Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-27 / 253. szám
0 PEST MEGYEI HÍRLAP TV' Hi V ' 1992. OKTÓBER 27., KEDD .Hfe* Szemben a kivégzőosztaggal Egy költemény és következményei Művelődési Közlöny 1958. A „Kizárások” címszó alatt neve!’, személyi adatok, sorsrontó ítéletek. Az utolsó négj sort valaki megjelölte: „A művelődésügyi miniszter Karai Lászlót (szül. 1937. Nagykőrös, anyja neve: Si.ika Eszter), az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának gyakorlóéves újságíró szakos hallgatóját valamennyi egyetemről és főiskoláról kizárta " Karai László ma Herná- don, egy kis kertes házban él, rokkantnyugdíjas, amatőr csillagász, és egy új városi lapot szerkeszt. Felesége és felnőtt lánya kérésére írt tavaly télen a Művelődésügyi Minisztériumba, hátha megvannak valahol azok a dokumentumok, amelyekből kideríthető, kik s hogyan térítették vakvágányra sikeresnek induló pályáját. Az Cfj Magyar Központi Levéltárból küldték el számára az ügyével kapcsolatos összes határozatot, levelet, feljegyzést s azt a két verset is, amely a kizárással végződő botrányt kirobbantotta. A téliesített verandán ülünk, előttünk nagy halom irat. Lapozom a fénymásolt történelmet. Vádak, félreértések, belema- gyarázások- „puccsszerű szavalat... az ellenforradalmi hangulatot szította...” Való igaz, a nagykőrösi Arany-napokra írt, Montgomery című ódájában voltak utalások, de elfeledhette-e azt az alig egy év előtti őszt. a Szabads.lg- híd feljáratánál heverő halottakat. az esőt, a hideg márványt? Még ma is nehezen beszél róla — prózában. Telefonközpontos Ifjú költő volt. Ígéretes tehetség. Középiskolás korában irodalmi pályázatokat nyert. Ügy sejti, anyai ágról örökölte tehetségét, Sinka István költői vénájából neki is jutott. Érettségi után az ÉLTE francia—magyar szakára jelentkezett, de — legnagyobb csodálkozására — az Újságíró szakra vették föl. Utóbb tudta meg, hogy szeretve tisztelt magyartanára a jelentkezési lapjával együtt néhány versét is elküldte az egyetemre. Az 1955—56-os tanév különösebb összetűzések nélkül telt el, de ’56 tavaszán nyíltan megmozdult az értelmiség. Karai László is rendszeresen látogatta a Petőfi-kür népszerű összejöveteleit és előadásait. Október 23-án évfolyamtársaival együtt vett részt a tüntetésen, a következő napokban pedig a szó szoros értelmében beköltözött az egyetemre. Telefonközpontos hiányában ő kezelte a telefont. Az egyetemi rádión keresztül tájékoztatták a környékbelieket az utcai eseményekről. November 4-re elfogyott az élelmiszerkészletük, megpróbáltak átjutni Dudára, az Eötvös-kollégiumba, de a Szabadság-híd felől olyan lövöldözés hallatszott, hogy nem mertek nekivágni. A jogi kar látszott a legközelebbi menedéknek... Akkor már mindenütt szovjet katonák cirkáltak, mégis kimentek néhányan „por- tyázni”. Talán csak akkor fogták fel, hogy tulajdonképpen mi történik, amikor egyik társuk golyót kapott a lábába. A szovjetek körülzárták az egyetemet, és felszólították őket, adják meg magukat, különben a Citadelláról porrá lövik az egész épületet! Szabad elvonulást ígértek ... Fáztam... Nemcsak szavai, egész valója emlékezik. Nagy, barna szemében látom a jogi kar épületét, a katonákat, a. negyven egyetemistát, amint naivan lépnek ki a kapun, feltartott kézzel, vékony öltönyükön átszivárog a szemerkélő novemberi eső. Aztán már ott menetelnek négyes sorokban, harckocsik kíséretében a Duna-partön. Riadtan nézik a zavaros vizet, talán ők is ott lelik halálukat, ahogy néhány éve oly sokan ... De nem! A Bel- ügvminisztériumhoz mennek. Ott állítják őket a hideg márványfal elé, szemben. négy-öt méterenként egy-egy szovjet kiskaíona szegezi rájuk a fegyverét. Az emlékezet képei eltűnnek, újra a jelenbe lép, rám néz: „tudja, annyi mindent mondanak arról, mit érez az ember halála előtt..., hogy lepereg előtte egész elmúlt élete. Hát én nem éltem át ilyesmit. Én csak a hideg márványt éreztem, fáztam, és azt gondoltam, hogy még egy pillanat, és nem fogok fázni ...” A sors egy rendőrruhás tiszt képében lépett közbe. Azt javasolta a szovjeteknek, hogy inkább hallgassák ki a foglyokat, hátha összeköttetésben állnak más ellenálló csoportokkal. A BM épületébe terelték őket. ott folyt a vég nélküli kihall gatás. Karai Lászlót egy fiatal hadnagy vette pártfogásába, saját köpenyét adta neki, amikor látta, hogv vacog, és egy ki- léoőcédulát nyomott a kezébe; menjen, amerre lát. Ennyi lett volna Karai László számára ’56 személyes történelme, ha egy év múlva szülővárosában nem rendezik meg az Arany- napokat, s a gimnázium nem őt kéri fel egy óda megírására. Hármas ünnepet ült 1957 őszén Nagykőrös: Arany János halálának 75. évfordulóját, a Walesi bárdok megírásának centenáriumát és a városi gimnázium 400. születésnapját. Arany Jánost szerte az országban ünnepelték, de Nagykőrös egy egész hetet szánt a megemlékezésre. Karai Lászlót.mint ifjú, reménybeli újságírót, a volt gimnáziuma kikérte az egyetemi gyakorlatról (Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Néplapnál kellett volna harmadik évét elkezdenie), hogy segítsen a rendezésben, interjúkat készítsen a díszvendégekkel, s az utolsó előtti napon, a költőtalálkozóm elmondja a megrendelt ódát. A következményekre senki sem számított: „Az ódát megmutattam az égyik tanárnak, aki a tanácselnökhöz küldött, ha á hozzájárul, elmondhatom. Nem járult hozzá, sőt a kéziratomat el is tette. Megkérdezte, hogy ezenkívül akarok-e valamit mondani. Igen, válaszoltam, van egy szonettszimfóniám, amit ott, helyben, minisztériumi vendégei társaságában meg is hallgatott. Azt engedélyezte. Apám, aki megérezhe- tett valamit, azt akarta, hogy azonnal menjünk el. Én persze nem akartam otthagyni az ígérkező sikert.” A színpadon elmondta a szonettszimfónia néhány részletét, de közben megszólalt benne a hiúság kisördöge: a többiek mind négy-öt verset mondtak, ő meg beérje néhány szonettrészlettel? Másodjára — engedély nélkül — elmondta egy kamaszkori, Ady-ihlette versét, amelyben sűrűn emlegette a vörös és fekete színeket, és más, bűnö., félreérthető szavakat. Az ovációban egyedül az első sorban ülő tanácselnök nem vett részt. Az előadóestet követő fogadásra már nem hívták meg. másnap pedig, az ünnepségsorozat utolsó napján, nem engedték be a gimnáziumba ... Sebek Vannak soha nem hegedő sebek. Ha látszólag be is gyógyulnak, a legkisebb érintésre felfakadnak. A táviratnál tartunk, amit édesanyja küldött utána Salgótarjánba — „Apu meghalt, minden holmiddal gyere haza” —. amikor váratlanul sírva fakad. Pedig nem olyan fából faragták, akit könnyű megríkat- ni. most is szégyellj, elfordul, amíg meg nem nyugszik. „Csak otthon értettem meg, miért kellett minden holmimat hazavinnem. Ott várt az értesítés, hogy kizártak az ELTE-ről. Aput már nem kelthettem életre, de az egyetemért megpróbáltam harcolni. Fellebbeztem, aminek az lett a következménye, hogy az ország minden egyeteméről és főiskolájáról kizártak!” A határozatot a Művelődési Közlönyben hozták nyilvánosságra ... Pachncr Edit Ujn i Ta ló r.szén tgyörgyön Kultúra — két lőtér között A nagy művelődési központokhoz képest ugyan mit nyújthat egy apró, falusi kiubkönyvtár? Sok esetben maguk a helybeliek sem tartják sokra, eszükbe sem jut, hogy ott valódi kulturális élet folyhat! Így volt ez a tatár- szentgyörgyi klubkönyvtár esetében is. Már éppen azt tervezték a helyi képviselők, hogy megszüntetik, hisz jó, ha hatvanan beiratkoztak, amikor a megüresedett vezetői helyre akadt egy jelentkező: Szelőért Edit. Igaz, a beszűkülő álláslehetőségek, magas albérleti és közlekedési díjak kényszerítették haza elsősorban, de nem akarja félvállról venni új állását. Mint a fentiekből kiderült, az új klubkönyvtárvezető tatárszentgyörgyi származású, de iskolái és első állása városlakóvá tették. Történelem—népművelés szakot végzett, az egyetemi évek után pedig azonnal a mélyvízbe került. A Ferencvárosi Művelődési Központ munkatársa lett, ahol neki keltett a természetgyógyász-tanfolyamokat megszerveznie. Egészen otthonossá vált a gyógynövények és az íriszdiagnosztika világában, de szervezései révén még az uío-láz is megérintette. Nem tudja, mit kezdhet ezekkel a témákkal Tatár- szentgyörgyön — nem mintha itt hiányozna az a jól szituált középréteg, aki józsefvárosi tapasztalatai szerint a legnagyobb érdeklődést mutatja —, de hátha az ittenieket nem a természetgyógyászat és a földönkívüli jelenségek érdeklik elsősorban. Egyelőre kis lépésekben halad, népszerűbb foglalkozásokat tervez, mint a már hagyományos IÍRESZ-taníolyam. amelyik a napokban indul. Talán tesz karate oktatás, meg kozmetikai „önképzőkör” is, minden az érdeklődőktől függ! Hogy a KRESZ, a karate vagy a kozmetika milyen szinten kultúra? Mondhatnám, hogy a hétköznapok kultúrája, de tény, hogy itt elsősorban a közösségte- remtés szándéka munkál. Egy olyan falut kell megmozdítani, amelyik évtizeMegjelent az Erdélyi Magyarság új száma Megjelent az Erdélyi Magyarság című negyedévi folyóirat 12-es száma. A szerkesztők hétfői tájékoztatása szerint a lapban az 1956-os forradalom és szabadságharc romániai, erdélyi hullámverésével, a tömeges letartóztatásokkal és bebörtönzésekkel foglalkoznak Pomogáts Béla, Lipcsey Ildikó, Dobai István, Tófalvi Zoltán, Fodor Sándor, Kelemen Kálmán, Gál Éva Emese, Katona Szabó István, Páskándi Géza, Robotos Imre, Gál Mária, Takács Ferenc írásai, illetve vallomásai. Nagy Pál az erdélyi iskolák szervezett felszámolásáról ír, De ke György a kárpátaljai magyarság Trianon utáni hányódtatását tárgyalja. Drávaszögi requiem címmel Kontra Ferenc jegyez írást, Enyedi Sándor a kétszáz éves kolozsvári színjátszás történetét villantja fel. A szépmívesség rovatban Pomogáts Béla, Székely János, Jékely Zoltán, Páskándi Géza, Her- vay Gizella, Czegő Zoltán, Csíki László, Vári Attila, Kenéz Ferenc írásai olvashatók. Merényi László az 1916-os román megszállás erdélyi eseményeiről ír, Dési Zoltán a Romániához csatolt Erdély román lakosságának csalódását eleveníti fel, Lazányi János László Vasút szabta határok címmel közöl tanulmányt. A továbbiakban Szigeti László, Fogarassy László, Vasas Samu, Józsa Péter, Kovács Attila írásai olvashatók. A lap folytatja Erdély történeti kronológiájának közlését. Helyet kapott a lapban az Erdélyi Magyar Kongresszus nyilatkozata, valamint tájékoztató az Erdélyi Magyarság Antológia megrendeléséről. dek óta él bezártságban, eltiltva minden nagyobb megmozdulástól. Ezt a tetszhalott állapotot nemcsak ,a falut körbefogó két lőtér okozta, hanem az a tragikusan végződő mulatság is, amelyet valamikor a hetvenes években rendeztek: a verekedés egy „nőügy” miatt robbant ki a helybéliek és a Táborfal- váról érkező szovjet katonák között. A gyerekek és a nyugdíjasok az elsők, akik újból felfedezték a könyvtárat; alig egy hónap alatt háromszorosára nőtt a beiratkozott tagok száma. A sok új könyv mellett — melyeket még az előző, továbbtanulása miatt kilépő könyvtáros vásárolt —, régi, értékes kötetek is szép számmal akadnak. Edit örömmel fedezte fel a gazdag néprajzi anyagot, amelyet elődei gyűjtöttek ösz- sze, rengeteg ismeretterjesztő irodalmat talált és kötelező olvasmányokért sem kell senkit a dabasi könyvtárba küldenie. Hogy klub is legyen, ne csak könyvtár, a már említett tanfolyamok mellett gyermekklubot szeretne szervezni. Ha a gyerekek megszeretik ezt a kis földszintes, palatetős épületet, ha úgy jönnek ide. mintha haza járnának, lassan a szülők is beszoknak. Szei- bert Edit ugyancsak ebben a könyvtárban szokott rá az olvasásra gyerekkorában. s még emlékszik arra a könyvtárosra — Újvári Tiborra —, aki valamikor pezsgő szellemi életet tudott e falak között teremteni. Talán titkon azt reméli, egyszer majd őrá is így emlékeznek. (pachncr) Életműkiállítás Szulyovszky József festőművész, amatőr alkotó képeiből nyílt életmű-kiállítás a vecsési József Attila Művelődési Házban, h Károlyi utca 1. szám alatt. Szulyovszky József élete a településhez kötődik lassan fél évszázada. Foglalkozása ügyvéd, már nyugdíjas, nyolcvan felé jár. Sokan ismerik, ám sokak számára új oldaláról mutatkozik be. Kiállítása a héten látható. Őt és munkásságát a megnyitó alkalmával Geröly Tibor, a Művészetbarátok Egyesületének főtitkára méltatta. Meghalt Roger Miller Los Angelesben 56 éves korában elhunyt Roger Miller neves country-éne- kes és zeneszerző, aki „King of the Road” című dalával vált világhírűvé. A rákban szenvedő előadóművész vasárnap, néhány órával kórházba szállítása után halt meg. Roger Miller 1964—65-ben tizenegy Grammy-díjat nyert dalaival, melyek mind a country-, mind a popzene rajongói között népszerűvé váltak. A „King of the Road” című slágerén kívül legismertebb számai a „Dang me”, a „Chug-a- Lug” és az „England Swings”. Többek között ő szerezte a zenéjét annak a Droadwayen 1984-ben bemutatott „Big River” című musicalkomédiának is, amely Mark Twain ismert regénye, a „Huckleberry Finn” alapján íródott — jelentette hétfőn az AFP. Alit csinállak maguk azalatt? Az emigráció a hazáért Mit csináltak maguk azalatt? — kérdezi oly sokszor az utca embere az emigránsoktól. A mai naptól kezdve három hónapon át tekinthetjük meg erre a feleletet a Budapesti Történeti Múzeumban. A fenti kérdés ugyanis alcíme annak a kiállításnak, amelyet Antall József miniszterelnök nyitott meg október 21-én. Dr. Harsányi Lászlótól, a főszervezőtől megtudhattuk, hogy az emigráció munkásságát 45-től napjainkig öt témakörben foglalták össze. Az első: tüntettek a szabad Magyarországért — a kommunizmus ellen. A legnagyobb létszámban akkor, mikor 1956-ban kétszázezer ember hagyta el szülőföldjét. Nem menekülés volt ez, hiszen „kimegyünk és visszajövünk, mert a forradalom nem ért véget”. Tájékoztattak. Az emigránsok élő tanúi voltak a kommunista diktatúra szörnyűségeinek, s a rendszer jellemzőit saját bőrükön tapasztalták. Emlékeztek a forradalom eseményeire, egyúttal a világot is emlékeztetve rá. Különböző jótékony célú gyűjtésekkel támogatták az itthon maradottakat. Az utolsó részben pedig bemutatják a ma gyár olt életét idegen földön. A kiállításra több száz magánszemély küldött anyagot, de az adományozó testületek száma is meghaladja a kétszázat. így a szervezők mintegy kétezer kiállítandó tárgy és dokumentum közül válogathattak. Ezeket három hónap múlva ajándékba kapja majd a Lákitelek Alapítvány, amely az anyagot a lakiteleki Emigrációs Múzeumban fogja elhelyezni. Ott a kiállítás mellett kutatási célokra is hozzáférhető lesz. N. L, Fúvósok Herrenbergból Ma, kedden este fél hatkor Nagykátán a városi zeneiskolában szerepel a Kispesti Zeneiskola vendégeként Magyarországon tartózkodó német Herren- bergi eZneiskola fúvós kamaraegyüttese. Az előadás meghirdetett mottója: „A zene nem ismer határokat.”
