Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-16 / 219. szám
Segítenek jelentkezni Amatőrök művészete A közelmúltban pályázatot írtak ki a XV. Országos Amatőr Képző- és Iparművészeti kiállításra. Ezen mindenki részt vehet, aki nem tagja a -Magyar Alkotóművészek Egyesületének, és már elmúlt 16 éves. A nevezéseket több kategóriában fogadják el, így várják a festészet, a grafika művelőit, az utóbbi kiágazásának, a sokszorosított grafikának alkotóit, valamint a kisplasztika, a szobrászat, a textil- művesség és a keramikus- ság amatőr művészeit. Akik pályázni akarnak, műfajonként 3—3 alkotást kell a . kiállításra vinniük, valamint 300 forint nevezési díjat. A jelentkezési lapokat a művelődési központ emeleti irodájában adják szeptember 23-án 16 óráig bezárólag. Az érdeklődők ugyancsak ott kapnak bővebb felvilágosítást a nagyszabású rendezvényről. Mindennapos kedvezmények NAGYKŐRÖSI A hajdani Központi Étterem helyébe költözött élelmiszerbolt csak ideig-óráig maradhatott meg diszkont minőségében. A frekventált helyen, mondhatni a városi forgalom kellős középén lévő kereskedelmi egységről hamar bebizonyították a vásárlók, hogy bőséges árukészlete mégsem annyira bőséges. Mert hiába tömték dugig polcait a különböző tartósított élelmiszerekkel, háztartási cikkekkel. nagyon hiányzott a friss hús, a vágott baromfi, és nem kevésbé a sütőipari termékek. Az üzlet gazdája, az ÁFÉSZ rövid idő alatt felismerte a bővítés szükségességét, hűtőpultot állított a bolt végébe a húsféléknek, tejtermékeknek. Ám úgy tűnik, e fejlesztés eredményeként várható forgalomnövekedéssel sem elégszik meg a cég,- különböző kereskedelmi manőverekkel igyekszik elhódítani a közönséget a környező konkurens boltokból. Hasonlóképpen, mint mondjuk, a Centrum-áruházak tették, csakhogy itt már nemcsak a hétfő az olcsó, hanem minden nap. Egyelőre próbaképpen — egy hónapra szólóan — a hét egyes napjain mindig más-más árucsoportokból Pompon és labda Fergeteges iramú mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a Nagykőrösi Kosárlabda Klub kosárlabdacsapata. A pontokban nagy szerepe volt az újszerű biztatásnak is — a inajorett csoport lányai minden kosár után pom- ponjaikkal integettek. Kosárból és integetésből is volt elég! (Varga Irén felvételei) | rí mm m r 1 anubnrnci pnrnrt • J A' 1 írnpfPQPK l«< dUVKUrUbl dUlUII ■: 'V -" <V. ./.--«í II UclGoCIV J Jó állapotban levő 2 db cserépkályha eladó. Érdeklődni: Nagykőrös, Szőlő u. 25., egész nap. (124 483 2K) ____________________ Kl acló 1 db 120X150-es redőnyös, kétszárnyas ablak, 1 db 120><60-as bukóablak. Érdeklődni: X.. Duganics u. 13. (124 979/ 1K) Xoml'ortos családi ház eladó. — Várkonyi u. 11. (124 986/1K) Kossuth Lajos utcai 4 szobás nagy családi ház beköltözhetően. reális áron eladó. Érdeklődni: III., Szabó Ervin u. 30. fl‘24 914/1K)_______________________ El veszett egy fekete kan rottweiler kutya. A megtaláló jutalomban részesül. Nagykőrös, Zrínyi u. 11. (125 182/1K) ETZ 250-es motorkerékpár eladó vagy idősebb személygépkocsira cserélhető, kisebb ráfizetéssel. Nagykőrös, Kodály Z. U. 20. (125 181/1K) ___________________ Üz lethelyiség a város központjában kiadó/ Eszperantó u. 4. — (124 982'1K) 2 szoba összkomfortos családi ház eladó, Nagykőrös, Mintákért u. 27. szám alatt. Vági-la kótelepi lakást I. emeletig beszámítok cserébe. Érdeklődni: Nagykőrös. Mintakert u. 22. sz. (125 184/1K) adnak engedményt. A hétfő például a szörpök és üdítők napja lett, kedden az jár jól, aki húskészítményeket akar vásárolni, szerdán a tejipar portékáinak árát szállítják le, csütörtökön a vegyi árukét, pénteken pedig a száraztészták kaphatók olcsóbban. Minden kereskedelmi cég, így az ÁFÉSZ is igyekszik közvetlenül a termelőktől beszerezni az árut, amelyekhez így olcsóbban jut hozzá, de ott vannak mindenütt, ahol engedményeket ad a nagykereskedelem. Ily módon válik lehetővé a rendszeres árleszállítás, ami régen is jól bevált eszköze volt a vásárlók megtartásának, a forgalom növelésének az áru viszi az árut elvét jól kihasználó cég boltjaiban. —ay Kis családi ház, nagy kerttel, benne 75 töke lugasszőlővel, beköltözhetően eladó. Gáz az utcában. Érdeklődni: III., Szabó Ervin u. 30. (124 985/1K) CSÜTÖRTÖKÖN Testületi ülés A városi képviselő-testület, szeptember 10-én megkezdett ülését — amelyen közel tucatnyi napirendet vitattak meg — másnap kívánta folytatni, ám a pénteki tanácskozásra olyan kevesen jöttek el a képviselők, hogy határozatképtelenség miatt az ülést elnapolták. A legközelebbi — rendkívüli — testületi ülést szeptember 17-én délután 3 órai kezdettel tartják a szokásos helyen, a művelődési központ emeleti termében. Az elmaradt napirendek kerülnek asztalra. XXXVI. ÉVFOLYAM, 219. SZÁM 1992. SZEPTEMBER 16., SZERDA JO KÖR ÜLMÉNYEKKÖZÖTT Gondoskodás őszinte felelősséggel A szeptemberi tanévkezdés nemcsak az érintettek, de szinte az egész társadalom figyelmét az iskolák felé irányítja. Mint egy nagyobb eseményt, a várakozás hangulata, izgalma hatja át, amitől valami újat, valami többet várnak. Ez évben Nagykőrösön 4357 tanuló tekint örömmel vegyes szorongással az 1992/ 93. tanév elé, a város öt általános. három középiskolájában és egy főiskoláján. Ösztönzés A tanévnyitó ünnepi beszédekben, nevelőtestületi értekezleteken megfogalmazott célkitűzések arról tanúskodnak, valós igénnyé vált a belső tartalmi megújulás és a fejlődési szándék minden iskolánkban. Egyházi tulajdonban és irányítás mellett folyik a tanítás szeptembertől az Arany János Református Gyakorló Általános Iskolában. Az elsősök órarendje már ehhez Igazodik. A más * 1 * 1 Súlyos vereség Pomázi KSE—Nk. Kgy. Kinizsi l-l (1-0). Nk. Kinizsi: Cioringán — Dervaderics, Virágh, Lajos, Bari Béla — Balogh, Pap, Barcsay — Csú- ri, Rácz, Varga. Csere: az 50. percben Balogh helyett Pécsi, az 55. percben Virágh helyett Tóth N., a 63. percben Rácz sérülése miatt Benkó. Az első 10 percben kiegyenlített volt a játék a pályán, de Vargának és Barcsaynak akadt ígéretes lehetősége a gólszerzésre, amely kimaradt. A 12. percben Pap szerelését a 16-oson belül a játékvezető szabálytalannak látta. A 11-est a hazai csatár belőtte. 1-0. Még két Cioringán bravúr és Varga újabb kihagyott gólhelyzete volt az első félidő jelentősebb eseménye. A második félidő jól kezdődött a Kinizsinek. Az 1. percben Varga remek beívelését Rácz a kapu közepébe fejelte. 1-1. A 4. percben Rácz nagy helyzetben a kapusba lőtt. A 10. percben Virágh késlekedett egy felszabadításnál, a hazai csatár kilépett és a kapusunk mellett a hálóba lőtt. 2-1. Ennél a gólnál feltűnt, hogy a Kinizsinek nagyon lassú védőjátékosai vannak. A 15. percben pomázi szöglet, a 16-oson belül levő hazai játékos tisztán kapta és a bal sarokba lőtt. 3-1. A 20. percben Pap újabb szerelését minősítette túl szigorúan 11-esnek a játékvezető. A bomba formában levő hazai csatár, Borbély most sem hibázott. 4-1. Ä nagy hátrány ellenére óriási nyomás nehezedett a pomázi kapusra. A látottak alapján a hazai csapat győzelme megérdemelt, de a gólarány túlzott. A Kinizsi szakvezetésének elemezni kell az utóbbi két forduló vereségeit, nehogy komolyabb bajok legyenek. A következő fordulóban a nagjmn jó nevű játékosokból álló Szigetújfalu jön Nagykőrösre szeptember 19-én, szombaton. Pomázi KSE ifi—Nk. Kinizsi ifi 3-5 (1-3) Kinizsi ifi: Kullmann — Kontár, Hegedűs, Bíró, Dániel — Zsolnai, Császár, Lengyel — Békési, Kucsák. Horváth I. Csere: Lengyel helyett Valkai, Zsolnai helyett Égertz. Góllövők: Zsolnai, Kucsák, Valkai, Békési, Dániel. Jók: Dániel, Császár, Zsolnai, Valkai. Jó játékkal biztos győzelem. Négy mérkőzésen 7 pont. Máté József Régen jártak NB I-es labdarúgók Nagykőrösön. Szeptember 22-én a fővárosi MTK látogat városunkba, s 16 órakor a Kinizsi-sporttelepen jótékony célú találkozón játszik a Nagykőrösi Konzervgyár Kinizsi csapatával. SZERDAI PROGRAM Labdarúgás. Kinizsi- sporttelep, 14 óra: Nk. Konzervgyár Kinizsi— Kecskeméti TE (NB III-as csapat), barátságos mérkőzés. sodikosoktól felfelé az eddigi állami tantervek alapján dolgoznak. Így felmenő rendszerben válik majd az iskola teljesen egyházivá. Ugyanakkor önkormányzati feladatokat is ellát az intézet és szerves része marad a városi iskolarendszernek. Minden általános iskola kiemelt célkitűzésének tev kinti a tanévben: a gyermekközpontú szeretetteljes légkör erősítését, a tanulók erkölcsi magatartásának, humán értékrendjének céltudatos fejlesztését, az idegen nyelvek tanítási feltételeinek javítását, a tanórák munkáltató, jobb eredményekre ösztönző mozzanatainak erősítését. Nagy felelősséggel és külön foglalkozásokkal tervezik növelni a középiskolai továbbtanulásra készülők esélyeit. Az egyetemes erkölcsi értékek elsajátítását alapozza a lelki egészségtan bevezetése tanulmányaik körébe. Néhány iskola a felső tagozatban külön csoportokban tervezi a leány- és fiútestnevelést, valamint a technika tárgynál a leányokhoz közelebb álló háztartási és életmóddal kapcsolatos anyagok megtanítását. Sokszínűség C7 Középiskoláinkra a sokszínűség növekedése a jellemző. Az ipariskola egy lépcsővel magasabb fokozatba lépett. Ez évtől köz- gazdasági szakközépiskolai (vállalati ügyintéző) osztályt is indítottak. A Toldi-iskolában általánossá vált az ötéves technikusképzés a szakmunkás- képzés mellett. Mindkét szakiskolára jellemző, hogy a meglévő szakok mellé kiegészítő ismereteket is nyújtanak az elhelyezkedési esélyek növelése érdekében. így például: pénzügyi, számítástechnikai. vállalkozási, munkajogi, pneumatikái, hegesztő stb. témákban. Az Arany János Gimnázium készülve a hatosztályos képzésre, kísérleti 7. általános iskolai osztályt inA VERTIKUMNÁL Képviselve A képviselő-testület legutóbbi ülésén foglalkozott a Vertikum Ipari és Közlekedési Szolgáltató Kft.- ben való önkormányzati képviselettel is. A testület, mint alapító, Berta László képviselőt bízta meg a cég fel ügyelet) izottisá Sábán végzendő feladatokkal. dított be. E mellett készülnek az 1993-tól aktuális református gimnáziummá való átalakulásra. Komoly gondoskodás történt a továbbtanulás nélkül maradt 14—18 éves fiatalokról is. Az utóbbi 3-4 év adatai alapján pontosítható, hogy évenként 20-30 általános iskolát végzett tanuló maradt továbbtanulás és elhelyezkedés nélkül. De ma már igen jelentős ez a szám a középiskolák vonatkozásában is. Célirányosság A képviselő-testület ez év júniusában elfogadta az oktatási bizottság előterjesztését e fiatalok iskolai foglalkoztatásának megszervezésére. Eredmények a következők : Az ipariskolában speciális szakiskolai keretben ruhaipari és fémipari alapozó képzés indul 14 éves kortól. A Toldi-iskolában kistermelői zöldség- és gyümölcsfeldolgozó (vállalkozó) képzést szerveznek szintén speciális szakiskolai keretben, 18 éves kortól. A Kossuth-iskola kertész és élelmiszerfeldolgozó pályaorientációs képzést indít 14 éves kortól. Ezek a tanfolyamok szeptember végén és október elején indulnak és még lehet jelentkezni rájuk. Növeli a végzett szakmunkások elhelyezkedési esélyeit a Toldi-iskolában 3 év alatt esti tagozaton megszerezhető érettségi is, a szakmunkások szakközépiskolája esti tagozatán. A Kossuth-iskolában működő dolgozók esti tagozatán lehetőség nyílik az általános iskola befejezésére felnőtteknek. Azt szeretnénk, ha minden 14—18 éves, az iskolákból valamilyen oknál fogva kiszorult fiatal célirányos tevékenységet folytatna, pedagógusok, szakemberek irányítása mellett. Növekedjenek elhelyezkedési esélyeik, műveltségük, illetve olyan hasznos értéktermelő műveleteket tanuljanak meg. amelyeket a családi gazdaságban is kamatoztatni tudnak. Karsay Istvánné, az oktatási, művelődési és sportbizottság elnöke NAGYKOBOSl HIBLAP Nagykőrös, Széchenyi tér 17. 9 A szerkesztőség vezetője: Ballal Ottó. Munkatárs: Miklay Jenő. ti postacím: 2750 Nagykőrös, Pf. 23. Telefax és telefon: (53)-51-398. 0 Hirdetésfelvétel kedden 10—13, csütörtökön U—16 óra között. 0 Híreket, információkat munkanapokon 8-től 10 óráig várunk. PEST SIH. VEI W LIFÜ CIP