Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-08 / 212. szám
Lekörntölt cédulák halmazai Bonyolulttá vált a bűnüldözők munkája NAGYKŐRÖSI xJVíilan A szolgálatoslétszám gyarapításának, a járműpark fejlesztésének eret! meny óként elmondhat!), több rendőrt és gyakrabban lehet látni a körösi közterületeken, mint bármikor. Főleg e változással, cs nem kevésbe a tehetséges parancsnokok kinevezésével hozható összefüggésbe a helyi rendőrkapitányság eredményesebb tevékenysége, amely a megye csaknem 20 kapitánysága között az élvonalba teszi a körösit az értékelési rangsorban. Pedig alighanem, a rendőri szolgálatot ellátni manapság sokkal nehezebb, mint korábban. Nemcsak a közrend belső és külső okokra visszavezethető fellazulása, hanem a körülmények ellentmondásossá-, ga miatt is. Hiszen — európai normák szerint — törvények és szabályok segédletével kell a közrendet óvniuk, az európait messze alulmúló morális állapotban. NEHEZEN ÉRTHETŐ Valószínűleg, ezért érzi és véli úgy az átlagpolgár, hogy a bűnözőket úgymond méltatlanul jogokkal ruházták fel, holott a baj alapvetően az, hogy a bűnüldözőknek vált bonyolultabbá a munkájuk az emberi jogokat védő, ugyanakkor bizonyos helyzetekben az egészséges morális érzékkel nehezen érthető, kellő gyakorlat híján pedig nehézkesen kezelhető paragrafusok szövevényében. A fokozódó rendőri aktivitás. amit a növekvő bűnözés és a szaporodó szabálysértések indukálnak a köz egyre nagyobb anyagi áldozatával, elkerülhetetlenül kényelmetlenségeket okoz azoknak is, akikért pedig a rendőrség dolgozik. A gépjárművezetők leginkább a megmondhatói, hiszen előfordul, hogy két- szer-háromszor is kénytelenek egy napon a közúti ellenőrzés procedúráját elviselni a városszéli „szűrőkön”. Ám ha elgondolkodunk a mérhetetlenül elharapózott autólopásokon, az egyéb vagyon elleni bűncselekményeken, az utazó bűnözés nálunk is számottevő veszélyén, nem lehet eléggé túlbecsülni a rendőri jelenlét fontosságát. Természetesen egy-egy kiragadott eseménysor a rendőri szolgálatokból, nem feltétlenül prezentálja napjaink törvényekkel üldözött láthatatlan rizikótényezőit, noha a fajsúlyos intézkedések vagy a köznapi zsargonban a „nagy Jogások” egyre inkább a szervezett és célirányos tevékenység eredményei. Elégedettek lehetnénk ha például a múlt hét végén tartott általános közúti ellenőrzés statisztikája a pátrián kbeli valós helyzetképnek felelne meg, hiszen a szombatra és vasárnapra szóló akció során mindösz- sze egyetlen ittas gépjárművezetővel találkoztak, összességében 17 szabály- sértésben jártak el és 57- szer róttak ki helyszíni bírságot a budapesti rendőri ezred tagjaival is megerősített körösi járőrszolgálatok. NEM A SZÁMOK A teljesítményt persze a rendőri munkában ez esetben sem ezek a számok fejezik ki, mint inkább az, NYAKÖNYVI HÍREK Született: Nyitrai József és Barta Andrea: Brigitta; Kemény Gergely és Pala Mária: Gergely; Tóth László és Bujdosó Lídia: Zsolt; Zódor Ferenc és Csákó Zsuzsanna: Tamás; Sánta Ferenc és Hídvégi Éva: Franciska; Podmaniczki Ferenc és Fekete Rozália: Lilla; Kis Sándor és Anya- lai Etelka: Sándor; Várko- nyi János és Mohácsi Ibolya: Gábor nevű gyermeke. Házasságot kötött: Jan- csár János és Barta Rita; Leskó Zoltán és Krausz Katalin; Dúzs József és Palásti Erika. Meghalt: Boros Béla (Zalán u. 19.); Mihók Sándor (Gyimesi u. 3.); Sági Dénes Dezső (Regős u. 40.); Holi Mihályné Becze Margit (Sirató u. 3/A); Szabó Ferenc (Encsi u. 5/B); Si- nor-Nagy Balázsné Kend- ró Mária (Alpári u. 4/E). Virágzó orgona Rövid és kemény tél? A megszokottól al :érő szélsőséges időjárás gyakran zavarokat okoz a növényvilág biológiai ritmusában is. S Hegedűs János Zátony utcai otthonának kertjében például az orgonafa vonta magára mostanában a háziak csoda ko- zását, illatozó virágokat hozott. Érdekes volt ennek előzménye is. A növény néhány héttel korábban, gyakorlatilag teljesen eihul- lajtotta lombját, úgy tűnt, mintha a kánikula végei vetett volna életenek. Nemsokára sietősen bontogatni kezdte rügyeit, leveleket hajtott, virága borult — akárcsak tavassza,. Szomszédságában a korai gyümölcsöt termő almafa ugyancsak „próbát tesz” néhány virággal, sikerül-e vajon egy esztendőben kétszer is szüretre mozgósítani a gazdát. A fehér szirmú virágokból természetesen már nem érhet alma, az idősebbek szerint a hosszú, meleg ősz jelzése ez csupán. A fás növények kétszeri virágzását a környezeti feltételek romlásával magyarázzák a bo- natikusok. Nem történik más, mint érzékelve a veszélyt, a növény sietősen gondoskodik még egy utód- generációról. Ez persze ösz- szefüggésben lehet azzal a népi megfigyeléssel, hogy ilyenkor jócskán az őszbe nyúlik a nyár. A tél viszont rövid, de kemény lesz — jósolják a tapaszta’tab- bak. —ay XXXVI. ÉVFOLYAM, 212, SZÁM 1992. SZEPTEMBER 8„ KEDD hogy a két nap folyamán majdnem 600 — főleg idegenből jött — járművet ellenőriztek. amiről minden egyes alkalommal le- körmölt cédulák tanúskodnak. A fokozott adminisztráció istencsapása a járőrnek, de óriási segítség lehet esetenként a számító- gépes adattárolásban, mondjuk egy utólag keresett személy, vagy jármű tartózkodási helyének nyomon követéséhez. EGYSZER MAJD Elszámolni nem lehet vele, de ott van e teljesítményben a tehetetlenség elviselése is, amikor például a Mondás ifjonc széles mosollyal az arcán kanyarodik vissza a járőrök láttán és százas, százhúszas tempójával őrjíti a biciklist, a gyalogost. Talán mert tudja: a rendőr számára csak a radarfotó a bizonyíték, a gyorshajtásról és nem a rendőrök szava, és szeme. Hiányzik ,tehát a hivatalosként is alkalmazható tekintély, amit természetesen nem úgy osztanak, mint a hatalmat: Itt van, a tiéd, élj vele! És természetesen nem is az uniformis teremti azt, hanem a kultúrált ember. Az aki mondjuk két nyelven áll szóba a tanácstalan idegennel, és nem rest rádión információkat kérni kollégáitól, hogy útba igazíthassa. Vagy mondjuk az a fiatal őrmester, aki kurtán, óm barátságosan magyarázza el a sok rendőr láttán meglepődött autósoknak, most éppen mi dolguk a közutakon. És ha már tekintélyt emlegetünk, ebbe a csomagba tartozik az az egyre gyakrabban hallható, őszinte köszönet is, amivel a segíteni tudó és akaró állampolgárokat illetik a rend őrei. Persze e példák nem arra valók, hogy megcáfoljuk mások másféle tapasztalatait, de talán felvillantják: honnan és merre kell haladni ahhoz, hogy egyszer majd az ember is mértékadó lehessen, értve és betartva, de egyúttal hajlékonnyá téve a nélküle merev törvényeket, hiszen a technika csak segédeszköz, amelyből ráadásul nincs is elegendő. Csavaros eszű kereskedők sokféle ötlettel kirukkoltak már, és valósították meg azokat boltjaikban, a visszavándorló üvegbetétek kezelését könnyítendő. Igazán jó és hosszú távon alkalmazható megoldást azonban senki nem talált ki eddig. A város nagyobbacska kereskedelmi egységeinek raktáraiban néhol jókora papírzsák-, és kartonhegyek magasodnak telve üvegekkel, amelyektől egyszerűen nem tudnak megszabadulni, mivel szállítóik annyit, és csakis annyit vesznek vissza belőlük, amennyit megtöltve küldtek. Az üres és teli üvegek számbeli egyensúlyát persze képtelenség szabályozni, bár az ÁFÉSZ néhány nagyobb boltjában erre nemrégen kísérletet tett. A piac melletti, a 100-as, valamint a Kecskeméti úti üzleteiben leszállították a göngyölegek eladási és visszavételi árát. ily módon sikerült is csökkenteni némileg a visszaáramlást, főleg, hogy a szépszámú guberálók elpártoltak onnan. Egyébiránt ha nem halmozódnának fel a fölös edények, az kifizetődő lenne a kereskedelmi egységeknek, mivel az eladási és visszavételi ár sosem egyezik meg, általában 1-1,50 forint a differencia az utóbbi rovására. EgyeKAMARA A talajvizsgálatról A Nagykőrös és Vidéke Gazdasági Kamara mező- gazdasági tagozata szeptember 8-án, kedden, 19 órakor a MTESZ-székház- ban rendezi legközelebbi összejövetelét. Ezen — meghívott előadó részvételével — a laboratóriumi talaj- vizsgálatokról lesz szó. Az érdekes előadásra várják az érdeklődőket. dűl a söripar az a cégcsoport, amely bármennyi palackot hajlandó fogadni, de itt meg az a bibi, hogy nincs elegendő rekesz a szállításhoz. Most szeptember elsejétől, ahogy arról már suttogott a fáma, a konzervgyárak beépítették a termékeik árába az üvegek árát is. Nem teljesen persze, csak az eredeti összegnek úgy 60 százalékát, ami mondani sem kell, ezentúl a szemétbe kerül fölössé vált befőttes-, savanyúsá- gosüvegek formájában. Némi türelmi időt azért hagytak, szeptember 30-ig visszaveszik a boltokból, azok pedig — legalábbis a Kőrösön többségben lévő ÁFÉSZ-boltok — szeptemNagykőrösi Kgy. Kinizsi— Pilisi KSK 0-1 (0-1) Kinizsi: Cioringán — Farkas, Pap, Lajos, Varga — Dervaderics, Balogh, Pécsi — Csűri, Rácz, Barcsay. Cserék: a szünetben Rácz sérülése miatt Benkó, a 60. percben Pécsi helyett Vi- rágh, a 70. percben Farkas helyett Bari Béla. A mérkőzés előtt dr. Dezsőit Ferenc edző elmondta, hogy Soós sérülése javul, de még nem harcképes, Tóth Norbert esküvő miatt hiányzik, Maczkó, Dani és Sallai hollétéről pedig nem tudott. Viszont örömteli tény, hogy a hosz- szú hónapok óta hiányzó kapus. Petrik már rendelkezésre áll, egyelőre kispados. Az első félidő 3. percében Dervaderics 25 méteber 20-ig adtak haladékot ■ evégből vevőiknek. A probléma természetesen alapvetően nem az, hogy forognak-e a csomagoló anyagok, vagy útjuk a kukába vezet, hanem a további sorsuk. Mert amennyire elméleti jelentőségűek napjainkban még a környezetvédelem, a szemét elhelyezésének szabályai, éppolyan reménytelennek látszik a csomagolóanyag-hulladék megnyugtató módon való kezelése. Némi megnyugtatásként annyit még el kell mondanunk, hogy a fenti intézkedések csak az öblösüvegeket érinti, a palackokat nem, tehát azokat a későbbiekben is fogadja a kereskedelem. Egyelőre? —ay rés szabadrúgását a pilisi kapus a felső lécre ütötte. A 8. percben sorozatos Védelmi hibáikat az ellenfél kihasználta. 0-1. A 12. percben hazai helyzet volt, Balogh közelről a kapust találta el. A 20. percben Barcsay kitört a védők között, de lövését hárította a pilisi kapus. A második félidőt a Kinizsi sorozatos rohamokkal kezdte. A 4. percben Benkó jól húzott el a szélen, de hosszan adott Csűri elé. Elmaradt lehetőség volt. A Kinizsi nagy akarattal, de görcsösen, nagyon sok technikai hibával játszott. A 45. percben Benkó beadását szögletre fejelték. A beívelt labdát Dervaderics óriási helyzetben fölé fejelte. A Kinizsi-védelem a góltól eltekintve jól játszott, de a középpályások és csatárok nagyon sok hibával, pontatlanul fociztak. Szeptember 13-án Po- mázon bebizonyíthatja a Kinizsi gáfdája, hogy csak kisiklás volt a Pilis elleni hazai vereség. Nk. Kinizsi ifi—Pilisi KSK ifi 1-1 (0-1) Kinizsi ifi: Kullmann — Égertz, Zsolnai, Vass, Dániel — Bíró, Császár, Papp — Békési, Kucsák, Lengyel. Csere: Égertz helyett Vidra. Máié József NAGYKCBOSI HÍRLAP Nagykörös, Széchenyi tér 17, • A szerkesztőség vezetője: Bailai Ottó. Munkatárs: Miklay Jenő. • Postacím: 2750 Nagykörös, Pf. 23. Telefax és telefon: (53)-51-393. « Hirdetésfelvétel kedden 10—13, csütörtökön 14—16 óra között. • Híreket, információkat munkanapokon 8-tól 10 óráig várunk. M. J. Mindig rosszkor A Ceglédi út 20. előtt lassan Attila kincset is megtalálhatnák, annyiszor ásták már fel csőtörés miatt a területet. Képünkön a PVCSV emberei javítják a rendkívül elhasználódott hálózatot (Varga Irén felvétele) Sporthírek Hazai vereség Visszatér, mint a járvány? • • Uvegbaiok