Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-30 / 256. szám
Céljuk a tisztességes tájékoztatás Szeretnék a nézők rokonszenvét megtartani EGIF Dl Két évvel ezelőtt jelentkezett először helyi adásokkal a városi televízió. Akkor még a polgármesteri hivatal két alkalmazottja önszorgalomból megörökítette az itteni eseményeket. Ezeket alkalmanként — különösebb rendszer nélkül — közvetítette a Városgazda Rt. kezelésében levő kábelhálózat. Egy éve — a képviselő-testület határozata alapján — megalakult a szerkesztőbizottság. Ettől kezdve Apáti-Tóth Sándor felelős szerkesztő szakmai irányításával készülnek a műsorok. S kéthetente egy-egy órás adással várja a képernyő elé a nézőket a ceglédi tévé alkotógárdája. Október 15-től hivatalosan is létrejött a Cegléd Városi Televízió és Rendező Iroda. Ennek kapcsán beszélgettünk Apáti-Tóth Sándorral. — Az önállóság igazi előnye volt a stúdiónak. Ez immár odalett. Nem fizettetek túl nagy árat a létezésért? — A műsor készítői, a polgármesteri hivatal és a képviselők szándéka megegyezett: az lenne az ideális, hogy egy teljesen önálló, a televíziózáson kívül más tesMÓkenységet nem végző szervezet jöjjön létre. Sajnos a város ennes nem tudta vállalni anyagi konzekvenciáit. Éppen ezért született az a megoldás, hogy a családi intézet költségvetését szerény összeggel kibővítik — a szolgáltatások jó része persze megmarad — és az intézmény Cegléd Városi. Televízió és Rendező Iroda néven működik tovább. A stúdió létrehozása elsősorban azt a szervezeti keretet teremtette meg. hogy most már nem lelkes önkéntesek, hanem főfoglalkozású kollégák is — a későbbiekben remélhetőleg egyre többén — készítik a műsort. A szerkesztésben — amiben a szerkesztőbizottság elképzelése ezután is érvényesül — és felügyeletben semmiféle jogi vagy formai változás nem lesz. — Ez a felemás megoldás aligha szerencsés. Nemigen lehet úgy elmélyült alkotómunkát végezni, hogy közben egy-egy betérő ügyféllel kell foglalkozni. Nem gátolja ez a tévéseket? — Reméljük, hogy nem. Gyakorlatilag az eddigi gárdára lényegesen több feladat vár. Ezért meg kell változtatni az ügyfélfogadás rendjét. A tapasztalatok szerint a délelőtti órák a forgalmasabbak. Ezért úgy tervezzük, hogy mindennap 9-től 12.30-ig és szerdán délután 4-től 6 óráig fogadjuk majd a megrendelőket. Természetesen ha valaki más időpontban érkezik, akkor sem küldjük el. Végül is az új nyitva tartás lehetővé teszi, hogy a rendezvények szervezését intéző munkatárs az egyéb teendőket is ellássa. S így a televíziós kollégák talán a két fenti helyiségben zavartalanul dolgozhatnak. — Az anyagiak mennyire kötik gúzsba az ötleteket, vágyakat? — Tudomásul kell venni, hogy egyáltalán nem a szándékon múlik — hanem a pénzen —, hogy nem fejlődhetünk dinamikusabban. — Eddig tiszteletre méltóan száműztétek a városi tévé képernyőjéről a tömény politikát. Jövőre valószínű, hogy felerősödik a második félévben a választási kampány. Ellenálltok-e a nyomásnak? — Büszkén és teljes felelősséggel mondhatom ki, hogy ez ideig semmiféle nyomás nem nehezedett ránk. Senki sem kívánta a maga politikai szócsövévé tenni a városi tévét. Én nagyon remélem, hogy a választások közeledtével sikerül egy olyan műsorszerkezetet kialakítani, amelyben majdan minden tisztességes hangú politikai véleménynek lehetőséget adhatunk. — A felelős szerkesztő egyedül el tudja dönteni, hogy mi alkalmas a műsorba. Minek a szerkesztőbizottság? — Nyilván az én dolgom a műsorszerkesztés. Viszont a bizottság komoly segítséget nyújtott a szervezeti keret és a működési feltételek megteremtésében. S ezután is sokat tehetnek értünk. Itt szeretném megemlíteni, hogy a nézők többsége összekeveri a kábel- és a városi televíziót. Holott két különböző feladatot végző szervezetről van szó. Az előbbi a műholdprogramot, a helybeli mozicsator- na kínálatát, képújságszerű reklámot, a városi televízió műsorát közvetíti. Nekünk nincs beleszólásunk, hogy milyen filmeket vetítenek a mozicsatornán. Bár harmonikus a kapcsolatunk, most elhatárolódott markánsan a Városgazda Rt, működtette kábelhálózat és az önkormányzat által felállított tévéstúdió szervezete. — Bővül-e a stáb? — Manapság már egy-egy adás stáblistáján — a korábbi néhány személyhez képest — tíz-tizenöt közreműködő szerepel. Bízunk benne, hogy a műsoridő növekedhet, és újabb tehetségekkel bővülhet a gárda. Annál is inkább, mert a majdani főfoglalkozású riporter nem készíthet minden műsort, mert az egysíkúvá tenné azt az egy órát, amit a közönségnek kínálunk. — Mennyire kedvelt a városi tévé? Hányán nézik? — Azt pontosan nem tudom, hog" hányán nézik az adásokat. Körülbelül kétezer lakás van bekötve a kábeltelevízió-hálózatba. Adásnapokon több család összejön, és együtt tekinti meg a műsort. Szeretnénk ezt az érdeklődést — talán nem hangzik szerénytelenül —, rokonszenvet megtartani. S ezért mindent elkövetünk. — Miféle elképzelések vannak a tarsolyban? Milyen televíziót szeretnének megvalósítani? — Januártól lesz egy főállású riporterünk. Egy-egy új rovat indítását tervezzük. Ezekről még most korai lenne beszélni. Persze nem ígérhetek látványos műsorgazdagodást. Továbbra is szeretnénk hűek lenni elsődleges célunkhoz: mindenképpen tisztességesen tájékoztatni a nézőinket. Fehér Ferenc wíiia XXXVI. ÉVFOLYAM, 256. SZÄM 1992. OKTÓBER 30., PÉNTEK SZERDÁN Polgármesteri tájékoztató November 4-én, szerdán a ceglédi kaszinóban Mácz István polgármester tart közérdekű tájékoztatót az érdeklődő polgároknak. Előadás-sorozat Bibliai történetek November 2-án, hétfőn 17 órakor a városi gyermek- könyvtárban — Gubody u. 15. — dr. Deák Judit, a Bibi i ái iskolák Közössége munkatársa (a Bibliai történetek című tizenkét részes sorozat első rendezvényeként) tart előadást A megtalált kincs, a Biblia címmel. Mozi Cegléd városi filmszínház 6 és 8 órakor: Piroszexi (angol vígjáték). CEGLÉDI HÍRLAP Cegléd, Kossuth tér 1. # A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc., • Munkatársak: Tibay Agnes és Kóbor Ervin. • Postacím: Cegléd, Pf. 19. 2701. Telefax és telefon: 53 11-400. • Telex: 22-6353. 9 Hirdetés- felvétel: Hírlapkiadó Vállalat Közönségszolgálata, Cegléd, Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-től 12-ig, szerda 10—17 óráig. Telefon: (53) 10-763. Ceglédi közlemények KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felefthetet- Ien halottunk: MELEG MIHÁLY temetésén részt vettek vagy részvéttáviratot küldtek. Köszönjük a koszorúkat, virágokat, amit sírjára helyeztek. A gyászoló család. (130 72Ó/1K) CEGLÉD Négyütemű vajszínű Wartburg eladó. Nagykőrös, Alkotmány U. 5. Telefon: 53/51-6Ö4. (130 803/ 1K) ^AAFt/fm-rel olcsóbban flllv AtKÍg a &Í£z/e,t tart/ Albertirsa Lakástext.Bolt, Pesti u.53. Bag Diana Vegyesk., Szent Imre u.124; Cegléd Diszkont Áruház, Vörösmarty téf 10. Claudia Bt, Rákóczi u.43, Dunaharaszti Stéh Hajnalka, FS u.1). Gyömrő' V«gy* «k.iMk.díi, S»ge»várl u.22, Gyál Architektur Bt, Erdősor u.45, Hernád Vegyes Ruházat, Kossuth U.20« Kiskunlacháza Pontlmark Kft, Dózsa u,70. Monor Kérplto» Műhely, Qeram u.15. Nagykőrös Fantázia Rt, Szabadság tér 9, Pilisvörösvár Lakástext.Üzlet, Fö u.129, Pécel Zsóka Kereskedés, Rákóczi u.17/a. Ráckeve Tüzép, Shilling! u. Dabas . Lakástext.Bolt, Báthorl l.u.3. Bútorház, Kossuth u.473* ' Szentendre "Mindent Hl" Üzlet, Szent L.u.24,'. Szigethalom Lakástextil Bolt, Sétáló u.12, Szigetszcntmlklós Arles Keresk., Szent M.u.9/b. Sülysáp Csaba László, Pesti u.27. Törökbálint Vegye« Iparcikk, Munkácsy u. 21. Tápiószecső Merlno-Tex, Szllvafás u.9, Táplószele Hol-MI Áruház, Bartók u.8. Tóalmás Nagy Lászlónó, Jókai u.34. Zsámbok Ajándék Divatáru, Iskola u.2. Érd Ritmus Áruház, Dlósdlu.1, importörTtecsi-ker Kft. (íj, leendő kereskedőinknek: Tel. (72) 71-932, Közületeknek: (72)71-921 Baleseti krónika Kerékpárostragédiák Itt van az ősz, itt van újra a baleseteket előidéző ködös, esős idő. A múlt heti eseményekről Lovas Ottó mentőtiszt tájékoztatott. Október 19-én egy tehergépkocsi meg akart fordulni a 4-es úton, miközben egy személyautó belerohant. Az ütközés Cegléd határában történt, a 72-es km-szelvénynél. A Trabant két utasa — egy idős házaspár — beszorult az ülések közé, csak műszaki mentéssel, a tűzoltóság segítségével lehetett őket kiemelni. Mindketten súlyos, életveszélyes sérülést szenvedtek. Október 20-án a 40-es úton kerékpárost gázoltak el. A hetvenkilenc éves férfi könnyebben sérült meg. Október 21-én hajnalban Csemő határában egy személygépkocsi csacsifogattal ütközött. A csacsik nem élték túl a balesetet, hetvennyolc éves gazdájuk pedig súlyosan megsebesült. A Kőrösy út és a Vett út sarkán egy tizenhat éves fiút ütött el egy személyautó. A kerékpárost a mentők könnyű sérülésekkel vitték kórházba. A Kossuth téren ugyancsak egy tizenhat éves fiú sérült meg, ő motorozás közben csapódott egy személyautónak. Szintén szerdán történt, hogy egy gyermekét kerékpáron vivő anyuka elütött egy kutyát a Szív utcában. Az elesést követően az anyukát kórházba kellett vinni, a gyermek viszont nem sérült meg súlyosan. Október 22-én Nagykőrösön kerékpárost gázolt el egy személygépkocsi, A hatvanöt éves néni agyrázkódást kapott, a mentők a ceglédi kórházba szállították. Október 23-án nem történt említésre méltó baleset, de 24-én a 4-es út 74-es km-kövénél árokba borult egy személygépkocsi, melynek harmincöt éves férfi utasa könnyű sérüléssel úszta meg a traumát. Október 25-én Tápiósző- lős határában szaladt fának egy személyautó. Az utasok közül ketten (nyolcvanegy. illetve ötvennyolc ívesek) bordatörést szenvedtek. Ezen a vasárnapon a 4-es út és a 311-es út kereszteződésében ütközött két személygépkocsi, az egyikben ülő hölgyet köny- nyű fejsérülése miatt vitte az esetkocsi a baleseti ambulanciára. (tibay) Ügyelet A Rákóczi úti rendelőintézetben : központi orvosi ügyelet hétköznap 13-tól 15 és 17-től 19 óráig. Az éjszakai 19-től reggel 7 óráig. Hét végén pénteken 17-től hétfő reggel 7 óráig. Telefonszám: 11-200. A Reiner utcai rendelőben: központi gyermekorvosi ügyelet szombaton, vasárnap, valamint munkaszüneti napokon 7-től 19 óráig. Telefonszám: 11-994. Fogorvosi ügyelet szombaton 7.30-tól 14 óráig, míg munkaszüneti napokon 9-től 15 óráig. Cseh fenyő fűrészáru reMámáron kapható Telep: Budapest XIX., Méta u. 31. Telefon: 267-1003. (Csak sürgős esetben vehető igénybe!) Október 31-én, szombaton 8-tól november 2-án, hétfőn 8-ig az alábbiak tartanak állatorvosi ügyeletet: Cegléden, Ceglédbercelen dr. Rátonyi Dénes. Cegléd, Sas u. 26., telefonszám: 11-594. Abonyban, Jászka- rajenőn, Kőröstetétlenen, Törteién dr. Revuczky Béla, Törtei, Dózsa Gy. u. 42., telefonszám: 45. Albertirsán, Dánszentmiklóson. Mikebu- dán, Csemőn dr. Tóth Sándor, Csemő. Fő u. 44.. telefonszám: 9. Pécel Nagyközség Polgármesteri Hivatala munkatársat keres műszaki vezetői munkakör betöltésére Feltételed: általános mérnöki vagy építészmérnöki végzettség, ötévi szakmai gyakorlat. Előny az államigazgatási gyakorlct50% kedvezmény, plusz: A CSÉB-M-MEL AMERIKÁBA! 11 aranyéremnek örülhettünk Barcelonában, 11 szerencsés ügyfelünk 11 napos utazásra indulhat Atlantába, a 96-os olimpia városába, ha az olimpiától karácsonyig tartó akciónk során régi CSÉB-jét CSÉB-M-re váltja és CSÉS-M-je az álkötés után legalább egy évig érvényes marad. A sorsolás időpontját később közöljük. JUTALOM A BIZTONSÁGHOZ! A NEMZETKÖZI CSALÁDTAG