Pest Megyei Hírlap, 1992. október (36. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-09 / 239. szám
VALASm*® JOBBRA? BALRA? ELŐRE! H a jól értem a kérdését, kedves Uram, nem tud világosan eligazodni a szélsőjobb meg a szélsőbal között. Pontosan emlékszik arra, hogy amikor 1940. március 19-én a németek lerohanták Magyarországot, ez nácizmus volt és szélső jobboldaliság, ami még szélsőbb lett október 15-én, a nyilasok uralomra jutásával. Ekkor volt a zsidóüldözés nálunk, és a fasizmus vége Olaszországban. Aztán emlékszik arra, hogy a háborút elveszítettük, jött a kommunizmus, a németek kitelepítése és a magyarüldözés. Ez volt a szélsőbalolclaliság. Most azonban nincs se nácizmus, se fasizmus, se kommunizmus, nem üldözik se a zsidókat, se a svábokat, se a magyarokat — miért emlegetik a sajtóban folyton a szélsőjobb meg a szélsőbal veszélyét? Jogos kérdés. Válaszolhatnám egyszerűen azt, hogy a veszély azért veszély. mert nincs ugyan, de lehetne. Ha megjön, akkor már nem veszély, hanem baj, ami ellen védekezni kell. Csakhogy erre ön okosan azt feleli: fennáll-e a jobb- vagy baloldali fenyegetettség? Mert ha igen, akkor lehetőleg előzzük meg, ha pedig nem, akkor minek beszélnek róla annyit? Nem vagyok se jövendőmondó, se politológus, se az országos ügyekbe beavatott, tehát csak szerény magánvéleményemet mondhatom, miszerint se jobb, se bal oldali szélsőségektől jelenleg nem kell tartani. Nem mintha nem volnának ma is, mint minden időben, szélsőségesen gondolkodó emberek. Nem kellene a „szélsőséges" szóval is visszaélni, mint any- nvi mással. Amikor Petőfi Sándor azt írta, hogy „Akasszátok föl a királyokat!”, éppen olyan szélsőséges volt, mint amikor ezt írta: „Ha a Föld Isten kalapja, Magyarország a bokréta rajta”. Az efféle túlzás nem költői sajátosság, eszébe juthat — és jut is — ilyesmi bárkinek. Kitaposom a beledet, mondja egyik ember fenyegetnie« vagy tréfából a másiknak, és eszébe sem jut ezt a szélsőséges kijelentést megvalósítani. Akkor válik a szélsőség veszedelmessé, ha politikai tartalma és uszító jellege van. Az „Akasszátok föl a királyokat !”-szerű jelmonJ. A.-nak dat a maga idejében uszító jellegű lehetett volna, talán az is volt. Ma senkinek se jut eszébe ilyesfajta jelmondattal uszítani, vagy ha mégis eszébe jut, nem talál hozzá felhergelhető tömeget. 1945-ben, amikor mim den okunk megvolt haragudni a németekre, szemtanúja voltam a következő jelenetnek. A pest-budai alagút bejáratára hatalmas betűkkel felmázolta valaki: Pusztuljanak a svábok! Egy sváb legény olvasta szétvetett lábbal, köpött egyet és így szólt: „Paszunk busztulni!” Később azonban, minden uszító jelszó nélkül, kitelepítették a „volksbundista”- nak tartott svábokat Németországba. Ezek egy része később visszajött és ma kárpótlást igényel, más része meggazdagodott Németországban, miközben mi a kommunizmusban le- szegényedtimk. Á téltünk egy-két jobb- és baloldali szélsőséget az utóbbi vharos évszázadban. Például a TanácsközGödöllőn társaságot, utána a megtorlást, két világháborút mindennél borzalmasabb szélsőségekkel, különböző „békekötéseket”, melyek jobbára gúzsbakötések voltak. Don-kanyart, fogolytáborokat, tömegsírokkal, munkaszolgálatot, haláltá- borókát, kitelepítéseket, elhurcolásokat, elsüllyesztéseket, szélsőjobbos és szél- sőbalos kínzókamrákát, vagyonok elkobzását, állások elveszítését, gondolkodás gleichschaltolását, szólás elnémítását, igazságszolgáltatás megcsúfolását — soroljam tovább? Ebben az országban — a gyermekek leszámításával — nincs olyan ember, akinek az idegeibe ne ivódott volna bele a félelem valamitől vagy annak az -ellenkezőjétől. Alig két éve jutottunk abba a helyzetbe, hogy az ország visszanyerte önállóságát, és az állampolgároknak nem kellene immár félni semmitől. De lám, mi történt? Mint Ön találóan jellemzi a helyzetet: a külső elnyomás megszűntével azonnal létrejött valamiféle belső elnyomás, illetve attól való félelem. Történelme során a magyarságot mindig jellemezte az összeférhetetlenség: ha külső ellenség nem szorongatta, akkor az állampolgárok estek egymásnak. Ennek lehetséges magyarázata az, hogy keverék nép vagyunk, befogadó nemzet, amely Szent István királyunk kora óta egyenrangú állampolgárként befogadott magába mindenfajta nációt, melynek egy része az itt lévőkkel vegyülve elmagyarosodott, más része viszont megőrizte népi, nyelvi, vallási vagy egyéb sajátosságait, nem olvadt be a magyarságba. csak vele él, nem benne. Ügy vélem, innen ered az a káosz, ami miatt ön nem tud eligazodni a szélső jobb és bal között. Ez a két mesterségesén leegyszerűsített ellentét ugyanis így nem létezik, hanem sok indulat, félelem, harag, ijesztő emlék, előítélet, erőszak, hatalmi vágy, uralkodási hajlam- stb. stb. összemosódásából kialakul a hamis ellenségkép, amelyben valamennyi másképp gondolkodó fasisztává vagy kommunistává — szélsőjobbá vagy szélsőballá — bélyegződik ásze- rint, hogy a megbélyegző, melyik oldaltól fél. L e kellene már szokni ezekről az idejemúlt megbélyegzésekről. Valamilyen formában minden magyar állampolgár az ország boldogulását óhajtja, ami egyéni és nemzeti érdek egyszerre. Kibontakozásunkat sok minden nehezíti, sőt veszélyezteti, de a szélsőjobb és szélsőbal mumus egyike sem tartozik a reális veszélyek közé. Mindkettőnek a hangoztatása politikai fegyver az egymást győzködő ellenfelek közt, típusosán demagóg műfogás, aminek a csőcselék esetleg hitelt ad, de a nép átlát és átnéz rajta, elutasítja. Egy nemzet, amellyel a jobb- és a baloldal egyforma alapossággal elbánt már, nem hagyja még egyszer az orránál fogva vezettetni magát, Középen akar haladni, munkában, békében, és függetlenségben élni, fenyegetés és félelem nélkül. (BENEDEK ISTVÁN) A kgmsgyobb Kolumbusz emlékmű VÉRREL ÉS SZENVEDÉSSEL Santo Domingóban felavatták az amerikai kontinens, s valószínűleg az egész földkerekség legnagyobb Kolumbusz-emlék- művét; a Karib-tengeri szigetország ünnepe azonban keserűre sikeredett: a mű megvalósítása éppúgy vérrel és szenvedéssel járt, mint annak idején a spanyol hódítók megjelenése az Újvilágban. A hatalmas, valóságos és jelképes világítótoronyként szolgáló épület elkészültét Amerika felfedezésének 500. évfordulójára időzítették. Kolumbusz Kristóf először 1492. október 12-én kötött ki amerikai partoknál (kutatók megállapítása szerint a Bahama-szigeteken). Az emlékmű gondolata nem új, már a múlt század végén felmerült. Joaquim Ba- laguer elnöik 1966 óta megszakítás nélkül, s az évek múlásával mindinkább szívügyének tekintette a grandiózus tervet. Sokak szerint azért, mert a 86 éves, ám még mindig aktív politikus legalább annyira önmagának, mint a nagy felfedezőnek kívánt így örök emléket állítani. A világítótorony méretei valóban lenyűgözőek: a keresztet formáló betonépítmény 32 méter magas, s a nagyteljesítményű lézervilágítótestek fénye 275 kilométeres távolságból is látható. Ennek megfelelőek voltak a költségei is: hivatalos dominikai források szerint 13 millió dollárt, ellenzéki politikusok szerint azonban legkevesebb 70 milliót emésztettek fel a munkálatok. S elsősorban ezért bontakozott ki az országban tiltakozó mozgalom az építkezés ellen, hiszen a 37 százalékos munkanélküliséget elszenvedő, a térség legszegényebb államai közé tartozó köztársaság lakosainak túl sokba került az elnöki álom. A tüntetők és a rendőrség összecsapásai során két ember meghalt, számosán megsebesültek. Balaguer bírálói azt is tragikomikusnak tartják, hogy egy olyan ország ünnepli Kolumbuszt, amelynek lakosai jórészt azoknak a néger rabszolgáknak a leszármazottai. akiket a felfedező 1492. decemberi partraszállása után gyorsan kiirtott őslakosok helyébe hurcoltak a szigetre. Az ünnepség így a tervezettnél -csendesebb lett: a külföldi díszvendégek — köztük a spanyol király és a pána — nem jöttek el, II. János Pál ugyan megtartja dominikai látogatását, de napokkal később érkezik. Végül pedig egy. a családban történt halálesetre hivatkozva maga Balaguer elnök Is lemondta részvételét a megnyitón. Nagy Zoltán Mihály Szerelem én önzőn üldözöm ő hozzám menekül sújtom édes kínnal jajgat szerelemül ölelem megölöm feltámad el sir at havazó hajnalon hazudik igazat elalél föllobog magasba zuhanok lángoló ölében elégelt megfagyok megcsillan eltűnik átkozom keresem veretik szívemre fájdalom, szerelem ELKELT JOHN LENNON OSCAR-DlJA ÉS JACK RUBY KÉZIRATA Magas áron kelt el egy amerikai árverésen John Lennon 1970-es Oscar-díja, valamint egy kézirat Jack Ruby tói, Kennedy elnök feltételezett merénylőjének gyilkosától. Az AP hírügynökség jelentése szerint egy névtelenségét őrző Beatles-rajon- gó 110 ezer dollárt áldozott a legendás Beatles tulajdonát képező, magas eszmei értékű szobrocskáért. A máig töretlen nép- szerűségű Beatles együttes mind a négy tagja Oscar- díjat kapott a Let U Be (Úgy legyen) című játékfilm legjobb daláért. A játékfilm az együttes 1970es, legutolsó lemezfelvételét örökítette meg. Az árverésen a film eredeti, 16 mm-es szalagra rögzített felvétele is új gazdára talált — 15 400 dollárért. Ugyanezen az árverésen adták el Jack Ruby 24 oldalas kéziratát 12 100 dolláros összegért. Jack Rubyt azért ítélték el, mert 1963 november 24-én — két nappal a Kennedy elnök elleni dallasi merénylet után — lelőtte a feltételezett gyilkost, Lee Harvey Os- waldot. Ruby a dokumentumban arról számol be, hogy mit csinált a Kenne- dy-gyilkosság utáni két napon. Eddig ismeretlen Joyce- kéziratra bukkantak Brit lapjelentések szerint a „Finnegan’s Wake" (Finnegan ébredése) kritikai kiadását előkészítő Danis Rose ír irodalomtörténész 1923-ból származó, eddig ismeretlen novelláskötetre bukkant, amelynek szerzője, James Joyce (1882— 1941) minden valószínűség szerint felhagyott a hét, önmagában önálló novellából álló kötet kéziratának folytatásával. A hét novellát — amelyeket az író részben feldolgozott a „Finnengan’s Wake”-ben, és amelyek az ír mitológiából és történelemből merítették témájukat, 1993 márciusában könyv formájában kiadják. Danis Rose szerint a most megtalált novellák nyelvezete — szemben a „Finnegan’s Wake"-kel és az „Ulysses”~szel — kristálytiszta és könnyen érthető, hasonlóan a „Dubliners” (Dublini emberek) nyelvezetéhez, de nyitotta bbak a világra és nem annyira provinciálisak. Az ír irodalomtörténész a Joyce-novellák megtalálását az évszázad legjelentősebb szövegfelfedezésének nevezte. — A most előkerült novellák megváltoztatják majd a Joyce- ról vallott mai felfogást — nyilatkozta Danis Rose a Cuardiannak. — Eddig ugyanis azt feltételezték, hogy a „Finn’s Hotel’’ a „Finnegan’s Wake” korábbi címe lehetett. Most ellenben arra a meggyőződésre jutottak, hogy Joyce novellagyűjteménybe kezdett „Finn’s Hotel” címmel az „Ulysses” és a Finnegan’s Wake” megírása közben. 1924 táján azonban abbahagyta a novelláskötet írását — egyelőre nem tudni még, hogy miért. Az „Ulysses” — amely egyetlen nap eseményeit írja le Dublinben — 1922-ben jelent meg. Joyce ezután 17 éven át dolgozott Párizsban utolsó könyvén, az 1939-ben megjelent „Finnegan’s Wake”-en. Reményik Sándor Atlantisz harangoz Mint Atlantisz, a régelsüllyedt ország, Halljátok? Erdély harangoz a mélyben, Elmerült székely faluk hangja szól Halkan, halkan a tengerfenéken. Magyar hajósok, hallgatózzatok, Ha járok ottfenn förgeieges éjben: Erdély harangoz, harangoz a mélyben. Másfél évezredes mozaikkép Nílusi napfelkelte Izraeli régészek a Krisztus utáni ötödik századból származó, jó állapotban levő mozaik faliképet találtak Galilea tartományban, Zippori városban — az ősi Sepforisban. A város évszázadokon át a zsidó, a római katolikus és a bizánci keresztény kultúra egyik fontos központja volt. A mozaik az óváros központjában álló, nagy közösségi épület belsejét díszítette. A költői stílusban „Nílusi napfelkeltének” elnevezett kép egyik részletén egy bika látható, amelynek orrlyukain keresztül egy bővizű folyó ömlik ki. A falikép több, a legendákból ismert figurát — köztük kentaurokat és félmeztelen amazonokat — is megjelenít. Zipporiban a korábbi ásatások során már feltárták az amfiteátrumot. Az újabb munkálatok eredményeként a régészeknek sikerült kiásniuk a város oszlopsorral szegélyezett főutcáját. A mészkőlapokkal kikövezett út egy 100 méteres szakaszát már meg is tisztították. Az útburkolaton jól láthatók a kocsikerekek barázdál, amelyeket az utcával határos kereskedősorok ba árut szállító több ezer jármű súlya nyomott le a kövezetbe az idő múlásával. ígéretek szerint az ősi város utcáin az év végére a turisták is végigsétálhatnak. Tizennyolcezer éves üzent Kőkorszaki kőfaragók Jelentős régészeti leletet találtak japán archeológusok Oszaka közelében. Egy tizennyolcezer éves „kőfaragó üzem” maradványait tárták föl, benne több száz kész és félkész állapotban levő. kőből faragott kést és dárdahegyet. A tudósok azt remélik, hogy alaposabban megismerhetik a kőkorszaki kőfaragó technikát, emellett képet alkothatnak az akkori ember életmódjáról, szokásairól is.
