Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-17 / 220. szám

ERDÉLYI UTAZÁS Kúiozsváros olyan város A nagytekintélyű „Ko­runk” folyóirat kolozsvári szerkesztőségének szinte minden szobájában egy új könyv kötegei állnak. Kan­tor Lajos, a főszerkesztő büszkén húz egyet elő: Gaal György új útikalauza ez, amely 35 év után először mutatja be a várost mind­azoknak, akik régi szerel­mesei, vagy éppen egy-két napra érkező turistaként próbálnak ismerkedni ne­vezetességeivel, elsősorban a magyar művelődéstörté­net itteni emlékeivel — bár a román kultúra és törté­nelem is méltó helyet kap a kötetben. A hófehér finn papíron nyomott kötet a „Korunk” legújabb vállalkozása: ki­adóként azért lépett fel a legtekintélyesebb romániai magyar folyóirat, mert csak így remélhette, hogy hamar eleget tehet a nagyközön­ség sürgető igényének. A kötetet kiteljesítő történel­mi összehasonlító térképet, amely nemcsak a jelenlegi román utcaneveket tünteti fel, hanem az 1990. évi, és sokak által ma is használt magyar elnevezéseket is, jó egy évvel ezelőtt rajzol­ták meg — de most, amikor Gheorghc Funar úr, a város idén megválasztott vatrás, szélsőségesen magvarfó- biós román nacionalista polgármestere tiltani próbál minden kétnyelvű utcai táblát, különös időszerűsé­get nyer. A polgármester irodája különben ugyanan­nak az épületnek az eme­letén működik — Funar meg is próbálta kitessékel­ni a magyar folyóiratot, de ebbe egyelőre beletörött a bicskája. Hasonlóképpen függőben van a polgármester úr két hírhedt rendelete, amelyek egyike a kétnyelvű felira­tok használatát tiltja meg az utcákon, a másik pedig a nyilvános gyűlések előze­tes bejelentését követeli meg — a megyei prefektus ugyanis törvényességi óvás­sal élt: a jelenleg elnökje­löltségi kampányát vivő Funar szélsőségei kellemet­len fényt vetnek az ország­ra Nyugat-Európában is. A csata azonban még tart: Funar most új jogi megkö­zelítésben próbálja érvé­nyesíteni tervét. Nem messze a kolozsvári „Szabadság” szerkesztősége hasonló jogi csata tárgya: a polgármester megpróbál­ta eltávolítani a patinás belvárosi épületből, ahol évtizedek óta szerkesztik a város magyar nyelvű lap­ját. A Szabadság — meg kell adni — manapság nap mint nap élesen ostorozza a Funar-féle vezetést. Ha a szerkesztőséget si­került is megőrizni, az ol­vasókat már kevésbé: a lapterjesztés terén ugyanis jóval nehezebb harcot kell megvívnia a Szabadságnak. A posta — a legnagyobb terjesztő — jobbára fel sem veszi az előfizetést a lapra Kolozsvár területén kívül. Ezért a Szabadság és né­hány ellenzéki lap, amelyet hasonlóan sújt a terjesztési diszkrimináció, saját ter­jesztő társaságot alapított — nagy költséggel, és nagy nehézségek árán próbál­ják legalább a megyében megőrizni olvasótáborukat, amely az 1989-es fordula­tot követő 50 ezres csúcs­ról mára 13-14 ezerre apadt. Kolozsvárott különben a városháza az újságárus bó­dék esztétikai külleme el­len emelve kifogást, szin­tén csökkenteni próbálta az elosztó hálózátot: a Sza­badság a belvárosban csák három helyen tarthatta meg standját. Orbán Ferenc főszerkesk- tő-helyettes szerint mir azon törik a fejüket, hogy a vidéki terjesztésre eset­leg a munkatársak saját gépkocsiját fogják be: ígj' legalább bizonyos útvona­lak falvaiba eljuttathatják lapjukat. A kolozsvári ma­gyar újságot (akkor még Igazságnak nevezték) vala­ha egész Erdélyben olvas­ták — manapság a megye pA H \ »II o~i: S TV Mí KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. — 8.20: Mindennapi tudomány. — 8.30: Hangszemle. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Napközben. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Cigány- félóra. — 11.35: Almáskert. — 12.00: Déli krónika. — 12.30: Vendég a háznál. — 12.45: Füleljen! — 12.50: Külpolitikai figyelő. — 13.00: Hírek. Időjárás. — 13.05: Ki nyer ma? — 13.15: Falurádió. — 13.30: Tanúim lesz­tek. — 14.00: Hírek. Időjárás. — 14.05: Klasszikusok mindenkinek. — 14.55: Ajánlott levél vagy vers. —15.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 15.05: PAF. — 10.00: Dél­utáni krónika. — 16.15: Mindennapi gazdaság. — 16.30: Zenefórum. — 17.00: Hírek. Időjárás. Útközben. — 17.05: Magyarországról jövök... — 18.00: Esti krónika. — 18.30: Ráadás. — 19.00: Hírek. Időjárás. — 19.05: Sportvilág. — 19.25: Jó éjszakát, gyerekek! — 19.35: Könyvekből kihullott fénykép. — 20.00: Hírek. Időjá­rás. — 20.05: Hagyományápolók. — 20.30: Határok nél­kül. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Kossuth-klub. — 21.55: Ajánlott levél. — 22.00: Késő esti krónika. — 22.30: Fórum. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.05: Kis éji zene. — 0.00: Hírek. Időjárás. — 0.05: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Napindító. — 8.00: Mai műsoraink. — 8.05: Sport­reggel. — 8.20: Rivaldafényben. — 8.50: Helykereső. — 9.00: Hírek. Időjárás. — 9.05: Zene—szó. — 10.55: A Petőfi válaszol. — 11.00: Hírek. Időjárás. — 11.05: Nap­óra. — 12.00: Nótakedvelőknek. — 12.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 13.00: Hírek. — 13.05: A Szabó csa­lád. — 13.30: Idősebbek hullámhosszán. — 14.00: Kaba­récsütörtök. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Napóra. — 17.50: Rádiót nyerhet, ha Petőfit hallgat! — 18.00: Rockhullám. — 18.30: Helykereső. — 19.00: Hírek. Idő­járás. — 19.05: Eszkerék. — 19.35: Népdalok. — 20.00: MR Karinthy Színpada. Levél a miniszterhez. — 21.00: Hírek. Időjárás. — 21.05: Daráló. — 21.35: Heavy rae- tal-híradó. — 22.00: A Stooges együttes felvételeiből. — 22.30: Dzsesszlista. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.03: Soorthíradó. — 23.10: Napforduló. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 5.45: Falutévé. — 6.00: A Reggel. — 8.05: A hutteriták. Am. film. — 8.30: Közjáték. — 8.35: Miami Vica. Am. krimisor. — 10.10: Sorstársak. Rehabilitációs magazin. — 10.25: Segítség! — 10.40: Képújság. — 17.00: Dél­utáni egyenleg. — 17.10: Megveszem ezt a nőt. Mexi­kói filmsor. — 17.40: Képújság. — 17.50: Pénzvilág. — határain kívülre csak mu­tatóba jut belőle. A zuhanó életszínvonal is csökkenti kelendőségét, pedig az árát szinte nevetségesen alacso­nyan tartják, augusztusban 12 lejért árulták példá­nyonként — ami kör az or­szágos napilapok legtöbb­jét 25-ért lehet megvásá­rolni. „Elképzelhető, mond­ja Orbán Ferenc, mennyit tudunk ezek után fizetni a munkatársaknak... Még sincs választásunk: hiszen a fő a lap életben tartása”. Az ősz soros válsága a beiskolázás Kolozsvárott: az 1989-es fordulat után a román és a magyar oktatá­si szakemberek jó egyetér­tésben megállapodtak a ro­mán és a magyar oktatás szétválasztásában, amit az is megkönnyíteti, hogy a hagyományos magyar kö­zépiskolákba betelepített román osztályoknak az el­hagyott pártiskolában ta­láltak kiválóan felszerelt új otthont. Ezt követően azon­ban megindultak a vatrás támadások: a magyarok, úgymond, kidobtál: a ro­mán diákokat iskoláikból. Azóta folynak a kísérletek, hogy ismét vegyes intéz­ménnyé alakítsák át a két kolozsvári magyar líceumot. Egyoldalú" döntéssel levál­tották a Brassai Sámuel- Lí­ceum igazgatóját, és most össze), a felvételi vizsgák rendszerének átalakításával próbáltak ismét" román ta­gozatokat indítani a ma­gyar iskolai intézmények­ben. . Valami tehát mindig akad, ami felborzolja a ke­délyeket. Baracs Dénes Kolozsvár Orvostörténeti ritkaságok Lóránd Nándor és Réthy Aladár egykori gyűjtőmunkája eredményeképpen a Kecskeméti Orvosi és Gyógyszeré­szeti Múzeumban olyan — a 20. század első felében használt — orvosi műszerek találhatók, melyekkel egye­dül Kecskemét városa dicsekedliof az országban. Az öt teremből álló tematikus kiállítás négy helyiségében a gyógyszerészet, az ötödikben pedig az orvostörténet miiltját ismerheti meg a látogató. A Garasné I.obozár Judit igazgatónő által bemutatott ritka tárgyak Bács- Kiskun megyéből származnak, mint ez a képen látható gyógyszerészeti szekrény. 1740-ből. A múzeum egyik büszkesége 18.00: Menedzsermagazin. — 18.45: Nagyvárosi árnyak. — 19.05: Metropolis játékok. — 19.35: Esti mese. — 20.00: Híradó. — 20.30: Telesport. — 20.40: Szomszédok. — 21.10: Közjáték. — 21.15: Friderikusz-show — kicsit másképp. — 22.35: AKTuális. — 23.05: Telesport. — 23.35: Késő esti híradó. TELEVÍZIÓ 2. MŰSOR 16.35: Műsorismertetés. — 16.40: Hírek. Időjárás. — 16.45: Rohan az idő... — 17.10: Toplista. — 17.25: ütöd-ölő. — 17.45: Regionális híradó. — 18.00: Híradó. — 18.12: Időjárás. — 18.18: Cicarablás Kutyaházán. — 18.35: Telesport. — 19.00: Műkincstolvajok nyomában. Olasz bűnügyi tévéfilmsor. — 20.00: Körzeti tévéstú­diók műsora. — 21.00: Össztűz. — 22.00: Esti egyenleg. — 22.20: Időjárás. — 22.25: Vaskézzel. A szolovkai ha­talom. Szovjet dokumentumfilm. RTL PLUS 6.00: Híradó. — 7.00: Halló, Európa — jó reggelt, Né­metország! — 8.50: Owen Marshall. — 9.05: Gazdag és szép. — 10.10: Dr. Marcus Welby. — 11.00: Viva. — 11.30: Családi párbaj. Játék. — 12.00: Magazin. — 12.30: Az élet játékai. — 13.20: Kalifornia-klán. — 14.15: A Springfield-sztori. — 13.00: A Főnök. — 16.00: Beszélge­tés. — 17.00: Rizikó. Játék. — 17.30: Forró nyeremény. — 18.00: Fiatalok magazinja. — 18.15: Híradó. —18.15: Robbanékony. Magazin. — 19.45: Jó idők, rossz idők. NSZK-sor, — 20.15: Felix angyala. Német sor. — 21.15: S. O. S.-hívás. — 22.15: Visszatérés a Kwai folyóhoz. Ang. háborús film. — 0.00: Borzasztó kedves család. — 0.30: Baretta. Am. sor. — 1.30: A Főnök. — 2.25: Dr. Marcus Welby. — 3.20: Beszélgetés. — 4.15: Robbané­kony. — 4.40: Jó idők, rossz idők. — 5.10: Fiatalok ma­gazinja. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! — 8.30: Szomszédok. — 9.00: Hírek. — 9.05: Pont, pont, pont (ism.). — 9.30: Hotel (ism.). — 10,20: Az első randevú. — 11.55: Sze­rencsekerék. — 12.40: A nap tipp je. — 12.45: Telebörze. — 13.00: Hírek. — 13.05: Telebörze. — 13.35: Kalifor­niai nap alatt. — 14.30: Szomszédok. — 15.05: Hotel. Am sor. — 16.00: MacGyver. — 17.05: Mindent vágj’ semmit. Játék. — 18.15: Bingo. Játék. — 18.45: Híradó. — 19.00: Sport.— 19.20: Szerencsekerék. — 20.05: Időjá­rás. — 20.15: Wolf körzete. Német sor. — 21.15: Tilta­kozás. — 22.15: Tévétükör. Magazin. — 22.45: Hírek. Sport. — 22.50: Éjszakai harcos. Am. akciófilm. — 0.30: MacGyver (ism.). — 1.20: Akut (ism.). — 1.50: Műsor­ismertetés. Zsákolni is 4udnnk Kosaras atléták ■ A 100 méteres síkfutás cclfotója: baloldalt a dunakeszi Kiss Gábor, akit mcllbedobással előzött meg nagy- kanizsai ellenfele A hétvégén Újpesten, a Szilágyi utcában találkoz­tunk Kundlya Jánossal, a Dunakeszi Vasutas atléta- edzőjével. Jó néhány tanít­ványa indult az országos serdülő B bajnokságon, s kíváncsian figyelte ver­senyzésüket. A 100 méteres síkfutásban Kiss Gábor szinte végig vezetett, s csu­pán a beérkezésnél előzték meg. „Elvesztett” aranyér­méért a 200 méter megnye­résével kárpótolta magát. Hármasugrásban Winkler Zoltán bronzérmes lett. Legutóbb a kosárlabda- szÖVe'ségben futottunk össze Kundlya Jánossal. A duna­keszi Radnóti-gimnázium diáksportkörének vezetője­ként egyeztette az időpon­tokat. Elmondta, hogy ' a gimnázium kasárlabdacsa- patában atléták is játsza­nak. Az előbb említett Kiss Gábor és Winkler Zoltán 1S7 centiméteres magassá­ga jól érvényesül a palánk alatt. A kadett korosztály­ban tavaly elsősökből ver­buválódott a csapat, cs Pa­taki/ László edző tanítvá­nyai az 1992 93-as küzde­lemsorozaton is folytatják. — Négyen zsákolni is tudnak a gimnazisták kö­zű! — méltatta a diákok tel - jesítményét Kundlya János. Bciiter László A Kék Duna aranyai Pest megyében, ponto­sabban Kisorosziban ren­dezték az országos golfbaj- nokságot. A sportág fejlő­désének bizonyítékaként évről évre emelkedik a létszám, s a most harmad­szor sorra kerülő bajnok­ságon G4-en vetélkedtek. Érdekesség, hogy a felnőtt és az ifjúsági korcsoport­ban az 54. szakaszon az utolsó ütés tisztázta az el­sőséget. Mindkét számban kisoroszi lakos kapta az aranyérmet. Jól szerepel­tek a helyi egyesület, á Kék Duna versenyzői. Felnőttek. Férfiak: l. Bruder Balázs 242, 2. dr. Hegedűs 243, 3. Bakatös 2G6, ... 5. Sebestyén 272, 6. Berszán (mind Kék Du­na GC) 275. Nők: 1. Kocsis Réka 299, ... 3. Kentemé 319, 4. Ryan 314, . . . G. Medgyessy 336 ; mind a Kék Duna Golf Club verseny­zői, sorukban az amerikai Ryan. Ugyancsak amerikai a Kék Duna színeiben szereplő se- niorgyőztes Tim Gummer. Férfi ifjúságiak: 1. Szigeti Csaba (Budapest Golf Club) 256, 2. Kéri 257. 3. Varga 284. Utóbbi két sportoló a Kék Du­na versenyzője. I*«mi rali!ó Halni azíújvaros Domonyi dupla Kézilabd a -eredmények NB I B Férfiak. Dunai Kőolaj— Gödöllő 26-22 (14-11). Száz­halombatta. Ld.: Gábor (9), Koller (6). Miklóssy (5), ill. Raniák (9), Szabó (6). Nők. Csepel Autó—Bal­mazújváros 21-21 (9-8). Ld.: Ványi (8). ill. Gergely (10). NB II Északnyugati csoport. Fér-" fiák. Domony—Győri Verti­kal 22-18 (14-5), MÁV Elő­re—Tököl 20-19 (10-7), Vár­palota—Váci KSE 30-26 (15-11), Kisbéri SE—Do­mony 21-23 (12-11). U*KCt tiHéuVltfói > ty/ 399Ft/* Hffl Albcrtirsa Pilisvörösvár LakástextBolt, Pásti u.53. Lakástext Üzlet, Fó U.12Í, Bag Ráckeve Diana Vegyesk., Szent lm f * u.12 4. Tűzép, Shlllingl tf. Cegléd Szentendre DlszkontÁfuház. Vőfösmart'/ tél J $, „Mindenütt* Üzlet, SzentL.U.24, Claudia Bt, Rákóczi u.43. Dabas Szigclszcntmiklós LakástexlBoM, Báihoiy l.u.3# Dunaharaszti AfiesKeresk., Határ ti, 12-14# Sülysáp Gtéh Hajnalka, Fő U.1 I. llernád Csaba László, Pesti U.27, Tápiószcle Vegyes Ruházat, Kossuth u.20. Kiskun! acháza Hol-MIÁruház, Bartók v.í. Tóalmás Pontimark Kit, Dózsa u,70. Nagy Lászlóné, J ókai ú.3 4* Monor Úri Kárpitos Műhely, Garam u.5. Bakos János, VofOsilovu,S5. Nagykőrös Érd Fantázia Rt, Szabadság tér 9. Ritmus Áruház, Diósdlu.f, IMPORTŐR: PÉCSI-KER Kft. Új, leendő kereskedőinknek: Tel. (72) 71-932, KözBlcteknck: (72) 71-921

Next

/
Thumbnails
Contents