Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-22 / 250. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP 1992. OKTOBER 22., CSÜTÜRTÜK FÜR LAJOS A FORRADALOM OKAIRÓL, A DEBRECENI ESEMÉNYEKRŐL, A FASISZTÁZÁSRÖ!, S ARRÓL; HOGY MEGVALÓSULTAK-E MÁR AZ ’56-OS KÖVETELÉSEK (i2t$ WS 9 Miniszter úr 1956 októberében a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen volt tanársegéd. Hogyan szerzett tudomást a forradalom kitöréséről? — Akár hiszi, akár nem, a forradalom híre nem a fővárosból ért Debrecenbe, hanem úgy is mondhatnám, a forradalom híre tőlünk érkezett Pestre. Nálunk ugyanis előbb, délelőtt 11-kor volt a tüntetés, míg a fővárosban csak délután kettőkor. Debrecenben is az egyetemisták mentek ki az utcára. A három egyetem fiatalsága a pártbizottság épülete elé vonult a 18 vagy 20 pontos követelési listával. Utána a városon keresztül a legnagyobb gyárba, a Vagongyárba ment a társaság. Közben a kornak megfelelő jelszavakat kiáltoztuk. Emlékszem, borongás volt az idő. Mégis reménykedtünk. Szép, de kockázatos dolog a diktatúrával szemben kivonulni az utcára. Ennek a kettőssége volt bennünk. KOSSUTH KÖR DEBRECENBEN 9 Tudomásom szerint ön nemcsak kivonult a többiekkel együtt, hanem az egyik szervezője is volt az eseményeknek. — Valóban az egyik szervezője, mozgatója voltam a felvonulásnak. Azért is, mert fiatal voltam, s mert Debrecenben is megalakult a pesti Petőfi Körnek a hasonmása, amit mi ott Kossuth Körnek neveztünk. Ennek a titkárává választottak. Aktív részese voltam tehát a mozgolódásnak, vagy inkább úgy nevezném, mocorgásnak. @ Mennyire befolyásolták a debreceniek cselekedeteit a fővárosi események? — A debreceni események jellege kicsit más volt, mint a budapestieké, hiszen ez egy vidéki nagyváros. Debrecenen szinte éjjel-nappal szovjet csapatok vonultak keresztül — Budapest felé. Ennek árnyékában cselekedtünk. 9 S az idegen csapatokat látva nem tűnt eleve reménytelennek a küzdelmük? — Gyakran reménytelennek tűnt, de hát az egész ötvenhat olyan volt — így szoktam mondani —, mint egy természetellenes mámor. Különös mámor volt ez, valóság fölötti, lebegő állapot. Mégis szükség volt rá. Olyanok voltunk, mint akik egy kicsit becsíptek. Nemcsak mi, hanem az egész ország. Társadalmi eksztázis volt a forradalom. Ebben a helyzetben nem lehet józanul mérlegelni a valóságot. Mert hiszen láttuk, amint a töméntelen számú szovjet katona végigvonult a Kossuth Lajos utcán. A mellette lévő Városházán pedig reggeltől estig a forradalmi szöveget lehetett hallani,.. De azért józanok is voltunk, mert semmi különösebb kilengés, népítélet nem történt, mindössze az ÁVH vezető tisztjeit tartóztattuk le — ideiglenesen. 9 ön mégis úgy látta jónak, hogy a forradalom leverése után távozzon az országból. — Ez jó három hónappal később történt, már a határok lezárása előtti egyik utolsó pillanatban. Mégpedig azért, mert januárban több társamat letartóztatták. Franciaországba mentem, mert már csak ott fogadtak. Néhány hónap múlva aztán visszajöttem. S az élet ment tovább. 9 önnel ellentétben azonban a szovjet megszállást kővetően az országot elhagyó kétszázezer honfitársunk döntő többsége nem tért haza. Érdekes, s bizonyára nem véletlen, hogy éppen 1958-ban kezdődött az a káros, azóta is tartó folyamat, amely szerint a megszületettek száma nem pótolta az elhunytakét. — Ez valóban nem véletlen, sőt, mondhatnám, az összefüggés rendkívül szoros. Egyrészt azért, mert a kimenekült ezrek java része tizen- és huszonéves fiatal volt. Az a nemzedék hagyta el az országot, amelynek az ország lakossága utánpótlása lett volna a hivatása. A másik ok pedig az a csalódottság, kiábrándultság, reményvesz- tettség, fáradtság, amely úrrá lett az ittmaradotta- kon. Teljesen érthetően abban az időben született egy híres sláger: „A jövőt nem sejtheted, ahogy lesz, úoy lesz.” A kiábrándultság olyan lelkiállapot, amely kedvezőtlenül hat az utódnevelési kedvre. A NEMZETET SÉRTETTÉK MEG 9 A tömegtájékoztatásban a forradalomról megjelent cikkeket olvasva az a benyomásom, hogy két eléggé markánsan elkülönülő csoport viaskodik egymással. Az egyik egy reform- kommunista csoport, a másik pedig az utca hangja ... — Sajnos, ez a két csoport valóban szemben áll egymással. Az még csak rendjén való, hogy nem azonos módon ítélkeznek és értékelik az eseményeket. Az viszont baj, hogy mindkettő kizárólagosságot szeretne tulajdonítani saját szerepének. Én úgy látom, hogy az általános viszonyok voltak a döntőek. Vagyis: a nemzet függetlenségét nyersen és durván elvették, s reáerőltették a maguk idegen, szovjetrendszerét a magyar gazdaságra, kultúrára, köz- igazgatásra, oktatásra, vagyis életünk minden területére. Ez volt az alapok. A nemzetet mint autonóm emberi közösséget sértették meg. De egyben megsértették a nemzet minden egyes tagját mint társadalmi lényt. E kettős nyomás alól akartak az emberek robbanásszerűen kitörni. A társadalom is és a nemzet is. Ez azonban önmagában hiába lett volna így, ha nincs a párton belül egy olyan válság, amely az úgynevezett szocialista országokban Sztálin halála után mindenütt jelentkezett. Magyarországon ez rendkívül éles fordulatokat vett. Itt jön be — nem a reformkommunisták, mert ezt a szót ki sem merték ejteni, hanem — a nemzeti kommunisták szerepe. <5k föllazították, készítették az utat ahhoz, hogy az a hatalmas ellenálló erő, ameiy akkor még megvolt a nemzetben, kitörhessen. Október 25-ig tehát valóban óriási volt a szerepük. Ezek után azonban már csak kullogtak az események után Néhánynak sikerült lépést tartani, sokaknak azonban nem. Többen visszaléptek: Kádár étános is. Volt azonban olvan is közöttük — például Nagy Imre —, aki az életét adta elveiért, mégpedig tudatosan. 9 Az elmúlt rendszerben a forradalomról szóló beszámolók sohasem mulasztották el jellemezni a résztvevőket, az eseményeket: fasiszta csőcselék, a szélsőjobb előretörése és így tovább. A rendszerváltozás után a magyar közéletből egy ideig mintha eltűntek volna ezek a kifejezések, de újabban — más összefüggésben — ismét előbukkantak. — Nem akarok párhuzamot vonni az ’56 után fa- sisztázók és a mai fasisz- tázók között, mert a kettő között lényeges a különbség. Akkor a szélsőbal, kimondom, a szovjeteknek behódolt szélsőbal fasisztázott és próbálta megbélyegezni a nemzetet, a nemzeti erőket. Ma ennek más a szerepe a politikában. Azonban annyiban mégis hasonló a helyzet, hogy a magát liberálisnak is nevező, baloldali értékeket hirdető, baloldali gondolkodású csoportok fasisztáz- nak nagy előszeretettel, s próbálnak bizonyos politikai megnyilvánulásokat szélsőségesnek minősíteni. Ahogy azonban ’56-ban még csak jele sem volt annak, hogy itt fasiszta csoportok mocorogtak volna, úgy —- meggyőződésem —, ugyanolyan hibás a fasisztázás ma is. Ma sincsenek ilyen, a közéletben tényezőnek tekinthető csoportok Magyarországon. Ami van, az jelentéktelen. Nemhogy társadalmi, de még rokoni bázissal sem igen rendelkezik. Ha jól tudom, Győrben egy fiú meg az apja és egy-két barátja tartozott egy ilyen csoporthoz. Azt hiszem, nem szabadna ilyen könnyen dobálózni olyan súlyos szavakkal, amelyek segítségével valóban borzalmas károkat okoztak a huszadik században. Ezeket ráakasztani politizáló, valakivel egyet nem értő, másként gondolkodó honfitársainkra: több mint túlzás, merő túlzás. Sokan ugyanilyen értelemben kezdtek el beszélni, cikkezni a keresztény kurzusról. Lassacskán a keresztény kurzus és a fasizmus rokon fogalmakká válnak. Ehhez még hozzáveszik a nacionalizmust, s így elkészül a jól ismert, sötét, ördögi kör. A politikában különösen megfontoltan kellene használni ezeket a szavakat, fogalmakat. MEGVALÓSULTAK-E A KÖVETELÉSEK ? © Miniszter úr, a forradalom kitörésekor konkrétan megfogalmazott követeléseket hangoztattak a tüntetők, a felkelők. Megítélése szerint megvalósultak már a követelések? — Erről sokat lehetne vitatkozni. Egy bizonyosan megvalósult: a nemzet független Ez volt az alapkövetelés. 9 Nem csak katonai értelemben lehet egy országot függőségben tartani... — így van, a gazdasági élet számos szálon fűzi ösz- sze az országot más államokkal. Ez sok esetben kiszolgáltatottságot is jelent. Államokat, népcsoportokat szolgáltathat ki egy másik gazdasági érdekű csoportnak. Ez mindig is így volt, most is így van, s valószínű, így is lesz. A világ gazdasága annyira összefolyt, annyira egységesült, hogy ez nem is nagyon lehet másképp. A függetlenség viszont azt is jelentheti, hogy az állam kormánya külpolitikai kérdésekben szuverén módon dönthet, pontosabban érvényesítheti a nemzet érdekeit. Ennek nyilvánvalóan számos akadálya lehet, hiszen például senki sem válogathatja meg a szomszédait. Ahogy a testvéreit sem, csupán a barátait. Abból a szempontból viszont, hogy hol, s miként tudom érvényesíteni az össznemzeti érdekeket, abszolút független az ország. De eredeti kérdésére visszatérve: az ’56-os programok az alapkérdésben világosak és eevértelműek voltak, megszüntetni a szocialista társadalmi berendezkedést. Ez akkor nem sikerült, s ennek a következményeit ma igyekszünk felszámolni. ’56-ban ez még sokkal egyszerűbb lett volna. Vagyis megvalósítani azt, amit ma akarunk. Hiszen akkor még csak nyolc év választotta el az országot attól, amikor még olyan viszonyok uralkodtak, amilyeneket most akarunk. Gondoljon csak a tulajdonrendszerre. A paraszt tudta, hogy hol volt a földje, a kiskereskedő, hogy hol .volt az üzlete, a gyáros is, hogy hol volt az üzeme. Akkor még toppant egyszerű Vett volna a visszarendezés. A földeket egybeszántották. a kis szatócsboltot lebontották, az üzem eltűnt, újat építettek helyette. Ez a tény sokkal jobban el is nyújtja a rendszerváltozást, s nemegyszer indulatot kelt. Nem nagyon beszélünk arról, pedig az is tény, a forradalom óta új nemzedékek nőttek fel. A mai fiatalok teljesen másképp gondolkodnak, mint, mondjuk, az akkori 30-40 évesek. 9 S az ön megítélése szerint lesz türelmük az embereknek. kivárni a lassú átalakulást? Az országot járva sok helyen tapasztalok türelmetlenséget. — Kell hogy legyen, mert különben ismét csak magát pusztítaná az ország. S hogy annak mi lenne a vége, abba belegondolni is rossz. Remélem, hogy lassan kezd lehullni a hályog az emberek szeméről, s ahogy az írás mondja, látva látnak majd. Meglátják a lehetőségeket, meglátják, hogy mit tehet az egyén, hogyan használhatja a képességeit. Semmiképpen nem úgy, hogy gyűlölködöm és szidom, mondjuk, a kormányt vagy a polgármestert, hanem úgy, hogy megpróbálom a lehetőségekkel élve kiküz- deni azt, amit az idő megkíván mind a magam, mind a nemzet számára. Ez rettenetesen keserves s nyomorúsággal és munka- nélküliséggel teli út, de1 mást nem tudunk tenni. Át kell esni ezen a néhány nehéz időszakon. Ha a forradalom nem bukik el, nem itt tartanánk. Marcii Péter Százhalombattáról Horváth László juttatta cl hozzánk édesapja versét. Amelyet közlünk, az 1956. november 2-án keletkezett. A költő, Horváth Lajos, már elhunyt. Miháiyházán volt református lelkész. Szabadság (Mottó: Szabadság — vagy halál!) Egy rabnéphez szent üzenet jött tán az égből: Isten szívéből. Vagy a porladó ősök fennkölt, halhatatlan, örök hitéből. A tüzcsóvás álmok honából: fellegtakartafényű múltból, mely panaszkodik, könnyez, vádol, megszégyenít és meghazudtol, hogy: nem igaz a tunya jelszó: — „Fegyver ellen nem lehet tenni! Bölcs embernek nem szabad s nem jó fejjel a sziklafalnak menni, mert megsemmisülés a vége, melyből menekvést nem találhat. Ez nem a szabadság ösvénye ez biztos útja a halálnak.” Nem igaz ez a korcs tanítás — ezt mondta a halk üzenetszó. Nem tarthat meg bennünket itt más, mint a csodás örök memento: emlékezés — nem a halálra — múltra, hősökre, dicsőségre... Kinizsi kardja. Zrínyi álma és március szent öröksége, forradalom tisztító lángja, boldog jövőt nyitó kilincsek, hősi elszántság tűzvirága olvasztják fel a rabbilincset, ezt a megutált rozsdás láncot, mely életünket meggyalázta és megfelezi a világot vagy szabadságra, vagy halálra. így lett e csodás üzenetre „szabadság — vagy halál” a jelszó. Egy rabnép végleg megvetette a dogmát, hogy meghalni nem jó. Halált megvetve — Dávid módján — Góliátnak elébe rontott s a pesti utca barikádján megállítá a Behemótot. Más nációknak férfiúnál vitézebb gyenge gyermekek, nők — ezer halálraszánt virágszál felégették a szovjet-erdőt. Ezernyi féltve őrzött élet tüze villant a szörnyetegre s az eszm.ék a magasba érlek: szabadságra és győzelemre! Csodás ifjúság, felfigyel rád Európa és az egész föld; mint rabtartók ellen emelt vád leng zászlónk: a piros-f ehér -zöld. Győzelmed a történelemnek legszebb eszményi gyözedelme és rabláncravert nemzetednek új szabadsága, álma, lelke. E győzelem: maga az Élet, remény, jövendő, béke. áldás! A rabtartó hadra ítélet s a magyar nemzetre virágzás! „Szabadság — vagy halál" ma nincsen több jelszó s hol megszűnt a rabság: egy nép köszöni Néked Isten, hogy nem a halál lett a bérünk, hanem az áldott, szent Szabadsági Mihályháza, 1956. november 2. I
