Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-12 / 216. szám

GÖDÖLLŐI XIX. ÉVFOLYAM, 216. SZÁM 1992. SZEPTEMBER 12., SZOMBAT Ha lehullanak a levelek Gáz lesz Hévíz alatt Megalakulásuk után szinte azonnal kemény Iába vág­ták fejszéjüket az alsó Galga menti települések önkor­mányzatai. Miközben mandátumuk félidejéhez érkez.tek. Túrától Hévízgyörkig jórészt a földben van már a gáz­vezeték. A nyáron mindhárom településen nehéz volt közlekedni. Ahány utca, annyi árok jellemezte a faluké­pet. A munkálatok olyan erővel haladtak, hogy már csak 5 méterre van az árok a programba bekapcsolódó ne­gyedik község, Bag szélétől. Ezúttal dr. Basa Antal gal- gahévízi polgármesterrel beszélgettem a községet lázban tartó beruházásról. Galgahévízen nem nehéz megtalálni az önkormány­zat vezetőjét, akinek nem­csak a polgármesteri hiva­tala, hanem a lakása is nyitva áll a hozzá fordulók előtt. Amikor a fent emlí­tett témában először ke­restem, a községházán ép­pen ülésezett a testület. KÉT TELEPÜLÉS A tervezett napirenden Igen fontos kérdések szere­peltek, amiket az élet továb­biakkal egészített ki. En­nek következtében az 'ülés­teremben nem egy, hanem két polgármester ült az asztal mellett. Dr. Basa An­tal kollégája, a tarai Tóth István azért jött, hogy tá­jékoztassa a képviselő-tes­tületet azokról a lehető­ségekről, melyekkel élve a két település közösen épít­heti meg szennyvíztiszHtó telepét és csatornahálózatát. Nem lehet csodálkozni azon, hogy az infrastruk­turálisan elmaradott, de rendkívül szorgalmas em­berek által lakott községek önkormányzatai egyik ter­het a másik után vagy in­kább a másikra vállalják. Egyet lehet tenni: kifejez­ni őszinte tiszteletünket. Mivel a testületi ülések az éjszakába nyúlnak Gal­gahévízen is, másnap talál­koztam dr. Basa Antallal. Persze ugyancsak este. # Hogyan is kezdődött? — kérdeztem. — Túrán döntöttek elő- *zör. hogy több próbálko­zás után kiépítik a gázhá­lózatot. Az első elképzelés szerint Hatvanból vezették volna a kényelmes és tisz­ta energiahordozót a falu­ba. s tovább Bagig. Kide­rült, hogy ez drága. Ami­kor a zsámboki csatlakozás lehetősége is felmerült, a taraiak azonnal léptek, őket követtük mi is. Szá­momra az volt a döntő, hogy a galgahévíziek het­venöt százaléka azonnal igent mondott. Ma már hétszáz igénylő fölött tar­tunk és nincsen kileneszáz porta a településen. OKTÓBER ELEJÉN 0 A Bag és Hévízgyörk felől érkező átutazók irigy­kedve nézték a nyáron fel­túrt falut. A galgahévíziek ennek bizonyára a nehéz­ségeit is tapasztalták. De ők Is a végét várják. Messze van még? — A munkálatok a beha­rangozásnak megfelelően április végén, május ele­jén kezdődtek el, de már 10 akkor látszott, hogy a kü­lönféle engedélyek beszer­zése a Központi Bányamű- szaki Felügyelőségtől és a Tigáztól késik. A kivite­lező Terra Kft. nagy len­dülettel kezdte a vezeték- építést. Sajnos rövid idő múlva a műszaki vezető infarktust kapott. Emiatt lelassult a folyamat, ami­nek következtében egy hó­napos lemaradás alakult ki. Az önkormányzat igyeke­zett mindent biztosítani a tervezőknek és a kivitele­zőknek, például szolgalmi jog elintézését. Oláh Gá- borné, a hivatal munka­társa és Bankó László kép­viselő végig együttműkö­dőt fvel ük. Megtörtént a műszaki átadás, felgyorsultak az események. Úgy tűnik, ok­tóber elejére már lesz gáz a vezetékben, és meg lehet kezdeni az egyéni bekö­téseket is. Remélem, hogy eleget tudunk tenni ígére­tünknek, mely szerint az idén minden egyes gáz­igénylőnek a telekhatárán belül lesz a gázvezeték, il­letve 260 lakásban, intéz­ményben már gázzal [üt­hetnek ÚJ PÁLYÁZAT 0 Mii kell tudnunk Gál gahévíz és Túra együttmű­ködéséről a csatornázás te­rületén? — A túrái önkormányzat terve volt a szennyvízel­helyezés megoldása is. Meg­engedhetetlennek tartják, és ezzel teljes mértékben egyetértek, hogy a szip­pantott szennyvizet oda en­gedik le, ahová tudják. Még nem is fogjuk fel, milyen beláthatatlan következmé­nyei lesznek ennek. Tudo­másom szerint ezen a vi­déken tizennégy olyan kút van, amely tizenegy telepü­lés ivóvízellátásában per­döntő. Tavaly a két köz­ség önkormányzata, szin­tén szerencsésen megértve egymást, kezdeményezte, hogy pályázatot nyújtsanak be állami céltámogatásért egv szennyvízleeresztő lé­tesítése érdekében. Ezt sajnos nem sikerült meg­szereznünk. Tóth István polgármes­ter a tavalyi tapasztalato­kat felhasználva kidolgoz­tatta a terveit egy szenny­víztisztító telepnek és a túrái gerincvezetéknek. Az elfogadott tervek birtoká­ban született' az új pályá­zat. A 190 millió forintos költség negyven százaléka terhelné a két községet. A többi állami támogatás. Mi Galgahévízen elhatároztuk, hogy amíg a takarónk ér, megteszünk mindent. Re­méljük, a további együtt­működés révén lehetőséget találunk arra, hogy a gal­gahévízi gerincvezeték megépítése se teljesen az önkormányzatot terhelje. 0 A testületi ülésen ön- kormányzati állatorvos al­kalmazásáról is szó esett. Milyen eredménnyel? — A testület egyértel­műen kifejezte azt a szán­dékát. hogy dr. Hajdú Pált a falu szülöttét, aki már évek óta állatorvosi ma­gángyakorlatot folytat, ön- kormányzati állatorvosként szeretné alkalmazni. A szakhatósági feladatok el látásához megkérjük az Ál­latorvosi Kamara, illetve a Pest Megyei Állategészség­ügyi Hivatal hozzájáruld sut. Balázs Gusztáv Világnapra készülnek Az aszódi gondozási köz­pont és a Vöröskereszt ha­gyománnyá szeretné tenni, hogy a Galga menti város­ban is minden évben mél­tóképpen megünnepeljék az idősek világnapját. Emlékezetes szórako­zást, kikapcsolódást szeret­nének nyújtani az idős em­bereknek, hogy akár csak néhány órára is ne érezzék gondjaikat, bajaikat. Októ­ber elsején délelőtt a két idősek klubjában, a Falu­járók útján és a Petőfi ut­cában, délután pedig a Vé- csey Károly helyőrségi klubban tartandó műso­rukra várják az idős em­bereket. Ellenőrzik a játszótereket I Icfíőn hét kor Kortárs filmek A gödöllői művelődési központ által szervezett Kortárs filmek sorozatban szeptemberben az alábbi filmeket mutatják be: 14-én a 9 és fél hét, Kim Basin ger főszereplésével; 21-én az Amikor 13 újhold van egy évben című Fassbinder- alkotás; 28-án a Polanski által rendezett Kés o víz ben. Az előadások 19 órakor kezdődnek. A belépődíj alkalmanként 50 forint. A lakótelepek játszóterei kedvelt találkozóhelyet je­lentenek a környéken ma­gasodó panellakásokban élő gyeremekek számára. Hogy játszhassanak is, néha nem a lurkók kedvén múlik: mind gyakoribbak a ron­gálások, melyek a játék meghiúsítása mellett oly­kor komoly balesetveszélyt is jelentenek. Barsiné Börzsönyi And­Elkerülhető lenne ... (Balázs Gusztáv felvétele) reá, a Gödöllői Polgármes­teri Hivatal városüzemel­tetési irodájának környe­zetvédelmi főelőadója el­mondta: tavaly a város összes játszóterét felújíttat­ták egy kisiparossal. Az az­óta keletkezett károkat a lakosság bejelentése és a helyszíni bejárás során ta­pasztaltak alapján folya­matosan javítják ki. Persze az lenne a leg­jobb, ha nem kellene le­szakadt hintákat, elgörbí­tett vascsöveket és földből kiemelt betonkoloncokat szemrevételezniük — eze­ket a károkat nem azok okozzák, akiknek a játszó­tér épült. A jobb esetben csak hangoskodó fiatalok a közterület-felügyelő fi­gyelmeztetésére leinásznak a pingpongasztal tetejéről, ám este nemigen akad, aki rájuk szólna. így lehet, hogy a kisgyermekes csa­ládok a játszótér megléte mellett, míg a gyermekte­lenek ellene foglalnak ál­lást. Előfordult, hogy a homo­kozó feltöltésére odaszállí­tott homokot éjszaka el­lopták: mindez bizonyára elkerülhető lenne, ha a lakótelepeken élők jobban odafigyelnének a körülöt­tük történő eseményekre. II. Sz. Gödöllői akadémia Hogy Gödöllő polgárai is­merjék és becsüljék váro­sukat, s otthon érezzék magukat benne, a Petőfi Sándor Művelődési Központ és Gödöllő Város Nyugdí­jas Egyesülete előadás-so­rozatot indít számukra Gö­döllői akadémia címmel. Az első alkalommal, szeptember 25-én dr. Gé­mest György polgármester számol majd be az önkor­mányzat eddigi tevékeny­ségéről, az aktuális gon­dokról és tervekről. Októ­ber 9-én A cserkészet és Gödöllő kapcsolatát ismer­teti az öregcserkészek se­gítségével Halászná Várady Ildikó. Október 23-án Örök értékek a Galga mente nép- hagyományában címmel Hintáiéin László tanár tart előadást. November 6-án A magyar királyi testőrség és Gö­döllő kapcsolatát eleveníti fel Kiss Éva pedagógus, 20-án Gödöllő zenei életé­ről ad képet Ferenczi Anna igazgató. December 4-én A premontrei rend Gödöllőn címmel dr. Fényi Ottó per­jel. 18-án Szolidáris ösz- s,lefogások Gödöllőn egykor és ma címmel Six Edit képviselő tart előadást. De­cember 30-án történelmi ruhák szilveszteri bemuta­tójára kerül sor a városi múzeum és a művelődési központ szervezésében. Január 8-án Gödöllő mű­emlékeit ismerteti Polónyi Péter muzeológus, 22-én pedig — zárórendezvény­ként — a mezögazdasá éji - szakember-képzés történetét tekinti át dr. Pecznik Já­nos nyugalmazott egyetemi tanár. A péntekenként 17 óra­kor kezdődő előadásokra alkalmanként 30 forintért vásárolhatók belépőjegyek, a tíz előadásból álló tel­jes sorozatra pedig bérlet váltható 100 forintért. Az akadémia hét előadó­jának aláírását megszer­ző hallgatók között a zá­róelőadáson hétezer forint értékben jutalmakat sor­solnak ki a szervezők. P. É. Emléktábor Alapítvány Segítséget várnak A gödöllői cserkészcsapa­tok júliusban táborozást rendeztek a szentjakabi erdőben, ahol a Magyaror­szági Cserkészszövetség és a Külföldi Magyar Cser­készszövetségek képviselői is részt vettek. A nemzet­közi szervezet két vezetője — Némethy György elnök és Bodnár Gábor ügyve­zető elnök — a táborban kapta meg a Cserkészetért érdemérmet; a rendezvé­nyen Jeszenszky Géza kül- üre-miniszter is megjelent, a világtalálkozó előtt hivata­losan ekkor találkozott elő­ször a világ magyarságá­nak képviselőivel. Halászni Várady Ildikó a gödöllői cserkészek jövő nyári terveiről számolt be. 1993 augusztusában lesz hatvan éve, hogy az itte­ni dombok között rendez­ték meg a IV. cserkész-vi­lágtalálkozót. A jamboree Aranyküllö-kerékpárért teker nek A versenysorozat Az Aranyküllő Kerékpá­ros Híradó januári számá­ban tévesen jelent meg a II. Gödöllői Kerékpáros Sportnap dátuma, melyet szeptember 19-én, szomba­ton rendeznek. ,A rendez­vényen indítják útnak azt a vegyes terepen zajló ver­senyt, melynek útvonala — így a húsz kilométeres táv is — megegyezik a ta­valyival. Bankó Attila, az Arany­küllő Kerékpárklub ügyve­zetője elmondta: mivel a szombati verseny a klub által meghirdetett 1992-es versenyprogram utolsó erő­próbája, az eddigi verse­nyeken pontokat elért ver­senyzők némelyike egy új kerékpár boldog tulajdono­sának mondhatja majd magát, miután áthaladt a célon. Az eddigi versenye­ken az első tíz helyezettet pontozták, és a klub veze­tősége mindegyik, legalább harminc pontot elért ver­senyzőnek felajánlott egy- egy vadonatúj drótszama­rat. Persze a többiek sem maradnak jutalom nélkül, mert nekik is jut majd né­hány apróbb ajándék, illet­ve az indulók egyike a helyezésétől függetlenül is kerékpárt nyer. Az egész éven át tartó versenysorozatot — ameny- nyiben az Aranyküllő Ala­pítvány számlájára érkező pénz lehetővé teszi — jö­vőre gyorsasági versennyel és triatlonnal bővítik ki. Az utóbbi jövője bizonyta­lan, hiszen ha nem talál­nak a környéken megfelelő nagyságú és vízminőségű tavat vagy medencét, az erőpróbát legfeljebb duat- lonként rendezhetnék meg. A verseny tizenegy óra­kor indul a Kossuth Lajos utcában található Arany­küllő kerékpárszalon elől; a cél a Pálma - cukrászda mellett lesz. (Ne feledjük, húsz kilométer után!) —i. —r. emlékére július 31. és au­gusztus 8. között nemzetkö­zi tábort szerveznek, mely­nek finanszírozását a Gö­döllői Nemzetközi Cserkész Emléktábor Alapítvány se­gítségével szeretnék megol­dani. A Budapest Bank gö­döllői fiókjánál eredetileg az állandó gödöllői cser­késztábor létrehozása érde­kében nyitottak számlát; az eddig adakozók között szerepel a wageningeni 403-as számú Die Wiltgraeff cserkészcsapat, és a tíz éven aluliakból álló Reggio Em'ilia-i „farkaskölykök" csapata — utóbbiak a két­kezi munkájukért járó pénzt küldték el Magyaror­szágra. A gödöllői cserkészcsa­patok által létrehozott ala­pítvány számlaszámla: Bu­dapest Bank gödöllői fiók­ja. 383-12803. A mozgalom tagjai köszönettel várják az intézmények és egyének felajánlásait. — híd — NDSZ Taggyűlés Szeptember 14-én_ 18 óra­kor tartja taggyűlését a városi művelődési központ 12-es számú termében a Nemzeti Demokrata Szö­vetség gödöllői szervezete. Érdeklődő barátaikat is várják. Megvitatják az alapszabály-tervezetet, s küldötteket kívánnak vá­lasztani a párttá alakulást bejelentő szeptember 19-i rendkívüli közgyűlésre. GODOl.LÖI iiiki.ap Gödöllő, Szabadság tér 10, • A szerkesztőség vezető­je : Balázs Gusztáv. • Munkatársak: Pillér Éva és Hidi Szilveszter. C Posta­cím: Gödöllő, Pf. 14. 2100. Telefax és telefon: (28) 20- 796. 9 Szerkesztőségi foga­dóóra : hétfőn 10-től 13 órá­ig. 0 Hirdetésfelvétel: mun­kanapokon 8.30-tól 13 óráig a szerkesztőségben.

Next

/
Thumbnails
Contents