Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-30 / 231. szám

kórustalálkozó Álmuk az éneklő egyházmegye Az ószövetség zsoltárosa arra serkentette Isten né­pét, hogy dicsérje az Urat énekszóval és zengő muzsi­kával, Kodály Zoltán pe­dig megálmodott egy ének­lő Magyarországot. Varga 1,ászló, a váci székesegyház karnagya megfogadta az intő biztatást, és magáévá tette az álmot is. A templom Cecília kóru­sának 127 tagjával együtt a nyár kezdete óta szervezte á III. egyházmegyei kórus- találkozót. készült a vendé­gek fogadására. Ók pedig jöttek faluról, vidéki váro­sokból. a főváros egyház­megyéhez tartozó kerüle­teiből. sőt a határon túlról is. A temesvári fiúkar az esztergomiakkal együtt énekelt, ők avatták „nem­zetközivé” a találkozót. EGYMÁST BIZTATVA összesen 1400-an gyűltek össze Vácon a szombati fá­radt napsütésben. Ennyi helybélit legföljebb a kará­csonyi éjféli misén vagy a feltámadási körmenetkor lát a „nar ’templom”, ven­déget Dedig legutóbb a Bu­dapesten tartott Taizé-ta- lálkozó Héjén üdvözölhe­tett. A közös próba után a Karolina Katolikus Általá­nos Iskola udvarán a házi­gazdák megvendégelték a résztvevőket. Nem kellett öt halat és néhány kenye­ret csodával megszaporíta­ni. de a leleményességükre szükség volt. hogy minden­kit jóllakassanak. Az ud­var megtelt, különböző zu­gaiban volt, aki a szólamát gyakorolta, de olyan is akadt, aki magában üldögél­ve imádkozott. A más­más településekről érkezett kórusok tagjai ismerked­tek, barátkoztak, sőt felve­tődött kisebb összejövete­lek, szorosabb szakmai kapcsolatok ötlete is. Vol­tak kórusok, melyeknek tagjai nem. váltak külön, inkább egymást biztatták, hogy legyőzzék az önálló éneklés izgalmát. MÉG MA IS Az újhartyániak 20 tagú vegyes kara vezetője körül toporgott. Mucs'i László kántor vezetésével szánták el magukat a bemutatko­zásra. Főként középkorú és idős férfiakból és asszo­nyokból álló énekkaruk otthon a nagyobb egyházi ünnepeken végzi szolgála­tát. A falubelieknek tetsző orgonás népénekek közös dalolását segítik. Mivel képzetlen a hangjuk, erre az alkalomra rengeteg pró­bával készültek. Kisboldog- asszonynapi éneküket meg­tanulták, de egy kis gom­bóc így is szorongatta a torkukat. Később, újra a templom hűvösében, előbb Varga László, majd Keszthelyi Ferenc püspök üdvözölte az 1989 óta megfiatalodott „családot”. Közös imában ajánlották Isten kegyelmé­be a 25 éve meghalt Ko­dály Zoltánt és az előző ta­lálkozó óta a mennyei kó­rus tagjaivá vált társakat. A főpásztor dicsérte a cso­dálatos emberi hangot, és kérte, hogv minden énekes tudja, az ének nem csupán dísz az egyház köntösén, hanem a liturgia fontos építőköve. Aktuális kérdések Aktuális politikai kérdé­sekről, a parlamenti mun­káról — és valószínűleg a biztonságpolitikáról, a hon­védelmi törvényről is — beszél majd Keleti György, aki a Szocialista Párt meg­hívására tart előadást ok­tóber 2-án, pénteken dél­után hat órakor, a Madách Imre Művelődési Központ­ban. Mozi Dunagyöngyc filmszínház (dr. Csányi László krt. 58.): szeptember 30-án, szerdán este 6 és 8 órakor a Ko­lumbusz, a felfedező című amerikai filmet vetítik. Rendezte: John Glen. Fő­szereplők: Marion Brando, George Corraface és Ra­chel Ward. — Témája: öt­száz év múltán is minden idők egyik legkiemelke­dőbb és legbátrabb tette az a tény, hogy Kolumbusz Kristóf, a látnoki képesség­gel megáldott genovai ha­jós felfedezte Amerikát. VÁCI HIKLAP Vác, Dr. Csányi László krt. 15. o A szerkesztőség ve­zetője: Hörgő János. & Munkatárs: Dudás Zoltán. ( Postacím: Vár. !’f. 32. 2&01. Telefax és telefon: (27) 14-095. Telex: 282-297. Ó Szerkesztőségi fogadóóra: kedd és péntek 13-tól 15 óráig. 0 Hirdetésfelvétel a szerkesztőségben naponta délelőtt 9-től 11-ig, vala­mint a váci hirdelőirodá- ban (Jókai utca 5.) hétfőn és kedden délután 14-től 17 óráig. Görög templom Váci panteon Váci panteon címmel nyílik kiállítás a ' görög templom kiállítótermében, szeptember 30-án, szerdán. A Tragor Ignác Múzeum kiállítását este hat órakor nyitja meg Katona Tamás történész, államtitkár. A kupola alatt ezután egvmást váltották a kislét- számú falusi kórusok és a városok na?vobb, esetleg összevont énekkarai. A sort kezdő kiskunhalasiak szép példáját adták annak, hogy eav iskolai és egy templo­mi kórus sikeresen egvütt dolgozik. Az előadott művek között sok Bárdos Lajos- és Kodály Zoltán-allcotás sze- reoelt, de hallhattuk Bach, Händel és mások szerze­ményeit is. Az újpesti fő­plébánia vegyes kara pl. Dienes Valéria egy művét mutatta be. A darabot kar­nagyuk, a 78 íves Katona atya maga írta át énekkar­ra. Az idős pap a szerze­tesrendek feloszlatásáig a Szálé ü Hittudományi Főis­kolán tanított, majd, ahogy ő mondta, 2 évig csellen­gett, amíg zongora-, hit­tan- és nyelvtanári állást talált. 4 misét írt, Bárdos maga biztatta a további al­kotásra. Hallgatott meste­rére, mert még ma is a zene élteti. A találkozó iga­zi ajándékát talán ő fogal­mazta meg: az ilyen össze­jöveteleken mindig megta­pasztalja, hogy a közös áhítatnak lelket újító hatá­sa van. KÖZÖS IMA A találkozót záró ünnepi szentmisén összeforrott a kórusok hangja. A liturgia énekeit, Kodály Magyar miséjét, a magyar és a pá­pai himnuszt együtt zeng­te az 1400 énekes. Ezen a rendezvény jn nem esett szó politikáról, munkanél­küliségről, de érezni lehe­tett, hogy az egyház fele­lősséget vállal a nehéz sor- súakért. A könvörgéseket, a közös ima erejében bízva, az éhezőkért, szeaényekért mondták a résztvevők. Amíg az egyesített kórus az epilógusnak szánt Szé­kely himnuszt énekelte, kint észrevétlenül gyorsan besötétedett. A III. egyházmegyei kó­rustalálkozó úgy ért véget, hogy lesz folytatás. Varga László reményei szerint a sikeren lelkesülve talán más egyházmegyékben is. (Ribáry) VÁCI XXXVI. ÉVFOLYAM, 231. SZÁM 1992. SZEPTEMBER 30., SZERDA Zöld sziget a sződligeti parton Per helyett, egyezség Megegyezés született a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Alapítvány, valamint Szodliget önkormányzata között a Duna-part hasznosításáról, illetve tulajdoni viszonyai­ról. Mégpedig néhány nappal azelőtt, hogy — fellebbe­zés folytán — a Legfelsőbb Bíróság tárgyalta volna az ügyet. Ezzel egy többéves vita végére került pont. Kezdetben volt a KISZ- iskola. Ezt a Demisz örö­költe, Pest megyei szerve­zete, a Pedisz pedig, meg­szüntetve az itt működő to­vábbképzőt, egyszemélyes lcft.-t hozott létre, amely idegenforgalmi célokra lett volna hivatva hasznosítani az egész komplexumot. Közben azonban létrejött a Nemzeti Gyermek és Ifjú­sági Alaoítvány, s az ak­kori minisztertanácsi hatá­rozat szerint, birtokába ke­rültek a Demisz ingatlanai. A sződligeti ingatlanok is. Pernyertes falu A község önkormányzata pedig hiába próbálta bizo­nyítani, hogy az alapít­ványnak átadott ingatlanok között volt olyan is, amely soha nem tartozott a KISZ- iskolához, mindig is a köz­ség területe volt és maradt. A három és fél hektáros ingatlan birtoklásáért foly­tatott pert az önkormány­zat, első fokon, meg is nyerte. Am az alapítvány kuratóriuma ebbe nem nyugodott bele, megfelleb­bezte az ítéletet. A másod­fokú tárgyalást már ki is tűzték a Legfelső Bírósá­gon. A község képviselő-tes- tülete felmérte esélyeit, s végiggondolta, hogy milyen további állomásai lehetnek ennek az ügynek, még ak­kor is, ha ismét pernyerte­sek lesznek. Az egész komplexum már évek óta kihasználatlanul , áll, az. épületek állaga romlik, nem hajt hasznot senkinek. És a másodfokon megnyert Egy patinás intézet pert úiabbak követhetnék, hiszen a terület beépített, s az épületek birtoklásáért tovább kellene pereskedrii. Évek óta A további perek elkerü­lése, valamint tiszta tulaj­donjogi helyzet megterem­tése érdekében megegyez­tünk az alapítvánnyal — mondta a község polgár- mestere, Schröck István. — Olyan megoldást válasz­tottunk, hogy az alapítvány birtokában lévő földterüle­tet „beforgatjuk” a szállo- daé^ület alá, így a birto­kukban lévő volt KISZ-is- kola alatt a saját földterü­letük lesz. A megegyezés értelmében a Duna-part a községé, és a községé ma­ga az a terület is, amelyről évek óta vita folyt, sőt, ön- kormányzati tulajdonba kerülnek a rajta lévő épü­letek is. Tehát, a terület­határok átszerkesztésével sikerült a megoldást meg­találni úgy, hogy az ön- kormányzat tulajdonában lévő terület nem csökken.- A veit KISZ-iskola, r a rövid ideig vegetáló Liget Club Hotel — és ezzel együtt, a 2-es út és a Duna között fekvő jelentős föld­terület — helyzete rende­ződött. Az értékes ingatlán (amelyet „Egy zöld sziget a rohanó világban” szlo­gennel reklámozott a haj­dani Liget Club Hotel), végre hasznosítható. A megegyezés azt is tartal­mazza, hogy az alapítvány területén lévő faházat és csónakházat az önkor­mányzat hasznosíthatja öt éven keresztül, november végéig pedig javaslatot tesz a sportlétesítmények közös hasznosítására. Kiállta a próbát A sződligeti önkormány­zatnak azonban nemcsak tervei vannak: a Duna- part egy szakaszát már ala­posan megváltoztatta, sporthajókikötőt épített, el­készítette az alapjait a par­ti sétánynak, helyet kapott a nyári vízinapközi, s ki­állta az első próbát a heli­kopter-leszállópálya is. (B.) Százkilencven éves fennállását ünnepli a Cházár András állal alapított, Vác főterén álló sikétnéma-intézet (Fcjcr Ferenc rajza) Kézilabda Bravúros győzelem Bravúros győzelmet ara­tott riválisa otthonában a váci férfi NB íl-es kézilab­dacsapat. A fiúk ezúttal Győrből hozták el a két bajnoki pontot. Győri Vertikal—Váci KSE 18-2« (11-10). Győr, 100 néző. Jv.: Könczöl, Nagy S. Vác: Szabó, Pálffy 9, Gratzál 3, Szúnyog, Ser­főző 2, Bognár J. 1, Nemes 4, csere: Danitz, Pálinkás 1. Kapkodó játék, sok hiba jellemezte az első perceket. A hazai csapat tért először magához, és kihasználva a váciak hibáit, 5-2-ra elhú­zott. A váciak gyorsan ki­egyenlítettek, és ezt köve­tően kiegyenlített játék folyt. A félidő minimális, egygólös hazai előnnyel zá­rult. A második félidőt a t?á- ciak kezdték jobban, de a győriek ismét visszaszerez­ték a vezetést. Ekkor kö­vetkezett Danitz kapus so­rozata: három hétméterest védett ki tíz perc leforgása alatt. Ez feltüzelte a csapa­tot, és nemsokára már két­gólos váci előnyt mutatott az eredményjelző. A ha­zaiak még, a pontszerzés reményében, egy utolsó nagy rohamot indítottak, egy gólra feljöttek, és is­mét kétmétereshez jutottak. De Danitz ezt is kivédte. Izgalmas volt az utolsó két perc: a váciak közül Serfözőt kiállították, nagv lehetősége volt a hazai együttesnek, de hibáztak, míg az ellentámadásból a váciak gólt lőttek, és meg- 1 lepetést okozva megfosz­tották a győrieket négyéves hazai veretlenségüktől. összességében változatos, izgalmas és igazi kézilab­da-mérkőzést játszott egy­mással a két együttes. A munkahelyi elfoglaltság és betegség miatt tartalékos váciak végig jól küzdöttek, győzelmük megérdemelt. Értékét emeli, hogy ezt egy jó felkészített, kitűnő csa­pat ellen érték el. ★ A héten ismét nem unat­kozhatnak a kézilabda ked­velői, mivel szerdán, 16 órai kezdettel a terrás lá­nyok a Dorog együttesét fogadják. Pályára lép az elmúlt szezonban még a Forte együttesében szerep pelt Horváth Lídia is. Szombaton délelőtt a vá­ci férfiegyüttes rangadót játszik a kitűnő erőkből ál­ló Tata ellen, amely a baj­nokság eddigi meglepetés- csapatának számít, hisz jobb gólkülönbségével vezet a váciak előtt. A találkozót szombaton délelőtt 10.30- kor a Törökhegyi úti pályán játsszák. Ugyancsak szombat dél­előtt játszik hazai pályán, a lovardában a Forte NB l/B-s női csapata 11 órakor a Balmazújváros ellen. Dél­után 15 órakor pedig a Terra fogadja megyei rangadón, a Veresegyház együttesét. —ny— kjeMtm 11

Next

/
Thumbnails
Contents