Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-22 / 224. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA **: ■ 1952. SZEPTEMBER 22., KEDD Amidőn hazai látogatóikról faggatom, eltöpreng: APRIL Y NYOMÁBAN A szülőföld mása Visegrád alatt szobával és konyhával, rá egy évre még kettővel megtoldottak. De mivel jöttek az unokák, akikért élt-halt édesapánk; 1959-ben azzal az alkotóházzal, a kis szo- bácskával meg kellett újra toldani... Lépcsői már nem ugyanazok, de most is a költőt idézi a kis szoba minden bútora. — Az íróasztalát, emlékszem, valamelyik gyerek ágyából csináltatta — folytatódik az emlékezés —, a festett (kék) székeket erdélyi parasztbútorok mintájára... Ott vannak a képek: egyik a parajdi nyaralót ábrázolja, a másik erdélyi barátait — Kemény Jánost, vele sokat vadásztak. Igen, nagyon sokan felkeresték családunkat Erdélyből a 40-es években, írótársak, politikusok. osztom véleményüket) az apáénál is nagyobb glóriával. • □ Azon a betonlapon kívül, amely a völgybe belépő túrázókat fogadja, mi jelzi még Áprily Lajos ittlétét? — kérdem. — A ház, az udvar. A szobák, az íróasztalok. írói hagyatékát nem én örököltem — így Márta néni. — Az egyik emeleti kis szobában szeretett dolgozni... a völgyben, fennebb van egy forrása is, emlékére Áprily-forrásnak nevezték el. Megtudjuk, hogy 1937- ben vásárolták a telket, a házat 38-ban építették, két April? kis emeleti szobája. »Apánk itt szeretett dolgozni élete alkonyán is" — mondja Jckely Márta A völgyünket köd ülte meg tömötten, belőle hűvös pára-por pereg. Ne is keressetek már, emberek, köddé foszoltam itt a téli ködben, Áprily Lajos: Ne keressetek Megboldogult tanárember koromban, emlékszem, arról beszéltem tanítványaimnak, miként uralkodik el Áprily Lajos „őszikékjeiben” a természet közelsége által sugalit megbékélés és bölcsesség hangulata —, hogy a haza testéről lesodort szülőföld éltető és egyben nyugtalanító üzenete miként teremt (természetesen más léptékű) új világot — Völgyet —; egyfajta pót-Erdélyt a Duna partján, Visegrád alatt. Pótlék-Magurát, őrhegy- helyettest, pót-Parajdot.., Minap, az egykori Áprily- kúria mai lakójával, a költő lányával, Jékely Mártával beszélgettünk el, részben azért, hogy ezt a „hasonlton szülőföldet” közelebbről megismerjük, részben pedig annak okán, hogy megkeressük a nagy Álmodót az őt idéző emlékekben. — Apánk mindég úgy be- azélt a „Völgyünkről”, mintha Erdélyről szólna... És ez minekünk nagyon nagy dolgot jelentett — kezdi válaszát Jékely Márta —, hiszen ml, gyerekek is „beilleszkedője” voltunk. Erdélyből a kész család érkezett meg annak idején, tehát a primőr élmények minket is Nagyenyedhez, a sóvidéki Parajához, Kolozsvárhoz, és a Havasokban tett túrákhoz, baráti társaságokhoz kötöttek. A Völgy, amit manapság Áp- rily-völgynek hívnak, amolyan „mintha szülőföld”... Apánk szerint a hegyoldal olyan, mintha a Maguráról hoztuk volna át; apaiak vize, mintha a Radna- borbereken átszelő Csisza volna; az ültetett fenyők, mintha a Parajd környéki erdőkből volnának... Ez a MINTHA szülte ezt s „mint(h)a Erdélyt”, itt, Mátyás vára alatt... * — Igen — váltanak az emlékképek —, Kolozsvár után Visegrád valahogy így békíthető ki mibennünk, a magyar múlt révén. Persze, az akkori magyar jelen egészen más képet mutatott Erdélyben. El kellett jönnünk. Emi éle szem, milyen {elindult volt Tamási Áron: cikkezett a menekülés ellen ... aztán ő- ma.gának is batyut kellett kötnie a saját hátára. Az udvarról bekerülve a szobrász férj (Mészáros Dezső) veszi át a szót, kalapácsgyűjteményét mutogatja. Időnként úgy érezzük, az időtlen korú mészköveket faggató művész nem is gondol arra, hogy ezen az udvaron Valaki időtlen érvényű magyar mondatokat vésett papírra, és könyvbe — kőnél is ma- kacsabb kőbe. □ Halálpatak című vertét Áprily Lajos leányának, Mártának ajánlja? — Apám — veszi elejét zavaromnak Mészárosné Jékely Márta — nekem írta azt a versét, de már itthon, Magyarországon. „Nem vagyunk már hegy lakói, / messze kellett vánr dorolni.” — szólnak a sorok. Arról is szót ejt, hogy „jött a balsors... párodat is elragadta”. A háború idején, hurcolták fogságba az első férjemet, Mikecs Lászlót, aki a csángókról igen sokat írt, s akinek nemrég újra kiadták a könyvét. Akkor már Kolozsvárott laktunk, a Hójában. (1943-ban jöttünk ki, vissza azóta sem mehettünk, csak látogatóba.) Az emlékezés kusza szálai ismét az Áprily-völgy felé fordulnak: húsz éve csak ők ketten lakják a házat, ők a „maradékai” annak a zsibongó világnak, amely a megszaporodott családot körbevette, s amelyből a Jékely Zsolt neve emelkedik ki még — egyesek szerint (magam is — Mellőzött volt már, inkább fordításokból tartotta el a családot, amikor egyszer csak megjelentek a barátai: Tamási Áron, lly- lyés Gyula, itt volt Bibó István, Ravasz László református püspök lányával, előzőleg Reményik, Koós Károly látogatta meg. Fölmentek a patak mentén, emlékszem, arról folyt a szöveg, hogy az egész völgy olyan, mintha ... Nem tudom, mindez az amúgy is szenvedő Áprily Lajosnak szólt, vagy önmaguk megnyugtatására tették? Tudtuk, éreztük, hogy a magyarságot, a magyar kultúrát nem lehet hasonló kis völgyekkel — és mondvacsinált Trianonokkal — szétszabdalni. Ez éltette apánkat; s bár a megálmodott szülőföld csupán makett maradt az eredetihez képest, mégis erős fogódzónak bizonyult élete utolsó éveiben is. Abel füstje — forgatom fejemben a gondolatot (utolsó nagy opusának ezt a címet adta Áprily); füst, amivel tulajdonképpen a tűzre emlékezünk — az eredendő, egész életünkben meleget árasztó tűzre. Füst, amely „ködként üli a völgyet”, Áprily völgyét, ma is. Bágyoni Szabó István '»A lépcsőfeljáró már nem a régi” (Vimola Károly felvételei) Alapítványi iskola Szentendrén Műhelyből lett tanoda A Pest Megyei Könyvtár épületének földszintjén nemrég gyermekrajzkiállí- tás nyílt, a szentendrei AGY (Alkotó Gyermekműhely és Kulturális Iskola- egyesület) ötéves munkájának tablója. A témák és technikák különbözőek, de a tehetség és az anyag kezelésének biztonsága azonos színvonalú. Nem egyszerűen visszatekintésről van szó, a kiállítás egyúttal bemutatkozás is azok számára, akik nem tudják még, mit várhatnak az idén első évfolyamát indító Humán-Reál Tanodától. A tanoda „őse” és jogelődje, a Kreatív Gyermekműhely 1987-ben alakult Szentendrén. Azok a gyerekek, akik beiratkoztak, megtanulhatták a grafikai technikákat, megismerkedhettek az agyaggal, a textil, a, bőr és a papír felhasználási lehetőségeivel. Két év múlva, 1989- ben a műhely Alkotó Gyermekműhely és' Kulturális Iskolaegyesület néven bejegyzett egyesületté vált, korábbi programját pedig hagyományőrzéssel bővítette ki. Nevéhez fűződik a Mátyás király reneszánsz vására és a szerb kalmárpiac megszervezése. Miután az egyesület lehetőségei — a pályázatok nyújtotta segítséggel — bővültek, 1992- ben létrehozták a Humán - Reál Tanodát, amely szeptember elsején meg is nyitotta kapuit az elsősök előtt. Most tehát öt év termését nézzük végig a falakon és paravánokon, miközben Zaszlavik Jenővel, az AGY szellemi atyjával és grafikus tanárával a múltról és a jelenről beszélgetünk. • Mi indította arra, hogy grafikus létére kicsikkel foglalkozzon? — A magam családjában, és az ismerős gyerekekkel beszélgetve éreztem, hogy baj van a vizuális neveléssel. A rajzoktatás az utolsó helyre szorult az iskolákban. Mondok egy példát: a technika órákon bontott csoportokban, jól felszerelt műhelyben dolgoznak a diákok, míg a rajzoktatás a tantermekben, rajzolásra egyáltalán nem alkalmas iskolapadokban folyik. 30- • 35 tanuló részvételével. Holott a képzőművészet — a zenével és az irodalommal együtt — a műveltség egyik alappillére. A rajz, a művészet az emóciók világának nevelése, mégsem becsülik meg kellőképpen, pedig igen kevés tárgy hivatott erre. A gyerek vizuálisan kötődik a világhoz. Jó lenne, ha ezt az „illetékesek” is tudomásul vennék végre. • Az AGY-nak, úgy tudom, finnországi kapcsolatai vannak. Ott kinn más a helyzet? — Nem csak ott, de Nyugat-Európa más országaiban is! Sokkal jobb körülmények között, gazdagabb felszereléssel dolgozhatnak! Például Francia- országban a diákok élőben ismerkedhetnek a műtárgyakkal. A L ouvre-ban á földön ülve rajzolnak. Nálunk szerencsésebb múltú országokban tudják, hogy a kultúra gazdagsága a nemzet büszkesége. Finnországban megtapasztalhattam mit jelent, ha működik a szociális védőháló, mennyi mindent biztosítanak a gyerekeknek! • Az önök alapítványi iskolája mit kínál? — Tanodánk egy speciális programmal működő humán-reál elemi iskola. („Eleminek” mondom, mert hitelesebb elnevezés, mint az „általános”). A reneszánsz iskolatípus példáját követi. Olvasás helyeit nyelvi kommunikációs foglalkozást, ének helyett szól- fézst, testnevelés helyett joggingkultúrát tanítunk. Az órarendben rajz- és kézműves-foglalkozások, néptánc, úszás és bibliatörténet is szerepel. (A vallásgyakorlatot mindenki saját íe- lekezete szerint végzi.) Nagy súlyt fektetünk az idegen nyelv oktatására, ami már elsőtől elkezdődik, de az 1—3 osztályban még oldottan, játékos formában történik. Negyediktől — a nagy felmenő rendszerben — emelt óraszámban, naponta lesznek nyelvórák. A nyelvi-irodalmi program színjátszással, mimikával, pantomimmai bővül. A készségtárgyak rendszerébe — a rajzon és a grafikán kívül — a népi kézműves- foglalkozások megismerése és elsajátítása is beletartozik. • Hogyan lehet ebbe az iskolába beiratkozni? I.esz- e felvételi? — Egy manuális feladattal kiegészített felvételi beszélgetés lesz, de előkészítő tanfolyamokat is szervezünk. Havonta 2500 forint a tandíj, ehhez járul a két részletben fizetendő alapítványi támogatás, évi 25 000 forint. Természetesen lehetnek különböző kedvezmé- rfvek, és a szülő szerezhet támogató vállalatot is — a kinti Waldorf-iskolúk így működnek. A Mi lesz azokkal, akik eddig az AGY tagiai voltak, de nem az önök iskolájába járnak? — A műhely továbbra is működik, a „gyerekház” délutánonként nyitva áll minden alkotni vágyó diák előtt. Pachner Edit Két téma egy napon Népmű ve 1 ők ta Iáik ózó j a Szeptember 23-án, szerdán rendezi meg a Pest Megyei Információs Központ a népművelők megyei találkozóját Szentendrén, a megyei könyvtár épületében. A szervezők két téma megvitatását tűzték napirendre: „A közalkalmazotti törvény végrehajtása ágazatunkban” és „A kultúra, az intézmények és a szakma jelenlegi helyzete” címűiéi. Az első előadója dr. Andráska József jogász és Vadász János, a KKDSZ titkára, a másodiké Beke Pál, a Magyar Művelődési Intézet igazgatóhelyettese, A találkozó délelőtt 10 órakor kezdődik.
