Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-24 / 251. szám
GOQQLLOI xjttöu XIX. ÉVFOLYAM, 251. SZÁM 1992. OKTÓBER 24., SZOMBAT Négy helyett két mentőautó Aszódon Ahol minden perc számít Amikor benyitottam az aszódi mentőállomásra, Korsós Attila, fi kirendeltség vezetője a telefonon éppen egy beteg, idegeskedő hozzátartozóját próbálta megnyugtatni. — Mindent megteszünk, ám csodákra nem vagyunk képesek — mondta, aztán hosszan hallgatott, majd így biztatta a telefonálót: — Panaszával szíveskedjék felhívni a 111-1666 számú állomáson a 100-as melléket, ahol a szolgálatvezető főorvos úr a bejelentést felveszi, azt kivizsgálja, és a szükséges eljárást lefolytatja. Ila mi hibáztunk, természetesen a büntetést is vállaljuk. Hozzászólás cikkünkhöz Nem törvénysértő a gyakorlata A fiatal szolgálatvezető letette a kagylót, hozzám fordult, és máris benne voltunk a gondok sűrűjében : — Jó, hogy jelentkezik az újság, mert így elmondhatjuk a helyzetünket a nyilvánosságnak, s eloszlathatjuk azt a tévhitetet, hogy hanyagul dolgozunk. EGY JUT A jelenlegi helyzetért nem mi vagyunk felelősek. Az aszódi állomásnak négy mentőautója van, de október 1-jétől — gazdasági okok miatt — csak kettő üzemel. Sajnos a tizenhárom t.elepülésr; — Túra, Galgahévíz, Hévizgyörk, Bag. Aszód, Kartal, Verseg, Domony, Iklad, Galgamá- csa, Vácegres. Váckisújfalu, Domonyvölgy —, ahol csaknem 40 ezer ember él, a valóságban egyetlen gépkocsi jut, mert a másik autónk az előre felvett szállításokat végzi, elsősorban Budapestre, ahová vinni kell a MÁV betegeit, a tüdőgondozó beutaltjait, a különböző kórházak felülvizsgálatra szoruló kezeit- jeit. Napi 35-40 beteget szállítanak az aszódi mentőállomás két autóján. Sok ez vagy kevés? Az vitatkozhat csupán, aki nem ismeri a hátteret. Meglepően magas ugyanis a kocsik futási ideje, A két mentőautó a forgalomban naponta 30,3 órát tölt el, s ez alatt az idő alatt 800 kilométert futnak. Természetes, hogy a türelmetlen és a fájdalmak által kínzott betegnek, a segíteni akaró hozzátartozónak, a beteg gyerekekért aggódó szülőnek minden perc számít. Tudják ezt a mentőállomás dolgozói — s bár a túlóráikat nem fizetik —, dolgoznak tisztességgel, általában napi 9-10 órát is, de a géokocsihiányt nem pótolhatják. A teljes ellátottsághoz négy mentőautóra lenne szükség. Van is ennyi az állomáson, de csak kettő futhat. Ennyire van pénz! GÖDÖLLŐI HÍRLAP Gödöllő, Szabadság tér 10. • A szerkesztőség vezetője: Balázs Gusztáv. # Munkatársak: Pillér Éva és Hidi Szilveszter. § Postacím: Gödöllő, PL 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20- 796. 9 Szerkesztőségi fogadóóra: hétfőn 10-től 13 óráig- • Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben. Hogy ez milyen gonddal jár, azt Nemecz Attila mentő szemlélteti. — Galgamácsán a kocsinkban van a beteg. Éppen elláttuk, s indulnánk a hatvani kórházba, de jön az utasítás, hogy Túráról infarktust jeleztek. A jelzést veszem, s aztán a vezető gázt ad, s irány Túra. Aszódon baleset történt. Álljak meg? Kit veszélyeztetek? Biztos, hogy a mérlegelésem perceket vesz igénybe, s emiatt elkések Túráról, és út szélén hagytam a baleset sérültjét is. Mindez nem történne meg — esetleg két ember halála —, ha Aszódon, a mentőállomáson lenne egy autó. Az igazi megoldást az hozná, és az volna a Galga merttén élők számára megnyugtató, ha négy mentőautó üzemelne. — De a gondok igen nagyok! — mondja a közben megérkezett Bozsik István mentős és Korsós Attilára bízza a gondok megmagyarázását: — Állomásunknak van három Toyota típusú gépkocsija, de a Nysa mellett csak egy futhat, mert a Nysát csak akkor selejtezik le, ha a szükséges és előírt kilométereket megette. Szidhatják a betegek, hogy hideg, hogy ráz, hogy' beázik. CSOKORBA KÖTVE Mennyi gondról hallottam még! Jegyzem is azokat szorgalmasan, de beszélgetőtársaim figyelmeztetnek: — Kár a gondokat sorolni, kár a hiányosságoEálotghén Kerepestarcsán ékszert, drágakövet« régiséget, műtárgyat, festményt* kisbútort, műszaki cikkeket forgalmazunk. Átmenetileg pénzzavarbo került? A megoldás: AUTÓT A ZACIBAI Gépkocsijára záloghitelt nyújtunk. Cím: Kerepestarcsa, Völgy u 4! 2143, telefon: (28) 70-904. Nyitva: hétfőtől péntekig, 8-től 16 óráig. kát csokorba kötni. Arra van most szükség, hogy a betegek, a hozzátartozók megértsék: — a türelmetlenség, a durvaság semmit nem old meg. Az Aszódon dolgozó mentők csapata mindent megtesz a betegek gyors kiszolgálásáért. örülnek az önkormányzatokkal kialakult jó kapcsolatnak. Büszkélkednek, hogy kezdeményezésükre Kartal 75, Domony 25, Galgahévíz 25, Túra 40, Aszód 50 ezer forinttal segítette a fájdalomcsillapító gázkészülék megvásárlását. Verseg 100 ezer forintnyi munka elvégzését vállalta, hogy legyen garázsa az állomásnak. A tetőhöz szükséges palát a Túrái ÁFÉSZ adja. IDŐBEN FÉKEZNI — Reménykedünk, hogy minden jóra fordul — állítják a mentősök. — Előbb vagy utóbb észre kell venni az illetékeseknek, hogy mindenkit érhet baleset, s azt is fel kell ismerni, hogy a mentőnek mindig mindenhová időben kell érkeznie. A Gödöllői Hírlap október 20-i számában Tiltás ellenére, büntetlenül — Kié legyen a ravatalozó? címmel megjelentetett cikkükben vállalatunk jó hírnevét sértő téves tájékoztatást tettek közzé. Az inkriminált rész szó szerint így hangzik: „Mi szól a temetkezési vállalat felkérésé ellen? Az, hogy éppen elég volt az addigi kiszolgáltatott helyzet, ráadásul, mint kiderült, hosszú évekig, folyamatosan, a törvényi tiltás ellenére — mégis büntetlenül — számítottak fel a ravatalozó használatáért 2500 forintokat.” Vállalatunk sem a korábbi időszakban, sem jelenleg nem folytatott és nem folytat törvénysértő gyakorlatot. 1990 augusztusáig a Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat üzemeltette a ravatalozóépületet, akkor vette át vállalatunk az akkori városi tanács kérésére, mivel az üzemeltető az épület karbantartását elhanyagolta, s ezért még évente 500 ezer forint költséget is igényelt. Mi az épület használatáért a hozzátartozóknak soha sem számítottunk fel díjat, kizárólag a vállalat álrs ASZEG Gyermekszínház Október 30-án gyermekszínházi előadás lesz az isaszegi művelődési otthonban. A gyerekek délelőtt fél 11-kor és délután két órakor a Minden egér szereti a sajtot című darabot nézhetik meg, a belépődíj 50 forint. tál beszerzett és működtetési berendezések bérleti díját számoltuk fel. Tehát sem az érvényes és vonatkozó törvényeket és rendeleteket nem szegtük meg, hanem ugyanúgy jártunk el, mint bárhol máshol az országban hasonló szolgáltatást végző vállalat vagy vállalkozók. Fenti tényekről a képviselő-testület ülése előtt a polgármester urat és a jegyző asszonyt is tájékoztattam. Rendkívül sajnálatosnak tartom, hogy ennek ellenére az újságban is közzétett téves információk — távollétemben — vita alapját képezték. Havas* Imre igazgató Kegyeleti Szolgálat Temetkezési Vállalat Budapest A hírneves ellenféllel magyarázható, hogy a szokottnál valamivel fokozottabb érdeklődés kísérte az elmúlt fordulót: a Ferencváros volt a gödöllői férficsapat vendége. Az egykori első osztályú játékosokkal megtűzdelt Fradi kezdett jobban. Igaz, rengeteg helyzetet puskáztak el a hazaiak az első félidőben és a kezdő kapust sem sikerült most jól kiválasztani. A szurkolók már a játékrész hajrájánál cserét követeltek. Fordulás után két gyors góllal csökkentettük a hátrányt, és a 46. percben már csak egy gól volt a zöldek előnye. Ehhez jelentősen hozzájárult Imre kapus kitűnő helytállása. Nyolc perccel a mérkőzés vége előtt még mindig nyílt volt a végkimenetel, sőt fordításra legalább négyszer volt alkalma csapatunknak, de ziccereket és büntetőt is hibáztak. A fradisták fékezGATE Zoológusképzés Négy féléves, négyszáz órás posztgraduális zoológusképzés kezdődik a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen a tanév második felében. Biológus, biológiatanár szakos tudományegyetemi, állatorvosi, agrármérnöki és kertészmérnöki diplomával rendelkező, a zoológia, illetve annak valamely területe iránt érdeklődő szakemberei« számára ajánlják a programot. A résztvevők 15 témacsoport 60 különböző témájából választhatják ki az érdeklődési és munkakörüknek megfelelő kurzusokat az. előírt keretnek megfelelő időtartamra. Városi filmszínház: Október 24-én és 25-én: Isten veled, király. Színes, amerikai film. 18 és 20 órakor. ték az iramot, de kegyetlenül kihasználták helyzeteiket és végül, ha nyögvenyelősen is, de elvitték a két pontot. Ezen a találkozón is nagyon hiányzott egy olyan egyéniség, aki a kritikus pillanatokban össze tudta volna fogni a gárdát. A döntő helyzetekben ' ismét elfogyott a tudomány ... Szégyenkezésre nincs ok, hiszen az esélylatolgatáskor sokkal nagyobb különbséget „adtunk” a vendégek javára, mint amit a mécsesén láthattunk. Gödöllő—Ferencváros 17-21 (7-12) Gödöllő: Péli — Szabó (4), Kalmár (5), Garamvöl- gyi (1), Majoros (1), Bartos (6), Bátort Csere. Imre — Hajdú, Horváth, Surányi, Szlifka. Jó: Imre, Bartos, Szabó és időnként Kalmár. Markó Gábor Fercsik Mihály 0 Z n D A PEST MEGYEI HÍRLAP ÉS A VÁROSI FILMSZÍNHÁZ REJTVÉNYSOROZÁTA Minden szombati számunkban három, a gödöllői moziban előzőleg vetített filmmel kapcsolatos kérdést teszünk fel olvasóinknak. A megfejtéseket névvel, címmel ellátott borítékban a városi filmszínház pénztáránál elhelyezett gyüjtőládába kérjük bedobni szerda este 8 óráig. Az öt, általunk kisorsolt szerencsés megfejtő nyereményét — két-két darab mozijegyet és minden mozijegyhez egy-egy csomag POP-CORN-t — a mozi pénztáránál, illetve büféjénél veheti át. A nyertesek nevét a következő heti rovatunkban közöljük. A kép alján a következő kérdésekre várjuk a helyes válaszokat: 1. Mi a film címe? 2. A sorozat első részének a címe? 3. A sorozat második részének a címe? Előző heti megfejtésünk: 1. Vinny az lügyű. 2. Ügyvéd. 3. Szeptember 25—27. A nyertesek: Horváth Zoltán, Aszód, Kobolák Dénes, Gödöllő, Szilágyi utca 48., László Melinda, Gödöllő, Szabadság út, Droblyen László, Gödöllő, Szőlő utca 32., I Tóth Péter, Gödöllő, Isaszegi út 22. Vecsés Nagyközség önkormányzata bérbe adja vagy eladja a Vecsés, Bethlen u. 15. sz. alatti, 1031 nm-es ingatlanát (a rajta lévő 266 nm-es volt napköziotthonnal). Az ajánlatokat a hivatal címére lehet elküldeni: Vecsés, Szent István tér 1. DABAS VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA közoktatási, közművelődési és sportkoordinátort keres A munkakör ellátásának feltétele: felsőfokú végzettség. Bérezés: megegyezés szerint. Lakást adnak. Jelentkezni lehet Horváth István polgármesternél, cím: Dabas, Március 15. tér 1/B 2370, Kézilabda Elszalasztott siker