Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-28 / 254. szám
Építkezik a kft. Háromszáz új munkahely Mintegy négyszáz személyre kívánja növelni dolgozóinak létszámát az Eichhoff Elektro Kft. A Vácon működő német cég folyamatosan szeretné bővíteni tevékenységét, s a jelenleg foglalkoztatott százas létszám helyett, 1994 végére már körülbelül négyszáz embert akar foglalkoztatni. A híradástechnikai alkatrészeket gyártó kft. — amely exportra termel —, jelenleg a Váci Magasépítő Kft.-től bérelt ingatlanon működik. A közelmúltban vételi ajánlatot tett egy, a Deákvári fasor melletti, hatezer négyzetméteres beépítetlen telekrészre, amely az önkormányzat tulajdonában van. (Előtte több számba vehető ingatlant is megtekintettek a kft. képviselői.) A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy kösse meg a szerződést a kft.-vel, amely ezen a telken háromszintes épületet építhet. Ha az épület elkészül, háromszáz újabb munkahely lesz Vácon, s ami szintén nem elhanyagolható: a számítások szerint, 1994 végére, a teljes kapacitás elérésekor, a tervezhető árbevétele hatmillió márka lesz az Eichhoff Elektro Kft.-nek. A vendég: Kálmán Attila Pap Béla emléktáblái A most elkészült meghívók szerint módosult a hétvégi kisváci program. Az eredetileg tervezett időpont helyett vasárnap emlékezik a város e negyede a református gyülekezet neves lelkészére, Pap Bélára. Pap Béla 1938-tól 1942-ig tevékenykedett Vácon mint a református gyülekezet papja. Emlékét őrzi a róla elnevezett utca, amelynek egyik házán november elsején avat emléktáblát Szalay István, a Váci Városvédők és Városszépítők Egyesületének elnöke. A tábla felavatására délelőtt fél tízkór kerül sor. A tíz órakor kezdődő istentisztelet keretében a református templom belső falán dr. Kálmán Attila államtitkár — aki ezúttal mint református egyházkerületi főgondnok látogat el Vácra — szintén emléktáblát avat. Az istentisztelet után Bartos Ferenc polgármester mond beszédet, s leleplezi a parókia falán elhelyezett emléktáblát, amely a neves egyházi vezető emlékét örökíti meg. Váci életmentő kitüntetése Katona Tamás államtitkár, országgyűlési képviselőnk a miniszterelnök kérésére életmentő érmet adott át október 22-én délután Vácott, a zeneiskolában rendezett ünnepség keretein belül. A kitüntetett dr. Franyó Lajos orvos, aki Hévízen üdülve a gyógyvizű tó partján arra lett figyelmes, valaki fuldoklik. Saját testi épségét is kockára téve habozás nélkül ugrott a váci orvos és sikeresen kimentette a bajbajutottat. Ezért az elismerés, amelyet a Zala megye önkormányzatától érkezett tisztviselő egy emléklappal is megtoldott. VÁCI XXX VX ÉVFOLYAM, 254. SZÁM 1992. OKTÓBER 28., SZERDA Örökzöld téma Várostisztaság: a pénzen is múlik nak közmunkások szervezését. Ebben az esetben, a közúti igazgatóság a foglalkoztatási alapból tudna pénzt szerezni erre a célra, és foglalkoztatná is a közmunkásokat. — Végül is ön szerint, piszkosak Vác utcái? — Ez nagyon viszonyia-. gos, mint ahogy az is vitatható, hogy kell-e mondjuk kétnaponta burkolat- mosást végezni. Ugyanis ez a forgalom vagy annak biztonsága szempontjából nem indokolt, viszont a környezetvédők szerint ez szükséges. Azt hiszem, hogy egy város tisztasága nagymértékben múlik az anyagi lehetőségeken, s természetesen ezek hatékony felhasználásán meg lakóinak tisztaság iránti igényén is. B. 3. Kézilabda Dobogós helyen a nők AKCIÓ! Horganyzott kerítésfonatok vasara Termelői óron kínaijuk a horganyzott huzalból készült keritésfonato inkát. 1 tekercs (25 méter), 0 2/2 mm huzalból: 1 m magas 76,43 Ft/m •-{- áfa 1,25 m magas 55,50 Ft/m -+■ áfa 1,50 m magas 114,70 Ft/m -f áfa Érdeklődni lehet Vácon, a Köztársaság út 62—64. szám alatt vagy a (27)-14-032-es telefonon, 7 és 15 óra között. Vásárolni is ugyanitt, ugyanebben az időpontban lehet, készpénzért. DUNAI TOMEGCIKKIPARI VÁLLALAT A Hírlapkiadó Vállalat felvesz gyakorlott gépkönyvelőt, Ascota géphez, főállásba. A számítógépes ismeret előny. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet személyesen: Budapest Vili., Blaha Lujza tér 3. vaqv telefonon: 138-2399, 136-os mellék. Az NB Il-es férfi kézilabda bajnokság őszi, X. fordulójában, hazai pályán aratta újabb győzelmét a váci ■ kézilabdacsapat. Vác» KSE—Kisbér 24-14 (12-5). Vác: 100 néző. Jv.: dr. Sári, Kecser. Vác: Danitz, Pálffy 1, Bognár J. 1, Szunyogh 2, Serfőző 4, Gratzál 7, Nemes 7, csere: Szabó, Jámbor 1, Bognár L. 1, Schoffer, Madár. A végig szakadó esőben lejátszott találkozón, a hazai pályán szereplő - váciak végig kézben tartották a mérkőzést. A vendégek az első pillanattól kezdve a nagyarányú vereség elkerülését célozták meg, sokat birtokolták a labdát, így fékezték a gyors váci csapatot. Igyekezetük azonban hiábavalónak bizonyult, mert a váciak, a sok hiba Az MO-ós körgyűrű • . csepel-halósztelki leágazása mellett, újonnan épülő Volkswagen és Audi márkaszervizbe gyakorlott, a német műszaki nyelvben járatos raktárvezető- anyaggazdálkodó szakember jelentkezését várjuk, raktárvezetői munkakör betöltésére Jelentkezni lehet a 111-5212-es vagy 111-4883-os telefonszámon. ellenére is, biztosan tartották otthon a két bajnoki pontot. összességében egy alacsony színvonalú találkozó szemtanúja lehetett a csekély számú közönség, de étről nem a házai csapat tehetett: nem volt más lehetősége, mint az, hogy begyűjtse a kötelező két pontot. Utolsó bajnoki mérkőzését elveszítette, de így is dobogós helyen áll a női NB Il-es bajnoki csoport újonca, a Terra SE Vác együttese. K. Goldberger—Terra SE Vác 25-21 (13-13). Góllövők: Básti 7, Ottó 4. Dó- nuszné 3, Szabó K. 2, Török M. 2, Borovka 1. Rácz 1, Koncsek 1. — ny — Villanyfényes pályára vágynak A Vác Újpestre viszi a Benficát Mint arról egyéb híradásokból tudomást szerezhettünk, a Vác—Benfica kupa- mérkőzés visszavágóját Magyarországon nem a Vác FC-Samsung váci stadionjában játsszák, hanem Budapesten az UTE pályáján. — A továbbjutást kiharcolva a helyi szurkolók már előre dörzsölték a tenyerüket örömükben, hogy kis városunkban egy igazi világklasszist fogadhatunk. Miért fosztják meg ettől az élménytől a váciakat? — kérdeztük Iványi Károlyt, a klub elnökét. — Az UEFA szabályai szerint nálunk, a mi feltételeink mellett délután fél egykor kellene kezdeni a mérkőzést, hiszen akkor, november 4-én már délután négykor sötétedni kezd. Ilyen kezdési idővel azonban nem számíthatnánk a szurkolóinkra, s a televízióközvetítéstől is elesnénk. — Ezek szerint az anyagiak miatt döntöttek így? — Igen, ezt kijelenthetem, elsősorban a pénz voit az oka. Hozzáteszem, azon túl, hogy jelentős bevételektől esnénk el, az is hozzájárult, nem tudjuk megfelelő körülmények közölt fogadni az újságírókat sem, akik legalább ötvenen készülnek. A lelátónk teherbíró képessége is bizonytalan, ha nagyon megterhelnénk, ki tudja, bírná-e. — Nem tartanak attól, hogy hátrányosan befolyásolja a csapat teljesítményét az idegen pálya? — Nem hiszem, hogy ez lenne a döntő szempont. Annyifelé megfordultunk már, hogy jó rutinjuk van a játékosoknak kiismerni magukat a különböző pályákon. Bízom abban is, hogy a csapat szurkolói közül legalább 18-20 ezren el tudnak majd jönni. S azt hiszem, bármilyen is legyen a mérkőzés kimenetele, a Vác FC-Samsu,ng csak elismerést kaphat. Az első osztályban tőlünk gyengébben szereplő csapatoknak is van villanyfényes pályájuk. Mi is szeretnénk, s azt hiszem, meg is érdemelnénk — válaszolta Iványi Károly. (Dudás) Dunagyöngyc filmszínház (Dr. Csányi László krt. 58.): október 28-án, szerdán, este 6 órakor A hegyen túl című ausztrál film a műsor. Rendezte: George Miller. Este 8 órakor a Vad orchideák című amerikai erotikus filmet játsszák, csak 18 éven felülieknek! Rendezte: Zalman King: Főszereplők: Nina Siemasz- ko és Tom Skerrit. — Témája: A férj temetése után az özvegynek lakást, kereseti lehetőséget ajánlanak. A „munkahely’’ azonban egy luxusbordély, amely a vendégek legtitkosabb vágyait is kielégíti ... VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. # A szerkesztőség vezetője: Borge János. Munkatárs: Dudás Zoltán. 6 Postacím: Vác, Pf. 32. 26öl. Telefax és telefon: (27) 14-095. Telex: 282-297. ® Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-től 11-ig, valamint a váci hirdetőirodában (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. firing 11 elején a kft.-vei és az ön- kormányzat képviselőjével tárgyaltunk a költségek megosztásáról, ám . írásbeli megállapodás még nem született. — Tehát pillanatnyilag a Kommunális Kft. takarítja a várost, bérmunkában végezve el az üzem- mérnökség feladatát, önök egyáltalán nem vesznek részt ebben? — Az útellenőrző szolgálatunk ebből a szempontból is figyeli az utakat, a kiemelt szegélyes útszakaszok tisztaságát, s ha kell, a brigádjaink is munkába állnak. Javíthatna a helyzeten, ha a települések önkormányzatai vállalKorábban a kommunális költségvetési üzemé volt a város takarításának feladata, az elmúlt évben azonban már megoszlott két cég között: részben a Kommunális Kft., részben pedig a közúti igazgatóság váci üzemmérnöksége felelős a város tisztaságáért. Ugyanis a főútvonalak városon átvezető szakaszait az üzemmérnökségnek kell rendben tartani. — Felkészült-e egyáltalán erre az üzemmérnökség? — kérdeztük Huszák Jánostól, a váci üzemmérnökség vezetőjétől. — Erre nem terveztünk sem gépi, sem kézi kapacitást, s ami a lényeges, nincs hozzá pénzünk, vagyis nem rendelkezünk külön kerettel erre. Csak kigazdálkodni tudjuk, s amit sikerült kigazdálkodnunk, az nem biztos, hogy elég a megfelelő színvonal tartásához. — Ha nincs erre kapacitásuk sem, mivel és kikkel takaríttatnak? — A takarítást bérmunkában végeztetjük el a Kommunális Kft.-vei, egyébként is kisegítjük egymást gépekkel. Az év Bárhol és bármikor felvethető, örökzöld téma a város piszkos volta. Mivel szemetet mindenki láthat és találhat az utcákon, még indokolni sem kell a felvetést. A helyzet az utóhbi egy év alatt annyiban változott, hogy az emberek nemigen tudják, hogy kit kell szidni. A munka is jólesett, végül Tóth Brigitta (5/a) Kutyakaland címmel írt a nyári hónapok eseményeiről. Nőé Gáborné Szülői üzenet ■— szülőknek címmel ad hasznos tanácsokat. Kedves Magyar László Szeptember, 1992 című verse, színes Vo- na Andrea (8/a) beszélgetése Csernák Károllyal, a váci' olimpiai bajnokok egyik edzőjével. Oláhné Bartass Márta főszerkesztő Elmúlt a nyár, de emléke még sokáig él címmel írta a Csuda jó októberi számának a vezércikkét. Ez kitűnik az úti beszámolók sokaságából. Nagy Zoltánná Amgliában töltött két hetet, Retyep Jánosné eljutott Finnországba, Bódvai Magdolna Spanyolországban, Szabó- né Pápa Dorottya Németországban járt. A tanárnők után a tanulók élménybeszámolói következnek. Tóth Attila (8/a) Tábor Cegléden, Rács Réka (8/c) Finnországi emlékek, Mayer Adrienn (5/a) LAPOZGATÓ Elmúlt a nyár... Fii néz Gyula felesége emlékére Művészeti díjak A kuratórium döntése szerint képzőművészeti kategóriában fe Lugossy László és Tumbász András kapták. Utóbbi a városunkról készített fényképfelvételek elismerésével vált érdemessé. A zeneművészeti kategóriában az egyik jutalmazott Varga László római katolikus pap, a váci székesegyház karnagya, aki orgonajátékos, zeneszerző és kórusvezető is a Cecília kórus élén. A közösségi díjat pedig a váci Régizene együttes kapta. A korábbi években a városházán zárt körben adták át ezeket a díjakat. Ezentúl mindig szeretnék megtalálni a módját a kuratórium tagjai, hogy ne csak a jutalmazás ténye lásson napvilágot a jutal- mazottak nevével, hanem az átadási ünnepség is nyitott legyen. d. z. Rendhagyó, de a Neufeld Anna-alapítvány kuratóriuma vezetőinek szándéka szerint, hagyományteremtő módon, idén nyilvánosság előtt adták át az alapítvány díjait. Hincz Gyula festőművész utolsó akarata szerint, a felesége emlékére alapított díjakat minden évben Vác és Pest megye kiemelkedő művészeti tevékenységéért ítélik oda a kuratórium tagjai személyeknek, illetve művészeti csoportoknak. A végrendelet szerint a kuratórium elnöke a mindenkori tanácselnök. Ezt idézte Bartos Ferenc, hozzátéve, talán értelmezhető úgy, a város mindenkori első vezetője. Mindez október 22-én délután az 1956-os ünnepség keretein belül a zeneiskolában, a köszöntők és ünnepi beszédek után hangzott el, amikor rátért a Neufeld An- na-díjak átadására.