Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-14 / 243. szám

PEST MEGYEI IllRLAP

1992. OKTÓBER H„ SZERDA

B®s%éí®eíés nusgyasr származású éremS&rvező vei

A monacói hercegtől az osztrák államelnökig

Ä

Vezérli Károly cremtervező szobrász 26 éve Németországban cl. Időnként hazalátogat. Felkeresi édesanyját, barátait, ismerőseit, majd visszatér ugyanolyan csendben, ahogyan jött. Végzi a munkáját, gyarapítja érmeinek számát, amelyek révén szakmai hírnévre és megbecsülésre tett szert új hazájában. Kerüli a nyilvánosságot interjút soha nem ad. Veiínk kivételt tett, így bepillantást nyerhetünk a munkásságába, amelynek kiteljesítésére német földön nyílt lehetősége. Vezérfi Károly, kinti nevén Karoly Vezerri-Clemm eddig több mint négyszáz érmet tervezett.

— Régi barátságunknak köszönhetően időről időre értesülök pályád alakulásáról, az általad tervezett emlékérmek megjelenéséről, arról, hogy egy kevéssé ismert, művészeti ágban öregbíted a magyar alkotók hírnevét. Kezdjük az el jén. Mikor hagytad el az országot?

— 1966-ban müncheni ismerőseim segítettek a kijutásban és a letelepedésoen. Mehettem volna Amerikába. vagy bárhová, »de Németországban akartam maradni. mert szüleim eredetileg német származásúak voltak. Igaz, gondolkodásukra. nézeteikre ez kévéssé hatott, hiszen mindig is tisztességes magyar érzelmű emberek voltak. Engem is ebben a szellemben neveltek. de amikor odakinn döntenem kellett az új hazamat, illetően, úgy éreztem hogy Németországban a helyem. Magyarország iránt nem veszítettem el az érdeklődésemet, és ma is gondosan elolvasok mindent, ami a hazai helyzettel összefügg. Annak idején az elégedetlenség hajtott el otthonról, az a politikai légkör, amely másokat is távozásra bírt. Rá akartak beszélni, hogy lépjek be a pártba, de nem akartam megalkuvások árán előrejutni. Disszidáltam. Először Nürnbergben kötöttem ki, ahol a kivándorlók klasszikus alapállását vettem fel, vagyis mindenféle alantasnak tartott munkát elvállaltam. Tányért mostam, sírt ástam, és egyéb alkalmi munkákból éltem addig, amíg át nem mentem Münchenbe.

— Ott is alkalmi munkából éltél?

— Nem. Egy múzeumba kerültem, ahol restaurátorként dolgoztam. Többek között egy görög templom homlokzatáról származó híres szoborcsoportot állítottunk helyre. Ma is büszke vagyok erre a munkámra, és amikor arra járok, szívesen nézegetem ezeket a szobrokat.

— Disszidálásod előtt is restaurátor voltál a Budapesti Történeti Múzeumban

— Tulajdonképpen folytattam, amit otthon abbahagytam, bár időnként írogattam is. Például az Élet és Tudományban jelentek meg írásaim a régi mexikói kultúrákról, Amerika felfedezéséről. A Művészet című folyóiratban is megjelent egy-két tanulmányom.

— Miért szakítottál a restaurátori pályával?

— Egy idő után nyugtalan lettem, és elégedetlen.

Ügy éreztem magam, mint az a cipész, aki csak talpál. Elhatároztam, hogy ezentúl az egész cipőt fogom csinálni. Saját elképzeléseim szerint kezdtem dolgozni, és több csoportos kiállításon is'részt vettem. Apám egy látogatása alkalmával megkérdezte tőlem, miért nem csinálok érmeket. Tudta, hogy ez valamikor érdekelt engem. Az ő biztatására plaketteket készítettem, és a kiállításokon eladogattam ezeket. 1974- től pedig már kizárólag éremtervezéssel foglalkoztam.

— Emlékszem egy régi kiállításon szereplő művedre, amit fényképen láttam, és amivel, úgy tudom, feltűnést keltettél. Ez egy különös Krisztus-ábrázolás volt.

— Ezt még az érmes időszakom előtt készítettem. Sokan felháborodtak miatta, mert Krisztus homlokára töviskoszorú helyett szögesdrótot és csavarokat erősítettem. Rajta keresztül az akkori embert, ha úgy tetszik, a modern embert kívántam ábrázolni a maga szenvedésével. A keresztény hithez és Jézushoz való viszonyom, kötődésem egyébként meglehetősen sajátos. Nem szeretem, ha mások vezetnek. Fenntartom magamnak a jogot, hogy véleményt alkothassak, sőt azt a jogot is, hogy korábbi meggyőződésemet megváltoztathassam. Többek között ettől érzem magam fejlődő- képesnek. másokkal szemben megértőnek..

— Mindenkivel szemben?

— Nem. Akik a hatalmukkal gyalázatos módon visszaéltek, és azt arra használták, hogy másokat

kegyetlenül lealacsonyítsanak, azokkal szemben nem. Rengeteg félelmet oltottak belém. Ez a kinti életemben is végigkísért. Még most sem merek elmondani egy politikai viccet Németországban anélkül, hogy előtte körül ne néznék. Az ismerőseim megmosolyognak ezért, és tudják, hogy ez a beidegződés a régi időkből ered. Otthon félve jártam templomba, és félve imádkoztam. De megtettem, mert szükségem volt rá.

— Feltételezem, hogy az éremtervezéshez Németországban sem keresik hálóval a művészeket. Miként jutottál az első megrendeléshez?

— Egyszerűen bementem egy céghez, amelyik érmeket hoz forgalomba, és megmutattam a munkáimat. Tetszett nekik, és megbízást kaptam tőlük. Azután jelentkezett egy konkurens cég, hogy dolgozzak nekik is, és úgy indultam el a pályán, mint a mesében. Utcáról mentem be, és sikerült. Sohasem éreztem azt, amiről gyakran hallani, hogy arrafelé nehéz egy idegennek boldogulni. Ezt nem tapasztaltam. A Német Szövetségi Köztársaság több érempályázatát is megnyertem. Évfordulós emlékérmeket terveztem.

— Bárki pályázhatott?

— Egy fontos feltétel

volt: a német állampolgárság.

— Melyik volt az első kiemelkedő munkád?

— Az első gyerek a legkedvesebb. Ez nekem a Martin Luther-emlékérem volt. Tudnod kell, hogy kálvinista vagyok, ezért úgy tekintettem rá mintázás közben, mint egy szimpatikus nagybácsira. Kálvinnal szemben nem volt olyan türelmes, mint velem. Tekintve, hogy gipszben mintáztam meg, köny- nyű volt félretenni az esetleges ideológiai nézeteltéréseket. Az arcát korabeli ábrázolások, például Lucas Cranach festményei alapján készítettem el. Az arc körüt a háttérben az első bibliafakszimile alapján készült szövegrészek láthatók. Ezek a régi, szép német nyelvet idézik, ami a németek számára nagyjából olyan, mint nekünk a Károli Gáspár-féle nyelvezet.

— Érmeid szépen komponáltak, aprólékosan kidolgozottak.

— Mindig közelről tanulmányozom azt az embert, akit tanulmányozni akarok. Igyekszem úgy

megmintázni, hogy jól felismerhető legyen, és nem teszem tönkre a hatást felesleges ötletekkel.

Ennyivel tartozom annak, akire éremmel emlékezünk, és annak is, aki kézbe veszi, vagy a gyűjteményébe helyezi.

— A ma élő kiemelkedő politikai, közéleti, egyházi személyiségek Icözül sokat megmintáztál. Találkoztál is velük?

— Sok érdekes emberrel találkoztam. Három müncheni bíborossal, Walter Scheel német és Rudolf Kirchschläger osztrák államelnökkel, Vilmos császár unokájával. Ferdinand herceggel. Jártam a liechtensteini nagyhercegnél, és 1975-ben Monacóban is.

— Ügy tudom, a hercegi pár hivott meg. Igaz ez?

— Igaz. Ök állták az utazási, a szállodai és egyéb költségeket.

— Grace Kellyvel is találkoztál?

— Természetesen. Ezekről a találkozásokról fotók készültek, újságcikkek jelentek meg. Volt egy menedzserem, aki ezeknek a megörökítésével foglalatoskodott. Tehát a megbeszélt időre a palotába mentem. Grace Kelly közölte velem, hogy a bal arca előnyösebb, és szeretné, ha azt mintáznám meg. Mondtam, hogy inkább a másik oldalt készítem el, mert az az elképzelésem, hogy a férjével együtt jobbra nézzenek. Több vázlatot készítettem róluk. Halkan mondom, Grace Kelly nem volt kellemes asszony. Meglehetősen arrogánsán viselkedett. Korántsem olyan kedvesen és szolidan, mint a filmjeiben. Meg kell adni, szép volt, és tulajdonképpen udvarias is, de igen kemény hangot ütött meg, amiért nem azt a profilját választottam, amit ő szeretett volna. A gipszmodellt már Münchenben csináltam meg, és éppen mostanában vette meg egy cég, amelyik újra ki akarja adni az érmet a hercegnő halálának tizedik évfordulójára.

— Merrefelé jártál még?

— Mielőtt terveztem volna egy sorozatot Jézus életéről, elutaztam a Szentföldre, hogy lássam azokat a helyeket, ahol ő élt, amelyek tanúi nevezetes tetteinek és gondolatainak. Bejártam egész Izraelt, de főleg Galileát és Jeruzsálemet. Voltam Názáretben, a Táborhegyen, az Olajfák hegyén, és még sokfelé.

— Izraelről jut eszembe, hogy Golda Meirről is készítettél érmet.

— öt fényképek alapján

formáztam meg, és komoly üzleti sikereket értünk el az ermekkel, mert gyorsan felvásárolták a készletet. Egyébként igen szép emlékeket őrzök az említett Ferdinánd hercegről, aki nagyon kedves öreg úr.

Szépen orgonái, kitűnő

komponista. Mondhatom, hogy a vérében van, hiszen egyik rokona, Nagy Frigyes porosz király is kiváló komponista volt. Kevesen tudják, hogy remekül furulyázott, és fiatalkorában

zenész akart lenni. Megszökött a zenetanárával

együtt, de az apja elfogatta őket, és a tanárt lefejeztette. Frigyes később is hű maradt, hangszeréhez, ami aggasztotta az apját, aki attól tartott, hogy nem lesz belőle jó katona. Azóta tudjuk, hogy hadvezérként és stratégaként is megállta a helyét. Szelíd ember volt, imádta a kutyáit, de azért közben az osztrák örökösödési háborúban győzelmeket aratott, és megszerezte Sziléziát.

— Róla is4készítettél emlékérmet?

— Halálának kétszáza- dik évfordulójára, 1986- ban. Sok más apróságot is megtudtam vele kapcsolatban. Említettem a kutyáit. Alacsony termetű ember volt, ezért törpeagarakat tartott. Egy ízben, két ütközet között, a táborból kutyasétáltatásra indult.

Az úton ellenséges magyar huszárokat látott, ezért egy közeli patak hídja alá bújt. A kutyák száját befogta, és várt. A huszárok leszálltak a lóról, leültek a parton, ?és pipázva beszéígetiek úgy másfél órán át. Azután felkerekedtek, és ellovagoltak. Érdekes elgondolni, miként alakul a történelem, ha akkor felfedezik és elfogják. Hadik András ez idő tájt. foglalta el három napra Berlint, amiről a németek nem szívesen beszélnek. Szemérmesen hallgatnak, pedig Hadik sarcot is vetett rájuk.

— Látom, komoly környezettanulmányokat végzet Segíti ez a munkádat?

— Egy arcot úgy is meg

lehet formálni, ha nem ismerjük az embert. De az igazi énjét, karakterét csak akkor mutathatjuk fel a portréján keresztül, ha tudunk valamit a személyiségéről, a tulajdonságairól, a jelleméről. A szakmabeliek ezek alapján is megítélik a műveket és az alkotókat. Miattuk is fontos, hogy minél jobb érmeket csináljak. Figyeljük egymást, és a szakmai vetélkedés mindnyájunknak jót tesz.

— Annak idején megnősültél. Feleséged német, és tudom, hogy kiegyensúlyozott, boldog házasságban éltek. Fontos-e egy művész számára a jó feleség?

— Nekem fontos. Régebben nyugtalan voltam, nem tudtam dolgozni úgy, ahogy szerettem volna. Többek között azért, mert a nőkön járt az eszem. Ez a helyzet megváltozott. Rajta kívül más nő nem érdekel. Jó szeme van, figyeli a munkámat, és időnként jó tanácsokat ad. Azt hiszem, jobb ízlése van, mint nekem. Nagyszerű ember, akivel jó együtt lenni jóban és rosszban.

— Említetted, hogy a művészek figyelnek egymásra. De figyelnek-e rád Magyarországon? A huszonhat év során volt-e jele ennek?

— Semmilyen jelét nem tapasztaltam. De engem soha nem érdekelt, hogy észreveszik-e, amit csinálok, vagy sem. Végül is elszántam magam arra, hogy másutt éljek, erről mások nem tehetnek,

— Olyan sok külföldre szakadt magyarra vagyunk büszkék. Büszkék lehetnénk rád is.

— A büszkeség... jó, hogy mondod. A németek nagyon büszkék a tudósaikra, a természettudósokra. a műszaki tudományok nagyjaira, feltalálókra egyaránt. Érmeken is látni akarják őket. A magyar éremkészítők mintha elfeledkeztek volna a saját tudósaikról. Ez nagyon hiányzik. Nekem nincs kapcsolatom a hazai éremkészítéssel, ezért jó lenne, ha azok, akik tehetnek ezért valamit, pótolnák ezt a mulasztást.

— Figyelemmel kíséred a hazai éremművészetet?

— Igen, és nagyon jónak tartom. Szeptemberben Londonban volt egy nagy kiállítás, ahol a magyarok első díjat nyertek. Ä német kollégák elismeréssel szóltak róluk. A magyaroknak jó a hírük. Egyébként otthon én is a legjobbaktól tanultam a mesterséget. Teles Ede tanítványához, Reményi Józsefhez jártam, aki a Pénzverde művészeti vezetője volt a háború előtt és alatt. Később politikai okok miatt kitették, azután hébe-hóba megengedték, hogy érmeket tervezzen. Emlékszem arra. amit Semmelweis Ignácról készített. Akkor már nagyon idős volt. Szeretettel emlékezem rá, mert nagvon sokat köszönhetek neki.

Bánó Atíila