Pest Megyei Hírlap, 1992. szeptember (36. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-08 / 212. szám
Üj épiiletszárny épül CEGLÉDI i ■ Wff MSJF Emelik a falakat a* Agora Kfi. dolgozói az egyesített szociális otthon lebontott épülete helyére kerülő áj szárnyon. Ötszáz négyzetméter alapterületű lesz, tetőtér-beépítési lehetőséggel, a költségeket az önkormányzat fedezi (Apáfi-Tóth Sándor felvétele) A bizottság már dolgozik Van elegendő föld A képviselő-testület közelmúltban megtartott ülésén megválasztotta a földrendezési bizottság tagjait. Az önkormányzatnál Kárteszi Ferenc alpolgármester, a Búzakalász Tsz-nél Bezzegh István, Monori Benő, Szunyogh József; a Kossuth Tsz-nél, dr. Füle Lóránd, Juhász Sándor; míg a kísérleti gazdaságnál Farkas Sándorné és Ná n- dori József kapott bizalmat.. Kárteszi Ferenciül megtudtuk, voltaképpen a bizottság már elkezdte meglehetősen nehéz tevékenységét. A kárpótlási törvény értelmében augusztus 15-ig be kellett adni a gyorsított eljárási kérelmet. Az alpolgármester hivatali szobájában eddig hétszázhúsz személyt hallgatott meg. Mindenkitől megkérdezte, hol szeretne földhöz jutni. Azóta már azt is kigyűjtötték, hogy ki akarja azt maga megművelni vagy esetleg bérbe adni. A Búzakalász és a Kossuth Tsz, valamint a CÁT területén több tanya van. Ezeknél az elképzelések szerint arra törekszenek, hogy az igénylők a tanyához kötődő tulajdonukat kapják vissza. Egyébként a meghallgatott polgárok akként vélekedtek, az lenne az igazságos, ha egyezséggel létrejöhetne a visszaigénylés — nem kívánnak licitálni. Bár a kárpótlást jövő március 31-ig kellene befejezni, ám Cegléden any- nyi a teendő, hogy azokat időben elvégezni nem lesz könnyű. Az alpolgármester összegyűjti és továbbítja a bizottság tagjaihoz a használatbavétellel kapcsolatos kérelmeket. Napjainkban a hétszázhúsz igénylő közül csupán negyvenötnek van meg a kárpótlási jegye. Mivel a földrendezési bizottság szeretné, hogy senki ne kerüljön hátrányos helyzetbe. ezért inkább várnak még, hogy j— amennyiben meglesznek a jegyek (a gyorsított eljárással megadott érvényes határozatot is elfogadják) — azonos eséllyel indulhasson mindenki. Türelmet kérnek a polgároktól. Aggodalomra semmi ok, mert van elegendő föld. f. Kedvezményesen Tanfolyam A Magyar Autóklub szeptember 15-én tanfolyamot indít B—A—Sm kategóriákban. A jelentkezők többszöri részletfizetési kedvezményt kaphatnak. Érdeklődni lehet a klub Szent Imre herceg u. 13. szám alatti irodájában. Mozi A Szabadság filmszínházban 6 és 8 órakor: Az utolsó tánc (amerikai erotikus horror). Az autósmoziban Véres angyal (amerikai krimi). Az előadás este fél 9 órakor kezdődik. HELYŐRSÉGI KLUB Ruhavásár Szeptember 11-én, pénteken 9-től 18 óráig a helyőrségi klub étterem oldalsó részében importruhák és cipők vásárát rendezik meg. Autósmozi Az autósmoziban Az utolsó tánc (amerikai erotikus horror). Az előadás este 9 órakor kezdődik. XXXVI. ÉVFOLYAM, 212. SZÁM 1992. SZEPTEMBER 8., KEDD NEGYEDSZÁZÁBA A KATEDRÁN Csak a jól képzett szakember él meg Tanárnak lenni szép foglalatosság. A kisebbektől a leg- nagyobbakig tömény emberformálás. Ráadásul az eredmény sem mindegy, hiszen az oktatás és a nevelés eredménye kihat előbb vagy utóbb a társadalom egészére. Annál nagyobb öröme nem lehet a pedagógusnak, amikor tanítványai az életben is megállják a helyüket. A tanári pólya szépségeiről, gondjairól, lehetőségeiről beszélgettem Csőke Ferenccel, aki a 203. Sz. Bem József Szakmunkás- képző Intézet szakoktatója, immár huszonöt éve. NEM KÖNNYŰ — Negyedszázada van a katedrán, nem fáradt még bele abba az idegölő munkába, amit tanításnak neveznek? — Valóban nem könnyű feladat kiállni a gyerekek elé, megfelelni az elvárásaiknak, ennek ellenére a mai napig is örömmel tanítok. Nyugodtan mondhatom, hogy a véremben van. — Napjaink égető problémája a munkanélküliség. Még egyszer sem vágták a fejéhez, hogy minek tanuljunk, amikor úgysem less állásunk? — Szerencsére a faipari szakmában még nincs akkora munkanélküliség, mint máshol. így azért érzik, hogy van perspektívájuk. Azt viszont minden tanulómban tudatosítom, hogy a mai világban csak a jól képzett szakember él meg, a többinek valóban nem lesz munkája. AMI DICSÉRETES — A pedagógus igazán szerencsésnek mondhatja magát, ha visszajelzést kap a munkájáról, önnek volt ilyenben része? — Igen, és fantasztikus érzés. Az utóbbi három évben végzett tanulóim közül négyen lettek kisiparosok, ami ilyen korban dicséretes teljesítmény. A szakmai versenyeken pedig eddig tíz tanítványom szerezte meg a szakmunkásbizonyítványt. — Egész Cegléd tudja, hogy szinte naponta fut a tanár úr. Innen a nagy munkabírás? t — Hat éve kezdtem el a futást, jólesett, semmi betegségem nem volt. Rengeteget dohányoztam, és ez előbb vagy utóbb bajt okozott volna. Most már naponta futok, és nagyon frissnek érzem magam utána. — Gondolom, ön is kiválthatta volna az ipart, és akkor jobban állna anyagilag. Soha nem fordult meg a fejében ez? — Soha, mert nagyon szeretek tanítani, és azt az érzést, hogy a kis nebulókat megtanítom a szakma rejtelmeire, semmi pénz nem pótolhatja — mondotta Csőke Ferenc. K. E. ceglédi hírlap Cegléd, Kossuth tér 1. • A szerkesztőség vezetője: Fehér Ferenc. • Munkatársak: Tibay Agnes és Kőbor Ervin. • Postacím: Cegléd, PL 19. 2701. Telefax és telefon: S3 11-100. • Telex: 22-S353. • Hirdetés- felvétel: Hírlapkiadó Vállalat Közönségszolgálata, Cegléd, Teleki u. 30.: kedd, csütörtök, péntek 9-től 12-ig, szerda 10—17 óráig. Telefon: (53) 10-763. ilHiCO Első Amerikai-Magyar Biztosító Rt. magas színvonalú egyéni élet- és balesetbiztosításai már a BIZTONSÁG Biztosítási Közvetítő Kft.-nél és ügynökeinél Is megköthetők. % iS 1 K 11 Seres István Kecskés Lészlóné ügyvezető igazgató ügyvezető igazgató Tel.: (53)-11-664 Tel.: (53j-11-664 Volkswagen—Audi Autószalon Kecskeméten Brill Kft. — Kecskemét, Petőfi Sándor u. 14. Tel.: (76)-21-343, Új gépkocsik értékesítése, 9—13%-os kamatozású részletre is. /A Audi — Pörgessük vissza egy kicsit az időt, egészen a gyerekkoráig. A gyerekeket — legalábbis én így voltam vele — kirázza a hideg akkor, amikor az okos felnőttek azt kérdezik tőlük, hogy mik szeretnének lenni. Mégis megkérdezem, mindig a pedagógusi pályát alcarta választani? — Gyerekkori álmom volt az, hogy tanár legyek. Tudtam, hogy ehhez a célhoz rögös út vezet. — Talán, ha néhány göröngyöt említene... — Nem csak közhely, de nem volt könnyű gyerekkorom, hamar pénzt kellett keresni. így az asztalosszakmát tanultam ki. Ezután a munka mellett leérettségiztem, majd műszaki technikusi végzettséget szereztem. A következő állomás Szeged volt, ahol tanári diplomát kaptam. Egyébként faipari tárgyakkal kapcsolatos dolgokat tanítok, ezenkívül még anyagismeretet, géptani ismeretet és munkavédelmet oktatok. MINT RÉGEN — Tudom, hogy huszonöt év távlatából nem köny- nyű visszaemlékezni, de érdekelne, hogy milyen volt az.első óra, amit tartott. — Hiába is tagadnám, hogy egy csöppet ideges voltam, hiszen a tanítványaim néhány évvel voltak fiatalabbak nálam. Ezen persze minden pedagógus átesik. A biztonságot a biztos szakmai tudás nyújtotta, és ma is erre építek. — Sokat vitatkoznak arról, hogy milyenek a mai gyerekek. Pró és kontra hangzanak el vélemények. Milyennek látja őket? — Véleményem szerint, semmivel sem rosszabbak, mint régen, csak értelmes feladatokat, célokat kell kitűzni eléjük. Hozzánk a nyolcadik elvégzése után gyerekként kerülnek, és szakmunkás-bizonyítvány- nyal a kezükben, felnőttként távoznak. Ezt a változást toleránsán kell kezelni, mert aki ezt elmulasztja, aimak bizony gondjai lesznek a tanulókkal.