Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-15 / 244. szám
GÖDÖLLŐI XIX. ÉVFOLYAM, 844. SZÁM 1992. OKTOBER 15., CSÜTÖRTÖK BALMAZÚJVÁROSIAK HÉVÍZGYÖRKÖN Együtt zengett az ének Három esztendeje lehet annak, hogy első hírünket közöltük a hévízgförki olvasókör tevékenységéről. A szervezők akkor azt mondták, hogy közösségükkel nem kívánnak állami feladatokat átvállalni vagy ellátni. Munkájuk középpontjába a szellem átalakítását, a közgondolkodás formálását, a helyes községpolitika kialakítását, a helyi érdekek érvényesítését kívánták állítani, s közben arra törekedtek, hogy egyesületük legyen a különböző művelődési formáknak az összefoglaló műhelye, éppen ezért bázisa is. Az alakulástól eltelt rövid idő alatt nem keveset tettek. Különösen dicséretes volt, ahogyan a közvélemény mozgósításával igyekeztek segíteni a falu különböző gondjainak a megoldását. — Ha kellett, elismeréssel szóltunk, mert volt és van mit elismernünk. Ha kellett, bíráltunk, ugyanakkor tanácsokkal is szolgáltunk. mert a közös gondolkodás alapján egyet és mást tanácsolni is tudtunk — mondta Torda Istvánná, a helyi olvasókör egyik vezetője. VISZONZÁS Az elmúlt napokban ünnepe volt az egyesületnek, az asszonykórusnak, a képviselő-testület tagjainak. Balmazújvárosból a 48-as olvasókör . tagjai egy autóbusszal érkeztek Hévíz- györkre, ahol a helyiek tavaszi látogatását viszonozták. Hüse Sándor, a vendég olvasókör elnöke elmondta, hogy ötvenen jöttek Hévíz- györkre, de nemcsak a faluval, hanem egy kicsit a Galga mentével és Gödöllővel is szeretnének megismerkedni. Kívánságukat a hévízgyörkiek igyekeztek teljesíteni. Délelőtt meglátogatták az aszódi Petőfi Múzeumot. Schilling Péter — a közel ötszáz tagot számláló újvárosi olvasókör elnökhelyetHETFŐH OTP-férum OTP lakossági fórumot tartanak október 19-én este fél hatkor a gödöllői városházán. Kérdéseket előzetesen is fel lehet tenni szerkesztőségünk telefonszámán (20-796) munkanapokon 9-től 14 óráig. A fórumról az STV felvételt készít, amit október 26-án és 28-án közvetít a gödöllői kábeltévé. GÖDÖLLŐI hírlap Gödöllő, Szabadság tér 10. • A szerkesztőség: vezetője: Balázs Gusztáv. O Munkatársak: Pillér Éva és Hidi Szilveszter. 9 Postacím: Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20- 7S6. % Szerkesztőségi fogadóóra : hétfőn 10-től 13 óráig- • Hirdetésfelvétel: munkanapokon 8.30-tói 13 óráig a szerkesztőségben. tes> — nagy elismeréssel szólt az Aszódon látottakról, s talán egv kis irigység meg vágyakozás is volt a sóhajtásában: — Ha egyszer a mi múzeumunk ilyen gazdag és szép lesz! Ikladon Ecker Dániel, a sósat megélt és átélt emberek bölcsességével, nagy hoz áérléssel mutatta be a község falumúzeuma*, amely az ikladi svábságnak állít emléket, A Hévízgyörkön elfogyasztott közös ebéd után Polóngi Péter nyugalmazott múzeumigazgató vállalta a kalauzolást és dr. Pethő Ede főorvossal együtt kísérték a csoportot Gödöllőre. Megálltak Babaion, az istállókastélynál. Végignézték' a máriabesnyői templom minden szépségét. Jártak a Városi Múzeumban és megismerkedtek a kastéllyal, annak történeté- vel. Gödöllőn tanúja volt a krónikás egy olyan találkozásnak, amelyen nem lehetett eldönteni, ki örül jobban a baráti kézfogásnak, a vendégek vágj* a vendéglátó. A művelődési központba nemcsak a kíváncsiság vitte a balmazújvárosiakat, hanem az a szándék is, hogy találkozzanak Kecskés József igazgatóval, városuk szülöttével, vagyis földijükkel. Talán egy órát beszélgettek. Kecskés József felidézte a Balmazújvároson töltött éveket, az ottani sikereket, élményeket, ám többet és részletesebben szólt a gödöllői élményekről, lehetőségekről, itteni munkájáról. Schilling Péter ismét hallatta a hangját: — Ha egyszer a mi művelődési házunk is ilyen gazdag és szép lehetne! KÖZÖSSÉG Erősen sötétedett már, amikor a kirándulók visszatértek Hévízgvörkre. A művelődési házban elkezdődhetett a barátkozás. Nem volt nehéz közös témát ta10 qp Karbantartó villanyszerelőt keres a Pilisi Parkerdő Gazdaság incsői üzeme Bér: megegyezés szerint. Egy műszak, iiletményfa. Jelentkezni lehet az üzemvezetőnél, délelőtt 8 és 11 óra között. lálni, hiszen nem először ültek közös asztal mellé a györkiek és az újvárosiak. Legtöbb szó arról esett, hogy a falvakban, városokban nagy szükség van az önszerveződő emberi közösségekre, csoportokra, mert ha val'ha, akkor ma igazán szükség van az emberi energiák felszabadulására, az önművelés erőforrásainak kibontakoztatására, a társadalmi aktivitás kiszélesítésére. Az új rend nem nélkülözheti a spontán alakuló tár adalmi erők, közösségek öntevékenységet, de szüksége van az egyének tevékenységére is. MA IGAZAN A balmazújvárosi olvasókör énekkara, néptánccsoportja műsorral köszönte meg a vendéglátást, amire a helyi asszonykórus soksok népdallal válaszolt. Együtt zengett az ének. Éjfél utón indult az autóbusz, vitte magával a vendégeket, akik mi :n az estén tanult népdallal búcsúztak Hívíz- gvörktől és a Galga menté tői: „Megkondult a hévíz- györki harang..." Fercsik Mihály Elúszott a házi könyvtár A miniszter is segített Amikor júniusban egy felhőszakadás nyomán piszkos áradat öntötte el Pécel alacsonyan fekvő területeit, sokan mozdultak meg, hogy segítsenek a bajbajutottakon. A gödöllői székhelyű Tessedik Sámuel Alapítvány körülbelül hús , három vagy több gyermeket nevelő családot részesített tizenöt-tizenötezer forintos gyorssegélyben. Roszik Gábor országgyűlési képviselő, az alapítvány alapítója, hamarosan köszönő levelet kapott a Gergely családtól, amelyben négy fiúgyermek nevelkedik. Az édesanya megírta, hogy tekint' mennyiségű kötetből házi könyvtárukat elvi víz, ezért segítséget kért annak pótlására. A napokban a patak partján álló ház elé egy mikrobusz kanyarodott, az utasok — közöttük Maróti Katalin, a Könyvtárellátó Vállalat vezetője, Biczák Péter, a Pest Megyei Könyvtár igazgatója és Sonnovend Péter, az Országos Széchényi Könyvtár főosztályvezetője — könyvekkel megrakott dobozokkal tértek be a nyár óta felújított házba. Roszik Gábor ugyanis a háziasszony levelét elküldte AndrásfalEmié kezes október 23-án Városi programok Egész napos programmal ünnepel és emlékezik Gödöllő október 23-án. Pontosabban: már az ünnep előestéjén, 22-én, csütörtökön 18 órakor ökumenikus istentisztelet lesz 1956 áldozataiért a református templomban. Igét hirdet Szente Péter református és Roszik Gábor evangélikus lelkész, illetve Szecsődi Péter katolikus és Nagy Tamás kapucinus plébános. Az istentiszteleten a gödöllői leánykar énekel, Danku István vezényletével. A városi megemlékezést pénteken 10 órakor tartják a volt városi rendőrkapitányság — jelenlegi GATE- épüiet — udvarán, amely helyen 1956. október 25-én lelőtték Balázsovich András 17 éves gödöllői fiatalembert. Ezután 11 órakor a városháza nagytermében beKörzeii labdarúgó-bajnokság Veretlen dobogósok Kevesebb sárga lap, de több kiállítás jellemezte az elmúlt fordulót, tudtuk meg a szövetségi napon. Mintha idegesebbek lennének a játékosak. A dányi Kovács András örömmel újságolta, hogy szponzoruk. Gádor József kereskedő (Eleiktrikó) a csapatot új felszereléssel ajándékozta meg. A péceli Szentesi József elmondta, hogy a pé- eeli öregfiúkat alig tudták összeszedni, mivel a községben búcsú volt. Még most is sok gondot okoz a serdülők igazolása körüli vita. Vannak olyan fejlett fiatalok, akikről nem akarják elhinni, hogy annyi évesek, mint amit mondanak. A forduló krónikája: Kerepes—Szada 2-0 (2-0). Vezette: Merkel (Leskü). Színvonalas mérkőzés. Góllövő: Balosok, Adam- csak. Valkó—Mogyoród 1-0 (9-0). Vezette: Uzsák (Bodó, Németh). Jó Iramú mérkőzés, megérdemelt hazai győzelem. Gól: Botovszki (fejesből). Zsámbok—Pécel 0-2 (0-0). Vezette: Turóczi (Fodor). Sportszerű találkozó. Domony— Dány 0-3 (0-1). Vezette: Vayner (Maszlag). A dányi együttes újabb sikert aratott. Gól: Bugyi Lajos (2). Vér Péter (1). Galgahévíz—Kistarcsa 1-4 (0-1). Vezette: Nagy István (Tóth, Kónya). Jó mérkőzés, jó játékvezetés. Nagyszámú tárcsái szurkológárda kísérte el csapatát. A hévízi Hajdú 0-1-nél büntetőt hibázott. Gól: Molnár Csaba, illetve Illés és Győri (2-2). Ifjúságiak: Valkó—Mogyoród 5-0, Zsámbok—Pécel 1-6. Serdülök: Hévízgyörk— Túra 0-5, Aszód—Pécel 0-0, Iklad—Kistarcsa 2-1, Dány —'Erdőkertes 5-1, Veresegyház—Kartal 1-1, Zsámbok —Isaszeg 11-1. Üregfiúk: Gödöllő—Szada 4-0, Kartal—Vácszent- lászló 10-0, Pécel—Kistarcsa 3-1, Mogyoród—Erdőkertes 0-0, Aszód—Veresegyház 2-1. A bajnokság állása: 1. Dány fi 1 — 18- 7 13 Városi filmszínház: Omega Zsaru. Színes, amerikai sci-fi. 18 és 20 órakor. 2. Valkó 5 2 — 18- 3 12 3. Kistarcsa 4 2 — 23- 7 10 4. V.-egyház 3 1 2 18- 7 7 5. Kerepes 3 1 2 9- 8 7 6. Mogyoród 2 1 3 9-10 5 7. Pécel 1 2 3 9-15 4 8. Domony 1 2 3 4-15 4 8. Zsámbok 1 1 4 4-20 3 10. G.-hévíz — o 4 8-17 2 11. Szada — 1 Ifjúságiak 5 3-14 1 1. Pécel 4 1 —■ 17- 7 9 2. Mogyoród 3 1 1 15- 3 7 3. Kistarcsa 3 — 1 8- 4 S 4. Veresegyház 2 — 2 14- 9 4 5. Dány 1 1 3 8- 9 3 6. Valkó 1 — 3 4-10 2 7. Zsámbok 1 — 3 4-21 2 8. Kerepes — 1 2 4-11 Csiba József 1 szélgetés. kezdődik, amelynek vendége Lezsák Sándor lesz, valamint Kő Andj rás, a „Tököl 1956” című könyv szerzője. 17 órai kezdettel — a Gödöllői Akadémia-sorozat keretében — Hintalan László tanár tart előadást Örök értékek a Galga mente néphagyományában címmel a művelődési központban. Ugyanitt 19 órakor levetítik a mosonmagyaróvári eseményekről szóló, Vérrel és kötéllel című dokumentumfilmet. A ház előterében e naptól látható a Városi Múzeum gyűjteményéből rendezett, Szamizdatok 1956- ról című kiállítás. ; vy Bertalan művelődési és > közoktatási miniszterhez, i aki örömmel segített. ; János és Tamás távollétében Attila és Gábor vette át a gyönyörű köteteket, amelyek között angol és német szótárak, történelmi témájú és szórakoztató könyvek, enciklopédiák egyaránt megtalálhatók. Az ajándékozók maguk sem tudták, mekkora értéket hoztak, de nem is ez volt a céljuk; a lényeg, hogy a gyerekek — és szüleik is — haszonnal forgassák a könyveket. A házi könyvtár átadásán jelen volt Roszik Gábor és Teleki Gyula, Pécel nagyközség polgármestere is. A látogatók pár perccel később távoztak, átadva a terepet a boldog Gergely családnak. A videón a szörnyű júniusi képsorok peregtek, miközben az utcán a víz által elsodort híd újjáépítésén dolgoztak a munkások, lassan eltüntetve a katasztrófa utolsó nyomait. hid — ÜBERAUS KLUB Külpolitika A gödöllői Liberális klub október 16-án, pénteken 17 órától tartja következő rendezvényét. Témái: Magyar- ország külpolitikája napjainkban, a magyar kisebbség helyzete a szomszédos országokban. Vendégek: Csapody Miklós, Rockenbauer Zoltán, Roszik Gábor, Szent-Iványi István országgyűlési képviselők. A mentők naplójából Őszi darázscsípés Az ember életet számtalan dolog veszélyezteti vagy veszélyeztetheti. Sokan talán nem is gondolnák, hogy egy centinél alig nagyobb rovar, mint a darázs mekkora veszélyt jelent arra, aki allergiás e repülő „bestia” csípésére. Az őszi napsugár bágyadtan pásztázta a sárga leveleket. Szomorúan repkedtek a melegtől búcsúzó lepkék, rovarok. A tóparton halkan zizegett a nád, nem akarta zavarni a horgászokat. A három barát rendszeresen kijárt pecázni egy- egy jó kapás reményében. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy egyikőjük torkát fogja és fuldok- lik. Hamar eszméletét >s vesztette. Becibálták egy autó hátsó ülésére és amilyen sebesen tehették, beszállították a mentőállomásra. Ott már megszokott, hogy ha valaki berohan autóval dudálva, az mindig „bajt" hoz. Hát hozott is! A fiar.ai férfi eszméletlenül feküdt a Wartburg hátsó ülésén. Arca indigókék volt, pulzusát nem lehetett tapintani. Egy-egy tátogó légzés még sejtetett valami életet a túlvilág felé igyekvőből. — Darázs csípte meg a torkát — hangzott a „diagnózis”. A pillanat tört része alatt kellett eldönteni a beavatkozás sorrendjét, mikéntjét. És elindult a harc az összeszokott csapattal az életért! Gégevizenyö, túlérzékenységi sokkal. A mentős feltárta a beteg gégéjét és sikerült az intubáció. (Gégevizenyőnél ez nem mm« dig lehetséges, olyankorgc- gemetszést kell elvégezni.) A légzése már a „kezükben” volt. Gyorsan kerestek egy vénát. A team tagjainak tőmondatait határozott, gyors mozdulatok követtek. Mindegyikük tudta, mi a dolga. Tompán pattantak az ampullák. Infúzió, car- leszorítás és injekciók hada indult a megmentés reményében a szinte „üres” vénába. Az oxigénpalackból sisteregve áramlód a* életet jelentő gáz. Az arc kéksége elmúlt, A betegnek már volt pulzusa. Vérnyomása még alig mérhető. Talán megnyerjük a „mécsesét", gondolták a mentek. Hamarosan „vitatkozni” kezdett a beteg légzése a lélegeztetőballon szuszo- gásával. A javulás szembetűnővé vált, megmozdultak a darázscsípett ember végtagjai. Szorgalmasan csöpögött az infúzió, és erősítette a gyenge testet. Indulhattak a kórházba. Az EKG-monitor éberen őrizte a beteg keringését, és adta az információkat a mentősöknek. A szív gyorsan vert, talán azért, mert úgy gondolta, van mit behoznia. A kórházba érkezéskor már annyira zavarta a tubus a férfit, hogy k! kellett venni. Az intenzív osztályon kinyitotta a szemét. Zavartan és csodálkozva nézte, hogy hová Került. A mentős kollégák e’- hagyták a kórházat. A Toyota hangtalanul gurult hazafelé. A csöndet az URH csipogása törte meg, mert valakinek ismét szükségé volt a mentőkre. Z. K.