Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-17 / 246. szám

PáIyao ricntúciós la nfolyam Kezdődik az oktatás Elméleti oktatással kez­dődik hétfőn a TIT váro­si szervezete és a Pest Me­gyei Munkaügyi Központ által közösen szervezett pályaorientációs tanfo­lyam. A tanfolyamon részt vevő húsz fiú és nyolc lány számára évnyitót is tartot­tak, ahol Lázár Tibor, a Pest Megyei TIT Egyesület igazgatója és dr. Bóthné Wágmr Aranka, a Pest Megyei Munkaügyi Köz-, pont munkatársa ismertet­te a tudnivalókat. Jelen voltak azok a ta­nárok is, akik az elméleti tárgyakat — magyar, ma­tematika, fizika, kémia, biológia, földrajz, történe­lem, egészségügyi ismere­tek — tanítják majd, illet­ve, akik a gyakorlati ok­tatást végzik. A váci és környékbeli, 14 és 17 év közötti,, munkanélküli fia­talok több szakmát is meg­ismernek: a varrónő-, üve­gező-, festő-mázo kiképzés mellett, úgynevezett gaz­daasszonyképzés is lesz, el­sajátítanak mezőgazda- sági és természetgyógyá­szati ismereteket is. Tíz fiatal — azok, akik betöl­tik 17. életévüket — jogo­sítványt is szerezhet, s ter­mészetesen ezt is ingyen. A júniusig tartó tanfo­lyam célja, a nyolc osz­tályt végzett fiatalok fel­zárkóztatása, ismereteinek bővítése, hogy lehetőségűk legyen a további tanulásra is. A tanfolyam tulajdon­képpen egész heti elfog­laltságot jelent: hétfőn, szerdán és pénteken elmé­leti órák lesznek, szerdán és pénteiken folyik .majd a gyakorlati oktatás. MEGJELENT SZÍNES ALBUMA A könyv megvásárolható 1200 Ft-ért a Hírlapkiadó Vállalat boltjaiban: Budapest VII., Thököly út 21. Szeged, Fekete Sas u. 19. Budapest Vili., József krt. 7. Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Budapest Vili., Biaha Lujza tér 3. Sopron, Mátyás Király út 34/E. Ha a mellékelt megrendelőkártya segítségével megrendeli, már 1000 Ft-ért megkaphatja A SZENTFÖLD c. kiadványt. MEGRENDELOSZELVENY Megrendelem Önöktől A SZENTFÖLD c. albumot Az album árát 1000 Ft-ota csomag átvételekor a kézbesítőnek fizetem ki (a Hírlapkiadó Vállalat átvállalja a postaköltséget), és ezzel részt veszek a december 10-ei sorsoláson, amelyen két személy részére szóló izraeli zarándokutat nyerhetek. Kérjük, hogy nyomtatott betűvei töltse ki: Név: Helység, irányítószám: ............................................................ ... , , , , Ut ca, házszám: ........................................................................ A megrendeléseket a beérkezés sorrendjében teljesítjük. A megrendelőszelvényt a Hírlapkiadó Vállalat Kereskedelmi Igazgatóságának címére (Budapest, Biaha Lujza tér 3. 1085) szíveskedjék elküldeni. VÁCJ Kjfcíiía XXXVI. ÉVFOLYAM, 246. SZÄM 1992. OKTOBER 17., SZOMBAT Madách Imre Művelődési Központ Népművelők helyett művészeti vezetők A váci Madách Imre Mű­vel ídési Központ új szerve­zetének kialakítására a vá­rosi képviselő-testület ha­tározata értelmében került sor. A testület, illetve az il­letékes bizottság es az ön­kormányzót jegyzőjének se­gíts 'gével készült el az óí- alakítás tervezete, amely­nek értelmében az eddigi népművelői funkciókat ösz- szevonják, és művészeti ve­zetői munkaköröket alakí­tanak ki, s új alapokra he­lyezik az itt levő nyomda működését is. Az új szervezetben az igazgató öt területet — a művészeti, a szervezési te­rület, a titkárság, a gazdál­kodási szervezet és a hely­őrségi klub — munkáját fogja össze. A szervezet tel­jes létszáma negyven fő, amelyből négy a művészeti vezető, a szervezési igazga­tóhelyetteshez pedig egy kilencfős csoport tartozik. A színház- és táncművésze­tek, a látványművészetek és a zerei művészetek ve­zetői helyére pályázatot ír­nak ki. A pályázatok kiírá­sáig, illetve elfogadásukig, megbízás alapján töltik be ezeket a státusokat. Az eredményesen pályázókkal pedig olyan szerződést köt­nek majd, amely féléves próbai^-ít ír elő. víi t dr. Bea József né^ el­mondta, a nyomdára to­vábbra is nagy szüksége “van az intézménynek, le­választása működésképte­lenséghez vezetne, mivel a tervezett programok meg­valósítása propagandaháttér nélkül elképzelhetetlen. Ha a művelődési háznak nem lenne nyomdája, a kataló­gusok, műsorfüzetek, plaká­tok, szórólapok elkészítteté­se nagyon jelentős mérték­ben emelné a költségeket, sőt például közvetlenül -g’b egy színházjegy árát is. A tervezet szerint pályá­zatot kell kiírni a nyomda üzemeltetésére, feltételül szabva, hogy az üzemeltető a művelődési központ szá­mára önköltségi áron köte­les a nyomdai munkákat el­végezni. — ó. —s. Fiatal házasoknak Lakástámogatás Szokatlanul hosszú, tizen­nyolc névből álló listát fo­gadott el legutóbbi ülésén a váci képviselő-testület, ezzel kétmillió-hétszázezer forintot juttatva a fiatal há­zasoknak. A lakásügyi al­bizottság javaslatára tizen­nyolc házaspárnak szavaz­tak meg a képviselők 150- 150 ezer forintot, az első lakáshoz való jutás támoga­tásául. Az Elmü mm hagyható ki Villanyhálózat épül Felsőtörökhegyen J Hírül adtuk: a város szé­lén néhányan összefogni készülnek, liogy saját erő­ből, társulási formában megépíthessék a telkeikhez vezető villanyvezetéket. Et­től nem csak fényt és mű­ködtethető hűtőszekrénye­ket, de azt is várják, hogy lehetőség lesz kedvelt pi­henőhelyüket belterületté nyilváníttatni. A toborzó megjelenését követően telefonon felhí­vott Donka Tibor, az Elekt­romos Művektől, és közöl­te. nem ez a módja az egésznek. Érthető, hogy a telektulajdonosok minél ol­csóbban akarnak- a háló­zathoz jutni* ezért verse­nyeztetik a kivitelezőket, csakhogy nekik, az .Elmű- nek kell majd átvennié üze­meltetésre. Ezért : nem mindegy, hol és milyen mi­nőségben megy az a veze­ték. De addig is érdemes mi­nél nagyobb számú taggal létrehozni az építőközössé­get. Ezután nem elég a leg­rövidebb úton oda vinni az áramot, meg kell győ­ződni arról, nem állná* nak-e útjában a leendő oszlopok valamilyen . köz­ponti akaratnak. Erre a város részletes rendezési terve ad választ. -Ugyan­akkor figyelembe kell ven­ni a jelenlegi kettest elke­rülő útszakasz várható vo­nalát is. Ezt nyugodtan rá­bízhatják az Elektromos Művekre. Ami azonban a telektulajdonosok dolga, a helyszínrajz beszerzése. Ezt át kell adniuk a leendő üzemeltetőnek, aki díjta­lanul felméri, milyen fel­tételekkel kapcsolható a leendő szakasz a már meg­levő hálózatra Mind.nképpen az El- müvel keil terveztetni is a kivitelezés előtt, csak így leiiet kielégítő a jövőben az áramellátás. Donka Ti­bor szerint a legszerencsé­sebb. ha a kivitelezést is ők szervezik, de erről a végső fázisról . még -tár­gyalni, kell. Arra a kérdé­sünkre, vajon. így, ilyen lé­péshátránnyal is lehetsé- . ges-e idén . villanyt kap­csolni a szóban forgó Felső­törökhegyen, azt válaszol­ta, igen, elképzelhető. Az árajánlat elfogadása után a hivatalos, engedélyek be­szerzésével együtt egy hó­napra van szükségük, ami után már csak hetek kel­lenek a lámpagyújtás le­hetőségéig. Bízunk benne, hogy ez a tájékoztatás nemcsak ne­kik, de mindazoknak se­gítség, akik saját kezükbe akarják venni sorsukat az elektromos közmű fejlesz­tését illetően. d. z. A döntés alapján az aláb­biak részesülnek ebben a támogatásban: Bálint Tibor és felesége, Varga Edina; Eigen Péte:r és felesége, Brant Judit; Együd János és felesége, Imre Szilvia; Győri György és felesége, Csepregi Hen­riett; Kleiner Ferenc és fe­lesége, Paluch Katalin; Szegvári Attila és felesége, Oroszi Krisztina; Szvetkó Zoltán 's felesége, Szigeti Orsolya: Kovács Attila és felesége. Fejes Mónika; Urbán Csaba és felesége, Radeczki Mónika; Bucsek Sándor és felesége, Kökény Tünde; Klausz István ’ fe­lesége, Bíró Márta; Kurucz Leven's és felesége, Mészá­ros Györgyi; Bálint György és felesége, Jankovics An­na; Breqó András és fele­sége, Bergman Andrea; Sepka Gábor és felesége, Nagy Emese; Sinka Zsolt és felesége, Pálfi Angéla; Ki­rály Jánot és felesége. Ba- 1 Renáta; Oroszi László és felesége, Komolya Tünde. A Göd Nagyközségi önkormányzat, GAMESZ pénsütjffi keres. Feltételek: szakirányú felsőfokú végzettség, 5 évi szakmai gyakorlat. Jelentkezni lehet a (27) -45-OOó-os telefonon, Markó József GAMESZ-vexetőnél. VÁCI HÍRLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 45. # A szerkesztőség ve­zetője: Borgó János. # Munkatárs: Dudás Zoltán. • Postacím: Vác, Pf. 32. 2601. Telefax és telefon: (27) 14-095. Telex: 282-297. • Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. • Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-től 11-Jg, vala­mint a váci hirdetőirodá­ban (Jókai utca 9.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents