Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-21 / 223. szám

Beszélgetés a kárpótlásról Az árverés következik Kárpótlás. Szinte nincs olyan nap, hogy a sajtó a rádió vagy a televízió ne foglalkozna ezzel a témá­val. Érthető, mivel emberek sokaságát érinti ez az ese­mény. Igen magas azoknak a száma, akik a múlt rend­szerben sérelmet szenved­tek, ilyen vagy olyan ok­ból. Hosszú előkészület után az ügy lassan végső stádiumába jut, ugyanis hamarosan következik az árverés, legalábbis azok­nál, akiktől földet tulajdo­nítottak el. Erről a bonyolult folya­matról, és a ceglédi föld­hivatal munkájáról beszél­gettem Nagy László hiva­talvezetővel. — Igaz az a hir, hogy rendszeresen túlóráztak, mert különben nem ké­szültek volna el az igé­nyek értékelésével7 — A kárpótlási kérelmet múlt év november köze­péig lehetett benyújtani, és ezt igen sokan megtették. A mi szempontunkból nem volt éppen előnyös, hogy jó néhányan az utolsó pil­lanatban jöttek, így válhat­tak számunkra zsúfolttá a munkanapok. — A kárpótlás folyama­ta gondolom sok adminiszt­rációval jár. Ismertetné a menetét? — Először mindenkinek a lakóhelye szerinti illeté­kes helyen kell benyújtania a kérelmét. Ezután hoz­zánk kerül az ügy, és ala­pos vizsgálat után továb­bítjuk az adatokat a Kár- rendezési Hivatalnak. Ha a hivatal az egy községből érkezett kérelmek harminc százalékát elbírálta, akkor következhet az árverés. Je­len pillanatban hozzánk tartozik Csemő, Albertirsa és Nyársapát. A mi fel­adatunk továbbá a táblák előkészítése, és a helyszín ellenőrzése. — Az árverésen milyen feladatuk van? — Ott már gyakorlatilag semmi, ide ugyanis a Kár- rendezési Hivataltól jön­nek. Az árverésen minden­ki megtudja, hogy melyik lesz az ő földje, és azt kell nekünk bejelentenie. — Lehetséges-e, hogy olyan ember jut földhöz, akinek régebben nem volt birtoka? — Ez néni fordulhat elő, ugyanis a helyi önkor­mányzatok apparátusai ala­posan kivizsgálják a dolgo­kat. — Mi történik abban az esetben, ha valakinek volt földje, de valamilyen okból nem tudja igazolni? — Nálunk hosszú időre visszamenőleg megvannak a bejegyzések, így a leg­több esetben vissza tud­juk keresni. Azt is szeret­ném azonban hozzátenni, hogy akadtak olyan embe­rek is, akiktől minden iga­zoló okmány nélkül vették el a birtokot. Ebben az esetben "két tanúval kell bizonyítani azt, hogy ré­gebben az ő tulajdonában volt. — Előfordult-e már, hogy külföldről jelentkeztek kár­pótlást kérve7 — Igen. Erre az esetre is a két tanú elve érvé­nyes, ezek nélkül senki nem kaphat vissza földet. — Hol lesz az első árve­rés? — Csemőben a napokban és utána folyamatosan a többi községben. — Ügy érzi, hogy a föld­hivatal helytállt kárpótlás ügyben? — Feltétlenül. Mivel ed­dig ilyen még nem volt, sok minden számunkra is teljesen új. Szokatlan fel­adatot kellett megolda­nunk. Ügy érzem, sikerült — mondta a Tiivatalvezető. (Kóbor) Városi tévéműsor Szeptember 23-án, szer­dán este 6 órakor jelent­kezik következő kísérleti adásával a Ceglédi Városi Televízió. A műsor: — Éhségsztrájkkal tilta­kozik dr. Réti Miklós or­szággyűlési képviselő. — Űj seprű jól seper? — Kispályás foci A Fortuna ÖKM nyert A múlt héten Cegléden a Fortuna ÖKM, a polgár- mesteri hivatal és a Ceglé­di VSE rendezésében kis­pályás labdarúgó-tornát rendeztek. Az eseményen tizenkét csapat indult, me­lyeket három négyes cso­portba osztottak. A csoport- győztesek körmérkőzést játszottak a végső győze­lemért. A négyes döntőbe a For­tuna ÖKM, a Rendőrség, az Alfa és az öregfiúk együt­tese került. A döntők magas színvo­nalú összecsapásokat hoz­tak. Ezek közül is kiemel­kedett a Fortuna ÖKM— Alfa-mérkőzés, amit az előbbiek sziporkázó játék­kal 4-2-re nyertek. Az ÖKM nagy csatában az öregfiúkat is legyőzte 2-1- re. így megszerezte a végső győzelmet. A döntők eredményei: öregfiúk—Rendőrség 4-1, ÖKM—Alfa 4-2, ÖKM— öregfiúk 2-1, öregfiúk— Alfa 7-6, ÖKM—Rendőrség 1-0. Az első helyért és a he­lyezésekért járó díjat Bács­kái János, a Fortuna ÖKM elnökhelyettese adta át. Az első ötezer, a második há­rom-, a harmadik kétezer forintos pénzjutalomban részesült. A vigaszdíj győz­tese a Nyársapát lett, ők ezer forintot nyertek. k. e. beszélgetés a városi ker­tésszel köztereinkről. — Hit, türelem, szeretet — a református iskoláról. — Vegye, vigye! — séta a ceglédi autószalonokban. — Szeleczky Mihály-díj. — Várkonyi Istvánra em­lékeztek, — Kulturális ajánlat. — Sport. A műsort a városi könyv­tárban bárki megnézheti. Ismétlésre másnap, csü­törtökön este 11 órakor, a TV-Tévé adás után kerül sor. Kukoricafajta­bemutató Szeptember 22-én, ked­den 9 órakor a CÁT cifra- kerti kerületében takar­mánykukorica-fajták bemu­tatóját szervezik a vállal­kozóknak. Az érdeklődő polgárokat autóbusz viszi ki — és hozza vissza —, amely 8.30-kor a reformá­tus templom elől indul, 8.35-kor pedig megáll a vasútállomásnál is. CEGLÉDI xJtíiiaB 1992. SZEPTEMBER 21, HÉTFŐ XXXVL ÉVFOLYAM, 223. SZÄM Naplót ír az öreg gazda Sírt a szívem és a szemem Az elírandó évek alaposan megrostálják, összekuszál­ják emlékeinket. Sokszor fontos dolgokra sem emlé­kezünk pontosan évtizedek távlatából. Egy lapos böl­csesség szerint pedig minden ember sorsa egy kész re­gény. (Az más lapra tartozik, hogy többnyire érdekte­len, tucatregények születnek.) A csemői határ egyik kis tanyájában él egy nyugdíjas parasztember, aki jószeré­vel megírta az élete regé­nyét. Ha nem is az egészet, de meghatározó részét. Je­lenleg a huszonharmadik kötet lapjait rója. Mind­egyik füzet egy-egy eszten­dő. így telnek meg sorra az oldalak 1969 óta. Asztalos István hatvanhat esztendős téesz-nyugdíjas nap mint nap vezeti a naplót. Bele­írja az időjárást, a munká­kat, a politikai eseménye­ket és a világ dolgait — megtoldva a maga véleke­désével. A konyhaasztal fiókja már telis-tele van ezekkel a nagyalakú, fede­les füzetekkel. KEDVEZŐ MÉRLEG Nézzük csak, mit tartott bejegyzésre érdemesnek pirosbélű golyóstollával az Űr 1992. évének első nap­ján ! „Újévi köszöntő az 1992-es esztendőre. Az idő szép télies, mínusz tíz-öt fok. Zúzmarásak a fák, ti­zenöt centiméteres hó van, egyszóval szép, csendes, pa­rasztpihentető az idő. Hadd jöjjön a köszöntőm! Kivá­rok nagyon boldog új esz­tendőt legelsősorban kedves családomnak, hogy legfönt jó egészségben legyenek, és békességben, boldogságban. Szeretetben telő esztendőt kedves barátaimnak, köze­li jó ismerőseimnek, szom­szédaimnak és kedves hon­fitársaimnak, akik a világ­nak e kis ékkövén élnek .,, KÉZILABDA Hazai bemutatkozás f A solymári — vasárnapi vendégszereplés után most már hazai pályán is bemutatkozik — csütörtö­kön — a férfi kézilabda NB I A csoportjának újon­ca, a Biokontakt SE. Az ország egyik legjobb együt­tesét, a tavalyi negyedik helyezett Győri Rábát fo­gadják. A városi sportcsarnok­ban levő totótirodában hét­főtől árusítják — 10—18 óra között — az egész baj­noki évre érvényes bérlete­ket, de ugyanakkor meg lehet vásárolni az egy ta­lálkozóra szóló belépője­gyet is. A régi útvonalakon Hónapokig tartó lezárás után újra akadálytalanul lehet közlekedni a Rákóczi út és Táncsis utca kereszteződésében. A buszjáratok ismét a régi útvonalakon közleked­nek, az ideiglenes megállók helyett már a régi, megszokott helyen szállhatnak fel az utasok (Apáti-Tóth Sándor felvétele) És nagyon boldog új esz­tendőt kívánok a határain­kon túl élő honfitársaink­nak, akik a csúfos trianoni béke miatt már hetven éve szenvednek.. Az 1991-es év legfonto­sabb eseményei közül meg­jegyzi, hogy hazánkból el­mentek a szovjet katonák, megszűnt a KGST és a Varsói Szerződés, ledőltek a Lenin-szobrok, Aggályá­nak is helyet ad, úgy lát­ván, hogy „a tisztelt kép­viselő urak egymás ellen harcolnak”, ahelyett, hogy egy irányba vinnék az or­szág szekerét. Végül úgy ítéli meg az elfutott eszten­dőt, hogy volt jó is, rossz is, de kedvező irányba bil­lent a mérleg nyelve. Ki ez az ember, aki a kemény munkától elnehe­zült kézzel ilyen letisztult és kerek formába öntött gondolatokat örökít még a tanyájában? PISZTOLY, GUMIBOT — Szegények voltunk, minden ősöm a földből élt, apámat kivéve, aki kádár­mester volt, tele nehezen törleszthető adóssággal. Tehenet őriztem, horoltam, kapáltam, hat osztályt jár­tam, de az sem tett ki iga­zából három tanévet. Ez a tanya 1944-ben épült. Min­den porcikája kétszer-há- romszor fordult meg a ke­zemben. Azóta itt élek. Hét hold föld volt az anyai jus­som. A feleségem is hozott földet, szőlőt, és a környé­ken az első gazda lettem. Amikor 1960-ban jött a bá­nyász brigád, pisztolyt és gumibotot tettek erre a konyhaasztalra. Azzal kény. szerftettek a téeszbe. A szomszéd tanyák népe ugyanis mindjárt azt kér­dezte, Asztalos alálrta-e már. Fényképet vesz le a fal­ról, rajta kétlovas fogat. A hátulján felirat: „1960. 111. 5. Pajkos és Bandi. Ez a fénykép akitor készült e na­gyon kedves két lovamról, amikor a téeszbe indultam velük, hogy átadjam őket a közösbe. Sírt a szivem és a szemem, elrabolták őket ingyen kocsistól, szerszá­mostól. És vele a földet, szőlőt, mindent, ami a leg­jobban fájt, a szabadságo­mat. Ezekkel a lovakkal Mozi A Szabadság filmszínház­ban délután 6 órakor: Vad orchideák 2. (amerikai film). Este 8 órakor: Még drágább az életed (ameri­kai akciófilm). Az autósmoziban Vad orchideák 2. (amerikai film). Az előadás este fél 9 órakor kezdődik. harminckét lakodalomban voltam, és mindig új páro­kat vittem.” — Almásderesek voltak, és a hajszás két lábon tán­colt a kocsi előtt, amikor rázendített a cigánybanda. Tiltották, mégis mindig tar­tottam lovat, néhány éve adtam el az utolsót, de a gumis kocsi még megvan. — A szövetkezetben • saját szőlőmet műveltem, hogy meglegyen a nyugdíj­hoz kellő munkaegység. Itt a tanya előtt szép gyümöl­csös volt, azt kivágták ..; Most két holdon gazdálko­dom. Néhány száz négy­szögöl szőlőm van, á töb­bin lucerna, krumpli, kuko­rica. Nálam nem tett kárt az aszály, mert locsoltam valamennyit. Jószágot már nem tartok, csupán két ku­tyám, három macskám van. Az az elvem. hogy ilyen idős korban már meg kell találni a helyes arányt a munka és a pihenés kö­zött. ~ Körbejárjuk a frissen meszelt tanyát. A borház­ban az atyai jussból négy tízhektós tölgyfahordó so­rakozik. Igazi mesterreme­kek. A kádak is kitűnő ál­lapotban vannak. Bor még akad a tavalyi termésből. A góréban ott az előző évt kukorica. A fészerben kor­szerű kapálógép, lucerna­betakarító, rendfelszedő adapterrel. Az istálló való­ságos műhelynek berendez­ve. Üllőn csenghet-bon ghat a kalapács, gyalupad ter­peszkedik a sarokban. Szé­les e határban nem volt ilyen parasztember tanyá­jában. TÖRTÉNELMI LECKE A gazda elégedett. Fia főiskolát végzett, elboldo­gul az életben, lánya érett­ségi után jó szakmát ta­nult. Négy unoka csepere­dik, a három lány mellett egy pöttöm fiúcska. — Mi lesz a szorgosan teleirt füzetek sorsa? — A családomra hagyom. Hadd tudják meg az uno­kák, meg a dédunokák, milyen volt az öregapjuk sorsa az országban, ök nemcsak tankönyvből is­merik majd a történelmet — válaszol, és könnycsepp jelenik meg a szeme sar­kán, ahogy elsuhannak előtte gondolatban azok a nehéz évtizedek. Tamasi Tamás ceglédi hírlap Cegléd, Kossuth tér 1. • A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. • Munkatár­sak: Tibay Agnes és Kó­bor Ervin. • Postacím: Cegléd, Pf. 1». 2701. Tele­fax és telefon: S3 11-400. • Telex: 22-6353. • Hirdetés- felvétel: Hírlapkiadó Válla­lat Közönségszolgálata, Ceg­léd, Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek S-től 12-ig, szerda 10—17 óráig. Tele­fon: (53) 10-763.

Next

/
Thumbnails
Contents