennek a csodálatos magyar ifjúságnak! Egy összetört aggastyán szól hozzátok, aki zokogni szeretne, zokogva szeretné forró szívetekre hajtani elfáradt fejét, és arra kérni benneteket, hogy akármi következik is ránk, ti még forróbb szeretettel zárjátok édes, fiatal szívetekbe hazátokat, ezt a sokat, mérhetetlenül sokat szenvedett... Magyarországot. Igazság, 1956. október 30 JULES SUPERVIELLE Magyar Októberi áldozat Áldozat volt, az egyetlen élet feláldozása. Áldozat volt, szent, s ezért örökkévalóan tiszteletet követelő, országtól, világtól. Áldozat, sok névtelen köznapi hős lélekhevítő önfeláldozása, a büszkeség és elszántság megtestesülése a magyar nemzet és az emberi méltóság nevében. Ez volt az az áldozat, amiről a Nobel-dí- jas francia író, Albert Camus írt A magyarok vére címmel. Ez volt az az áldozat, ifjaké, pesti suhancoké, akikről Németh László emlékezett meg az Emelkedő nemzet című legendás esszéjében. Ez volt az a világraszóló áldozat, amiről a mogorvának, visszahúzódónak elkönyvelt Füst Milán ifjonti hévvel lelkesedett, és valóságos lázas hevülettel írtak annyian a világ minden táján. A legnagyobb szellemek, a legjelesebb gondolkodók vetették papírra a legszebb gondolataikat nagy együttérzéssel és főhajtó elismeréssel a magyarságról. Mert ez volt az az áldozat, ami elsöpörte az Illyés Gyula által megfogalmazott millió fejű szörnyet, a lánctalpas zsarnokságot. Ez volt az az áldozat, amely a tavaszi ünnepi hónapuk, a feledhetetlen március mellé odasorolja a sajátosan pompázó októbert. Idézzük hát meg, honnét is jött világra vérrel és jajjal, de röptető újjon- gással is 1956 magyar forradalma és szabadságharca. Idézzük föl és tűnődjünk világmegváltó történelmi szerepén, amelyet annyian ki akarnak sajátítani, holott az mindörökre az egész magyar népé. Mert nem 1956-ban kezdődött ez a forradalom, hanem a magyar történelem mélyén lappangott, izzóit, és várta idejét. Várta, és kikitört a világba. Amikor Hunyadi Mátyás halála után elkezdődött az ország gyöngülése, és kevés kivételtől eltek’ntve, az a szomorú helyzet állt elő, hogy a magyar uralkodók lettek a magyarság első számú ellenségeivé. így volt ez évszázadokon át. Ez is páratlan történelmi állapot. Milyen sors juthat annak a nemzetnek és hűséges fiainak, amelynek királya nemzetellenes? Forradalmaink előzményei tehát az időben és a magyarság sorsában, lelkében keresendők. Ez a magyarázata annak, hogy lényegükben mások voltak, mint a hasonló európai események. Nemcsak nagyságban tehát, hanem világjelentőségben is. Mert emlékezzünk csak: 1848-ban egyik legnagyobb, valamint a hozzá csatlakozó legnagyobb európai hatalom együtt volt csak képes leverni a győztes forradalom után kitört szabadságharcot. Amely egyúttal függetlenségi harc is volt. S nem így történt-e 1956-ban is? A forradalom győzött, de a szabadságharcot, a magyarság függetlenségi küzdelmét világ második — vagy lehet, hogy akkor az első — nagyhatalma verte le. De különbözött a magyar forradalom a korábbi berlini, poznani, majd a későbbi prágai történésektől abban is, hogy nemcsak forradalom, népfelkelés tört ki, és győzött, hanem szabadság- harc, s egyúttal függetlenségi háború vált belőle. A világ egyik mindenkori legnagyobb zsarnoksága és hatalma ellen kelt föl ez a nemzet, és nem reformokat akart. A magyarság tudta, hogy ezt a rendszert nem lehet megreformálni. Ez világosan kiderült mindazokból a jelszavakból, amelyeket már az első napon megfogalmaztak a fölvonulók, akikből azután órák múlva fölkelők, szabadságharcosok lettek. Ezért nem sajátíthatják ki a forradalmat a reformkommunisták, sem mások! Náluk nagyobb erők működtek és készülődtek a megalázás, az elnyomás, a birodalom ellen. Az 1956-os forradalom és szabadságharc a, magyar nép küzdelme volt, a magyarság függetlenségi háborúja, s nemcsak magáért vívta, hanem Európáért, a világért. (S ne keverjük ide a kommunista belső hatalmi küzdelem leszámolásait. Azok célia nem a magyarság szabadságának megteremtése volt!) Nem túlzás, ha úira Petőfi szavait idézzük, a harc a világszabadságért is folyt. Valójában a birodalom ezt a vereséget soha többé nem heverte ki! Mindezekre emlékezve adiuk közre összeállításunkat külföldi és magyar írók gondolatait a mi októberünkről. Az elmúlás aranyvörös színeit látva, gyertyalángok világítása mellett, fényeskedjen számunkra mindörökre a magyar fiatalok hősiessége. De ne csak a gyászra gondoljunk, adjon erőt az ifjúság időtlen példája, a nagy történelmi időt meghatározó, vére hullató magyar ősz! Mert íme megértük, hogy megvalósult Tommaso Lizi olasz költő másokéval egybehangzó jóslata: „Fölzeng a holtak csöndje majd!’’ És fölzengett, és fölzeng diadalmasan az élők ajkán. Kiss Dénes BUDA FERENC Rend Hazánk zúzott szívén a vér hűlő patakokban omlik, alvad. Rőtcsillagos, komor, kövér tankok teremtenek nyugalmat. Törik a csend, szilánkja pattan, füstölve száll a pillanatban. Húsunk emésztő gyilkos hordák minden erőnket megrabolták. Kezünkben fegyver, s jóremény csak halottaink hült szemén. Minket meggyaláztak, megöltek, hernyótalpak halomra törtek, töltött ágyúcsövekkel vártak, tízszeres vasgyűrűbe zártak, bombáztak, lőttek, aprítottak, fegyvert letenni szólítottak hazug szavakkal, fenyegetve, hivatkozván békére, rendre, de nekünk nem kell semmi rend, ha tűz s terror teremti meg, minekünk nem kell jóbarátság, ha ágyúszóval magyarázzák, minket nem győz meg érv, sem eszme bombázva és szuronyt szegezve 1 A véres megfeszített Béke lenéz a fegyverek csövére. Hazánk zúzott szívén a vér görcsös, sajgó csomókba alvad. Rőtcsillagos, komor, kövér tankok teremtenek nyugalmat. ALBERT CAMUS A m agyarok vére (Részlei) egyesülő Európában. Hisz- szük, hogy Valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet — bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az ember: felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezünk, s amely a szabad alkotás és szabad munka terméke. A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztoztunk — miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, amelyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de egyetlen nap alatt visz- szaadtak nekünk! SINKA ISTVÁN A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullania — s ez a vérío- iyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták. és soha sehol — még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre barátainkhoz forog a föld forog nagy könyörtelenül minden nemzetével Magyarország körül hegye-völgye vérzik öt világrész helyett mi bűnünk hogy így kell halnotok-élnetek tárjuk ablakunkat az Irgalom felé járuljunk az Igaz Bíró színe elé kegyetlen sugárzás: semmi sem tétetett! minden kellett volna semmi nem tétetett im térdre omolva minden hitetlenek — könyörgünk értetek. Franciából fordította: Határ Győző TOMMASO LISI Fölzeng ä holtak csöndje majd Fiaid csöndje most nehéz, ó mártír Magyarország, és eged földnél feketébb. De holnapra e hunyt szemek, zárt ajkak kivirágzónak. Holnapra milyen eleven áram árad a holtakból! Fölzeng fiaid csöndje majd, és földed égnél szabadabb. Olaszból fordította Horváth Elemér _• • ZJ dv néked, Ifjúság Üdv néked Ifjúság! Üdvözlégy magyar nép! ki lángban és vérben születtél meg újra három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben! Melyik nép irta fel mostanában nevét így, hogy aranyat adott kezébe Isten ujja? S mely nép beszélt így az önmaga nevében, mint angyal, mikor a harsonáját fújja? Bús igájának fájára írja hát. s mint annyiszor a megsárgult ezer évben vérrel és vassal tanítja zsarnokát. Buda 1956. október 26. A Rendületlenül című röplap Püski Sándor kiadása, 1956. október 29. Igazság, 1956. november 1.
