Pest Megyei Hírlap, 1992. augusztus (36. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-05 / 184. szám

Toronyórát kap MO NO Rí A pilisi önkormányzat létszámuk arányában különböző összegekkel támogatja a helyi egyházközösségeket. A leg­többen az evangélikusok vannak, s ők elhatározták, hegy új toronyórát készíttetnek a régi helyére. A 4-es műút melletti templomuk így nemcsak látványként lesz szép a helyiek és az átutazók számára, hanem hasznosan se­gíti tájékozódásukat is l (Vercszki János felvétele) XXXIV. ÉVFOLYAM, 184. SZÁM 1992. AUGUSZTUS 5., SZERDA A tisztább környezetért Nem megoldás a büntetés fenyegetik az ember egész­ségét. Az új környezetvédelmi rendelkezés egyetemesen írja elő a különböző hul­ladékok szétválasztását és tárolását; ezzel egy időben a begyűjtési hálózat (fel­tételek: vtárolás, elkülöní­tés) biztosítását. Sajnos vajmi keveset valósítanak meg belőle az önkormány­zatok. Meg lehet érteni az ön- kormányzatokat, de nem lehet elfogadni azt a ma­gyarázatot. hogy nincs elég Rockkíub Az elmúlt szombaton új­ra hangos volt a DETOX rockklub. Most két monori kezdő csapat koncertjét lát­hatta, hallhatta a zenére éhes közönség. A LIKVIDANCE előzene- kar nagyon-nagyon fiatal, mondhatnánk szinte még meg sem született. Augusztus 1. előtt négy nappal találtak egymásra a zenészek: Varga Balázs — gitár, Burján Zsolt — basz- szusgitár; Kovács Attila — dob; Lévai Gábor, Nagy Csaba — ének. A rövid idő alatt két saját számot, si­került írniuk, s ezzel mu­tatkoztak be. A fő műsort a BAGLYOK NEM AZOK. AMINEK LÁT­SZANAK nevű-együttes ad­ta. A Twin Peaksböl is­mert szleng nagyon jól mutatta a dolgok kiismer- hetetlenségét. Ki látott már. baglyokat zenélni? Hát most láthattunk négyet is. A dallamosra fogott da­lok, a sokszor fontos gon­dolatokat hordozó szöveg a közönséget sem hagyta ücsörögni. Elszakadtak az otthoni gondoktól, s vidá­man lejtették táncaikat. (Golyó) pénz a környezetvédelem­re. Ám sürgető az az igény, hogy a környezetvédelmi kiadásokat be kell építeni a gazdasági tervekbe, tech­nológiákba — mert ha nem is olyan dinamikus a fej­lődés, de van ilyen, a pri­vatizációval fejlődésnek indult. Ha a környezetvédel­mi kiadások beruházásá­nak összege az össztermék évi egy százaléka, akkor az nagyon csekély, azzal nem sokat lehet kezdeni, amikor a környezeti károk a nemzeti érték 8-10 száza­lékát prognosztizálják! Nem megoldás a bünte­tés, a.z csak serkenti az ak­tív környezetgazdálkodást, ami elsősorban állami irá­nyítás, a társadalom szé­les körű közreműködésével, vagyis a környezet védel­mét nem kívülről kell rá­kényszeríteni a gazdasági tevékenységre, hanem a környezetgazdálkodást kell társadalmilag (lakossági szinten is) működőképessé tenni. Ennek érdekében a ráfordításokban és az érté­kesítési viszonyokban kell érvényesíteni a költségeket. If. J. GYüMRö Szénakció A gyömrői Kalória Kft. már huzamosabb ideje nem árusít szenet a he­lyi Tüzép-telepen. Ezért a helyi polgármesteri hivatal megállapodott a fővárosi Tiizéppel, hogy mázsánként 56 forintért budapcstről Gyömrőrc házhoz szállítják az elő­re megrendelt és kifize­tett szenet. Mától min­den szerdán reggel fél 9-től 18 óráig lehet je­lentkezni a gyömrői köz­ségházán a szénigényért. Szeptember 30-ig olcsób­ban is árusítják a kü­lönböző fajtájú szene­ket. így például a német brikett mázsáját kerek ezer forintért, a beren- tei aknaszenet pedig 440 forintért. Ezek természe­tesen nem tartalmazzák a szállítási költségeket. Élmények Közlemény Helyettesítés Dr. Kapási Pált, Monor Város Önkormányzatának jegyzőjét 1992. augusztus 5-től, augusztus 17-ig tartó évi rendes szabadsága idején a polgármes­teri hivatal képviselő-testületi irodájának veze­tője helyettesíti. (Városháza, I. emelet 121., 122. sz. szoba.) Több mint kétszáz kör­zetben általános iskolás gyerek nyaralhatott az el­múlt két hétben a Vörös- kereszt támogatásával a festői szépségű Tahiban. Mindnyájuk számára örök élmény marad az ott eltöl­tött két hét. Kirándultak Visegrádrü, hajóval Esz­tergomba. jártak Vörös- kőnél, Mogyoróhegyen s természetesen sokat füröd- tek a gyönyörű leányfalui és lepencei strandon. Megtekintették Szent­endrét is, ahol ismerked­tek a város nevezetességei­vel, amelyeket sok külföl­di is csodál a turistaszezon­ban. A reggel című tévé­adásba is bekerültek, ör­vendetes, hogy a polgár- mesteri hivatalok megbí­zottjai is meglátogatták a gyerekeket. Tolmácsoljuk a Vöröskereszt városi veze­tőségének felhívását, amely szerint többére a táborban felejtették személyes hol­mijaikat (ruhákat, törülkö­zőket stb.). ezeket átvehe­tik az irodában (Monor, Kossuth Lajos 78.) napon­ta reggel fél 8-tól 11.30-ig. MONORI HÍRLAP Monor, Kossuth u. 71. • A szerkesztőség vezetője: Vercszki János. • Munka­társak: Gér-József és Köb- lenes Zsuzsa. • Postacím: Monor, Ff. SÍ. 2201. Tele­fon: 1ST. • Fogadóórák és hirdetésfelvétel: hétfőtől * péntekig «-tói 11-ig. 8 s Gyűjtés is lesz Emléktorna D vorákovics László és ifj. Szabó Sándor, a né­hány éve elhunyt, egykori monori labdarúgók emlé­két ma is őrzik a város­ban. A két kiváló sport­ember tiszteletére évről évre megrendezik a kis­pályás labdarúgó-emlék- tornát, az idén sem marad el az eseménysorozat. Amint a szervezőktől megtudtuk, ezúttal augusz­tus 20-án és 21-én lesznek a mérkőzések. Szeretnék, ha meglenne a 24 csapat. A mérkőzéseket csopor­tokban és körmérkőzéses formában rendezik a két napon. 5-fl fős csapatok játszhatnak, igazolt és nem igazolt labdarúgók egyaránt pályára léphet­nek a csapatokban. A ne­vezési díj 1 ezer 500 forint csapatonként. Nevezni minden pénteken lehet 15- től 18 óráig a Petőfi utcai Zöldfa vendéglőben. A sorsolás augusztus 19- én 18 órakor szintén ott lesz. Lehet jelentkezni Ko­vács Tibornál, a városi földhivatalban, Kovács Lászlónál a monori-erdei Rózsakért vendéglőben és Varró Gézánál, a Duna Füszért Rt.-nél. Az emléktorna bevéte­lét, a két özvegy és család­ja megsegítésére fordít­ják. A Duna Füszért Rt. és a szurkolók jóvoltából az emiéktorna két napján gyűjtést is szerveznek a hazánkban tartózkodó dél­szláv menekültek támoga­tására. Kérik a nézőket, hogy felajánlásaikkal tá­mogassák a nemes kezde­ményezést. (gér) Lassan vége a nyári va­kációnak, s a szünidejüket töltő gyermekek fokozott veszélyeknek vannak ki­téve. Ezt igazolják az el­múlt hét eseményei is. Július 27-én. délután egy egyéves kislány lett rosz- szul Monoron, a rendelőből a MÁV Kórházba vitték. Éjfélkor egy 30 éves fér­fihoz kellett kim enniük, aki elesett otthonában, s fejsérülést szenvedett. Haj­nalban egy hatéves kisfiút gégegyulladással szállítot­tak a László Kórházba. Délután hat órakor a 43 éves monori férfi elesett motorkerékpárjával, és agyrázkódást szenvedett, mint utólag kiderült, itta­san vezette járműjét. Egy nappal később a Csévha- raszti útra hívták őket, de a helyszínen nem találtak senkit. Monoron egy két­éves kisfiú uborkát evett a kertben, amit két nap­pal előtte permeteztek. Kórházba kellett szállíta­ni. Pilisen egy 60 éves asz- szony ^öngyilkossági szán­dékkel nagy adag gyógy­szert vett be, elvesztette az eszméletét, súlyos állapot­ban vitték a ceglédi kór­ház intenzív osztályára. Nyáregyházán egy 15 éves kislány a szobában leesett a magasból, gerinctörés gya­nújával kellett sürgősen a ceglédi Toldy Ferenc Kór­házba vinniük. Ugyanezen Ha szél a sziréna Hőhullámban a napon halálos baleset is volt Monoron. Július 29-én szerdán egy 56 éves hipertóniás asszony rosszul lett t, Volánbusz monori pályaudvarán, le­bénult a fél oldala. Sziré­názva száguldottak vele a mentősök Kerepestarcsára. Egy 50 éves férfinak szin­tén Monoron kilyukadt a patkóbele, szintén ebbe a kórházba vitték. Péteribe egy baleset sérültjeihez hívták őket még ugyanezen a napon. Este 11-kor a mo­nori rendelőintézetbe kel­lett menniük egy férfihoz, aki a Költői utcában be­leesett az ajtóüvegbe, és összevagdosta magát. A Dó­zsa György utcából epilep­sziás rohammal szállították Lipótmezőre a fővárosi il­letőségű férfit. Múlt pén­teken felrobbant Pilisen egy PB-palack, a házban tartózkodó 65 éves férfit égési sérülésekkel vitték el a mentők. Ugyancsak Pi­lisen egy 30 éves nő elesett otthonában s fejsérülése­ket szenvedett. Ugyanezen a napon a 4-es és az Ady Endre utca kereszteződé­sénél baleset történt, ahon­nan egy 22 éves hölgyei kellett kórházba vinni. Szívinfarktus gyanújával Pilisről került kórházba az amúgy is beteg 68 éves férfi múlt szombaton a délutáni órákban. Vasár­nap a déli órákban Péteri­ben, a Petőfi utcában tör­tént baleset, amelyet sze­rencsésen megúsztak a gép­kocsi utasai. A több hete tartó káni­kulában derekasan állják a sarat a mentősök, amiért csak elismerésünket fejez­hetjük ki valamennyiük­nek. G. J. Dj üzlet nyílt Gyomron. Gáz­készülékek és -szerelési anya­gok széles választékát kínáljuk minden eddiginél alacsonyabb áron. Kérjük, keresse íe] üz-' létünkét és győződjön meg a megtakarítás mértékéről. Meg­látja, megéri! Üzletünk a Tán­csics u.-ból nyíló Zrínyi u. vé­gén található. Táblák jelzik. — Nyitva tartás: kedd. szerda, csütörtök S.30-tól 16.30-ig, pén­tek B.30-tól 19-ig. szombaton 3.30-tól 13-ig. hétfő szünnap. — INFRASERVICE Kft. (119 738/ 1K) Sokat beszélünk a környezetvédelemről, de nagyon ke­veset teszünk érte. Szennyezzük a földet, levegőt, köz­vetlen környezetünket, s netn vesszük észre, nem ismer­jük fel azt a kölcsönhatást, ami a természeti erőforrá­sok hasznosítása, valamint a környezet állapotában végbemenő változás között van. Megjelent a szennyezés sok új fajtája (vegyszere­zés, a motorizáció, a cso- mogalóanyagok, az anyag- és energiatermékek révén ami a természetes környe­zet romlását idézi elő. Ve­szélybe került az ember egészsége s ezzel együtt az ember felelőssége is. Nap mint nap tapasztal­juk, hogy milyen nagy mértékben növekedett a hulladékok mennyisége, fajtája, a mérgező anya­gok gyártásának mellék- terméke, s közvetlen károk Huhogtak a BAGLYOK Csütörtökön Monoron Testületi ülés r Augusztus 6-án, csütörtö­kön 14 órakor tartja soros ülését a városi önkormány­zat képviselő-testülete a polgármesteri hivatal föld­szinti tanácskozótermében. A tizennyolc napirend egyike-másika, amely te­rítékre kerül, várhatóan is­mét alapos vitára serkenti a városatyákat. Javaslat hangzik majd el a lakos­sági egészségvédő program szervezésére, sor kerül a város 1992—1994 évi gaz­dasági programjának meg­vitatására, beszélnek a Já­szai Mari téri általános is­kola munkájáról, a föld­rendező bizottság megala­kításáról, a polgármesteri hivatal építéshatósági mun­kájáról és egyebekről. Az ülés, mint máskor is. nyil­vános, azon bárki érdek­lődő polgár részt vehet. Gyömrői SE: 1912-1992 " Nyolc évtized r Jubilál a Gyömrői Sport- egyesület. Az alapokat nyolc évtizeddel ezelőtt, 1912-ben rakták le az elődök. Voltak olyan évek is, amikor há­rom sportkör is működött Gyomron, így például a 90 -as esztendőkben. Sikerek és kudarcok egy­aránt jellemezték ezt az emberöltőnyi időszakot, de ilyenkor hajlamosak va­gyunk arra, hogy csak a szépre emlékezzünk. Arra például, amikor az arany­csapat — 1953-ban Gyom­ron 7 ezer 500 (!) néző előtt játszott a gyömrőiekkel és a járási válogatottal. Az eredmény 12-1 volt Pus­kás öcsiék javára. A jubileumi rendezvé­nyek két felvonásban zaj­lanak. Augusztus 8-án, szombaton 15 órakor ün­nepséggel kezdődik a prog­ram. Ezután jubileumi fo­citornával folytatódik. 16 órakor lesz az Üllő—Nagy- káta, 18 órakor a Gyömrő -—Rákosmenti TK (NB III.) találkozó. Másnap — augusztus 9-én, vasárnap — 16 órakor a 3-4. helyért, 18 órakor az 1-2. helyért játszanak a csapatok. Egy héttel később, augusz­tus 15—16-án teniszver­senyt. és kézilabdatornát tartanak a jubileum je­gyében. Barátságos labdarúgó­mérkőzés: Kákosnrenti TK ifi—Gyömrő 2-5 (0-0), Rá­koscsaba. Szünet után kidomboro­dott a vendégek jobb erőn­léte. és szép gólokkal nyer­tek. Gól: Mohácsi (3), Márton Z. (2, egyet 11-esből). Jó: Varga A., Lénárt, Márton Z. (G.)

Next

/
Thumbnails
Contents